Gyakran gondolkodom el azon, hogy miért nem szeretik a loafert a magyar férfiak, illetve mondhatnám úgy is durvábban, hogy egyfajta gyűlölet veszi körbe, bújik bele és tölti ki, ezt a cipőfajtát. Aztán persze rá kell jönnöm, hogy a vitakultúra szerint amúgy nem szabályos módhoz kell nyúlnom és rájönnöm, hogy azt nézd, aki utálja. Avagy azok írják róla legtöbb alkalommal kommentben, hozzászólásban, akik legjobb lábelli választása a Crocs papucs volt a nyár elején, de vidáman hencegik át a tavaszt, a tavaly szezonális leértékelésben vett tépő zárás neonzöld szandijukban.
De ne előbb gondolkozzunk el azon, honnan ered ez a lenéző karaktergyilkosság ezzel a cipővel szemben. Nézzük az eredendő bűn elkövetőit, akik egy már a fiatalabb generáció által csak YouTube archív videókon láthatók, vagyis a makkos cipő fehér cérna vagy frottír zokni kombót viselő hősök. Kezdve a manapság megint - szó szerint - hamvaiból feltámadó Michael Jacksonnal, aki talán legelőször ugrik be a, ha fehér cérnazokni és loafer párosításra gondolunk. Valóban egy igazi thriller az egész! Aztán ott vannak a késő nyolcvanas és kora kilencvenes évek magyar elsőgenerációs vállalkozói, akik (mű)bőr autós táskáik mellé elengedhetetlen atomreaktorral működő mobiljaikkal, de az igazán „valódi” makkosban vonultak be az első operabálba, nem megvetve a mályva színű zakók mellé a fehér sport zoknikat, három csíkkal mert az Adidas volt.
Az eredendő bűn ezzel égetett rá egyfajta skarlát betűt a loferekre, mint megvetendő példáját annak, hogy akik ezt hordják csakis stílus és vagy valódi „gengszterek” lehetnek. Pedig ez így nem lehet igaz, és nem lenne szabad, hogy megmaradjon a köztudatban. A másik nagy ellenérzés, amiatt alakulhatott ki, hogy ebben a cipőben tényleg elég ostobán hat, ha zokni van a lábunkra húzva, ami meg alapvetően szégyen egy magyar férfinak, ha kivillan a bokája, mert ne adj isten titokzokni, vagy még az sincs rajta, holott mondjuk egy szűkebb fazonú szövetnadrágot visel, és halmazati vétségként öltönyben végződik a megjelenése nyáron. Jön a divat Kuk-klux klán, és égő keresztekkel hirdetik, hogy itt a vétkes! Jó még akasztani nem fognak, de igényük lenne rá.
Mindeközben pedig a fentebb felsorolt harcos ellenzők, bátran hágnak át mindent és mindenkor. Legyen az egy, flip-flop papucs a belvárosban nyáron zsebes térdnacival, és felhajtott gallérú pólóban, hozzá az szinte már szimbiotikus egységben élő a homlokukra feltolt napszemüveggel. Aztán a végső verdiktet erre a cipőre és azok viselőire kimondják, hogy ez mekkora „homár” dolog már. Nézd a kis köcsögöt, még a cipője is milyen?!
Szokjuk hozzá, vagy legalább fogadjuk el, és ne nézzük le a viselőjét! Mint, ahogyan mi sem szólunk be, ha izomtrikóban nyomulsz az izzadt testeddel a villamoson. Hála a magasságos stílus teremtőnek, egyre több fiatal tojik nagyban arra, hogy ezt a cipőt minek mondják el, és bátran hordják, zokni nélkül, vagy titokzoknival. Szerintem az új generációt, már nem hatja meg, hogy egykori történetek miért feketítik be a loafer múltját. Ők már csak a „dicső” jövőjét látják, meg azt, hogy piszkos jól áll a lábon, és még kényelmes is. Ők győznek és nem a maradiság, én ezt hiszem, mert egyre több üzletben lehet a legjobb árakon is beszerezni ezt az újra felfedezett cipőformát. Hordjuk és szeressük, mert stílusa és eleganciája van.
Barátsággal;
Tibor
