„Elhull a virág, eliramlik az élet .. „ meg vele együtt a haj is. Petőfi Sándorunknak ezzel bíz nem igen volt baja, mert mire eliramlott volna az élet, ő lelépett belőle és nem ágyban, pánák közt. Azzal viszont bizonyára neki is dolga volt, hogy a bajusz és hajzat rendbe legyen, még akár a forradalmi napokon is. Így kora férfiaival egyetembe ő is borbélyhoz járt és nyíratta, beretváltatta, és kenette- fente a szőrszálakat az arcán és a fején egyaránt. Volt is mit. Megjegyzem, hogy korunk világában is kezdi reneszánszát újra élni, a letűnt idők igazi szakmája, a borbély. Én, mint férfi stílussal foglalkozó ember, blogger és nagyképűen, még akár tanácsadó is (bár erről papírom nincs, ne is keressétek) azt vallom, hogy a hajzat és szakállszőrzet rendezettsége legalább annyira fontos, mint az, hogy mit vettünk fel aznap.

   Bár egyre többen vagyunk akiknek ez már hajdani ( érti haj -dani hahaha) probléma már, mert a bevezető sorokban írva, elhullott mint a virág, és beültetést azért mégse, viszont azt a maradékot, úgy őrizzük mint a szemünk fényét. Mert valahol a letűnt ifjúságunk szebbnél szebb pillanatai vannak benne, amikor május elsején a lobogót és gyári táblát tartava, a hajunkba kapott a tavaszi szél, ahogy harsogtuk, hogy éljen a megbonthatatlan egységbe forrt munkás paraszt barátság, majd a felvonulók kértékkel együtt bódultunk a sörvirsli langymeleg egyszerűségébe. Akkor még volt mibe markolni a szélnek, és az agresszív testneveléstanárnak.

  Az ábrándozások kora lejárt, de a haj maradt, így vagy úgy, és mellette még akár "szakállzatot" is növesztettünk, vagy mert úgy éreztük ettől karaktert kap az arcunk, vagy mert a zongorán maradt a borotva, azon a zongorán, ami a nagyi egykori rég eladott lakásában hagytunk. Ezzel viszont kezdeni kell valamit. Vágni, borotválni, nyírni stb. A modern kor embere megoldja ezt okosban, mert annyi a házi motoros extra pengéjű és arcod követő halkabbnál – halkabb kézi borotva, mint égen a csillag, tehát otthon a fürdőszoba magányában is megoldható a szakáll és még a haj elintézése is (egy életre!). Hogy aztán úgy nézzünk ki, mint Pistike, akinek a serblit húzva a fejére vágták körbe a frufruját.

  A férfiember nem fodrászhoz jár, hanem borbélyhoz. Nem megsértve ezzel a fodrászaim eddigi remek munkáját (Jóska, Marika, Kriszti, Paloma, Andi … elnézést szerettelek benneteket) de valahogy én is erre a borbély útra tévedtem, ahogy kopott el a hajam a fejem búbjáról. Mert mester kell ahhoz, hogy ebből hozza ki a legjobbat. Így engem is elragadtak a pengék, ollók, és különféle cérnákkal hadakozó hipszter kinézetű Ollókezű Edvárdok. Jelzem ez lehetne akár reklám is, de jócégérnek nem kell reklám, így bártan írom le, hogy én a Barbershop – Szépségszalonba járok a Podmaniczky utcába, ahol furcsa nyelven, de nagy tudással és szeretettel vesznek kezelésbe mindenkit.

  Tudjuk mi akik ide járunk, ez egyfajta férfi közösségi élet is, bár nem úgy, ahogy ezt a hölgyeknél látjuk, hogy lelkük és egyben fejük ápolója a mester. Mi itt inkább azt éljük meg, hogy relatíve rövid idő alatt, de mégsem gépiesen monoton vágják, nyírják és alkotják újra a fejed(formáját). Én kedvelem ez a Podmaniczky utcai nyüzsgést és a nyelvek keveredését, amikor tört magyarsággal mondja a szakma embere, hogy „uram egyre mosni hajad”. A villogó pengék, és a lobbanó lánggal fertőtlenítő mozdulatok, és a végén az újra értelmezett fejformák világa ez. Tényleg meg kell ezt élni, hogy aztán újra gyere, mert már nem úgy áll a séród, és szinte vágyod azt a rendezett külsőt megint.

   Vallom és kijelentem, nem szabadna csak vadon hagyni, ahogy isten megteremtette, torzon - bozran a hajat, és szakállt, mert ez is a hétköznapok eleganciája, úgy, mint a zakó, nyakkendő, ing és mellény egysége. Ha kedvet kaptál, te se légy rest és próbáld ki az az érzést, amit talán nagyapaink meséltek az egyszer volt, hol nem volt borbélyokról.

Barátsággal;

Tibor