Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Tibor Stílus Lapja

Álom … ugyan már, ez a valóság!

eiffel szalon férfidivat  kollekció  méretes szabóság  tsl  tslstyle  tiborstíluslapja
Nem álom(kép). 

   Négy évvel ezelőtt, amikor még hobby szinten egyfajta önszórakoztatásnak találtam ki azt, ami mindig is érdekelt, egy facebook profilt férfidivattal, még nem sejtettem, de valahol mélyen ott volt, hogy ez majd hivatássá, és küldetéssé válik. Nagy szavak ezek egy kis embertől. 172 cm mély. Aztán mégis így lett. Voltak sokan, akik segítették és voltak, akik lefitymálva követték botladozó tevékenységem. Viszont most, hogy számos követő, és stabil bázis maradt mellettem, inkább több lett az irigy, aki azt sem tudja mire fel. Sebaj, mert ez azt jelenti, hogy jól teszem a dolgom. Az álom, ami még a kezdeti időszakban tényleg csak egy ködös felhő volt, az idén nyáron lett első körben egy beszélgetés után reális közelségű valóság. A beszélgetéseket aztán tett követte, mert annál jobban nem utálok semmit, mint a parttalan hablatyolást. Jobb szóval élve; az, aki mások idejét rabolja, keményebb bűncselekményekre is képes.

 

eiffel szalon férfidivat  kollekció  méretes szabóság  tsl  tslstyle  tiborstíluslapja
Vezet. 

  A lényegre térve, hogy én se essek a fent említett bűnbe, most nagy csinnadratta elkerülése mellet, jelenthetem be, hogy egy őszi és téli formális és casual kollekció lett kész, a TSL tervezésében, és egyben egy „made to measure” férfiruha szalon együttműködésével válik majd elérhetővé. A szalon mielőtt bárki megrémülne, nem az enyém, csupán felkértek, hogy alkossunk valami maradandót, és közöset. A hely ahol a többi igényes féri öltöny és zakó mellett, helyt kap az „álmom” is az Eiffel Szalon, Budapest szívévben található.

 

eiffel szalon férfidivat  kollekció  méretes szabóság  tsl  tslstyle  tiborstíluslapja
Bábuk közt. 

   A tulajdonosok velem együtt hitet tettek amellett, hogy legyen végre egy hely ahol a férfiak, akik vágyják a szépet és az igénység a hétköznapjuk része, magukra találjanak. Cél viszont az volt, hogy maradjunk meg az elérhető árak mellett, az anyagok színes skálája mentén egy „pöttyet” azért az exkluzivitás szintjén, de nem elitista módon, elkerülve a belterjességet, és őrizve azt, hogy ez nem több annál, mint amit a blogomon is teszek; értéket nyújtunk, de nem elszállva magunktól. Mert sokan vagyunk a divat piacán úgy, hogy közben nem vesszük észre a férfiak igényét, - és ugyan ez itt rossz jelző- , de igénytelenségét is. Mert többen mondjuk, hogy a stílus maga az ember, de nem vesszük észre, hogy keverjük a stílus kifejezését a divattal.  A divat, múló tünet, de a stílus maradandó lehet. Cél az Eiffel Szalon esetében nem az volt, hogy a negyvennyolcadik „méretes szabóság” névvel fusson bele a semmibe, vagy az egy – két vevőre épülő bespoke világ tagja legyen, hanem a valódi férfiak részére, elérhető minőséget nyújtó, magyar háttériparra épülő, de széles skálájú világmárkás anyagokból gyártható minőséget nyújtson a „mérték utáni” zakókat, mellényeket, ingeket, öltönyöket illetően. Emellett pedig mintha nem is lenen másról szó, csak arról, hogy éld meg jobb minőségben a napi életed, mert rád szabott ruhadarabok vannak rajtad.

 

eiffel szalon férfidivat  kollekció  méretes szabóság  tsl  tslstyle  tiborstíluslapja
Választható minőség. 

   Teljesen más ez, mint egy közép- felsőkategóriás konfekció, de mégis benne van az a méret választék, amit ott megszokott mindenki. Egy szó, csupán amit itt meg kell tanulni; a türelem.  Mert a türelem, azaz erény, amit egy úrnak gyakorolnia kell, legalább addig, amíg az első próbán túl nem esik, no és persze, hogy az anyagválaszték miatt se legyen belőle döntésképtelen dühödt vevő. Itt viszont nem kell a pánik gombot nyomni, mert a szalon, segítő kezei és szemei ott lesznek vele. Elkísérik azon az úton, amiből aztán négy, hat-hét után az „álomoltöny” ott lesz a kezében, majd a hétköznapjai során, viselve is hosszú ideig.

   A munka gyümölcse, amiben szerény személyem részt vett, érni kezd, és együtt fogyasztjuk majd el. Ehhez viszont most nektek is kell az akarat, hogy kipróbáljátok, milyen az, amikor léptek egy szintet, és nem elégedtek meg azzal, amit a könnyű út ad. Jelentkeztek, és válogatva az anyagok, színek közt, a megfelelő méretre találva eljuttok oda is, hogy ismét értéke lesz az öltönynek, és a (valódi) klub zakóknak, méretre készített ingeknek számotokra. Az én álmom az volt, hogy legyen végre egy kollekció, ami miatt engem lehet okolni, ha tévedtem volna, de persze inkább dicsérni, hogy hasonlót idehaza ilyen áron, és ilyen minőségben még nem láttatok. A feladatotok az, hogy bejelentkezve, próbáljátok fel, és nézzétek meg magatokon, hogy milyen egy másfajta érzés. Mi, mert mondhatom ezt többes számában is, várunk benneteket az Eiffel Szalonban.

 

eiffel szalon férfidivat  kollekció  méretes szabóság  tsl  tslstyle  tiborstíluslapja
Anyagok közt, nem elveszve. 

   A fellengzősség minden esetben távol állt tőlem, mert az nem én vagyok, és ti sem ezért kedveltétek meg azt, amivel foglalkozom, tehát itt se várjatok tőlem mást, mint azt, hogy ez bizony tényleg „ránk fért” végre, annyi kanyar és kitérő után, hogy elérjem a képzeletbeli kilincset.  

  Az anyagok és a mértek és minden más az Eiffel Szalon weboldalán, mellette a bejelentkezésre szánt telefonszámok is. Ellenben aki velem közösen szeretne, próbát tenni az jelentkezhet az ugodi.tibor@tiborstiluslapja.com email címemen.

Piff ez most jutott eszembe, "Ne légy rest, legyél fess!" akár a húszas évek reklámjait idézve.

Barátsággal: Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Túl szép mennyasszony.

eiffel szalon  esküvő  esküvő kiállítás  tsl kollekció  ceremónia ruha  stílustippek

    A film címe is lehetne akár a mottó, „Túl szép mennyasszony.” a mai blogbejegyzésemnek, mert valóban tény, hogy az ara majdnem minden esetben szebb mit a férjjelölt . Naná, hiszen ez az ő napja ! Itt most persze nem az arc, a testalkat és egyéb külsőségekre gondolok, hanem az általános formális viseletre. Bár már egyre nagyobb a kivétel, de ez még erősíti a szabályt. A férfiak ezt is valahogy szeretik megúszni, meg különben is, nagyjából annyiba fáj már ez az egész hacacáré, hogy azt az Fort Knox sem tudná az aranykészlettel támogatni.  Ellenben pont az lenne a lényeg, hogy ne nézzük ezen a jeles napon, hogy mi mennyi, hanem azt, hogy mi legyünk a nap központi elemei. ( Már ha fizikus módjára határozzuk meg az esküvőnk helyzetét.)

eiffel szalon  esküvő  esküvő kiállítás  tsl kollekció  ceremónia ruha  stílustippek
Kire vár? - Eiffle Szalon facebook 

  Adjunk magunkra, mert a násznép egy része úgysem fog. „Géza bácsi „egykori divatnak megfelelő öltönye, a vidéki rokon lilába hajó zakója, a nagynéni báli ruhája, adja meg az összkép hangulatát.  Bár tudjuk, hogy egy lagzin az idő, és az elfogyasztott alkoholos italok mennyisége, mindent és mindenkit megszépít. Ahhoz viszont, hogy legalább, mi egyszer majd férjek gyöngyei, ne legyünk slamposak jó, ha úgy választunk ceremónia szettet, hogy az legyen egyszerre kellemes és kényelmes, de majdan emlékezetes is. A képek mindent megőriznek az utókor számára, mint döntő bizonyíték.

eiffel szalon  esküvő  esküvő kiállítás  tsl kollekció  ceremónia ruha  stílustippek
Mi is lehetünk, elegánsak. Eiffel Szalon facebook 

  Itt jön el a fordulópont, hogy a leendő feleségünk, és vagy édesanyánk gondos kíséretében haladunk a vesztünk felé, vagyis elkísérnek a szabóhoz és elmesélik mi jó nekünk. Ennél jobb döntés az, hogy maguk ballagunk el, és vagy egy erre szakosított stílustanácsadó segítségét kérjük, vagy a legjobb haverunk ballag el majd kezünket fogva, hogy kiválasszuk a magunknak is tetsző szettet. Azért, én az előbbit tartanám jobbak, hacsak a kettő nem egyezik.eiffel szalon  esküvő  esküvő kiállítás  tsl kollekció  ceremónia ruha  stílustippek

   Jobb esély nem is lehet, mint azt tenni, hogy fogjuk magunkat, és még a végső pánikhangulatú impulzív vásárlás előtt, elbattyogunk egy esküvő kiállításra, és ott nézzük meg mi a trend.  Bár ez nem csak egyfajta asszonyi hóbort lehet, mert itt legalább egyben látható mi az, amit majdan ránk akarnak adni az ott jelen lévő üzletek, szabóságok és márkák. Van miből választani, és még azt is letudhatjuk, hogy gondos pasinak tűnjünk, mert ez is érdekel bennünket. Fontos a látszat is! Magamból kiindulva, arra jutottam, hogy egykor mennyivel könnyebb dolgom lett volna, ha akkoriban is lett volna ilyen lehetőség amikor beadtam a derekam. Régebbi írásomban ezt mutattam be, hogyan szemléltettem a pánik vásárlót, aki az utolsó pillanatban döntött viszonylag nagyon rosszul a ceremónia öltönyön tekintetében.

eiffel szalon  esküvő  esküvő kiállítás  tsl kollekció  ceremónia ruha  stílustippek
Pont ez lett volna megfelelő! Eiffel Szalon facebook 

   Spongya a múltra, mi most nézzünk a jövőbe és legyünk pontos, és precíz vőlegények! Van lehetőség és vannak megoldások, hogy ne csak egy alkalomra, de akár más ünnepélyesebb helyekre is felvehető, többször használatos forma ruhánk lehessen. Erre is jó a kiállítás, nem csak a francia nyakkendős, spanyol öves matador egyenruhák megtekintésére. Mivel egy esküvő manapság, már egyre inkább egyfajta, jó szóval értelmezett, „polgári eseménnyé” vált, nem baj, ha azt időben kezdjük el, a ruházkodásunk szintjén megoldani.eiffel szalon  esküvő  esküvő kiállítás  tsl kollekció  ceremónia ruha  stílustippek

  Én most azzal zárnám le, hogyha tehetitek, és még a nagy esemény előtt álltok, ballagjatok el, a novemberi esküvő kiállításra, és a blog képes anyagát adó Eiffel Szalon kínálatába lessetek bele, lelet még akár a TSL kezének érintését is viszont fogjátok látni egy – egy szebb méretre készülő ceremónia öltözetben. Én biztos kint leszek, már csak kíváncsisságból is, hogy lássam az egyre fáradó arcokat …eiffel szalon  esküvő  esküvő kiállítás  tsl kollekció  ceremónia ruha  stílustippek

Barátságga és nagy lelkesedéssel : Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tibor Stílus Lapja

blogavatar

"A stílus a legegyszerűbb módja annak, hogy valami bonyolultat közöljünk másokkal." (Jean Cocteau)

Hirdetés

Like vadász! T.S.L Facebook

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Instagram @tiborstiluslapja

YouTube - Feliratkozás

T.S.L - Pinterest

Címkefelhő

férfidivat (74),tiborstíluslapja (73),stílus (63),Tiborstiluslapja (56),tsl (54),divat (46),blog (45),tiborstíluslapja (39),facebook (28),blog (28),reblog (27),férfidivat (27),divat (27),reblog (25),instagram (24),stílustippek (24),tslstyle (23),stílus (22),tumblr (20),tslstyle (19),blogger (19),tibor (19),origo (18),nyár (18),tsl (16),férfidivat világ (14),stílus blog (14),instagram (13),zakó (11),férfi (11),cipő (11),tavasz (10),öltöny (10),facebook (10),stílustanácsok (10),zokni (10),ferfidivat (10),stílustippek (9),tibor (8),stílustanácsadás (8),origo (8),ősz (8),tumblr (8),cipő (7), stílus (7),öltöny (7),ferfi divat (7),style (7),hétvége (7),vásárlás (6),ing (6),őszi divat (6),TSL (6),YouTube (6),blogger (6),öltönyök (6),outfit (5),öltözködés (5),nyakkendő (5),outfit (5),férfi divat (5),elegancia (5),origo.hu (5),tavasz (5),zakó (5),férfiak (5),stilusmustra (4),tél (4),megjelenés (4),origo.hu (4),stilusikon (4),divatsprint (4),cipők (4),divat blog (4),kabát (4),mit vegyek fel (4), férfidivat (4), stílustippek (4),tiborstiluslapja (4),Facebook (4), divat (4),Instagram (4),stílusblog (4),shopping (3),mit vegyek fel (3),shopping (3),karóra (3),karácsony (3),webshop (3),férfiak (3),digel (3),óra (3),óra (3),színek (3),méretes szabóság (3),megjelenés (3),nyári divat (3),ingek (3),ruha (3),hétfő (3),style (3),stílustanácsadás (3),nadrág (3),meleg (3),cipők (3),színek (3),stílusblog (3),péntek (3), (3),zakók (3),férfi stílus (3),nyár (3), férfi stílus (2),képek (2),nyaralás (2),menstyle (2),mi lesz a divat (2),nadrág (2), férfistílus (2),sportcipő (2),edzőcipő (2), vlog (2),divat blog (2),őszidivat (2),tv (2),munkaruha (2),negyven felett (2),férfi divat blog (2),www.tiborstiluslapja.hu (2),stílustanácsok (2),szemészet (2),férfidivat ing stílus botrány rövid ujjú (2),látás (2),online (2),Budapest (2),mensfashion (2),fashion (2),üzletajánló (2),esküvő (2),digel (2),TSL (2),mensfashion (2),loafer (2),tanácsok (2),férfiékszer (2),szabóság (2),féfridivat (2), tibor stílus lapja (2),sapka (2),férfi divat (2),hideg (2),szürke (2),YouTube (2),tibor stílus lapja (2),stílus blogger (2),stílus blog (2),férfistílus (2),ősz (2),turkáló (2),farmer (2),zokni (2),barna (2),Pink (2),piros (2),hétköznap (2),eső (2),férfi cipő (2),esküvő (2),hétvégi divat (2),fiúk (2),hipszter (2),Friday style (2),póló (2),munkanap (2),órák (2),táskák (2),zakók (2),casual (2),Weekend (2),casual style (2),sztárok (2),casualstyle (2),nyakkendő (2),stílusok (2),vásárlás (2),csokornyakkendő (2),ideális férfi (1),szandál (1),táska (1),új kollekció (1),second hand (1),tabu (1),bag (1),ujjatlan póló (1),nyári megjelenés (1),izomtrikó (1),pinterest (1),hátizsák (1),sporttáska (1),meleg időjárás (1),comfort fit (1),tommy hilfiger (1),ralph lauren (1),suitsupply (1),digel store budapest (1),40 felett (1),thomas breitling (1),mozi sztárok (1),Torrente (1),apák napja (1),slim fit (1),extra slim fit (1),stílustalanság (1),rossz példa (1),politika (1),styleblog (1),casual outfit (1),regular fit (1),mintás zokni (1),fiatalok (1),fiatal férfiak (1),farmeres (1),válaszok (1),kérdések (1),inspirációk (1),digel store budapest (1),outfittipp (1),tiborstílsulapja (1),bakik (1),szabóság (1),méretek (1),amerikai álom (1),sorozatok (1),casual outfit (1),filmek (1),www.tiborstiluslapja.hu (1),chino (1),komment (1),selejtezés (1),ruházat (1),trollok (1),rólatok (1),póló (1),happy (1),napszemüvegek (1),lencsék (1),skinny fit (1),farmer (1),ruhatár (1),Bermuda (1),szabad szemmel (1),éleslátás (1),antidivat (1),piké póló (1),super size (1),big (1),stílustnácsok (1),nagy méret (1),xxl (1),közösségi média (1),algoritmus (1),stílustipp (1),ébredés (1),intasgram (1),szemüveg (1),kotaktlencse (1),szemünkfénye (1),optimum látásjavító lézerközpont (1),ebredes (1),munka (1),lájkvadász (1),kedvelés (1),mozi (1),lézeres szemműtétek (1),optimum szemészeti központ (1),rangsor (1),színes zokni (1),honor8 (1),4skandinavia (1),látásvizsgálat (1),4_skandinavia (1),facebook adatok (1),locsolós (1),húsvét (1),Google Play app (1),dánia (1),jack&jones (1),casual (1),megelőzés (1),glaucoma (1),okos (1),eiffel szalon (1),május (1),nyakkendők (1),ingek (1),menstyle (1),willsoor (1),cotton&silk (1),olaszok (1),tiborstiluslapja (1),hőség (1),fotó Galló (1),bloggervilág (1),pinterest (1),ajánlat (1),stílus-tanácsadás (1),lakodalom (1),esküvők (1),bolt (1),pláza (1),dove (1),fashionblogger (1),vélemény (1),üzlet teszt (1),állásinterjú (1),győzelem (1),győztesek (1),piac (1),ruhadivat (1),tanácsadás (1),internet (1),webshop (1),videó (1),web (1),selfie (1),(1), tavaszi nyári stílusok (1),vallomás (1), önarckép (1),stílushibák (1),trendhim.hu (1), nyakkendő (1), sál (1), díszzsebkendő (1), bloggerélet (1),szakáll (1), (1), cipők (1), makkos cipő (1),nyári stílus (1), divatos férfiak (1), borbély (1), fodrász (1), férfiak (1), bálás ruha (1), turkáló (1), maximillian buchkarest (1), fashion week (1), humor (1),divat show (1), szabóság (1), hanyagság (1),fetis (1),méretvétel (1),hétköznapi stílus (1), casual (1),v kivágású póló (1), v nyakú (1),turi (1), farmernadrág (1), farmer (1), farmer és mellény (1),tramarossa jeans (1),táska (1), férfi táska (1), snassz (1), eltűnő kiegészítők (1),boomer (1), öltözködési tanácsok (1),alapok (1),divat hibák (1), stílus bakik (1), hétköznapi stílus (1), középkorú lettél (1), férfi kézitáskák (1), otthoni munka (1), otthoni stílus (1), maradj otthon (1),homeoffice outfit (1), trendek (1), nyár (1), újragondolt stílus (1), őszi férfidivat (1), őszi divat (1), realitás (1),idézetek (1),divat világa férfidivat stílus elegancia pepita eszterházy kockás (1), valóság (1),stílusálmok (1),rövidnadrág (1), térdnadrág (1), nyári outfitek (1),szabályok (1), stílus kötelmek (1), tudatosság (1), felelősség (1),őszi stílus (1), környezeti válság (1), tragédia (1), stílus irányzatok (1),Amazónia (1), lezser elegancia (1), kényelem (1),borosta (1),férfi ápoltság (1),tsltstyle (1),panasonic borotva (1),viselkedés (1),kütyük (1),tsltyle (1),hétköznapok stílusa (1),leica sofort (1),fotózás (1),tíz százalék (1),kedvezmény kupon (1),1861 pécsi kesztyűmanufaktúra (1),TSL10 (1),hamerli (1),leica budapest (1),influencer (1),pécsi kesztyű (1),mobiltelefon (1),xiaomishop.hu (1),konfekcio (1),negyven felett (1),életvitel (1),fagy (1),tél (1),tsl kollekció (1),ceremónia ruha (1),dzseki (1),ajándék (1),gift (1),eiffel szalon (1),kollekció (1),xiaomi mi A1 (1),party (1),orogo.hu (1),buli (1),év vége (1),ajándék ötletek (1),mobil (1), videa.hu (1), videó (1),pulóver (1),Titem Öltönyüzlet (1),félelmek (1), outfit (1), italy (1),ferfi divat (1), TSL (1), blog (1),kötött ruha (1), szokások (1),Celeb (1), zakó (1), cipő (1),pulóverek (1), ing (1), tslstyle (1),sprezzatura (1),karácsonyi öltözködés (1),suit (1),lézeres szemműtét (1),Tibor Stílus Lapja (1),téli tippek (1),xiaomi (1),kesztyűk (1),tsl10 kód (1),éles látás (1),optimum látásjavító lézerközpont (1), óra divat (1), karóra (1), férfi órák (1), divat órák (1),Színház az egész világ! (1),műtét (1),tibor stílus lapja (1),esküvő kiállítás (1),boat shoe (1),nyakkendőnélkül (1),casual divat (1),hétvégi divat (1),zokni nélkül (1),hármas ajánlás (1),elegancia a hétköznapokon (1),férfiruha (1),téli divat (1),férfi divat blog (1),hipszter (1),botrány (1),tibor stíluslapja (1),James Bond (1),színek és formák (1),stílus hipszterek (1),divat máshogy (1),különcségek (1),konvencio (1),kék (1),válltáska (1),bőr (1),mit vegyek meg (1),hasi tasi (1),nejlonszatyor (1),ami a kabátról tudnod kell (1),Táska (1),férfi táska (1),cipőtrend (1),férfi cipők (1),startup (1),Budapest (1),kergetjük az amerikai álmot (1),style&dirt (1),divatpóló (1),színes cipők (1),pólódivat (1),film (1),Tom Ford (1),party (1),okos óra (1),férfidivat blog (1),alsónemű (1),boxer (1),hipszterek (1),dress me and you (1),fecske (1),kockák (1),rácsok (1),szürke ötven árnyalata (1),burberry (1),szürkeség (1),hétköznapi gondok (1),paul hewitt (1),kockás ingek (1),férfi ing (1),dapper (1),New York (1),hideg (1),sál (1),hajtogatás (1),esős időjárás (1),zsebkendő (1),mozi (1),spectre (1),színes ruhák (1),nagykabát (1),díszzsebkendők (1),nők (1),nők férfi ruhákban (1),mi legyen alul (1),ár (1),DW (1),férfiékszer (1),férfióra (1),őszi divat (1),átmeneti kabát (1),Filmek (1),pride (1),férfias (1),Kémek (1),Terminator (1),menfashion (1),Blogger (1),ügynök (1),nők (1),meleg buszkeseg (1),stílusikonok (1),balaton (1),nyaralunk (1),pitti uomo (1),James Bond (1),sztereotípiák (1),exrtém (1),esztétikum (1),klasszikus értékek (1),presszo (1),cipőápolás (1),júlisu (1),ristretto (1),kávé (1),casualday (1),laza divat (1),cipőmánia (1),nyáridivat (1),strand (1),nem modell (1),kiegészítők (1),gucci (1),valóság (1),hasznos (1),városi divat (1),Helló július (1),hurrá nyaralunk (1),öv (1),gyerek (1),twitter (1),zenész (1),reggelek (1),gyerekdivat (1),esernyő (1),kabát (1),Korosodó férfiak (1),tv sztár (1),magyar férfi (1),anyakomplexus (1),mandzsettagomb (1),férfiingek (1),anyacsakegyvan (1),anyuci pici fia (1),féfri (1),nők és férfiak (1),korai ősz (1),nyári napok (1),Schiffer Miklós (1),nyakkendő nélkül (1),mukaruha (1),fehér (1),nadrágtartó (1),férfiöv (1),kék (1),nyárutó (1),srácok (1),double monk (1),két soros (1),forrónapok (1),kölykök (1),jóslatok (1),bordó (1),propeller (1),kötött holmik (1),pulóver (1),ruha (1),kövérség (1),digel márkaüzlet (1),sulyproblema (1),xxxl (1),dress code (1),kód (1),szabályok (1),dress code (1),anyák napja (1),ballagás (1),olasz divat (1),nadrághossz (1),május (1),édesanyák (1),sztárok (1),anyukák (1),fogyókúra helyett (1),titokzokni (1),nadrágtartó (1),hózenetróger (1),férficipők (1),vasalási trükkök (1),Tiborstíluslapja (1),farmering (1),farmernadrag (1),faros (1),szombat (1),pazarlás (1),hibák (1),ne vedd meg (1),intsagram (1),karóra divat (1),idő (1),pénzkidobás (1),hétfő (1),chino nadrág (1),nyári divat (1),Az enek iskolaja (1),média (1),férficipők (1),műsor (1),stílus tsl tiborstíluslapja tibor stílus hibák stílus tippek férfidivat blog blogger facebook instagram (1),divat diktátor (1),tv2 (1),stylstyle (1),derby (1),oxford (1),rebblog (1),bespoke (1),buzi (1),tasse loafer (1),penny loafer (1),sámfa (1),sneekres (1),stl (1),színes (1),xiaomi (1),kínai kütyü (1),kütyübuzik (1),telefon (1),mobil stílus (1),esküvő férfi szemmel (1),colors (1),idézetek (1),business (1),is kedvel (1),férfidivat elemzés (1),Magyarország szépe (1),mert ő (1),kirakja az origó (1),kedd (1),hátha (1),egy év (1),öltönyösök (1),férfi ruhák (1),hétköznapok (1),hét napjai (1),őszi ruhák (1),téli divat (1),summer (1),ruha vásárlás (1),boltok (1),munkaruha (1),kamaszok (1),este (1),fröccs (1),sapka (1),drága óra (1),luxusóra (1),kamasz divat (1),Naközben (1),mokaszin (1),dzsekik (1),Skagen (1),daniel wellington (1),búcsúbejegyzés (1),zeppelin (1),őszi férfidivat (1),garbó (1),mama kötötte (1),téli férfi divat (1),csá (1),helló (1),kabátok (1),télikabát (1),őszi ballonkabát (1),nemciki (1),makkoscipő (1),zokninélkül (1),férficipő (1),kalap (1),kötött sapka (1),bloggerek (1),hipster (1),téli ruházat (1),könyv (1),Schiffer Miklós (1),cipész (1),mester cipész (1),micottini (1),ékszerek (1),leárazás (1),karkötők (1),magyar férfi (1),fashion (1),kommentek (1),Hank Moody (1),január (1),ékszer készítés (1),egyedi cipők (1),Prada (1),karkötők (1),karácsonyi vásár (1),bóvli (1),panama kalap (1),siltes sapka (1),kemény kalap (1),borsalino (1),gagyi (1),laza szerkók (1),próba vásárlás (1),könnyed (1),öltönyök (1),vásárlás próba (1),internet (1),megbízhatóság (1),botrány (1),stílushibák (1)