Tibor Stílus Lapja

Anyuci pici fiai. Ébresztő!  

     Amikor Ádám, elfogadta a bűnbeesés almáját Évától a paradicsomban, egyúttal le is mondott az önrendelkezés első felelős döntéséről. A második ilyen alkalom az volt, amikor a barát, a lelendő férj, aki aztán “apa” lett, elfogadta azt a kényelmet, hogy a barátnő, majd jegyes, végül feleség rakhatja reggel ki a felvenni való ruhákat, azzal a mondattal: “ apa ez jól áll majd neked”. Valahol itt lett elszúrva az, amiből a férfiak a stílusérzéküket is a kényelem oltárán felejtették. Nézzük mi lett belőle. öltözködés  férfidivat  stílus tsl blog origo reblog www.tiborstiluslapja.hu  facebook  instagram  tumblr

   Amikor még gyermek voltam és naiv, azt gondoltam édesanyám az lesz, aki megmondja mi jó nekem, és ha azt betartom, nem érhet semmi baj. A ruházatom tökéletes, perfekt, és majd az ünnepeken sem szólnak rám tanáraim. A rendezett külsőm, a belsőm teljes egyensúlyára utal majd. Követtem tehát “jó édesanyám”  tanácsait és így lettem “anyuci egyetlen kicsi bogara”. öltözködés  férfidivat  stílus tsl blog origo reblog www.tiborstiluslapja.hu  facebook  instagram  tumblr

   Aztán valahogy úgy maradt minden. Viszont már nem anyukám, hanem életem párja lett az, aki megmondja „mi jó a nekem”, és mi nem, mi áll jól rajtam, és mi nem. A stílusunk is kezd valami egységes egésszé válni. Mint amikor a kutya és gazdája hasonlítani kezdenek egymásra. Az “stílus önrendelkezési jogot” feladtam, és arra támaszkodom, amit mondanak nekem. Pedig valaha egész jól indult az idők kezdetén.öltözködés  férfidivat  stílus tsl blog origo reblog www.tiborstiluslapja.hu  facebook  instagram  tumblr

   Utána azon kapom magam, hogy a  ruházati boltokban kezdek elveszni, és valahogy a kijáratot sem találom meg, ha nincs mellettem választott párom, szerelmem, az én kedvesem. Végül, ha lehet, már be sem megyek az üzletekbe, és az utolsó zokniig is rábízom magam az oldalbordám “remek” ízlésére. Így lesz a zoknik sora mind szürke, vagy sötétkék, rosszabb esetben a fehér, de azt csak azért, hogy legyen mit nyáron is felvenni a „szandi” mellé. Pedig egykoron még bennünk lángolt a lázadás kicsiny gyertyalángja, szerettünk volna színes dolgokat is, úgy hogy közben nem mondja senki,- „Géza mi ez a förtelem a lábadon!”öltözködés  férfidivat  stílus tsl blog origo reblog www.tiborstiluslapja.hu  facebook  instagram  tumblr

   Az álomból a realitás szürke halmazába térve vissza, és egyre jobban kezdünk arra a szomszéd bácsira hasonlítani, akit rendszeresen fenyeget a bűbájos neje, hogy megcsalja holott, a járókeretének gumírozott karján kívül, másét meg sem foghatná már. Nem azt érezzük ezek után, hogy valami egészen furcsa dolog történt velünk? Pont azért nézünk ki úgy, ahogyan, mert az asszonyi féltékenység a ruhatárunkon áll bosszút?öltözködés  férfidivat  stílus tsl blog origo reblog www.tiborstiluslapja.hu  facebook  instagram  tumblr 

   A válaszom igen is, meg nem is. Mert az öltözködés férfi módra, néha tényleg a lustaság, és az egykori gyerekkor ( anyuci pici fia ) múló hiánya miatt lesz sivár, de ott van az is, ha már kicsit többet adunk magunkra, vagy jobban szeretnénk kinézni, mint a “Tompika”.  Bekattan az “oldalbordánk” és „nyilallni” kezd a féltékenység zöld szemű szörnye miatt. Mi meg bekötött szemmel, vezetve vagyunk. öltözködés  férfidivat  stílus tsl blog origo reblog www.tiborstiluslapja.hu  facebook  instagram  tumblr

   Gyere velem, majd én mutatom az utad. Sokan mennénk rohanva, az már biztos! Rövid bejegyzésemmel nem azt kívánom sugallni, hogy az alul-öltözöttségünk fő problémája a női beavatkozás. Viszont valahol ott lappang mégis az a tény, hogy mi férfiak, ha már elértünk egy bizonyos korhoz, és ez nem minden esetben konkrét számhoz köthető, elvesztjük az önálló döntési felelősségünk (lehetőségünk), mert vagy a génjeinkben ez van bekódolva, vagy, mert soha nem is vágytunk a divat, és stílus szabadság édes csókjára. Megelégszünk  azzal, hogy  meghódítottuk azzal amink van, álmaink  Claudia Schiffer -jét. Gondolom, azt fogom megkapni (lelki szemeimmel látom is), hogy meghibbantam, és mindent a freudi anyakomplexusra vezetnék vissza, amit a divat ellen elkövetett a férfitársadalom egy része, de ha mélyen magunkba nézünk, és nem leszünk szemellenzős öntagadók, valahol ott fityeg az igazság ezen a szálon. 

                                                   Vezetve vagyunk, és valahol nagyon megvezetve. öltözködés  férfidivat  stílus tsl blog origo reblog www.tiborstiluslapja.hu  facebook  instagram  tumblr

  "Mert benne élsz te minden félrecsúszott 
Nyakkendőmben és elvétett szavamban 
És minden eltévesztett köszönésben 
És minden összetépett levelemben 
És egész elhibázott életemben 
Élsz és uralkodol örökkön, Amen"   ( Juhász Gyula - Anna örök részlet )

   

    Itt a kezdetek kezdetén kellene pedig a sarkunkra állva azt mondani; nem anyuci, én ezt a ruhát, ezt a stílust szeretném, és majd ha nagyok leszünk hasonló mód, követjük önálló döntéseink következményét a ruhatárunkat illetően is. öltözködés  férfidivat  stílus tsl blog origo reblog www.tiborstiluslapja.hu  facebook  instagram  tumblr 

   Most jöhetnek a „vad feministák” és a „kemény férfiak” kommentjei, hogy az a sok zagyvaság, amit leírtam nem is igaz, és különben is mindenki szabadon dönt. Várom, és kérem is, hogy ez így legyen, mert talán tisztul a kép, és a férfiak lesznek végre azok, akik nem fiúcskákként akarják leélni további életüket, miközben kedvesük, párjuk még reggelente őrjöngve nézi, mit vesz megint magára élete párja.öltözködés  férfidivat  stílus tsl blog origo reblog www.tiborstiluslapja.hu  facebook  instagram  tumblr

 

Ennek viszont aztán lehet, és kell, hogy kellemes következményei legyenek, szigorúan csak otthon… ide egy kacsintó „emoji” jött volna, de azt nem tudok vagy mégis. ;-) …. ?
öltözködés  férfidivat  stílus tsl blog origo reblog www.tiborstiluslapja.hu  facebook  instagram  tumblr

Tényleg csakis szigorúan otthon!

Barátsággal : Tibor  

 

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A „szürkeségem” története.

szürke  öltönyök stílustanácsok  stílustippek  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  www.tiborstiluslapja.hu  tsl

  Egy személyes történet, aztán majd rátérek a lényegre mi is a címben szereplő szürkeség. Bár az egész tényleg összefügg. Miért akartam egykor sokkal több szürkét, mint egyéb színeket viselni.

szürke  öltönyök stílustanácsok  stílustippek  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  www.tiborstiluslapja.hu  tsl
Az öltöny szürke

   Az időpont valahol az kétezredik év előtt, vagyis az úr 1997. évében járt, és mint ifjú értékesítési csoportvezető, már akkor is az öltönyök világában mozogva, lestem, figyeltem, hogy melyik üzletben lehet a főváros kőrútjait járva, megvenni álmaim szürke öltönyét. Aztán jött a pillanat, és a kirakatban ott állt a próbababán az áhított darab. Tudtam, hogy ez szerelem első látásra, pedig hol volt még az a Cerutti,  Scabal, és a Zegna megjelenésétől itthon. Egyszerű, de közben mégis egyedi három részes öltöny volt az, ami a szívemet megdobogtatta. Az anyaga is egészen más, mint a Styl Ruhagyár akkor kínált konfekciós darabjai. (Zárójelben, nem is Styl szett volt, de már azt nem tudom kinek az üzlete, és melyik gépsoron készült ez a majdnem dzsörzé anyaghoz hasonló, az akkori divatnak megfelelő magasan gombolt mellénnyel, és három gombos zakóval összehozott remekmű.) A színe pedig valahol, a városi galambok szürkeségét idézte. A helyzet sajnos akkor, is mint most, (nem félreérteni…) katasztrofális volt, mert hajtott a vágy, mindenképp meg kell szereznem ezt a „csodát”. (Ruhagyűjtő, ahogy egy ismerősöm jellemezte ezt a típust.) Mi is hiányzott hozzá? Ja, naná, hogy a pénz. A minőséget, akkor sem adták olcsón. Addig hajtottam, és dolgoztam szüntelen, hogy csak sikerült az következő havi jutalékkal emelt magasabb fizetésemből megvenni a szürke öltönyt. Aztán jöttek más szerelmek, és jött még hozzá pár szürke és még szürkébb öltöny kollekció. Valahogy nem tudtam leszakadni erről a színről. (Nagyon nem is lehetett, mert hála a magasságos "divat Istennek", a mályva és egyéb színekben pompázó „vállalkozói” szettek lassan, de biztosan eltűntek az akkori kínálatból.) Maradt a barna, a vajszínű valami, és a szürke ötven valahány árnyalat. Ebből volt szürke, és talán akkor két –két barna öltönyöm. A történet itt lezárul, és eljutunk a mai "szürke sokszínűséghez".szürke  öltönyök stílustanácsok  stílustippek  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  www.tiborstiluslapja.hu  tsl  

   Most, hogy már szinte csak a stílus, és a divat tölti ki a napom 24 óráját, a „színesedés” után azt látom, ismét előkerültek a szürkék, és azok árnyalatai. Nincs is ezzel nagy baj, mert a kétezres évek előtti szürkeség, mondhatni egyhangúság, már nem ez, amit most tapasztalok. Ajánlatom a mai bejegyzésre, hogy fussunk végig egynehány szürke színen ami, milyen meglepő is lesz, de valahol mégis színesnek hat majd. Visszagondolva egykori "álom öltönyömre", az jár a fejemben, hogy az, aki akkor azt, szabóasztalon megálmodta, és gyártósorra vitte, lehet megelőzte a korát, mert anyagában és „szürkeségében” ma ismét sokszor láthatom viszont. Csapjunk a lovak közé, és jöjjenek az „arabs szürkék”! ( Vagy azok inkább telivérek … ? )

szürke  öltönyök stílustanácsok  stílustippek  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  www.tiborstiluslapja.hu  tsl
Sötét szürke, elegáns - Digel 2017 ősz 

   Itt az első, ami nem az utolsó lesz a sorban, de biztos elnyeri sokak tetszését, hogy az anyag, ami nem hivalkodó, mégis mennyire más lesz, ha mesteri kezek közé kerül.

szürke  öltönyök stílustanácsok  stílustippek  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  www.tiborstiluslapja.hu  tsl
Szürke ez, csak jól nézd meg!

A következő sorozatot sem gondolnánk annak ami, pedig szürke ez, csak egészen más felfogásban.

szürke  öltönyök stílustanácsok  stílustippek  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  www.tiborstiluslapja.hu  tsl
Dupla soros. 

szürke  öltönyök stílustanácsok  stílustippek  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  www.tiborstiluslapja.hu  tsl
Anyagában mintás
szürke  öltönyök stílustanácsok  stílustippek  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  www.tiborstiluslapja.hu  tsl
Rácsos, de még szürke
szürke  öltönyök stílustanácsok  stílustippek  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  www.tiborstiluslapja.hu  tsl
Vegyes szürke
szürke  öltönyök stílustanácsok  stílustippek  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  www.tiborstiluslapja.hu  tsl
Mellény is szürke
szürke  öltönyök stílustanácsok  stílustippek  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  www.tiborstiluslapja.hu  tsl
Szürkén, szürke
szürke  öltönyök stílustanácsok  stílustippek  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  www.tiborstiluslapja.hu  tsl
Casual kombinált, de ott a szürke. Digel Move 2017 ősz

   Arra a következtetésre jutottam, hogy semmi gondunk nem lenne, ha ezek közül a szürkék közül lehetne, és kellene választani. Viszont itt is van egy sajnálatos hazai tendencia, hogy a szürke az legyen „egérszürke”, és minél jobban simuljon bele a „nagy átlagba”, annál jobb a közérzetünk. Holott mint látható, ha nem is vagy harsány kanárisárga színekben, lehetsz még feltűnő az „öltönyösök” közt is.szürke  öltönyök stílustanácsok  stílustippek  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  www.tiborstiluslapja.hu  tsl

Barátsággal : Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tibor Stílus Lapja

blogavatar

"A stílus a legegyszerűbb módja annak, hogy valami bonyolultat közöljünk másokkal." (Jean Cocteau)

Hirdetés

Like vadász! T.S.L Facebook

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Instagram @tslstyle

YouTube - Feliratkozás

T.S.L - Pinterest

Címkefelhő

férfidivat (74),tiborstíluslapja (73),stílus (63),Tiborstiluslapja (56),tsl (54),divat (46),blog (45),tiborstíluslapja (39),blog (28),facebook (28),férfidivat (27),reblog (27),divat (27),reblog (25),stílustippek (24),instagram (24),tslstyle (23),stílus (22),tumblr (20),blogger (19),tslstyle (19),tibor (19),origo (18),nyár (18),tsl (16),férfidivat világ (14),stílus blog (14),instagram (13),cipő (11),férfi (11),zakó (11),stílustanácsok (10),facebook (10),zokni (10),öltöny (10),ferfidivat (10),tavasz (9),tumblr (8),origo (8),stílustippek (8),ősz (8),tibor (8),stílustanácsadás (8),ferfi divat (7),style (7),cipő (7),öltöny (7),hétvége (7),őszi divat (6),YouTube (6),ing (6),öltönyök (6),blogger (6),TSL (6),vásárlás (6), stílus (6),outfit (5),origo.hu (5),férfi divat (5),nyakkendő (5),outfit (5),elegancia (5),tavasz (5),férfiak (5),öltözködés (5),zakó (5),divatsprint (4),kabát (4),megjelenés (4),tél (4), stílustippek (4),divat blog (4),mit vegyek fel (4),tiborstiluslapja (4),origo.hu (4),Instagram (4),stilusmustra (4),cipők (4), divat (4),Facebook (4),stilusikon (4),stílusblog (4),óra (3),nadrág (3),mit vegyek fel (3),péntek (3),webshop (3),karóra (3),színek (3),ruha (3),stílustanácsadás (3),shopping (3),méretes szabóság (3),karácsony (3),shopping (3),ingek (3),cipők (3),stílusblog (3),férfi stílus (3),nyári divat (3),zakók (3),nyár (3),óra (3),megjelenés (3),hétfő (3),színek (3),digel (3),meleg (3),férfiak (3),style (3),nyaralás (2),képek (2), vlog (2),tv (2),negyven felett (2),mi lesz a divat (2),divat blog (2),nadrág (2),munkaruha (2),sportcipő (2),menstyle (2), (2),edzőcipő (2),őszidivat (2),férfi divat blog (2),férfistílus (2),szemészet (2),mensfashion (2),stílustanácsok (2),látás (2),tibor stílus lapja (2),tanácsok (2),fashion (2),mensfashion (2),loafer (2),digel (2),YouTube (2),esküvő (2),TSL (2),üzletajánló (2),ősz (2),zokni (2),szabóság (2),féfridivat (2),sapka (2),hideg (2),farmer (2),férfi divat (2),szürke (2), tibor stílus lapja (2),online (2),férfidivat ing stílus botrány rövid ujjú (2),www.tiborstiluslapja.hu (2),férfiékszer (2),stílus blog (2),stílus blogger (2), férfidivat (2),Budapest (2),póló (2),piros (2),sztárok (2),barna (2),Pink (2),Weekend (2),eső (2),férfi cipő (2),zakók (2),hétvégi divat (2),hipszter (2),casual (2),Friday style (2),casual style (2),hétköznap (2),nyakkendő (2),munkanap (2),órák (2),casualstyle (2),csokornyakkendő (2),vásárlás (2),stílusok (2),fiúk (2),esküvő (2),tommy hilfiger (1),thomas breitling (1),extra slim fit (1),suitsupply (1),rossz példa (1),apák napja (1),slim fit (1),politika (1),ralph lauren (1),bloggervilág (1),május (1),cotton&silk (1),olaszok (1),okos (1),nyakkendők (1),willsoor (1),ingek (1),ajánlat (1),stílus-tanácsadás (1),fotó Galló (1),piké póló (1),hőség (1),tiborstiluslapja (1),pinterest (1),comfort fit (1),póló (1),tabu (1),éleslátás (1),táskák (1),skinny fit (1),szabad szemmel (1),lencsék (1),selejtezés (1),ruházat (1),napszemüvegek (1),farmer (1),chino (1),válaszok (1),fiatalok (1),fiatal férfiak (1),kérdések (1),digel store budapest (1),www.tiborstiluslapja.hu (1),inspirációk (1),komment (1),trollok (1),bag (1),hátizsák (1),sporttáska (1),táska (1),lakodalom (1),turkáló (1),second hand (1),pinterest (1),izomtrikó (1),mintás zokni (1),happy (1),rólatok (1),antidivat (1),stílustalanság (1),ujjatlan póló (1),nyári megjelenés (1),regular fit (1),webshop (1),selfie (1),honor8 (1),4skandinavia (1),Google Play app (1),munka (1),fashionblogger (1),állásinterjú (1),intasgram (1),színes zokni (1),facebook adatok (1),jack&jones (1),casual (1),dánia (1),4_skandinavia (1),látásvizsgálat (1),lézeres szemműtétek (1),optimum szemészeti központ (1),menstyle (1),mozi (1),bespoke (1),ruhatár (1),stílushibák (1),szabóság (1),rebblog (1),tasse loafer (1),konfekcio (1),ideális férfi (1),Torrente (1),styleblog (1),digel store budapest (1),40 felett (1),casual outfit (1),új kollekció (1),mozi sztárok (1),rangsor (1),ruhadivat (1),meleg időjárás (1),bolt (1),pláza (1),dove (1),vélemény (1),üzlet teszt (1),kotaktlencse (1),megelőzés (1),glaucoma (1),győzelem (1),győztesek (1),piac (1),Bermuda (1),tanácsadás (1),internet (1),farmeres (1),videó (1),web (1),szemüveg (1),szandál (1),közösségi média (1),algoritmus (1),xxl (1),lájkvadász (1),kedvelés (1),locsolós (1),húsvét (1),nagy méret (1),super size (1),ebredes (1),optimum látásjavító lézerközpont (1),szemünkfénye (1),ébredés (1),stílustipp (1),big (1),stílustnácsok (1),esküvők (1),amerikai álom (1), farmernadrág (1),v kivágású póló (1), v nyakú (1), farmer (1),tramarossa jeans (1),hétköznapi stílus (1), casual (1), farmer és mellény (1), férfistílus (1),turi (1),trendhim.hu (1),stílushibák (1), tavaszi nyári stílusok (1), díszzsebkendő (1), sál (1), turkáló (1), bálás ruha (1), nyakkendő (1), humor (1), fashion week (1), cipő (1), zakó (1), szokások (1), ing (1),fetis (1),kötött ruha (1), TSL (1), blog (1),Celeb (1), kényelem (1), szabóság (1),divat show (1), maximillian buchkarest (1),méretvétel (1),divat világa férfidivat stílus elegancia pepita eszterházy kockás (1), lezser elegancia (1), hanyagság (1),vallomás (1), önarckép (1), tragédia (1), környezeti válság (1), tudatosság (1),Amazónia (1), stílus irányzatok (1), férfi stílus (1),szabályok (1), stílus kötelmek (1), felelősség (1),őszi stílus (1), hétköznapi stílus (1),alapok (1), öltözködési tanácsok (1), stílus bakik (1),divat hibák (1), őszi divat (1), őszi férfidivat (1),idézetek (1), realitás (1), divatos férfiak (1),nyári stílus (1), (1), férfiak (1), fodrász (1), bloggerélet (1),szakáll (1), borbély (1), cipők (1), makkos cipő (1), nyári outfitek (1),stílusálmok (1), valóság (1), térdnadrág (1),rövidnadrág (1),táska (1), férfi táska (1), videó (1), videa.hu (1),kollekció (1),xiaomi mi A1 (1),xiaomishop.hu (1),eiffel szalon (1),party (1),buli (1),év vége (1),orogo.hu (1),mobiltelefon (1),kütyük (1),borosta (1),férfi ápoltság (1),ferfi divat (1),panasonic borotva (1),viselkedés (1),tsltyle (1),hétköznapok stílusa (1),gift (1),ajándék (1),bakik (1),méretek (1),eiffel szalon (1),penny loafer (1),sorozatok (1),tiborstílsulapja (1),casual outfit (1),filmek (1),esküvő kiállítás (1),tsl kollekció (1),(1),negyven felett (1),életvitel (1),fagy (1),tél (1),ceremónia ruha (1),dzseki (1),tsltstyle (1),leica sofort (1), divat órák (1), óra divat (1), karóra (1),Színház az egész világ! (1),tibor stílus lapja (1),éles látás (1),optimum látásjavító lézerközpont (1),műtét (1), férfi órák (1),sprezzatura (1),pulóver (1),pulóverek (1),Titem Öltönyüzlet (1), italy (1), outfit (1),félelmek (1), tslstyle (1),lézeres szemműtét (1),suit (1),TSL10 (1),tíz százalék (1),kedvezmény kupon (1),hamerli (1),pécsi kesztyű (1),fotózás (1),leica budapest (1),influencer (1),1861 pécsi kesztyűmanufaktúra (1),ajándék ötletek (1),téli tippek (1),Tibor Stílus Lapja (1),karácsonyi öltözködés (1),tsl10 kód (1),kesztyűk (1),mobil (1),xiaomi (1),outfittipp (1),stílus tsl tiborstíluslapja tibor stílus hibák stílus tippek férfidivat blog blogger facebook instagram (1),téli divat (1),hármas ajánlás (1),nyakkendőnélkül (1),férfiruha (1),elegancia a hétköznapokon (1),kergetjük az amerikai álmot (1),konvencio (1),zokni nélkül (1),zsebkendő (1),casual divat (1),különcségek (1),stílus hipszterek (1),színek és formák (1),divat máshogy (1),hipszter (1),hétvégi divat (1),férfi divat blog (1),Budapest (1),startup (1),férfi táska (1),nejlonszatyor (1),hasi tasi (1),Táska (1),ami a kabátról tudnod kell (1),átmeneti kabát (1),őszi divat (1),válltáska (1),bőr (1),pólódivat (1),divatpóló (1),style&dirt (1),színes cipők (1),férfi cipők (1),mit vegyek meg (1),cipőtrend (1),botrány (1),hajtogatás (1),dapper (1),hipszterek (1),dress me and you (1),New York (1),alsónemű (1),ár (1),nők (1),nők férfi ruhákban (1),okos óra (1),paul hewitt (1),kockák (1),rácsok (1),kockás ingek (1),férfidivat blog (1),zeppelin (1),burberry (1),party (1),DW (1),férfióra (1),mozi (1),spectre (1),díszzsebkendők (1),Tom Ford (1),film (1),tibor stíluslapja (1),James Bond (1),színes ruhák (1),mi legyen alul (1),nagykabát (1),boxer (1),férfiékszer (1),fecske (1),sál (1),esős időjárás (1),hideg (1),anyakomplexus (1),anyacsakegyvan (1),Blogger (1),James Bond (1),Terminator (1),menfashion (1),Filmek (1),kiegészítők (1),gucci (1),klasszikus értékek (1),kék (1),fehér (1),sztereotípiák (1),exrtém (1),nyakkendő nélkül (1),meleg buszkeseg (1),nők (1),pride (1),férfias (1),nem modell (1),valóság (1),laza divat (1),esztétikum (1),kávé (1),casualday (1),sámfa (1),cipőápolás (1),cipőmánia (1),ristretto (1),presszo (1),városi divat (1),Helló július (1),Kémek (1),strand (1),nyáridivat (1),ügynök (1),júlisu (1),pitti uomo (1),stílusikonok (1),twitter (1),Korosodó férfiak (1),mandzsettagomb (1),kabát (1),esernyő (1),forrónapok (1),nyári napok (1),korai ősz (1),reggelek (1),férfiingek (1),féfri (1),nők és férfiak (1),anyuci pici fia (1),magyar férfi (1),tv sztár (1),kék (1),zenész (1),két soros (1),double monk (1),férfiöv (1),mukaruha (1),nadrágtartó (1),öv (1),hurrá nyaralunk (1),balaton (1),nyaralunk (1),srácok (1),Schiffer Miklós (1),propeller (1),jóslatok (1),gyerek (1),bordó (1),gyerekdivat (1),kölykök (1),nyárutó (1),férfi ing (1),Skagen (1),intsagram (1),titokzokni (1),kövérség (1),sulyproblema (1),hibák (1),hétfő (1),idő (1),karóra divat (1),dress code (1),kód (1),digel márkaüzlet (1),colors (1),kedd (1),ballagás (1),ruha (1),szabályok (1),dress code (1),xxxl (1),fogyókúra helyett (1),farmernadrag (1),egy év (1),faros (1),fashion (1),magyar férfi (1),kommentek (1),farmering (1),vasalási trükkök (1),szombat (1),hózenetróger (1),férficipők (1),ne vedd meg (1),nadrágtartó (1),pénzkidobás (1),Tiborstíluslapja (1),pazarlás (1),anyák napja (1),sztárok (1),Magyarország szépe (1),műsor (1),stl (1),férfidivat elemzés (1),is kedvel (1),hátha (1),kirakja az origó (1),mert ő (1),Az enek iskolaja (1),stylstyle (1),oxford (1),buzi (1),boat shoe (1),derby (1),férficipők (1),hasznos (1),média (1),tv2 (1),business (1),olasz divat (1),nadrághossz (1),chino nadrág (1),színes (1),május (1),anyukák (1),édesanyák (1),nyári divat (1),esküvő férfi szemmel (1),kínai kütyü (1),kütyübuzik (1),idézetek (1),xiaomi (1),telefon (1),divat diktátor (1),mobil stílus (1),öltönyösök (1),január (1),Naközben (1),este (1),ruha vásárlás (1),dzsekik (1),őszi ballonkabát (1),summer (1),kabátok (1),télikabát (1),boltok (1),téli divat (1),fröccs (1),munkaruha (1),kamaszok (1),hét napjai (1),hétköznapok (1),őszi ruhák (1),férfi ruhák (1),férficipő (1),mokaszin (1),kötött holmik (1),pulóver (1),garbó (1),szürkeség (1),daniel wellington (1),hétköznapi gondok (1),szürke ötven árnyalata (1),mama kötötte (1),téli férfi divat (1),búcsúbejegyzés (1),csá (1),helló (1),nemciki (1),makkoscipő (1),őszi férfidivat (1),zokninélkül (1),kamasz divat (1),laza szerkók (1),egyedi cipők (1),cipész (1),mester cipész (1),Prada (1),öltönyök (1),vásárlás próba (1),próba vásárlás (1),ékszerek (1),micottini (1),ékszer készítés (1),téli ruházat (1),karkötők (1),leárazás (1),Hank Moody (1),bloggerek (1),Schiffer Miklós (1),könyv (1),internet (1),hipster (1),kalap (1),kötött sapka (1),kemény kalap (1),sapka (1),botrány (1),luxusóra (1),drága óra (1),borsalino (1),siltes sapka (1),gagyi (1),könnyed (1),megbízhatóság (1),bóvli (1),karácsonyi vásár (1),panama kalap (1),karkötők (1),sneekres (1)