Tibor Stílus Lapja

Turi - buli! Te is szoktál?

turi  turkáló  bálás ruha                                                                 Majdnem ugyan olyan, vagy mégsem? 

    A "turis-buli"  azért is tetszett, mert korunk férfi hősei, inkább megvesznek haszontalan, rossz minőségű, de márkásának mondott fast fashion ruhákat, még akkor is, ha tudják, át lesznek vágva, minthogy azt a "szégyent" érezzék, amit egy jó "turkálás" nyújthat. Kedves barátaim, nem szúrt meg a nap, nem fagyott le az agyam, nem ittam több rövidet a kelleténél, és nem szedek semmiféle tudatmódosító szert, de amondó vagyok, nem szégyen a turkálás, sőt néha aranyat is lel, aki nekiveselkedik. - Jut eszembe, egykor Rómában aranyat leltem, csak ki kellett menni a városszéli piacra, ahol a "tökmagszotyikitömöttmókus" mellet, ingek, és nyakkendők ezrei vártak rám, fillérekért. - Mit gondolok én a turkálásról, mint férfi stílus blogger, most öt tételben fejtem ki.

turi  turkáló  bálás ruha
Még kincset is találhatunk. 

   

    1, A turkálás alapja, hogy tudd, nem minden arany, ami fénylik. Sokan vagyunk és még többen, akik "szekondhend" mód vásárlunk, de nem nyomnánk egy szelfit, hogy épp ott leltünk rá álmaink ingére, pólójára, vagy épp zakójára. Pedig de. Szégyen ide, szégyen oda, de tényleg vannak helyek, ahol remek darabok hevernek parlagon, mert mi férfiak, nem adjuk alább és tartva a büszkeségünk, messze kerüljük el ezeket az üzleteket. Viszont csak egyszer szabadulj be valamelyik barátnővel, feleséggel és csodákat fogsz látni, nem csak azért mert tépik ki egymás kezéből a bála bontás utáni legjobb darabokat a hölgyek, de még te is látnád, hogy repül a levegőben egy - egy extra márkás cucc. Viszont ami a lényeg, hogy nem minden az, aminek látszik. Itt is megvan az, ami minden más hasonló helyen, hogy a vágyott ruha nem az, aminek mutatta magát. Figyelj tehát arra, ha turkálásra adtad a fejed, hogy jól nézd meg mi az, amit potom pénzért adnak.

turi  turkáló  bálás ruha                                                   Ha elolvastad, már nyertél! Tudod mi a méreted.

2, A méret a lényeg. Fontos szabály, hogy a turkálóban összekapkodott szettek legtöbbje, vagy túl nagy, vagy épp túl kicsi méretben. Mivel az átlag és nagyobb számban fogyó darabok, már az első pillanatban elvándorolnak valahova egészen máshova... hogy aztán új életre kelve, más áron, de más minőségben jelenjenek meg. (Ha érted mire gondolok? ) A méreteid ismeret itt talán a legfontosabb, mert nem az ingek, dzsekik, zakók, más - más országokból zuhantak a bálába. Lesz, ami számmal, lesz, ami betűvel, adja meg az irányt. Tudd, hogy a külhoni mérettábla szerint te milyen "szabású" vagy. A nyertes pozícióban az startol, aki vágja ezeket. 

turi  turkáló  bálás ruha
Akár még ezeket is. 

   3, Nem használt ruha! Tévedés, ezek a ruhák legtöbb esetben egyszer sem voltak senkin, csupán a divat szakma túltermelésének, és hibás anyagkezelésnek következtében kerülnek a zsákba. A penetráns illat, ami árad ezekből a darabokból azért van, mert a bálába kerülés előtt, után fertőtlenítik őket, mert lehet épp Banglades, vagy India, "gyártósorairól" estek a selejt kupacba. Az, amit már viseltek, az nem itt, hanem legtöbb esetben az internetes "másodkézből" működő piactéren lesz fellelhető. (Itt nagyobb eséllyel lehet kapni extrán márkás ruhákat, alacsony áron.) A bálás boltokra inkább három - négy név visszatérő jelenléte a meghatározó.

turi  turkáló  bálás ruha
Lehet ezt is turkálta valaki? 

   4, A nem baj, ha "turkálós", de legyen stílusos. A hipszterek többsége szereti ezt a fajta outfit összeállítást, mert az biztos, hogy máson nem látják viszont a darabokat. Ebben az előnyben te is részesülhetsz, mert az már biztos, hogy az, amit itt találsz nem lesz máshol. Ellenben arra is ügyelni kell, hogy tartsuk be azt a szabályt, hogy nem csak azért turkálunk, mert kevesebb pénzt szeretnénk kiadni, és közben alább is adjuk, mert jó lesz ez is, közben meg egyre furábban néznek a barátaink ránk. A lényeg pont az, hogy itt is tartsuk a tőlünk megszokott szintet.

turi  turkáló  bálás ruha
Ehet a sárga irigység. Lehet! 

    5, Mit vegyél, és mit, ne! Ide tartozik és talán a legfontosabb, hogy legtöbb esetben én zakót, öltönyt, kabátot, dzsekit, nem ajánlanék senkinek, aki erre a kalandra adja a fejét, ismeretlen vizeken találja magát és könnyen elveszthet. Viszont inget, farmert, pólót, sőt mi több akár nyakkendőt is be lehet szerezni nagyon kellemes és reális áron, sőt mi több viselhető minőségben. Az ötödik pont befejező része, hogy ne feledd, de ezt kár is lenne leírnom, mindent alaposan moss ki, tisztíttass, mert ezek a darabok valóban megjárták a ruhák poklát, bennük rejlik ezer és ezer kilométer. Ők korunk "szövetbevándorlói".

turi  turkáló  bálás ruha                                                                          Bizz benne, ő már csak tudja. 

Tudom, most megint nem leszek túl népszerű a "stílus guruk" előtt, hogy ennyire lementem a pokol kapujához, és merem ajánlani azt a tabut, amit más nem, tenne meg. Nekik üzennék egy valódi divat ikon mondatával; Nickelson Wooster : "Szeretem keverni az olcsóbb és drágább árfekvésű, a laza és komoly darabokat." Neki talán hihetnek, ha nekem már nem is.

Barátsággal : Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


"V" mint vendetta!

A V prémvillantó 

    Gyakran szoktam kritizálni a celebek, és egyéb közösségi szereplők öltözködését főleg, ha azt stylest- ek, vagy stílus tanácsadók tervezik, és koreografálják meg. Nem azért, mert nagyon kényes lennék, mert azok, akik ismerik azt a „munkásságot” amit itt a blogon és a különböző közösségi felületeken teszek, nem annyira pikért a szabályos stílus betartása esetén, vagyis jöhet a csíkosra, kockás vagy piros és kanári sárga, ha az még elfogadható és nem bántja a szemet. Ellenben nem tudok szó nélkül elmenni amellett, ami naponta jön szembe velem az utcán plakát formájában, illetve már mozgóképen a villogó képernyőn, mert ez lesz a követnedő példa és rossz szokások terjedése. 

Műsor és vezetője! Kép: Tv2 web. 

   Tudom most Kasza Tibi rajongók százezres tömegét szakítom nyakamba, de megéri mert beszélnünk kell erről a dologról, amit nagy valószínűséggel inkább rá adtak, de az is benne van, hogy ő vállalta is. Ez pedig a „prémet” szabadon kivillantó és extrán feminin „V” kivágású mélyen dekoltált póló zakóhoz és farmerhez. Ez van a plakáton, ami Kasza megújított műsorát hirdeti. A photoshop még arra is ügyelt, hogy a mellkason kikandikáló pár szőrszál, még jobban látszódjon a „V” kivágás mélysége miatt.

   Nem a "prémmel" van a bajom, mert már Sir Austin Powers után tudjuk, hogy a férfierő a „monyóban” van, ami ugye a mellkason található dúsan burjánzva. Ellenben bajom van a „V”- kivágással, és nem baj ha az szőrös vagy szőrtelen mellkast takar, mert egy bizonyos kor után és közt, válik vállalhatatlanná. Ebben Tibor druszám már jócskán benne jár, sőt mi több vendége a törtmagyaros francia Cooky is, hiszen valamilyen fertőzés okozta probléma miatt, ő is ezt a trendi pólót vette fel abban az előzetesben, mit minap láttam a műsorból. Nála is inkább a kor okozta a stílus problémát, hogy – „Jajj már minek ez a póló, nem vagyunk már tinik!”.

Jud Law, sem érzi már régóta? 

  Most komolyan ez annyira snassz, hogy az már nekem kellemetlen! Nem kell celebnek vagy hírességnek lenni ahhoz, hogy tudjuk, hogy ez a mély kivágású „V” alak, olyan mellkason áll igazán jól, vagyis azon is odafigyeléssel, akik nem töltötték be a harmincat, és vagy már elmúltak tizenévesek. A harminc feletti férfiak esetén és tisztelet a kivételnek, ami meg erősíti a szabályt ez, nagyon, de nagyon igénytelen. Amikor vad csatákat vívunk a zokninélküliség és a nadrághossz kérdésében, ez a téma meg elcsúszik, elsikkad mintegy izomtrikó a pocakon. Én alapból kedvelem a lazább megjelenést, mert az öltönyös, és feszes stílus egyre jobban megy a levesbe; minap olvastam, hogy már az egyik legnagyobb befektetési ház sem teszi kötelezővé a munkahelyen az öltönyt, viszont nem kellen a lopott póni másik oldalára esni, hogy mindent és mindenki felvehet büntetlenül. A póló egy laza dolog, ami nem baj, ha bejön kopogtatva a stílus jegyek mellé, inkább azzal, hogy mikor és ki veheti azt fel, a kor és az idő elmúlásával válik nevetségessé, ha azt az, aki magára ölti nem veszi észre, hogy ciki.  Így alakul ki a „csöcspólós” apucitestű férfi, vagy a mélyen dekoltált „V” kivágású celebek hada elfogadottá, és követendő példává. Ez pedig gáz, nem jó, sőt rossz!

Ugye lehet jó az a "V" ! 

   Kérlek benneteket, hogy most ne kezdjetek abba, hogy de ki vagy te, aki most téped itt a szád azokhoz képest, akik ezt felvették magukra, vagy ki vagy te, hogy megmondd ezt annak, aki ezt rájuk adta, mert neki ez a szakmája, neked meg csak a szád nagy! Meg azt, hogy ilyen testtel, és alkattal amivel te rendelkezel, én is „irigy” lennék rájuk! Lássuk be és legyünk őszinték magunkkal, hogy mi is kellemetlennek érezzük, ha ez a látvány fogad bennünket, és ehhez nem kell már csak a televíziót bekapcsolni. Ott van az utca, és a tavasziasodó kiülős szórakozóhelyek tömkelege. Feszít a férfi test, extra skinny fit naciban, felül köldökig „V” -ben kivágott pólóban, és bicepszben hasadó pamutzakóval. Ugye érzed a látvány valóságát? Jelzem, és utoljára írom le, nincs bajom a pólóval, és általában a hozzá felvett zakóval, ha azt a viselője valóban viselni tudja, és megvan hozzá minden testi, és alkati adottsága na és vállalható életkora. Ellenben, amit látok az valóban „V mint Vendetta”!

Izé ... 

Barátsággal; 

Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A farmer!!!

Az igazi farmer. 

  A farmer, ami állandó és örök téma lesz a férfidivat világában. A farmer, ami örök probléma lesz a férfiak stílusában. Ez a két mondta nem mond ellent egymásnak, mert a divat és stílus kéz a kézben kellen, hogy járjon, mint az is, hogy a farmer nem szabad, hogy csakis egy hétköznapi ruhadarab legyen a hímek gardróbjában.

  Miért írom ezeket a sorokat? Logikus és agyoncsépelt gondolatok a kék színű „tehénpásztor” ruházatról, hogy az egy valóban csakis hétköznapra való viselet, amikor leugrassz tejért a közeli tehenészetbe, megfejni a Riskát. Aztán meg mégsem, mert megint jöttek az olaszok, Giorgo Armaniról nem is beszélve, akik úgy gondolták, hogy „haver te meg vagy bolondulva, hogy azt hiszed a farmeredről, hogy az csak egy sarokkal letaposni való nadrág unalom, és a hippik szerkója.”  Akkor és ott a sprezzatura jegyében megújult a farmer, és lépett egy szintet oda, ahova való.

A magyar sprezzatura. 

  Jó mondhatjuk erre, hogy a farmer az „farmer” és nem lesz belőle „bespoke öltöny”, minthogy a lefőzött lekvárból, kerítésszaggató pálinka. Azt gondlom, hogy igaza is van, meg nem is annak, aki ezt gondolja. A farmer az a ruhadarab, ami talán az első olyan dolog lesz a ruhás szekrényben, amit egy még kiforratlan ízléssel rendelkező pasi megkap tinédzser korában a szüleitől, mert a többi srác is ezt hordja. Akkor viszont nem lenne divat és stílus szempontjából logikus, hogy az a bizonyos első divat ruhadarab, legyen olyan amire élete során úgy emlékszik, hogy egy lépcsőfok volt a szofisztikált öltözködés belépő szintjén. Naná hogy az lenne, és miért is ne lehetne a slamposság elkerülése érdekében a farmer is egy igazi stíl darab.

A bőség zavara, zavar a bőségben. 

   Ebbe a fennkölt eszmefuttatásba hasít bele, mint egy nyíl a repedező fakéregbe, az olaszok egyik kedvenc farmermárkája, a Sartoria Tramarossa. A cég 1967 óta gondolta úgy, hogy máshogy tekint a farmerekre és a férfiak ruházkodásának alappillérére. Ugyanis a minőséget tették a mennyiség elé, és a családi manufaktúra, követve a trendet magasabb polcra emelte fel a kék vászonnadrágokat. Nemhiába az egyik vezető farmermárka immáron negyven éve és nem csak a spagetti hazájában, ahol aztán igazán tudják mi fán terem a stílusos öltözködés. Az anyagválasztás a minőségi koptatás, mosás és varrás után lesz olyan ez a farmer, hogyha egyszer felvette az elsőt életében – lásd e sorok íróját is, aki meglett férfikorára és számos más farmer márka elkoptatása után lett tulajdonosa ez első ilyen nacijának – nem tud mást viselni ezek után. Persze mondhatjuk lefitymálva, hogy „Te bakker ez csak egy farmer”, és ráadásul nem is „occsó”, aztán ha mégis felvettük, és eltöltöttünk benne pár dolgos napot, jön az az érzés; "hogyafenébenemvoltezmegmégnekem!"

Csak ez a minőség! 

    Tudom nehéz úgy elfogadni tőlem a fenti sorokat, hogy közben arra gondoltok, mennyit fizetett a cég azért, hogy ezt leírjam róla. Akik erre gondolnak, azoknak üzenném, a Sartoria Tramarossa nem szorul arra, hogy holmi Tibor orrbaszájba nyomja a dicséret gombot, mert nálam nagyobb emberek, a tepsi szájú Mick Jaggertől a szomorú arcú Lou Reedig, vagy a színészkirály Jack Nicholson is ezt a farost választotta, és hirdette fennen, hogy amig a rock and roll létezik, ők ebben hasítanak, bár ez már szegény Ferddie Mercurynak már nehezen menne, de én hiszem, hogy ott a rock mennyei palotájába is ezt ajánlja Szent Péternek is.

Ki vagyok én a sztárokhoz képest? 

  Gondlom beszédesebbek a képek és az általuk nyújtott inspirációk, hogy ez a farmer AZ A FARMER, ami lehet akár a hétköznapi elegancia kiegészítő kelléke, de akár egy casual outfit része, ami egy hétvégi kiruccanáshoz vettünk magunkra, hogy még jobban teljen a nap. Azért abban egyet kell, hogy értsenek még a fanyalgók is, hogyha valóban mívesen kidolgozott és mondhatni a test vonalát követő nadrágot akarunk, nem nyúlunk mellé ezzel a márkával. Ne csak nézd, szerezz be magadnak egy – egy darabot, és valóban nem lesz többé kérdés, miért írtam ezt a rengeteg dicséretet, mellette pedig tudhatod, hogy nem szoktam beállni, és arcomat adni olyan dolgok mellé, amit nem vennék fel én is jóérzéssel és stílussal.

Tedd zsebre és elhiszed. 

Barátsággal; 

Tibor 

Szakmai partner : Tramarossa Hungary 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ez a Hétköznapi elegancia? Az!

Ez az én hétköznapom.
Hétköznapom. 

 

  Sokszor tűnődőm el azon, hogy mennyire kevés kellene ahhoz, hogy a hétköznapok forgatagába is belevigyünk egy kis eleganciát. Nem kell feltétlen valami eszement feszes stílusra gondolni, csupán engedni a kísértésnek, hogy olyan elemeket csempésszünk az outfitünkbe, ami máshonan jön.

Ilyen például a mellény és a farmer kombinációja, amivel máris úgy tűnik, hogy feszes a tempó a szettben, de lazításnak ott a farmer hozzá. Én kedvelem, bár elengedhető, nem kötelező a nyakkendő is ezekben az összeállításokban.

 

A mellény.
Semmi gond a mellénnyel. Csak "nagy" ne legyen! 

   Használható kis elem, a kiegészítők sorában a díszzsepi is, mert feldobja az amúgy unalmasan szürke zakót is. Tudom sokan nem tartják ezt fontosnak, de máris egyedibb a megjelenés. Ez olyan, mint egy bécsi szelet a tálon hasábbal, de még ott van a kis ehető dísztés mellé, nem lett több mint rántotthusi, de valahogy jobban csúszik.

 

 

A kis selyem.
A kis selyem, sem árthat. 

  A harcok harca a zokni, hogy kell e, vagy csak titokban legyen a lábunkon, vagy ha van mennyire legyen feltűnő mintázatú. Én azt vallom, ha van rajtam, legyen egy kicsit bolondos, elvégre tavasz van és miért ne lehetne vidámabb az a zokni. Neuralgikus pont, a nadrághossz kérdése, de én azt gondolom itt is, nem szigorú mód, hogy legyen inkább rövidebb, mint trottyosan „nagypapás”. Bár téphetjük a szánakt, és beszélhetünk még sokat erről, úgyis lesz legalább két korosztály, akik nagyban tesznek majd erre. Az első a velem egykorú már – már röghöz kötött, akiknek egykor megmutatták, hogy meddig érhet a naci hossza és ezen nem változtat, és a másik az egészen fiatalok, akiknek meg mi nem mondhatjuk már meg, hogy mi milyen legyen, mert úgyis tudják onnan, hogy tekerik az instát, és látják a trendet. Justin, meg a többi mutatja az utat!

 

Nadrág és zokni, meg kell még szokni.
Nadrág és zokni, meg kell ezt még szokni. 

   Végül, a színek variálhatósága és a hozzá adható kis kellékek, sapka, karkötő is dobhat azon az uncsi átlagos tavaszi napon, amikor elindulsz és rohansz egy megbeszélésről, a másikra. Pont ezért nem baj, ha csavarsz egyet a megjelenéseden, nem is kell hozzá "tutti stíl guru, kapitány", hogy megmutassa ezt, mert már csípőből jön tüzelve jön nálad is. Ha meg nem, itt vagyok én neked! 

 

Emelem a kalapom.
Emelem a kalapom. 

Barátsággal; 

Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Maximillian Bucharest, a kifutók sztárja.

divat show  maximillian buchkarest  fashion week  stílus  humor

    Mindig imádtam a divat heteken, és fashion show-kon hangosan bekiabáló, - „Ó de trendi! Mekkora művészezmár ! - "rajongókat" átverő hadműveleteket. Egyrészről mert, bakker miért kell megdögleni attól, ha egy modell  wc- ülőkét vesz a hátára és azzal vonul fel a kifutóra, vagy épp teljes színvakságban szenvedő "tervezők"- „Jajj istenem, oda vagyok ezrt a kreációiért!” - szövegek elhangzása mellett láthatunk olyan outfiteket, amiket kb. Dezső, a szobafestő - mázoló ecsetének kimosásakor keletkező színorgia hoz létre a hígítós vödrében.

divat show  maximillian buchkarest  fashion week  stílus  humor

   Nem kell ezért messzire utazni, mert hazánkban is esnek hasra hasonló kreációkban megjelenő "stílus diktátoroktól", és mondják ki rájuk, hogy mi nem értjük őket, mert hiszen Ők  zsenik, és különben is, ez a haute couture. Egyszóval a legjobb fricska az, amikor jó nagy bolondot csinálnak belőlük mint, ahogy az minap megtörtént Londonban is, az Fashion Week forgatagában feltűnő Maximilian Bucharest néven futó "álmodellel" is. Villogtak a fényképezőgépek, és tolongtak, hogy egy – egy közös szelfi készüljön a mega – giga új csodamodellel.

divat show  maximillian buchkarest  fashion week  stílus  humor
A sztár, aki híres lett; Maximillian Bucharest. Kép : YouTube 

   Három angol srác találta ki, hogy mindenféle ócska, és igénytelen filléres vacakból kreál az általuk elnevezett ál "hírességnek" szetteket, és bedobja őt a nagy hepaj közepébe. A fotósok zabálták, a trenderek, fashionista rajongók ették minden mozdulatát, és már - már új csillagként jelent meg Maximillian Bucharest a divat és stílus egén ragyogva. Minekutána a nagy hacacáré lezajlott, a fiúk feltolták a YouTube-ra, hogy tessék csak röhögni, mert mi kreáltuk a „ti sztárotokat”, és tettünk benneteket lóvá. A sok „pozőrön” pedig lehet harsányan röhögni, hogy milyen egyszerű blődlivel le lehet a "művészetüket" járatni. A téma valóban nem idegen tőlünk sem mert, ha csak a hazai terepen nézek körbe, sajnos hasonló csellel "Csellárokkal", "Márkkokkal" találom szembe magam, pedig ők nem is átverésként, de művészetként vannak "jelen" a hazai divatszakmában. Mi pedig földi halandók; legyünk tisztában azzal, hogy nem értünk még fel abba a magaslatba, ahol ők találhatók.

divat show  maximillian buchkarest  fashion week  stílus  humor

   Nos jól jönne egy Maximillian Bucharest nekünk is, hogy észhez térjünk egy kicsit a "nagy ámulatból". Lenne is rá alkalom sőt szerintem igény is. Csak azt nem tudom, van e idehaza legalább három hasonlóan tökös srác, akik behúzná őket a stílerség susnyásába. Bár ilyen esetben kapkom meg, hogy én nem értek ehhez, mert ami a kifutón van, csak bemutatóra készül, és semmi köze a valós, hétköznapi divathoz. Viszont akkor, egyet nem értek, mire ez a nagy felhajtás?! Nyugalom, ettől még az igényes és valóban hordható és szép dolgokat én sem vetem meg. Hajrá divattervezők! 

Barátsággal;

Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Neked mekkora?

méretvétel  szabóság  stílustippek  vlog

   Légy tisztában a méreteiddel, mert adandó alkalommal szükség lesz rá. Amennyiben nem lennél teljesen otthon a témában, fordulj bizalommal szakértőhöz. Egyébként nem kell parázni, mert ma csak az öltönyök, zakókhoz levett méretek kérdése kerül elő, és nem kanyarodunk a hanyatló nyugat ópiumának számító erotika felé.

   A mérőszalag, a gombostű és a megfelelően hozzáértő kezek azért nem ártanak, hogy a tuti és pontosan illeszkedő outfit létrejöhessen. A videóban az elejétől a végéig, a maga naturális valóságában bemutatom a folyamatot, hogy indul útjára a férfi, aki zakót, vagy saját méretére készülő öltönyt szeretne, mondjuk két hét alatt. Nézzétek és szeressétek!

Barátsággal;

Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A kényelem kora.

Celeb  kényelem  lezser elegancia  hanyagság

    Amikor ezt a posztot írom, úgy gondolhatnátok, hogy talpig feszes eleganciában ülök egy kávézóban, és intsa képként villanna be sokaknak a blogger, aki állandóan így néz ki. Mert a stílus bloggerek, és tanácsadók csakis így írhatnak, olvashatnak, létezhet a világban. Holott ez a szemfényvesztés, és átverés. Mert a legtöbb esetben amikor a bejegyzéseket pötyögöm a klaviatúrán, a legkényelmesebb otthoni kinyúlt szabadidő ruha van rajtam, és ez baromira jó érzés.

Celeb  kényelem  lezser elegancia  hanyagság
Beállított kép. Fotó : Galló Kriszta 

   Minthogy, az is természetes, a Vasember sem talpig vasban fogadja otthon, szerelmét és állandó asszisztensét Pepper-t, hogy megbeszéljék milyen hőstett lesz a következő, amiben az életét kockáztatja majd.  Az is tök természetellenes lenne, ha az eleganciájáról és egyéb más képességei miatt kedvelt sztár David Beckham, a királyi pár esküvőjére felvett legutolsó zsakettjében élné mindennapjait, menne egy laza edzésre, vagy épp a srácokkal kutyát sétáltatni. Mert ugye ő is emberből van, csak épp más lehetőségek adódtak számára a tehetsége végett. Az viszont valóban hülyén mutatna, ha mondjuk egy 007 film esetén, a makulátlan mindig fess James, mondjuk az aktuális Bond lányt, egy necctrikóban, és két csíkos, lila színű mackónaciban, - hozzá extra műszálas zokni, és házipapucs- hódítaná meg. Bár, ha ez a „nyolcker változat” lenne, még a puszta koktél is beleférne, törkölypálinkával rázva, nem keverve, disznópörccel és vöröshagymával.  

Celeb  kényelem  lezser elegancia  hanyagság
Hol van az puszta koktél pincér? 

   

   A sztereotípiák sora itt nem érhetne véget, mert a számos nyomatatott és interneten olvasható bulvár szutyok, a sztárok életét két véglet közt mutatja be, vagy az állandó ragyogás és eleganciával, vagy épp a lecsúszás és topisság szintjén. Erre álltak rá már régóta a papparazzók, hogy meglessék az ragyogás mögötti valós embert, a gyarlót, aki ugyanúgy izzad, ha csípős pacal után elballag oda, ahova a királyok is gyalog járnak. Na akkor mire is akarok végre kilyukadni ebben a hosszúra nyúlt bevezetőben; a „kényelem korához”.

Celeb  kényelem  lezser elegancia  hanyagság
Aki sztár, az hétköznap is sztár. 

   A kényelem kora az, ami oda vezetett, hogy az, ami megengedett a hétvégék lusta magányában, vagy akár közös szöszmötölésében, lett példa a hétköznapok lezserségére. Avagy, ha neki is szabad, a cirmos lábasból tunkolni a szaftot két kézzel, akkor én miért törődjek azzal, hogy leeszem a fejét az alattam ülőnek a villamoson, amikor zacsiból majszolom a gyorskaját állva. Vagy épp azt mondogatom, hogy jó lesz az ez az outfit mára, mert úgysem kell senkivel sem találkoznom, és különben is megszólnának a többiek, hogy mi a francnak öltöztem ki. Akár még azzal is megvádol a főnököm, hogy állásinterjúra megyek, és a hülye zakó, nyakkendő még a kirúgásomat is okozhatja. Így lesz jó ez a kinyúlt pulcsi, amiben már egy hónapja beleizzadva járok a melóba. Piff paff és el van intézve az öltözködés fáradtságos művelete.

Celeb  kényelem  lezser elegancia  hanyagság
 Drágám levittem a macskát pisilni! 

  A kényelem korát éljük, amikor minden mindegy, mert más is megteheti magának. Holott ez mekkora tévedés mert, amikor én ezt az írást befejezem, és elindulok egy vagy két vagy több találkozóra, vagy épp csak a családdal lépek le egy moziba, igenis feleszem azt a kedvencet, ami épp arra az alkalomra megfelelő, stílusában és funkcióját tekintve. Na ja, kinek mi a kedvence, ugye ez a nagyon nem mindegy! Nem félek, mert elvégre nem vagyok bulvár celeb, hogy lesből lefotózzanak. Cseppet sem vagyok lusta, hogy jó legyen az a letaposott szárú farmer, meg a hozzá illő kilyukadt póló, amiben otthon üldöztem a kutyát, hogy végre menjen ki a házból, veszem a fáradtságot, hogy átöltözzem. A lényeg, hogy a kényelem kora, nem az igénytelenség kora kellene, hogy legyen. A hírességek és az „instant sztárok”, még ha  kölcsön kapott is a dressz,- és általában az - , azért felöltöznek az alkalomhoz illően, és ha tehetik, mert rájuk többszörösen nagyobb figyelem hárul, még a lazább napokat is próbálják úgy tölteni, hogy azzal üzenjenek. Példa erre Beckham, aki még lazán is diktálja a divatot. Nekünk a "hétköznapok sztárjainka" pedig annyi a felelősségünk, hogy attól, hogy nem vagyunk celebek vagy hírességek, stílusunkkal a szűkebb környezetünkre hatva legyünk követhető példák. Persze ez megint olyan, mint az ízlés, vagyis a pofonok; mások és mások.

Barátsággal;

Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Dolgok, melyek nagyon unalmasak!  

Néha csak nevetek, de ez nem őszinte. Fotó: Galló Kriszta

   

   Sokkal több dologban hibázunk a stílus és divat területén mi férfiak, - zokni – szandál, pufi dzseki minden alkalomra, boat shoe hétköznapokra – viszont számos más dologra, revolver golyó gyorsasággal vágjuk rá nagy arccal, hogy ez mekkora barom, hogy így hordja. Ma ezekből szedek össze, hogy egy csokorral, hogy aztán borítsam rá mindenkire a virtuális virágokat. Persze a teljesség igénye nélkül. 

 

Lesz a lábán zokni, vagy sem? Ez itt a kérdés! Kép: pinterest 

 

   A, Zokni és cipő kérdése. A „magyari férfinél” alap, hogy a zokni és a cipő elválaszthatatlan párok. Pedig, számos nálam sokkal nevesebb stílus, és divat zsonglőr és guru megírta, elmondta, megmagyarázta, miért nem ciki a zokni nélküli csuka. Ismételjünk! Azért, mert idehaza még a nyarak is viszonylag elviselhető hőmérsékleten ontják a hőt, (bár ez sem lesz így sokáig) más déli országokban a nyári hőség miatt kialakult egy szokás, hogy öltönyhöz felvett cipőhöz, nem húznak zoknit, vagy csak egy titokzokni van rajtuk. Így lett szokás, hogy ez már nagyon, de nagyon régóta nem ciki, nem gizda, sőt bizonyos cipők esetén ( loafer ) kifejezeten ajánlott is a zokni nélküliség. Egyszóval szakadjunk le erről a témáról, mert nagyobb dolgokat is bátran elkövetünk a stílus ellen szemrebbenés nélkül.

 

Fontos a pontos nadrághossz. Fotó : Galló Kriszta

   B, Az öltöny, chino nadrág, és farmer szárának hossza. Az egyik leginkább neuralgikus probléma a hazai férfiak nadrágszár hosszának kérdése. Imádjuk valamilyen furcsa oknál fogva, hogy a nadrág szára lehetőleg három harmonika redőt ejtsen a bokán, hogy aztán esetleg a szárát letaposva, vagy a cipőre rábukva igénytelenkedjen rajtunk. A pontos hossza a nadrág szárunknak, amennyiben ez nem farmer vagy chino, amit felhajtva is viselhetünk, a cipő és a boka közt találkozik úgy, hogy épp eléri a cipő felsőrészét álló helyzetünkben. Nem kell félni, ha leülünk sem fog a boka kivillanni, és ha igen, akkor ezt vagy a fent említett zokni elfedi, vagy ha nem hát „délies eleganciával” kezeljük. Nincs olyan, csak a nagyon bő szárú nadrágoknál, hogy bokalengető lehet az, ami pontosan be van állítva. Forduljon bizalommal szabójához.

Egyszerre több "vétek" is, cipő zoni, ing ... ez már sokk!  Kép: pinterest 

 

   C, Az a bizonyos rövidujjú ing. Minden évben, ahogy közeledünk a melegebb napokhoz megszállják az utcákat a rövid ujjas kommandók, zakó alól kivillanó szőrös karok kapaszkodnak, vagy egyszerűen csak zakó nélkül, akár nyakkendővel „megbolondítva” gondolják ezt a csodát alapnak. Nem, ez így nem oké! Az ing sajnos csak akkor lehet rövidujjú, ha azt strandon, vagy szabadidős (itt is szigorúan nem városi) kalandozásokra vesszük fel. Mielőtt jönnének az örök trollok, akik vadul nyomják majd, hogy persze nyáron a dög melegbe, még mit nem képzel ez a sok „kiskancsó” majd felforrok, mert ez a szabály, jelezném, hogy nálunk forróbb éghajlatokon is pont azért hordják a hosszú ujjú inget, hogy megvédjék magukat a leégéstől. Értve!? Tessék elfogadni, hogy azt az ingujjat fel lehet hajtani, nézd egykori gazdákat aratás esetén … csak ha már hazai példa kell.

 

Megoldás ez a fajta öv, de nem mindig! Fotó: Galló Kriszta 

 

  D, Mindenféle nadrágtartó csodák viselése. Látva, hogy a nadrág lecsúszik, az Isten megteremti a nyolcadik napon azövet, és úgy jónak találja. Minekután jön a férfi leleményesség, és ha már agyontöredezett, vagy épp szétment a legjobb lyuk rajta, fogja magát és házi furdancsokkal megoldja a problémát, nem érdekelve a szimmetria, vagy az elegancia. A töredezett berepedt övek sem izgatják a viselőiket, mert minek másik, ha még jó ez is. Arról már nem is beszélve, hogy a féltett darabjuk színe még ha nem is passzol a felvett cipőhöz, sebaj mert az agyonhordott „szöszmösz pulcsi” úgyis eltakarja. Miért nem lehet legalább évente egy – egy új övet beszerezni, és máris megoldott ez a probléma is.

Ennyi idő volt erre. Fotó: Galló Kriszta 

 

Mára ennyi, és most jöhet a nyakazás és a virtuális ordibálás, mert nincs igazam és különben is minek ez a nagy felhajtás a divat, és stílus ügyekről. Pedig ezek csak olyan dolgok, mint a mindennapi többszöri fogmosás, a zuhanyozás, és mosakodás megszokott rutinja. Vagy legalábbis úgy kéne, hogy legyen! Legyen!

Barátsággal;

Tibor  

 

 

 

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Bolyongás az öltönyök között.

   Egy biztos, hogy elindultam a mozgókép meghódításának rögös útján. A mai képlet megoldása talán már sikeresebb lett, mint az előzők. A lényeges információ, hogy a sorozat melyben egy komplett outfit, a méretvételtől a kész öltöny bemutatásáig tart, mondhatni úgy, mint egy - autó a futószalagról legördülve – ezzel az első helyszíni bejárással kezdetét vette. Kérlek benneteket fogadjátok ezt is akkora szeretettel, mint az eddigi több másfajta próbálkozásaimat is.

  A videó a videa.hu rendszerére kerül, mert úgy gondoltam a nagy Y-s megosztó helyett, legyen tér és idő a magyar fejlesztésnek is.

A helyszín a Titem Öltönyüzlet, Budapest, Váci út 151 szám alatti szalonja.

Barátsággal;

Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Mi fán terem a #sprezzatura?

 

  Azt gondolnánk, hogy a pizzára szórt laza feltét, illetve a csuklóból indult mozdulattal adagolt nagy főzött fagylaltgombóc olasz módra, az élet egyszerű minden tanulás és magától értetődő része, hogy az ilyen lett, és semmihez nem hasonlítható. Pedig a feltét felszórása, a levegőben nyúló tészta, és a hatalmas, formátlan, de ízében feledhetetlen fagyi, mind – mind tanult, és nagyon is kimódolt munka végeredménye. Ez igaz arra is, ha ezt a divat fogalmat, amit a sprezzatura takar, meg akarjuk érteni, és valakinek megmagyarázni, mert a „nonchalance” azaz a nemtörődömség is jól kitalált és megformált hanyagság.

 

Az én felfogásom is nemtörődöm. Fotó : Galló Kriszta 

 

  Úgy néz ki, hogy szétszórt és nemtörődöm, szabályszegő; de mégsem. Itt jónak tűnk a gondolat, nem minden az, aminek látszik, avagy egykori nagy mágus szavával élve; „Figyeljék a kezemet, mert csalok.”. Csal azzal, hogy úgy látszik, mintha minden szabályt megszegve dobálta volna magára a ruhadarabokat, és nem szándékosan szeg meg olyan szabályokat melyeket az angol szabók véstek, ha nem is kőbe, de ollóval szabtak anyagba. A stílus elterjedésének gazdája 1528 -ban kezdte meg működését, amikor az itáliai öltözködési mód mestere kezdte meg működését, Baldassare Castiglione.

 

 

Már a nyakkendő kötése is szabályellenes. 

 

  Idővel pedig egyre többen követve ezt a „mókolt hanyagságot”, mígnem elérkezünk a huszonegyedik századba, míg már majd nemhogy ez lett az általános és elfogadott outfit. Ehhez viszont nagyon kellettek azok a „stílus sztárok”, akiket látva meggyökeresedett ez a divatműfaj. Ők azok, akik utódjait a firenzei Pitti Uomo divat parádén láthatunk Pitti páváiként, de talán ők azok, akiket a legtöbben követnek a közösségi képmegosztó felületeken is.

 

Nem megszokot, de mégis rend van. 

  Azért van mégis szabály, a szabálytalanságban? Naná, mert nem minden sprezzatura az, ami annak mutatja magát. Tudjuk gyomorrontás lehet a vége, ha tobzódunk és fokhagymás nápolyit eszünk mákoslecsóval. Így abból is baj lehet, ha idétlen mód túltoljuk a divat és stílus bringát. A szabály az, hogy nem lenne szabály, de mégis a stílus zebrán haladunk át, és nem a tilosban. Ilyen példának okáért, ha túl sok és egymásnak ellentmondó színeket használunk, vagy a számos sprezzatura elemet, nyitott gallér, óriási díszzsebkendő és halmozottan hátrányos helyzetű rácsmintát alkalmazunk megjelenésünk során túlzásba esve. Persze a játékosság nem árthat, de „hülyegyerek” is beveri az arcát, ha a rollerrel túlpörög, vagy a lépcsőn használja azt.

 

Szabály a szabálytalanságban. Fotó: Galló Kriszta 

 

  A példák sora inkább képekben fejezhető ki, és persze kinek – kinek vérmérséklete szerint követhetőek is. Én azt vallom, hogy előbb fogadjuk be a megszokott és általános, de alapokat adó „normál” stílust, mint rögvest a lecsóba csapva rontunk neki az önmegvalósításnak. Abból még baj nem volt, hogy tudtuk mire valók a stílus szabályok, mert legalább tisztában lehetünk azzal, hogy mit fogunk egy – egy formabontó újításunkkal megszegni.

 

Az alapok tiszták, így meg is szeghetik a szabályokat. 

  Számos példát láthatunk arra, hogy melyek azok a határok, amelyeket illik ebben a stílus hanyagságban is megtartani, betartani. A mértékletesség és az ízlés kifinomultsága itt sem árthat, sőt!

  Úgy gondolom, hogy a mai street fashion valahol ebben a múltban találta meg a jelenkori helyét, a szakadt farmerekkel, és túlméretezett, vagy épp túlszűkített formáiban. Látható a hatás szinte a divat minden területén, és egyre jobban hat arra, hogy a szabályokat és korlátokat ledönteni szándékozó új hullámok a ruházati márkák üzleteiben is nagyobb teret kapnak. Én ellenesége nem vagyok, de lássuk a korlátait is.

 

 

Pros nem tilos? Nem, már nem! Fotó : Galló Kriszta

 

Barátsággal;

Tibor

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tibor Stílus Lapja

blogavatar

"A stílus a legegyszerűbb módja annak, hogy valami bonyolultat közöljünk másokkal." (Jean Cocteau)

Hirdetés

Like vadász! T.S.L Facebook

Hirdetés

Hirdetés

Instagram @tslstyle

YouTube - Feliratkozás

T.S.L - Pinterest

Címkefelhő

férfidivat (74),tiborstíluslapja (73),stílus (63),Tiborstiluslapja (56),tsl (54),divat (46),blog (45),tiborstíluslapja (39),facebook (28),blog (28),divat (27),férfidivat (27),reblog (27),reblog (25),instagram (24),stílustippek (24),tslstyle (23),stílus (22),tumblr (20),tibor (19),tslstyle (19),blogger (19),origo (18),nyár (18),tsl (16),férfidivat világ (14),stílus blog (14),instagram (13),férfi (11),zakó (11),cipő (11),zokni (10),facebook (10),stílustanácsok (10),ferfidivat (10),öltöny (10),tavasz (9),stílustippek (8),tumblr (8),stílustanácsadás (8),origo (8),ősz (8),tibor (8),style (7),öltöny (7),ferfi divat (7),hétvége (7),cipő (7),TSL (6),YouTube (6),öltönyök (6), stílus (6),ing (6),vásárlás (6),blogger (6),őszi divat (6),outfit (5),férfi divat (5),öltözködés (5),nyakkendő (5),férfiak (5),outfit (5),tavasz (5),origo.hu (5),elegancia (5),zakó (5),mit vegyek fel (4), divat (4),kabát (4),tél (4),tiborstiluslapja (4),divat blog (4),stilusikon (4),megjelenés (4), stílustippek (4),Facebook (4),divatsprint (4),Instagram (4),cipők (4),origo.hu (4),stílusblog (4),stilusmustra (4),karácsony (3),hétfő (3),nadrág (3),mit vegyek fel (3),webshop (3),óra (3),nyári divat (3),férfi stílus (3),színek (3),zakók (3),shopping (3),színek (3),ingek (3),méretes szabóság (3),karóra (3), férfidivat (3),stílustanácsadás (3),óra (3),shopping (3),férfiak (3),meleg (3),style (3),nyár (3),digel (3),megjelenés (3),péntek (3),stílusblog (3),cipők (3),ruha (3),divat blog (2),nadrág (2),vásárlás (2),esküvő (2),stílus blog (2),sportcipő (2),menstyle (2),nyaralás (2),képek (2),stílusok (2),mensfashion (2),online (2),csokornyakkendő (2),férfiékszer (2),nyakkendő (2),stílus blogger (2),férfistílus (2),látás (2),edzőcipő (2),hétvégi divat (2),digel (2),farmer (2),hétköznap (2),munkanap (2),ősz (2),férfi cipő (2),sapka (2),férfi divat (2),turkáló (2),hideg (2),tibor stílus lapja (2),www.tiborstiluslapja.hu (2),szabóság (2),loafer (2),munkaruha (2),negyven felett (2),tanácsok (2),sztárok (2),tv (2),YouTube (2),féfridivat (2),férfi divat blog (2),őszidivat (2),szürke (2),mi lesz a divat (2),üzletajánló (2),fiúk (2),Budapest (2), tibor stílus lapja (2),Friday style (2),casual (2),esküvő (2),piros (2),órák (2), (2),eső (2),barna (2),férfidivat ing stílus botrány rövid ujjú (2),mensfashion (2),Pink (2),stílustanácsok (2),casualstyle (2), vlog (2),TSL (2), férfistílus (2),hipszter (2),zokni (2),casual style (2),póló (2),zakók (2),szemészet (2),fashion (2),Weekend (2),lézeres szemműtétek (1),tiborstiluslapja (1),hőség (1),olaszok (1),cotton&silk (1),derby (1),fotó Galló (1),40 felett (1),pinterest (1),stílus-tanácsadás (1),oxford (1),digel store budapest (1),okos (1),május (1),bloggervilág (1),ajánlat (1),tommy hilfiger (1),rossz példa (1),slim fit (1),politika (1),fashionblogger (1),stylstyle (1),állásinterjú (1),extra slim fit (1),munka (1),second hand (1),selfie (1),regular fit (1),comfort fit (1),stílus tsl tiborstíluslapja tibor stílus hibák stílus tippek férfidivat blog blogger facebook instagram (1),apák napja (1),thomas breitling (1),nyakkendők (1),póló (1),piké póló (1),4skandinavia (1),férficipők (1),honor8 (1),suitsupply (1),ralph lauren (1),menstyle (1),média (1),színes zokni (1),boat shoe (1),új kollekció (1),szemüveg (1),dánia (1),szemünkfénye (1),optimum látásjavító lézerközpont (1),casual (1),kotaktlencse (1),tabu (1),intasgram (1),glaucoma (1),megelőzés (1),jack&jones (1),ebredes (1),ébredés (1),stílushibák (1),algoritmus (1),húsvét (1),közösségi média (1),kedvelés (1),xxl (1),nagy méret (1),stílustnácsok (1),stílustipp (1),locsolós (1),big (1),super size (1),üzlet teszt (1),vélemény (1),styleblog (1),tanácsadás (1),piac (1),tasse loafer (1),casual outfit (1),esküvők (1),penny loafer (1),lakodalom (1),willsoor (1),optimum szemészeti központ (1),lájkvadász (1),sneekres (1),internet (1),rebblog (1),győzelem (1),győztesek (1),dove (1),pláza (1),bolt (1),bespoke (1),4_skandinavia (1),webshop (1),web (1),látásvizsgálat (1),videó (1),ingek (1),bakik (1), maximillian buchkarest (1), fashion week (1), humor (1),hétköznapi stílus (1),divat show (1), szabóság (1), kényelem (1), lezser elegancia (1), hanyagság (1),méretvétel (1), casual (1), farmer és mellény (1),turi (1), turkáló (1), bálás ruha (1), nyakkendő (1), v nyakú (1),v kivágású póló (1),tramarossa jeans (1), farmer (1), farmernadrág (1),Celeb (1), szokások (1), óra divat (1), karóra (1), férfi órák (1),sprezzatura (1), divat órák (1),Színház az egész világ! (1),optimum látásjavító lézerközpont (1),műtét (1),tibor stílus lapja (1), tslstyle (1), outfit (1), blog (1), ing (1), cipő (1), zakó (1), TSL (1), videó (1), italy (1),Titem Öltönyüzlet (1), videa.hu (1), sál (1), díszzsebkendő (1), stílus irányzatok (1),Amazónia (1), tragédia (1), környezeti válság (1), stílus kötelmek (1),szabályok (1), realitás (1),idézetek (1), férfi stílus (1), tudatosság (1), felelősség (1), hétköznapi stílus (1),alapok (1), öltözködési tanácsok (1), snassz (1), stílus bakik (1),divat hibák (1),őszi stílus (1), őszi divat (1), őszi férfidivat (1), valóság (1),stílusálmok (1), bloggerélet (1),szakáll (1), borbély (1), fodrász (1), önarckép (1),vallomás (1),trendhim.hu (1),stílushibák (1), tavaszi nyári stílusok (1), férfiak (1), divatos férfiak (1), férfi táska (1),rövidnadrág (1), térdnadrág (1), nyári outfitek (1),táska (1), makkos cipő (1),nyári stílus (1), (1), cipők (1),éles látás (1),lézeres szemműtét (1),válaszok (1),fiatalok (1),fiatal férfiak (1),farmeres (1),kérdések (1),digel store budapest (1),chino (1),www.tiborstiluslapja.hu (1),inspirációk (1),outfittipp (1),tiborstílsulapja (1),eiffel szalon (1),esküvő kiállítás (1),tsl kollekció (1),ceremónia ruha (1),méretek (1),amerikai álom (1),casual outfit (1),filmek (1),sorozatok (1),farmer (1),skinny fit (1),ujjatlan póló (1),nyári megjelenés (1),stílustalanság (1),antidivat (1),izomtrikó (1),pinterest (1),bag (1),hátizsák (1),sporttáska (1),mintás zokni (1),happy (1),napszemüvegek (1),lencsék (1),szabad szemmel (1),éleslátás (1),ruházat (1),selejtezés (1),rólatok (1),trollok (1),komment (1),dzseki (1),tél (1),pécsi kesztyű (1),hamerli (1),TSL10 (1),tíz százalék (1),influencer (1),leica budapest (1),tsltstyle (1),leica sofort (1),fotózás (1),kedvezmény kupon (1),1861 pécsi kesztyűmanufaktúra (1),téli tippek (1),Tibor Stílus Lapja (1),karácsonyi öltözködés (1),suit (1),tsl10 kód (1),kesztyűk (1),ajándék ötletek (1),mobil (1),xiaomi (1),férfi ápoltság (1),borosta (1),gift (1),buli (1),év vége (1),orogo.hu (1),ajándék (1),életvitel (1),fagy (1),(1),negyven felett (1),party (1),eiffel szalon (1),tsltyle (1),hétköznapok stílusa (1),viselkedés (1),panasonic borotva (1),kütyük (1),mobiltelefon (1),kollekció (1),xiaomi mi A1 (1),xiaomishop.hu (1),táska (1),Schiffer Miklós (1),ristretto (1),presszo (1),júlisu (1),kávé (1),laza divat (1),cipőmánia (1),sámfa (1),casualday (1),nyáridivat (1),strand (1),gucci (1),klasszikus értékek (1),menfashion (1),kiegészítők (1),nem modell (1),városi divat (1),Helló július (1),valóság (1),cipőápolás (1),hasznos (1),gyerekdivat (1),kölykök (1),srácok (1),gyerek (1),twitter (1),kék (1),férfiingek (1),mandzsettagomb (1),mukaruha (1),nyakkendő nélkül (1),Kémek (1),ügynök (1),esztétikum (1),Filmek (1),James Bond (1),fehér (1),kék (1),Blogger (1),Terminator (1),esernyő (1),kabát (1),Korosodó férfiak (1),korai ősz (1),nyári napok (1),double monk (1),két soros (1),forrónapok (1),reggelek (1),zenész (1),anyacsakegyvan (1),anyakomplexus (1),átmeneti kabát (1),anyuci pici fia (1),nők és férfiak (1),tv sztár (1),magyar férfi (1),féfri (1),jóslatok (1),propeller (1),exrtém (1),pitti uomo (1),stílusikonok (1),sztereotípiák (1),meleg buszkeseg (1),pride (1),férfias (1),nők (1),balaton (1),nyaralunk (1),Schiffer Miklós (1),nyárutó (1),bordó (1),nadrágtartó (1),férfiöv (1),hurrá nyaralunk (1),öv (1),konvencio (1),zokni nélkül (1),műsor (1),tv2 (1),divat diktátor (1),Az enek iskolaja (1),buzi (1),ruhatár (1),szabóság (1),konfekcio (1),színes (1),kedd (1),xxxl (1),fogyókúra helyett (1),ne vedd meg (1),sulyproblema (1),kövérség (1),colors (1),ballagás (1),dress code (1),ideális férfi (1),Torrente (1),félelmek (1),ferfi divat (1),táskák (1),pulóver (1),pulóverek (1),divat világa férfidivat stílus elegancia pepita eszterházy kockás (1),fetis (1),kötött ruha (1),Bermuda (1),szandál (1),mozi (1),rangsor (1),mozi sztárok (1),Google Play app (1),facebook adatok (1),meleg időjárás (1),ruhadivat (1),pénzkidobás (1),pazarlás (1),zeppelin (1),burberry (1),paul hewitt (1),Skagen (1),daniel wellington (1),nemciki (1),makkoscipő (1),zokninélkül (1),okos óra (1),alsónemű (1),hajtogatás (1),zsebkendő (1),nyakkendőnélkül (1),díszzsebkendők (1),mi legyen alul (1),boxer (1),fecske (1),mokaszin (1),summer (1),öltönyösök (1),karkötők (1),Hank Moody (1),farmering (1),farmernadrag (1),szombat (1),vasalási trükkök (1),faros (1),ékszer készítés (1),ékszerek (1),fröccs (1),este (1),Naközben (1),laza szerkók (1),botrány (1),hipster (1),könnyed (1),őszi divat (1),ami a kabátról tudnod kell (1),Prada (1),egyedi cipők (1),cipész (1),öltönyök (1),próba vásárlás (1),megbízhatóság (1),internet (1),vásárlás próba (1),mester cipész (1),micottini (1),kommentek (1),magyar férfi (1),fashion (1),január (1),leárazás (1),könyv (1),bloggerek (1),téli ruházat (1),gagyi (1),bóvli (1),kamasz divat (1),luxusóra (1),drága óra (1),kamaszok (1),munkaruha (1),férfi ruhák (1),hétköznapok (1),hét napjai (1),sapka (1),kalap (1),panama kalap (1),karkötők (1),karácsonyi vásár (1),siltes sapka (1),borsalino (1),kötött sapka (1),kemény kalap (1),egy év (1),Tiborstíluslapja (1),mobil stílus (1),telefon (1),xiaomi (1),esküvő férfi szemmel (1),nyári divat (1),olasz divat (1),nadrághossz (1),chino nadrág (1),kínai kütyü (1),kütyübuzik (1),is kedvel (1),férfidivat elemzés (1),Magyarország szépe (1),mert ő (1),kirakja az origó (1),idézetek (1),business (1),hátha (1),május (1),édesanyák (1),karóra divat (1),hibák (1),intsagram (1),idő (1),hétfő (1),nadrágtartó (1),hózenetróger (1),férficipők (1),titokzokni (1),dress code (1),anyák napja (1),sztárok (1),anyukák (1),digel márkaüzlet (1),ruha (1),kód (1),szabályok (1),őszi ruhák (1),téli divat (1),divat máshogy (1),különcségek (1),stílus hipszterek (1),hipszter (1),férfi divat blog (1),hármas ajánlás (1),casual divat (1),hétvégi divat (1),színek és formák (1),botrány (1),spectre (1),színes ruhák (1),esős időjárás (1),mozi (1),Tom Ford (1),tibor stíluslapja (1),James Bond (1),film (1),téli divat (1),férfiruha (1),bőr (1),mit vegyek meg (1),cipőtrend (1),válltáska (1),hasi tasi (1),Táska (1),férfi táska (1),nejlonszatyor (1),férfi cipők (1),színes cipők (1),Budapest (1),kergetjük az amerikai álmot (1),elegancia a hétköznapokon (1),startup (1),style&dirt (1),pólódivat (1),divatpóló (1),hideg (1),sál (1),téli férfi divat (1),őszi férfidivat (1),búcsúbejegyzés (1),mama kötötte (1),garbó (1),szürkeség (1),kötött holmik (1),pulóver (1),csá (1),helló (1),dzsekik (1),ruha vásárlás (1),boltok (1),őszi ballonkabát (1),télikabát (1),férficipő (1),kabátok (1),szürke ötven árnyalata (1),hétköznapi gondok (1),nők (1),nők férfi ruhákban (1),New York (1),ár (1),DW (1),nagykabát (1),férfiékszer (1),férfióra (1),dapper (1),hipszterek (1),rácsok (1),kockás ingek (1),férfi ing (1),kockák (1),férfidivat blog (1),dress me and you (1),party (1),stl (1)