Számomra egyfajta "becsípődés" nem csak orvosi értelmeben, ez a téma. Logikusnak tűnhet, mert ugye egy divat és stílus blogger mi fenével foglalkozna mással. A férfi, és a divat, avagy a divatos férfi. Számos, nem kifejezetten a ruhák szerelmeseivel elbeszélgetve jutottam az alábbi következtetésekre, és persze ezek a beszélgetések a legfontosabbak. Egyrészt mert azok, akik kedvelik a divatot és követik, vagy legalábbis nem vetik meg és még stílusérzékük is van, nem érdekesek ebben az esetben. Mivel nekik határozott elképzelésük van, és mellette érdeklődők is. Ezért épp azokon van a hangsúly, akiket hidegen hagy ez a tematika, mert ők vannak többen.

Alapeset(a), hogy azért nem foglalkozik saját megjelenésével, mert egyfajta luxusnak tartja az arra áldozott összes kiadást. Mondva, hogy ez valami „kivagyiság”, és piperkőc dolog, amihez neki semmiképp nem kell csatlakoznia. Minek, hiszen a megvásárolt kora kamaszkori, akkor még igen is divatosnak számító ruhái, pont megfelelőek számára még ma is.

Alapeset(b), szintén az a "halmaz", akiket azért nem érdekel ez az egész felhajtás, mert egyszerűen nincs kedvük ezzel foglalkozni, és egyébként is úgy jó minden, ahogy azt az anyukájuk, majd barátnőjük, és végül feleségük adja rájuk, mert ők valóban értenek hozzá, és különben is nekik kell, hogy tessen az, ami rajuk pompázik. Nem maguknak, másoknak akarnak megfelelni.

Alapeset (x), hogy már csak azért sem érdekli ez az úri huncutság, mert ha egy jobb vagy elegánsabb ruhát vesz fel, megszólják, ckizik a környezetében. Meg egyébként is a b@zis, meleg és ratyi.  

Alapeset (xy), azon férfiak köre, akik csak azért sem hajlanak meg, mert ki az, aki nekik, meg merné mondani, hogy mit és, hogy vegyenek fel. Le@rják és megvetik azokat, akik ebben segíteni vagy épp „tanítani” szeretnék őket. Ők már kijárták a „divatélet iskoláját” és ezzel bőven le is tudták a dolgot.

  Mindeközben meg rohadt vicces, hogy a fenti példák mindegyik alanyának van határozott és fajsúlyos véleménye mindenről, amit számos stílus és divat tanácsadó prédikál. Arról, hogy ez miért úgy rossz, ahogy van, és ha az ő szavaikat vetném erre a virtuális papírra, talán még a net is belepirulna. Bár ezen már kár csodálkozni, ha csak a közbeszéd gyönyörűen virágba borult jellegét tekintem mércének, Lásd kis rágcsálók emlegetése, vagy éppen tini lányok szoknyája alá kandikálás. Egyet ide, egyet oda és máris (l)egális a morál. 

  A netes demokrácia pedig el kell, hogy tűrje a fajsúlyos véleményeket, és kommenteket. Megjegyezve azt, hogy a tükör előtti állapotért, nem mindig a tükröt tartót kellene hibáztatni. Pedig gyakorta inkább van ez így, mint ellenkezőleg. Ezzel nem arra szerettem volna végkövetkeztetésként jutni, hogy a stílus iparunk nem felszentelt, de magukat pápának tartó megmondó embereinek (akár még én is) minden esetben igazunk lenne. Viszont azért az is felettébb humoros, hogy ebben a témában nem lett egységes egymást támogató szakmai kör sem. Mert még mindig vannak olyan mondatok, hogy „nem követem, az úr munkásságát, mert akkor elvesznék az amúgy óriási divatzajban”. Szerintem ahhoz, hogy közös nevezőre juthassunk, legalább egy – egy pontban, igen is kellene, hogy kövessük egymás munkásságát, és akár még tisztelni is azt. Mert ha nem,  akkor valóban eljön az örök tél, és a vastrónra a fent felsorolt példák közül ül le a legerősebb. Mindeközben pedig eluralkodik az igénytelenség, és a közöny. Az pedig semmi jót nem hoz magával.

Barátsággal; 

Tibor