Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Tibor Stílus Lapja

Mi van a karácsonyfám alatt?

lézeres szemműtét  éles látás  optimum látásjavító lézerközpont  műtét  tsl  tibor stílus lapja
Itt a karácsony! - Fotó Galló 

  Mi is lehet?  Ajándék. Nekem speciel az, hogy végre eldobhattam az összes szemüvegem. Ennek a karácsonyi ajándéknak előzmény történetét itt és itt lehet elolvasni. Képekkel dokumentáltan.

A dolog a nyár végére úgy alakult, hogy októberben egy újabb teljes szemészeti kontroll után, a drága doktornőm azt mondta, hogy „Kedves Tibor, készen áll a műtétre?”. Mi tagadás, a szó ismét bennem ragadta magát, és mivel nem jött elő, csak bárgyú mosollyal arcomon bólintottam, hogy jelentem én kész vagyok rá. Persze, hogy kész, az elítélt is kész van, meg a diák, aki a vizsgára készül, szintén kész van, a szó soros értelmében. Nem mondom, hogy kicsit sem cidriztem, hogy kimondjam, igen én teljesen készen állok a dolgok elébe. Előzmény, hogy amíg vártam a vizsgálati eredményeimre, mivel épp műtét nap volt, csak úgy sorjáztak ki és be, az előbb még nem kalóz kinézetű nénik és bácsik a rendelő várójában. Na meg a ott ülve, egy kedves, ám semmiképp nem nyugodt házaspár ült várva, hogy a férj a lézer(ágyú) alá kerüljön. Mondhatni, nem volt egyhangú az élet a klinikán. lézeres szemműtét  éles látás  optimum látásjavító lézerközpont  műtét  tsl  tibor stílus lapja

   

    Vissza hozzám, és arra a pillanatra, amikor végre felocsúdtam, hogy hevesen bólogatok, és szerintem elég érdekes arcot vágva nézek a dolgok elébe, csak kijött a számon a kérdés, hogy miként lesz is ez a beavatkozás ott, a két szép szememnél. A válasz jött is, és még az is megérthette, aki szerintem kicsit sem járatos a biológiában, vagy épp hiányzott arról az óráról, ami a szem szerkezetéről szólt nagy vonalakban, mire számíthat a beavatkozás során. Dr Palotás Csilla az orvsom, elmesélte zanzásítva mi fog történni. Itt és itt felnyitják a lebenyt, majd egy sépci lézerrel helyre igazítják azt a saját lencsémen, ami már vagy 32 éve elromlott. Aztán visszahajtják a lebenyt, és én bőgni fogok, mint egy kisfiú, de nem a fájdalomtól, mert azt nem érezhetek majd, hanem mert olyan érzés lesz mintha valami belement volna a szemembe. Oké, mondom én magamban, ez így nem is annyira gáz! Essünk neki fapapucs.lézeres szemműtét  éles látás  optimum látásjavító lézerközpont  műtét  tsl  tibor stílus lapja

   A drága jó, és szemre is kellemes asszisztencia ezek után, már csak az időpont kitűzése végett tartott fel. (Maradtam volna én még és hallgattam volna sokáig tátott szájjal.) Adtak egy brosúrát, amiben részletesen le lett írva mi vár rám, és milyen kockázatok lehetnek. Szerintetek elolvastam? Kábé annyira, minta az orvosi rendelvényre felírt gyógyszer mellékhatást leíró hosszú cetlit. Naná, hogy nem. Egyrészt mert az időpont, amiben megállapodtunk annyira távolinak tűnt akkor még, hogy úgy gondoltam minek, másrészt, meg nem is volt időm rá, mert hála a magasságosnak annyi munkám lett, hogy nem volt időm ezzel is törődni. Három hét és „lézer kés” alá kerül a két szemem. Bájdövéj Star Wars.lézeres szemműtét  éles látás  optimum látásjavító lézerközpont  műtét  tsl  tibor stílus lapja

A műtét napja.

  Pontosan érkezve kísérővel kellett megjelenni, nem azért, hogy bátortalanság esetén ő lök rajtam, hanem mert hazafelé nem biztos, hogy sok mindent fogok látni, és kell, aki vezessen helyettem. Jobb esetben ő legalább lát, mert vak ne vezessen világtalant. Így várakoztam arra, hogy rám kerüljön a sor. Ismét egy nyilatkoztat, hogy saját magam döntöttem arról, hogy ezt az elit lebenyképzéses műtétet hajtsanak végre rajtam. Izgalmak elkerülése érdekében, sajna nem jó házipálinkát, de Xanaxot azt adtak. Ettől még lazábbnak, és persze bátrabbnak érzed magad. Mi, akik aznapra lettünk műtétre berendelve, minta a kis ovisok kaptuk és nyeltük a tablettáinkat. Közben vártunk a sorunkra. Azért az igazat megvallva, nem voltam annyira nyugodt, de nem is mondhattam magam túl izgatottnak sem. Mondták, hogy majd lesz egy kis kellemetlen érzés, de az sem lesz olyan, hogy elszaladnék tőle. Jöttek és szóltak, hogy menjek a hátsó traktusba, ahol az előkészítő szoba van. Amolyan relaxációs kiképző. Befekszel egy székbe, és közben a segéderő bekeni a szemed környékét fertőtlenítővel, illetve itt kapod meg a szép egyen papucsod. Még egy lépésre vagy, hogyha szaladni akarnál, innen még tudsz! (Nem kell, mert tényleg tök könnyűnek érzed magad, hála a kis fehér tablettának.)lézeres szemműtét  éles látás  optimum látásjavító lézerközpont  műtét  tsl  tibor stílus lapja

   A műtő szoba előtt, kapod a szemedbe az érzéstelenítő szemcseppet, és egy nagyon divatos zöld felsőt, sapkával. Még gondoltam is, hogy a Happy Socks zoknim mennyire passzol már ehhez az outfithez. Az köztes tér, amiben várakozol a műtő ajtaja előtt van. Tehát, aki elöted menet be, kifele jövet adhat egy pacsit, hogy nem kell félni, nem fog fájni.  Így is történt! Pacsi nem volt, de a hölgy, akit előttem műtöttek jelezte, ez semmiség. (Persze, neki igen, mert már végeztek vele … )  És akkor beléptem a műtőbe. Itt természetesen már senkit nem ismertem meg, mert szokás, hogy rablós maszkban fogadják az embert.

Kérték, feküdjek fel az asztalra, innentől kezdve már az úr, és az orvostudomány kezébe teszed a látásod kérdést. Én hívő emberként azért gyorsan elhadartam egy imát, és hallgatva a doktornő szavait tettem a dolgom amire kért. Vicces mert az jutott eszembe, hogy a Mechanikus narancsban volt egy hasonló kép, amikor kiterpesztik a szemét a főhősnek. Persze, hogy ne nézd meg a filmet a műtét előtt! Ez történt itt is, majd egy kicsit kellemetlen nyomás érzés, és amolyan csiklandós dolog, mint mikor egy tollal birizgálják az orrodat. Zúgás, kattogás és megint valami furcsa bizsergő érzés. Így, ahogy olvasol már ennyi idő alatt, készen is lett majdnem az egyik szemem. A másik oldalon, hasonló tempóban haladt a „meló”. Mintegy, tizenhárom és fél percig sem tartott az egész beavatkozás. Jelzem a fogászati ügyek sokkal jobban megviselik az embert. A dolgos munka végén kérték, hogy szálljak el a műtőasztalról, és huss már kint is voltam. Bár kedvesen azt is jelezték, hogyha nem menne a leszállás, segítenek. Biztos úgy néztem ki?!

Jött is a meglepetés, mert valóban addig amíg nem kezdtem el piszkos mód zokogni, már mindent máshogy és jobban láttam. Aztán egy furcsa érzés lett úrrá rajtam, kvázi olyan, mint amikor jól orrba vágnak, és könnyezni kell. A szemed pedig már inkább jobb, ha lecsukva tartod. Ez a kellemetlen érzés egész hosszú ideig tartott, de mivel erről is szóltak, így nem lepett meg. Inkább a papír zsebkendő mennyisség, amit elhasználtam ennyi idő alatt. Haza már tényleg kísérettel jutottam, hogy aztán a felírt szemcseppekkel estére már majdnem tökéletesen szemüveg nélkül nézetm a kedvenc Netflix sorozatot.

lézeres szemműtét  éles látás  optimum látásjavító lézerközpont  műtét  tsl  tibor stílus lapja
Szemüveg nélkül könnyebb ez is. - Leica a kézben.

  Vége! Jó nem ennyire gyorsan, de mára amikor a műtét utáni második kontrollra megyek, tényleg azt tudom csak írni, hogy nem kell „parázni”, nagyobb dolgok is megesnek az emberrel, de itt a végeredmény az, hogy dobtam el a szemüvegeket, és majd egy kis idő múlva, és ez sajnos már a korral jár, kell az olvasáshoz szemüveg. Másra meg nem, és még tökéletesebben szúrom ki a stílushibákat az utcán, mert élesen látok. Az sem elhanyagolható, hogy végre megismerem azt, akit rég látva üdvözöl. Köszönöm az Optimum Látásjavító Lézerközpont, és Dr Palotás Csilla munkáját, és persze az összes ott dolgozó kedves és precíz asszisztenciának, hogy ez így, és ilyen flottul lezajlott. Tényleg éles látásom lett karácsonyra. Legyen nektek is, ha már nem is karira, de húsvétra akár.

Barátsággal: Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Nem páncél! Mi az? 

  A kérdés nem a legyen ön is milliomos ötven milló forintos kérdése, de a válasz is elég egyszerű "egybitesen" pontos, percíz megfejtés; az öltöny. (Taps állva!)öltöny  suit tsl tiborstíluslapja  reblog blog stílustippek  tslstyle  facebook  instagram  tumblr origo.hu

Miért foglalkozom ezzel a témával amikor az átlag magyar pasi legfeljebb két alkalommal veszi fel a “páncélt”. Az egyik helyzet tömörítve az, amikor vizsgázik, állásinterjúra megy, elveszi álmai hölgyét, és/vagy a végén ráadják, mikor porrá válik gyarló földi teste. Na de ne dramatizáljunk, mert pont ezért lesz ellenség, az az outfit, ami pedig egészen más érzést vinne szomorkás hétköznapjainkba. 

 

öltöny  suit tsl tiborstíluslapja  reblog blog stílustippek  tslstyle  facebook  instagram  tumblr origo.hu
Kávézás közben is. - Fotó Galló Kriszta 

Amikor nekem kellett először öltönyt vennem, mert vizsgáznom kellett, valami csoda folytán a farmeres, edzőcipős kis “hülye gyerekből”, ha nem is hirtelen, de egy kis idő elteltével, lettem férfi. Mert egy még kevésbé jól szabott, és “konfekcionális” akkor a „Styl ruhagyár” remeke, valami egészen más érzést adott satnya éretlen testemnek. Ez aztán annyira elhatalmasodott rajtam, hogy szinte már megszálltsággal kerestem a lehetőséget, mikor ölthetek magamra öltönyt.

 

öltöny  suit tsl tiborstíluslapja  reblog blog stílustippek  tslstyle  facebook  instagram  tumblr origo.hu
Kabát alá is. 

   Az első pont. Az öltöny tartást ad! Amikor elmúlnak a játszi könnyed kamasz kor napsugaras évei, jöhet egy komolyabb élethelyzet, és nincs mit tenni, így vagy úgy, de a munka lesz az, ami miatt leszakadsz a köldökzsinórról. A munkahelyen meg vagy megkövetelik, vagy elvárják, hogy legyen a megjelenésed komolyabb, mint egykor. Persze most sokan felröhögnek és azt mondhatják, Tibor jártál te mostanában, bankban, közintézmények közelében stb. Valahol igazuk is van, és sértődés ne essék a tartást adó megjelenés valóban távol áll a valóságtól. 

  Viszont megy az idő, és abból van a legkevesebb, és aki más idejét rabolja egyéb gonoszságokra is képes. Gyorsítunk kicsit, mert a blogom erről is híres, instant tanácsokat ad, rapid mód. Manapság divat ez a rapid, rapid randi, rapid biznisz, rapid ragasztó.

 

 

 

öltöny  suit tsl tiborstíluslapja  reblog blog stílustippek  tslstyle  facebook  instagram  tumblr origo.hu
Szívem szottya, zokni! - Csüccs! 

  Második helyen, az öltöny, ha kötelező; legyen legalább kényelmesen elegáns! Mi ??? A kényelem, és az elegancia két külön foglalom lenne a férfiak szótárában. Mert a kényelmes a “susimackó”, és a kitérdesedett farmer. Az öltöny mitől lenne kényelmes. A válasz baromi egyszerű mint a Newton tojása, (volt olyan, vagy az öreg almába utazott csupán? ) a szett attól, hogy a nevében ott az öltöny, lehet kényelmes, mert a szabó jól alkotta meg. Lehet kényelmes, mert a sorban a konfekcióból jó méretet vettél le, és még tettél egy kis lépést, igazítások során, hogy a szárától a válláig minden rendben legyen. A viselése amellett, hogy tartást ad, kényelmesen illik rád, követi a tested formáját és úgy érzed magad benne, mint a sarki sörözőben amikor kilazulva szidod a “sporit”.

 

 

 

 

öltöny  suit tsl tiborstíluslapja  reblog blog stílustippek  tslstyle  facebook  instagram  tumblr origo.hu
Dupla sorosan. 

  Harmadik részben. Utolsó lesz ma, de ne vedd támadásnak és fenyegetésnek, nem az utolsó, hogy erről a témáról írok; mert a téma kimeríthetetlen élményekkel lát el, amikor csak úgy végig sétálok nagyvárosaink frekventált utcáin, vagy bekapcsolva felejtem a tv-t, és épp egy híradó megy. Bár ne menne, állókép is bőven veri a biztosítékot. Szóval van baj, viszont még orvosolható! Tehát a harmadik, amikor már unod az öltönyöd egyhangúságát, dobd fel egy - egy kiegészítővel. Zsebkendő, nyakkendő, ing, öv, sál, nadrágtartó (hózenetróger). Máris más lesz az unott szürke, vagy a kék, ami már nem az ég, és a barna, ami meg szimplán barna. Variálható és remek lehetőség arra, hogy ha csak kettő, vagy ne adj isten egy öltönnyel mész a világ ellen, hogy kicsit divatosabb legyen. 

 

 

 

 

öltöny  suit tsl tiborstíluslapja  reblog blog stílustippek  tslstyle  facebook  instagram  tumblr origo.hu
Kicsit sem harsány. 

 

   Ugye máris jobban szereted az átkozott ruhadarabot, a megunt egyhangúságot és többet látsz abból, amiben vagy kötelező, vagy ajánlott a megjelenés. Akik pedig csak egy - egy alkalomra kell, hogy magukra öltsék, szintén kedvet kaphattak az "urak páncéljához". Lesz még mit írni, mert a téma az utcán “hever” … sőt, ha nem gond, én is bemutatok majd pár szettet magamon, hogy miért is kedvelem az ÖLTÖNYT. 

Barátsággal : Tibor 

 

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Az utolsó figyelmeztetés.. 

karácsonyi öltözködés  öltöny  zakó  stílustippek  tsl  tibor stílus lapja  tslstyle  facebook  instagram  tumblr origo.hu  reblog

    Pánikra semmi ok, és nem is kell szaladni fel és alá, a riadalom lecseng, és majd mindenki békében falja fel a nagyi féle, “bejglispulykáját”. Persze csak akkor, ha végre nem a boltokat rója, és megint megveszi azt a semmitmondó hiábavalóságot, amit tavaly is, mert meg akarja torolni vele, hogy ő is ugyan azt kapta, mint minden hasonló ünnepi estén. A blog most nem a „fekete péntek”, őrületbe kergetett vásárlási lázról szól, hanem arról, hogy amikor lecsengett a nagy - vedd ezt meg mert ez jó neked - mizéria, és végre a szépen feldíszített fa körül, a fehér abrosz mellé leül a család, mi is történik jobb, és kevésbé jobb esetben. Azért kínzásként egy kép arról, mi vár még ránk a következő hetekben, ha óvatlanok vagyunk! karácsonyi öltözködés  öltöny  zakó  stílustippek  tsl  tibor stílus lapja  tslstyle  facebook  instagram  tumblr origo.hu  reblog

  Ez a harc volt a végső! Ez volt, aztán csend lett, béke és meghitt nyugalom! Pillanat adta havas varázsát, egy perc alatt „barmolja” el, ha nem adjuk meg a módját az ünnepnek, és nem csak a test örömeivel élve leszünk teljesek az ünnepi este. Hiába a szépen csillogó fények, hiába a gyertya az asztalon, amit szorgos kezek rögvest megosztanak a virtuális térben, ha belerontunk az egészbe azzal, hogy nem öltöztünk fel legalább annyira, mint a lelkünk, ami fényes lett és boldog. Vagyis az ünnep attól is szép, ha te is megadod a módját annak, hogy a halászlé szép piros leve a legjobb zakódon, ingeden, nyakkendődön hagyjon nyomot, amikor épp habzsolás áldozatává válva, nem bírtál magaddal. Ne csak a belsőnk, de külsőnk is legyen ünnepién elegáns. karácsonyi öltözködés  öltöny  zakó  stílustippek  tsl  tibor stílus lapja  tslstyle  facebook  instagram  tumblr origo.hu  reblog  

    Tudjátok már mire szeretnék utalni, ugye? Tessék elfelejteni, még ha szűk családi körben vagyunk is, a “mackófelsős, susimusi, frottír zoknis, papucsos” szent estét! Mert akkor minek az egész? Minek a nagy készülődés, és a főzőcske, meg a hal a tortán. Totális élményrombolás az egész. Lehet ez valami kispolgári maradvány az agyam legmélyén, de attól lesz szép az ünnep, ha külsőnk is adja hozzá a “fenyődíszt”. karácsonyi öltözködés  öltöny  zakó  stílustippek  tsl  tibor stílus lapja  tslstyle  facebook  instagram  tumblr origo.hu  reblog

    Hidd el kedves, olvasóm, “kommenthuszárom”, hogy az fény a te öltözéked is azon a meghitt estén, amit persze rutinból nyomunk, de mégis annyira várunk. Mert végre ott a szentimentalizmus, a párás szemüveg, cserélhető kontaktlencse, és a cégek cukiságcsöppös reklámjai. Ahol apuka fehér ingben, nyakkendőben, öltönyben, de legalábbis zakóban öleli meg a kutyáját. Én még időben szólok, mert 13 nap van karácsonyig. Még nem késő hallgatni rám, és nem csak a házunk, erkélyünk, balkonunk, ablakunk rakjuk tele kínai gyorsan öngyulladó fénysorral, hanem magunkat is. Ott a szép öltönyöket, ingetek, és akár ünnepélyesebb szetteket kínál még számos üzlet, és férfiruházati bolt, store. Ahol, ha elegánsabb partira kell menned sem hagynak cserben, mert nem kapkodták el a leárazás fekete napjain, és még van mindenől mérethiány nélkül. (Bár már lehet, már most is kedvezménnyel juthatsz hozzá.)

karácsonyi öltözködés  öltöny  zakó  stílustippek  tsl  tibor stílus lapja  tslstyle  facebook  instagram  tumblr origo.hu  reblog
Nem kényszer, de így is lehetne. 

   A blogbegyejgyzés végére csak apróság még, ne hidd, hogy balgaság, amit beszélek, az egész ünnep pont arról szól, hogy talán a legszebb és legnagyobb boldogságot azzal adhatod meg a másiknak is, ha megtiszteled, és nem csak azzal, hogy végre sikerül önállóan becsomagolnod az ajándékát, vagy a fa beácsolása közben nem szálltak le az angyalok, hogy villámokkal szórjanak be a káromkodásod miatt. Hanem azzal is, hogy vetted a fáradságot és az asztalhoz már egy elegáns férfi ült le, és bontotta ki a bort, a pezsgőt vagy éppen azt a pálinkát amit apósod hozott (bár ne tette volna … ). Mi odahaza ezt a „szérűskertek királynőjének” neveztük, mert a szérűt fogod tőle, és mosolyod sem lesz őszinte, ha belekortyoltál.

karácsonyi öltözködés  öltöny  zakó  stílustippek  tsl  tibor stílus lapja  tslstyle  facebook  instagram  tumblr origo.hu  reblog
Koccintva, békében.

   Igazán nem kell sok hozzá! Búcsúzva ettől,  az egész romantikus és szentimentálisan együgyű írástól, ide a végére kívánkozik, Gájer Bálint barátom karácsonyi lemezének (Milyen hülye szó ez, a modern korban, bakelit.) egy dala, aminek címe is beszédes; Úgy, mint Rég!

Hallgassuk együtt, úgy mint rég; Barátságga! 

Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Hatos!

   Legutóbb öt pontban szedtem össze mi az, ami bosszantó egy férfi outfitjében, ma pedig egy igazi, télbe forduló hatost dobok össze nektek. Hat dolog, amit érdemes megfogadnod a tél elején, közepén, végén is. Piff ez már majdnem olyan, mint a legújabb női magazin, tíz tippje a tökéletes orgazmus elérése érdekében, pedig hidd el képes vagy rá. Vágjunk is a dolgok velejébe. téli tippek  férfidivat  blog  reblog  origo.hu  tsl  tslstyle  facebook  instagram  tumblr stílustippek  Tibor Stílus Lapja

   Első! Ismétlés, de legyél tisztában a méreteiddel. Mivel az ősz és a tél a réteges öltözködést hozza magával, jó, ha tudod mi megy fel még rád, és mitől nem leszel olyan mint, aki benyelt egy nagy medicinlabdát és nem tud tőle megszabadulni. Itt is mint ahogy azt mi férfiak néha megkapjuk; a méret a lényeg. téli tippek  férfidivat  blog  reblog  origo.hu  tsl  tslstyle  facebook  instagram  tumblr stílustippek  Tibor Stílus Lapja

   Második! A sál remek kiegészítő, és egyben a megvédhet a hidegedtől. Ellenben nem mindegy, milyen a színe, anyag minősége és hossza. Az ideális méret a tested hosszához igazodva adja meg a pontos méretet. A sál kötése esetén, két dologra érdemes figyelni, a praktikum amikor a nyakad szinte “dunsztban” van, mert így nem fázol meg és/vagy rá. A második, inkább a divat lehetősége, szabadabban hagyja a nyakad és láttatja a nyakkendőt, inget. Harmadik, hogy a sál a nyakba kerülés után a zakó alá kerül, mintegy bélést ad, és akár nem is mutat bárgyú mód. Próbáld ki. Egy, ami itt is fontos, hogy a kabát és a sál ne adja azt az érzetet, hogy a sarkkörre indulsz élőlények után kutatni, nem vagy te Amundsen.

téli tippek  férfidivat  blog  reblog  origo.hu  tsl  tslstyle  facebook  instagram  tumblr stílustippek  Tibor Stílus Lapja
Csak vidáman, nem fázol rá. - Fotó Galló

   Harmadik! Kabát gondok, ha gon ez valóban.  Igen mert a kabát, néha gond, néha előny. Jelzem már előre, hogy itt is szabály, mint a zakók esetében, nem minden a kényelem. A kabátból sem veszünk több számmal nagyobbat, mint ami alá még simán fel tudunk venni egy közepes anyagvastagságú zakót. Pont azt a hatást elkerülendő, amit az elején írtam, nem lehetsz te a városod medvéje. A kabát hossza szintén neuralgikus pont, mert vagy pont hosszabb, mint az egy alacsony növésű (lásd Tibor) pasi, esetében optikailag is bután mutat, vagy túl rövid egy magasabb férfi esetén. Ideális, ha valaki megállt hirtelen a növekedésben, hogy a kabát félhosszú, vagy rövid legyen. Magasabb és szikár alkat esetén a kabát hossza lehet más. Anyag szempontjából, pedig fontos, hogy kerüljük a műszálas termékeket, mert nem akarunk áramot termelni, vagy ha igen mi lehetünk a karácsony legszebb dísze.  Színében az idén és amúgy idehaza még mindig a föld színekkel és világosabb barnákkal találkozunk. Kék, barna, szürke, ez az általános. Mintázat esetén már lehet szabadabban szárnyalni. Van választék, és persze kínálat is, én már csak tudom.téli tippek  férfidivat  blog  reblog  origo.hu  tsl  tslstyle  facebook  instagram  tumblr stílustippek  Tibor Stílus Lapja

   Negyedik! Plusz kiegészítők, és egyebek. Táska, kesztyű, esernyő. A táskák, külön bejegyzést igénylenek, ezért most érintőlegesen venném csak, és ez nem csak az ősz és a tél problémája. A férfi a táskájával is meghatározza magát, a hétköznapokon, és a hétvégi utazásai során. Ne hanyagoljuk el ezt a fontos kérdést. A kesztyű, ebben már azért nagyobb a lehetőség, de én itt is a vékonyabb és kevésbé béleltet célzom meg. Persze hidegebb és nem városi léptékben, mert az erdő az otthonod, ezt a tételt átgondolnám a helyedben. Esernyő! Az igazi férfi nem hord táskába rejthető összecsukható “valamit”. Az esernyő, ha már kell, legyen nagy, és legalább szép nyéllel ellátott. A hiábavalósága akkor mutatkozik meg, amikor a bokától is elázunk felfelé, pedig erősen tartottuk magunk felett. téli tippek  férfidivat  blog  reblog  origo.hu  tsl  tslstyle  facebook  instagram  tumblr stílustippek  Tibor Stílus Lapja

   Ötödik! Sapka, kalap, fejfedő. Amíg van haj a fejeden, nagyon nem mindegy mi van ráhelyezve, ha már nincs, még inkább. A sapka egy potenciális probléma forrása. A fenti képen egy jól megválasztott kötött “sapek" van, mert a szett egy városi casual. Az öltönyös üzleties megjelenés esetén én hanyagolnám a nagyi kézimunkáját. Ott jöhet szóba kalap, és a siltes sapka. A sapka szintén az a “dolog” amit az arcél határoz meg. Nagyon nem mindegy, ha gömbölyded az arc, milyen a sapka, de ugyan ez a helyzet a hosszúkás, vagy vékonyabb arccal is. A jó kalap, vagy sapka egy igazi karaktert adhat, és stílust nyújt számodra. Az ősz és a tél ebben nagyobb lehetőséget teremet. Persze extrém esetek is szóba jönnek, „usanka” esetén.téli tippek  férfidivat  blog  reblog  origo.hu  tsl  tslstyle  facebook  instagram  tumblr stílustippek  Tibor Stílus Lapja

  Hatodik! A cipő. Nyáron azon ment a meditálás, minek a cipő ha van “szandi” , flip-flop, és minek a zokni, meg hasonló szívet melengető kérdések. Az ősz és a tél, eldönti a zokni és a cipő egységének problematikáját. Nincs kérdés, kell a zokni. A cipő pedig lehet vastagabb bőrből, bélelt és persze a szár hossza is magasabb. A platform megint más és más. Újból divat lett a szélesebb platform, de közben az elvékonyuló hegyesebb orrú sem ment ki a divatból. Egy, ami a lényeg, hogy a cipőnk minden esetben az öltözékünkhöz illő legyen. Az öltöny nem biztos, hogy “megbocsátja” a bakancs jellegű széles platformot. A farmer, meg a vékonyított japán sámfás cipőcsodát. Fontos és lényeges szempont, a cipő esetén a talp vastagság. Megint divat, az egykor ötvenes éveket idéző vastagabb gumitalp. Édesapám úgy mondta mindig “jampec”. Nem rossz mert jobban bírja a strapát és közben “menő” is. A másik cipőmodell a fűző nélküli chelsea magas szárú modellek szerepe az őszi és téli divatban. Tele van a cipőboltok polca ezekkel a darabokkal. Én javaslom, hogy bátran válasszunk közülük. téli tippek  férfidivat  blog  reblog  origo.hu  tsl  tslstyle  facebook  instagram  tumblr stílustippek  Tibor Stílus Lapja 

   A számoknak itt most vége, ha nem akarsz "pufimaci" lenni, akkor ezeket figyelembe veszed. Ellenben, ha fázol és még mindig jobb, ha rétegesen öltözködsz, de mértékkel, és stílusaal. 

Barátsággal : Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ötlet. Öt lett, de plusz még egy belefért.

    Leszögezném, hogy az érdekmentes karácsony híve vagyok, de ha már Jézuska is kapott mirhát, aranyat hat fazékkal, tömjént vasfazékkal, akkor mi sem mehetünk üres kézzel.ajándék ötletek  karácsony  nyakkendő  mobil  xiaomi kesztyűk  tsl10 kód  tslstyle  tiborstíluslapja

   Kész csoda, hogy még nem kaptunk teljes idegbajt. Hölgyek most hozzátok szólok (Urak is figyelni!), öt tipp mit ajándékozz, ha jót akarsz a párodnak. Nem csak azért mert önös érdek vezérrel, de az is. Ha én kapnék hasonló dolgokat, biztos boldog lennék a "pulykáskáposztáshalászlé" után, mellet, előtt. A felsorolás nem a teljesség igényével készült, de remek ajándékok, és persze nem a „kici óccó” fajtából!ajándék ötletek  karácsony  nyakkendő  mobil  xiaomi kesztyűk  tsl10 kód  tslstyle  tiborstíluslapja

   Első a borotva! Kapjon a férfiember egy jó akkus borotvát. Mindenki hasznát veszi, még az is, aki nem növeszt borostát, de trimmelni szeretné a haját. Egy korábbi írásomban már részleteztem, mire is jó ez a szerkezet, de itt most, mint ajándék funkcionáljon. Panasonic terméke mellé, és drága uraim, nem baj, ha ezt meg ti figyelitek, a párja egy multifunkcionális igazi női cucc a Panasonic termékei közül. Vág, nyír, borotvál és simogat. Kipróbáltuk, a lányom nagyon elégedett volt vele. Ámen!

 

ajándék ötletek  karácsony  nyakkendő  mobil  xiaomi kesztyűk  tsl10 kód  tslstyle  tiborstíluslapja
Panasonic - ER-GC71

ajándék ötletek  karácsony  nyakkendő  mobil  xiaomi kesztyűk  tsl10 kód  tslstyle  tiborstíluslapja
ES - ED96 - Női szem nem marad szárazon. 

   Második az ékszer! Vegyél a pasidnak karkötőket, ne egyet – egyet hanem legalább hármat, mert jól tudja váltogatni. Más kérdés, hogy a kis gyöngyök nem csak az esztétikai kérdést oldják meg, hanem az egyénisége mellé is választható. Kis zöld, vagy barna, vagy épp a vulkanikus fekete. Szép csomagolásban most a TSL kollekciójából.

 

ajándék ötletek  karácsony  nyakkendő  mobil  xiaomi kesztyűk  tsl10 kód  tslstyle  tiborstíluslapja
Kipp - kopp - T.S.L kollekció 

   Harmadik a fa csokornyakkendő. Tudom ez egy extrémitás, de hidd el kedves hölgyem, ha a párod meglátja, nem tud ellenállni neki. Buli, vagy épp egy jobb hely, vagy csak mert ki akar majd tűnni az átlagból, ez nyerő lesz számára. Én most ezt a hazai manufaktúrát ajánlom figyelmetekbe. Katt a piros betűkre! 

ajándék ötletek  karácsony  nyakkendő  mobil  xiaomi kesztyűk  tsl10 kód  tslstyle  tiborstíluslapja
Fa csokinyakik - ChariszM kollekció 

   Negyedik, snasszos, de a mobilteló. Tudom unalmas, meg valóban közhelyes dolog, sőt egy igazi macsó saját magát lepi meg ezzel. Viszont, ha beelőzhető, és jó helyhez fordulsz, lehet nyert ügyed lesz. Egy helyen olvastam, hogy a Xiaomi a szegény ember iPhone-ja. Nem hinném, mert tudásban egy – egy modellje, már rég megelőzte az almás dolgokat. Itt egy webshop ahol pontosan tudják minden porcikáját a mobilban, ha meg nem akkor is. Vissza fordítva a dolgot, drága uraim, elnyűtt dolog, de egy porszívó minden, de nem ajándék. Ez az okos porszívó viszont az. Ő addig dolgozik amig a kedvesedet, elvitted vacsorázni, szórakozni, moziba. Nem kell neki, és most legyünk nagyon egyenlőek, vagy nekünk ezt az unalmas tevékenységet elvégeznünk, ha a robot otthon dolgozik.

 

ajándék ötletek  karácsony  nyakkendő  mobil  xiaomi kesztyűk  tsl10 kód  tslstyle  tiborstíluslapja
A Mi (kis) robotunk. Robotol helyettünk. 

    Ötödik egy jó öltöny, ing, pulóver, cipő és minden más. Immár negyedik éve, hogy a partnerem a Digel Store Budapest, és egyre jobban és jobban megkedveltem, ezt az első pillantásra nagyon németes férfi ruházati márkát. Viszont az évek múlásával a barnd új arculatot kapott, és olasz dizájnerek keze munkája nyomot hagyott. Az anyaghasználat területén szintén nem csalódás, mert a műszál és a nagy mennyiségű elasztán már távol áll tőlük. Minőségi garancia a számos nagynevű anyaggyártó, mint a Reda, vagy a Cerutti. Amennyiben csak egy kis kiegészítő kell, akkor sem lesz csalódás, mert a nyakkendők és a díszzsebkendők számos változata vár rád. Kukkants be és ne maradj le semmiről, mert viszik, mint a zselés szalont.

 

ajándék ötletek  karácsony  nyakkendő  mobil  xiaomi kesztyűk  tsl10 kód  tslstyle  tiborstíluslapja
Ruhák közt, én is ott vagyok. (Gyakran!)

 

   Plusz egy a végére, egy jó kesztyű! Ide – oda, mert ez nem csak férfias ajándék lehet, közös öröm, egy finom bőr és ráadásul egyedi a kezeitek mérete alapján készült bőrkesztyű. A 1861 Pécsi Kesztyűmanufaktúra erre ad megoldást. Válassz gyorsan, és használd a TSL10 kódot a webshopjukban, és tíz százalék kedvezménnyel vihettek meg mindent. A képek magukért beszélnek!

 

ajándék ötletek  karácsony  nyakkendő  mobil  xiaomi kesztyűk  tsl10 kód  tslstyle  tiborstíluslapja
Nem csak az uraknak! Piros nem tilos.

    Ennyi jutott eszembe, de egyet soha ne feledjünk el, hogy ez az ünnep nem erről kellene, hogy szóljon, mert minden csak csalfa marketig fogás. A lényeg, hogy együtt és szeretve legyünk, mert hiába a legszebb ajándék, ha nem a szeretet lesz az első. Tudjátok;

„Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, 
S ne csak így decemberben.”

Juhász Gyula (Karácsony felé – részlet )

Barátsággal: Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ötujjas csodák.

pécsi kesztyű hamerli  TSL10  tíz százalék  kedvezmény kupon  1861 pécsi kesztyűmanufaktúra   tsl

   Az ősember és köztünk nem sok a különbség, csupán annyi, hogy manapság állatvédelem és egyéb ismeretlen dolgok miatt, már nem védekezünk annyian a hideg ellen valódi állatok bőréből készülő dolgokkal. A dolgok lehetnek a test minden részét takaró ruházati termékek lehetnek. Én ma inkább csak a kezünkre dupla bőrréteget adó „eszközt” emelném ki, mégpedig a kesztyűt. Azon belül is a valódi magyar világmárkát gyártó manufaktúrát, ami Pécsen indult világot hódító útjára. 1861 környékén a Hamerli János, a török származású kesztyűs mester alapított egy kesztyű készítő céget, majd egyre és egyre nagyobb nevet szerezve lettek elismert gyárosok, minek következtében mondhatnánk népesei fordulattal élve, az egyszeri mesterlegény királyok kézművese lett.pécsi kesztyű hamerli  TSL10  tíz százalék  kedvezmény kupon  1861 pécsi kesztyűmanufaktúra   tsl

  Számomra pedig nagyon fontos, hogy a tradíciókat megőrizni és azt tovább vinni kötelesség legyen. Idehaza sajnos, egy röpke negyven évre ezt dobtuk a sutba, hogy iparosítás és a szocialista termelő munka legyen előtérben, és a csak a papíron teljesülő ötéves tervek áldozatává valljon minden, ami érték volt egykor. Ezzel együtt Pécsen nem feledték el, hogy a kesztyű az ember szükséges kisérője, és az államosítással együtt valahogy mégis megmentették a hagyományos kézműves munkát, az ipar számára.  Történelmi vonatkozásokat mellőzve, de nem feledve, amikor letudtuk a kemény szocialista építő munka izzadságos éveit, - Rákosi, Kádár és barátai kezei is fáztak a hidegben - a kesztyű készítők ismét visszarendeződtek a gyári munkásból, mesterré. Mert amit művelnek az nem nagyipari gyártás, hanem már – már művészetté váló mesteri alkotás.pécsi kesztyű hamerli  TSL10  tíz százalék  kedvezmény kupon  1861 pécsi kesztyűmanufaktúra   tsl

  Persze most jöhetne az állatvédők és mondhatják azt, hogy amit ezek az emberek művelnek barbárság, de én ebben a témában vitát nem nyitnék, mert szerény véleményem az, hogy a számos mesterségesen előállított szintetikus csodák, nem csak a természetet szennyezéssel gazdagítják bolygónkat, de a számos bőrbetegségre felírható gyógyszeripart is gazdagítják. Ekcéma és társai! Maradva az eredeti témánál, a kesztyű még elődjeink esetében is állatból származó bőrből készült, és ezen nem változtat sokat a világ menete. Igazából a nagyobb feladat az volt, hogy ezeket a bőröket olyan finomságúra kellett kidolgozni, hogy az a viselőjének a kezén leginkább mint dupla bőrfelület jelenjen meg, és esztétikailag is örömet okozzon.

pécsi kesztyű hamerli  TSL10  tíz százalék  kedvezmény kupon  1861 pécsi kesztyűmanufaktúra   tsl
Készülő csoda - bárány nappa bőrből 

   Sorolhatnám a technikai elemeket, hogy egy bőr milyen fázisokon megy át, hogy aztán a kezére kerülve a legjobb érzést nyújtsa, de ehhez én igazándiból annyira értek, mint minden máshoz, ami a stílust és a divatot illeti. ( Ha ha ha ) Akit mélységében érdekel a folyamat, annak ajánlom a Pécsi Zsolnai Kulturális negyedben, a minta műhely látogatói részét felkeresni. Nem csak kirándulásnak, de okulásnak sem semmi, hogy aztán tudjuk, miért is kerül annyiba egy pár férfi kesztyű.

pécsi kesztyű hamerli  TSL10  tíz százalék  kedvezmény kupon  1861 pécsi kesztyűmanufaktúra   tsl
Sárga autós keszytű - szarvsbőrből 

   Mondhatjátok „úri huncutság” ez is, mint az egyedi méretre készült öltöny, vagy a sámfádra igazított saját cipő. Viszont látva azt a mennyiségű igénytelen, és környezet romboló fast fashion márkát, én arra jutottam, hogy jobb ma egy nagyobb kiadás, mint holnap több apró, mert fél év használat után mehet a kukába. Meggondolandó!pécsi kesztyű hamerli  TSL10  tíz százalék  kedvezmény kupon  1861 pécsi kesztyűmanufaktúra   tsl

   Karácsony közeledtével, a hasznos holmik egyik darabja a férjek ajándéka, legtöbb estben a nyakkendő és a sál mellett (ami nagyon jól jöhet majd nyáron … ) a kesztyű. Arra gondoltam, hogy most én leszek az, aki ad nektek egy ajándékot. Tíz százalék  kedvezmény egyedi saját kézre készülő csodákból, amit az 1861 Pécsikesztyű Manufaktúra webshopjában válthatsz be, regisztráció után, és használva a TSL10 kód számot. Tudom ez nem tetemes százalék, de ha már egy drágább bőrből készülő, egyéni színnel készülő autós, vagy golf kesztyűt veszünk alapul, máris jól hangzik. A Hamerliről nem is beszélve, mert a világsztárok kesztyűjét megvenni párod számára nem egyszeri ajándék lehet. Nem elhanyagolható, hogy aki nem bírja kivárni a készítési időt, és a postát, annak ott van a budapesti Aréna Plázában egy impozáns pult, ahol, a kész darabok is megvásárolhatók. Dolgozunk rajta, hogy ott is használható legyen a TSL10, vagyis a 10% kedvezmény.

pécsi kesztyű hamerli  TSL10  tíz százalék  kedvezmény kupon  1861 pécsi kesztyűmanufaktúra   tsl

Barátsággal: Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tapintható instagram.

leica sofort  instagram  fotózás  képek  stílus  leica budapest  influencer

    Van abban valami egészen észbontó, hogy az instant világunk mennyire nem vágyik arra, hogy a kép, amit elkap, megörökít, inkább egy „digitális felhőbe” szállít ahelyett, hogy szépen kinyomtatva elrakná emlékül. Rosszabb esetben egy gyorsan lepörgő hírfolyamban kap helyet szülinapi torta, vagy a nagyi századik szülinapja. Egykoron hipszternek számító, Petőfi is oda állt a gép elé, hogy aztán mutogassa délceg termetét, mondjuk Jókainak, vagy élte szerelmének, Júliának, az elég furcsa, hogy most ez már nem lenne divat. Igaz, Petőfi ugyan nem mérte a megosztások és "lájkok" számát a képére érkezve, aztán valahogy mégis híres lett. Így maradt fent a dagerotipia, és a forradalmár költő képmása. Vagy akár én, is mint „pelusos komoly férfi”, oda tettem magam a kamera elé, és bámultam, ahogy kijött a másolatom, amint lenyomták az exponáló gombot. Akkor láttam először polaroidot. Máig féltve, őrizve azt a nyári fotót nagyimmal. (Látva mennyire rég volt, mert még göndör és szőke fürtjeim voltak, gender képzősként.)

leica sofort  instagram  fotózás  képek  stílus  leica budapest  influencer
Nagyival - három vagy négy évesen. 

  Most ott tarunk, hogy jött megint egy új generáció, akiknek fontos lett, hogy ne csak a „közösségi felhőben” maradjon meg, a világhálót kutató majdani „netrégészeknek” azok a képek ahol épp ugranak, futnak, isznak, esznek. Ők lettek az Y generáció, akik a pillanat adta vidámságot, nem csak az instagramra, snapchatre, vagy a facebookra akarják felnyomni, hanem kézzel foghatóan, de gyorsan meg is akarják kapni a kezük közé.     Megértem őket, mert tényleg mi marad meg utánunk egy korszakban, ahol a digitalizált élet nyert teret. Nekik, is és talán nem csak nekik lett ismét öröm, hogy a polaroid technika él és virul. Divat lett!  leica sofort  instagram  fotózás  képek  stílus  leica budapest  influencer

  Jelen esetben beleszerelmesedtem én is egy masinába, amit a Leica cég dobott piacra, és Sofort névvel látta el. A Leica Sofort egy polaroid technikát használó kis kompakt gép, ami abban a pillanatban, amikor a gombot lenyomom, máris kis várakozás után kiengedi a kész képet a kezeim közé. Fehér kerettel, ahogy azt az "instán" megszoktad. Én meg csak ámulok ismét, mint az a kisfiú, aki voltam egykor, ott a nagyi ölében.  Tudom, hogy most a fotózáshoz komolyan értők nagyon röhögnek rajtam, mert ez a dolog csupán erre képes, és a Leica többi nagyobb, és értékesebb gépe nem játékszerként működik. Viszont, nem is nekik találták ki és dobták piacra, ezt a masinát. Nekem, és a hozzám hasonló játékos és laikus, de rögtönzések mestereinek. A pillanat azonnali kézhez kaphatósága, ezt adja a Leica Sofort.

   A gépről magáról, aki nagyon érdeklődik, a technikai részletek után, itt ezen a linken kaphat részletes információt. Én nem bontanám ki jobban az adatokat. Reflexió, fehér arány stb. Inkább azt csodáljuk meg, hogy az elegancia, és a megfogott pillanat, hogy társult ebben a szerkezetben. Tudták, hogy nekem egy sárga, barna megy az ősz színéhez, de van fehér, kék és egészen vicces színben is. A Leica megszokott letisztult formavilága, de mégis egyfajta poén, sőt már gondolva a trendre olasz dizájnert is felkértek rá, hogy legyen formabontóan egyedi a gép. Nemek minden porcikája tetszett, mert a tok, és a szín pont azoknak a "stílus" bolondoknak lett kitalálva mint én.

leica sofort  instagram  fotózás  képek  stílus  leica budapest  influencer
Leica Sofort LimoLand by Jean PigozziCaption

   

  A gépbe rakott tok, 10 darab azonnali képet ad neked, ha ellövöd őket. Milyen jó is a hangja amikor jön elő az oldalnyílásából a kis lapocska, arról nem is beszélve, hogy a kép megjelenésére várva, egydi varázs veszi kezdetét. Milyen lett, hogy sikerült? Vidd magaddal sétára, strandra, bárhova ahol azt szeretnéd, hogy a kép, ami megfogott, ott legyen a kezedben. És most jön a kérdések kérdése; hogy amikor a legutolsó mobil is képes szelfit nyomni, minek nekünk ez. A válasz; már az írásom elején ott volt, ha figyelmes voltál, olvashattad, hogy lesz majd egy korszak, amikor nagyon is hiányozni fognak azok a képek, amelyek helyére, idejére emlékszel, de nem találod már a tetrabájtok közt, mert nem mindenki „számtekes” katalogizáló. Hiányozni fog a hűtőmágnessel odarakott fotó, emlékeztetve arra, milyen jó is volt az a nyár amikor együtt voltunk a Balcsin. Ezzel pedig egy albumnyi kép lesz, persze ugyan nem óriás méretben, de még mindig viccesen mosolygásra bírva bárkit.

leica sofort  instagram  fotózás  képek  stílus  leica budapest  influencer

   Kattints és legyen meg minden, ami aznap nagyon jó emlék volt, vagy a stílusod, amit akkor annak tartottál.

Barátsággal : Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Stílus terror!

divat  férfidivat  blog  reblog  origo.hu  tiborstíluslapja  blogger

    Mi “hergelte” fel a férfiak társadalmát az elmúlt egy évben. Körkép, a teljesség igénye nélkül. 

Azon gondolkodtam, miközben végig rágtam magam a facebook, blog, instagram posztjain. Mi az, amin ebben az évben sem tudta meggyőzni a honi férfitársadalom bizalmi indexét a divat, és stílus területén. Bár már kezd egyfajta pozitív elmozdulás látszódni, de bizonyos dolog esetében, szinte pillanatragasztóval rögzített szilárdsággal tapad a valósághoz a hazai hím társadalom. Most felsorolom mi az, ami a legnagyobb ellenérzést váltja ki még mindig, ha a szegény blogger írni, posztolni mer róla. 

 

divat  férfidivat  blog  reblog  origo.hu  tiborstíluslapja  blogger
Kipi kopp - karkötők. 

1, Karkötő plusz óra. Valamiféle furcsa oknál fogva az elutasítottság egyik mérföldköve a karkötő+óra. Külön az óra oké, a karkötő is. Bár már itt is vannak még ellenállók kisebb partizán csoportjai, de együtt a kettő már szinte személyes sértésként éri azokat, akik ráfordulnak erre a témára. Ok. (a) A kettő együtt túl sok. (b) A kis gyöngy felkarolja a szép óraokozatot. Igen, én mindkét ügyben megértő tudok lenni. Egyet ne feledjünk a jó minőségű karkötő, nem tehet kárt semmiben, ami valódi fémből készült és nem színezett, vagy egypálcás vurstlis bóvli. divat  férfidivat  blog  reblog  origo.hu  tiborstíluslapja  blogger

   2, A kockák. Nem vagyunk hívei a hetvenes évek elején újra értelmezett kockák, rácsok és erősebb mintáknak. Pláne nem, ha az feltűnőbbé teszi megjelenésünket. Mi a rácsot maximum a süti tetején viseljük le. Jelzem, ennek lehetnek történelmi, és egyéb pszichológiai okai is. Tudjuk, a rács nem miden emberben idéz fel pozitív élményeket. Ellenben érdekes, ha egy hasonló poszt kerül megosztásra a „lájkgépek” autó üzemmódba kapcsolnak, és csak úgy repkednek a pozitív kommentek. Viszont ha már az üzlet „társas magányban” van a férfi, és szembe jön, vele a kockás minta egyből leveri a halál vize.divat  férfidivat  blog  reblog  origo.hu  tiborstíluslapja  blogger

   3, Azok a kis bojtok a cipőn! Ha most egy sorrend azt mutatná be, mi a legjobban elutasított tematika, az ez lenne. Mi a túrót látnak azok a férfiak abban a kis bojtban a cipő tetején, aki ezt felveszik. Egyébként is mi ez a cipő? Ezek a legfinomabb jelzők, amelyek az elmúlt időszakban megjelentek, amikor egy - egy hasonló kép került kiposztolásra. A loafer ezen formája a valódi piros kukorica, a mi kis kakasaink szemétdombján. Vagyis az ellenzék kemény támadásba lendülve, nyomta a bullshit gombot. divat  férfidivat  blog  reblog  origo.hu  tiborstíluslapja  blogger  

   4. A cipő, ami “nem is az” : penny loafer. Hányszor kaptam meg, hogy a penny loafer ( bojt nélkül is, meg a makkos változat … ) nem cipő. Az valami ördögtől való gyalázat, amit hazai férfi csak akkor vesz fel, ha kényszer alatt áll. Mert egykor nagyon rossz emlékek jönnek fel, és elénk tárul a kilencvenes évek fehér frottír zoknis, makkos cipős vállalkozói, akik az operabálban grasszáltak hasonló szettekben. Persze sokat tett az ügy érdekében szegény Jacko is, aki így moonwalkerezte végig az MTV összes csatornáját. Sajnos, ez az emlék úgy égett be, mint az S-betűs mobil telefon a zsebekbe. 

divat  férfidivat  blog  reblog  origo.hu  tiborstíluslapja  blogger
Van, nincs zokni. Meg kell ezt még szokni. 

    5, Zoknira nem telik?  Lábaknál tartva, a sértettség közeli állapotot, a zokni nélküli cipők hordása hozta ki még mindig. Hiába a sok írás, utalás, poszt. A honi erősebbik nem még mindig azt gondolja, jobb ma egy szandi, mint holnap egy titokzoknis loafer. Ne adj isten egy rendes fűzős cipő. (Bizony jó lenne, ha adna!) Ez a helyzet örök megoldatlan fekete lyukként tátong, a meg nem értett stílus tanácsadók képzeletbeli planétáján. Az ellenállás olyan mértékű, hogy a Jedi legyen a talpán, (mezítláb) aki ezt nem a sötét oldal ármánykodásának tudja be.divat  férfidivat  blog  reblog  origo.hu  tiborstíluslapja  blogger  

   6, Dupla sorban. Kemény ellenállás van még a dupla soros zakók, öltönyök területén is, és ez is egyfajta stílus beidegződések miatti skrupulus. Sokat hallották gyerekkorukban azok, akik állandó jelleggel támadják, hogy ez bizony csakis a jó alkattal megáldott “adoniszokon” áll megfelelően. Illetve a nagypapák, és a letűnt korszak emberei által hordott “izé”. Tudom nem is kellene magyaráznom, hogy ez is az egykor virágkorát élő hazai ruhagyáraknak köszönhetően lett kigyomlálhatatlan a fejek ágyásából. Mert, ők akkoriban boldog, boldogtalanra ezt a félreszabott csodát erőltették. A ballagási öltönyök kilencven százaléka ez volt, és szegény elvtársak sem lehettek volna jó káderek, ha nem ebben integettek volna a karzatról a “boldog” május elsejei tömeg felé. Pedig hol van az már! “Nem integetnek, mással vannak elfoglalva.” divat  férfidivat  blog  reblog  origo.hu  tiborstíluslapja  blogger

   Tudjátok, mint, én akkor is boldog leszek! Mert legalább beszéltünk ebben az évben is, és nem hagytuk szó nélkül a dolgokat. Amennyiben nem is tetszik néha az, amit látunk, vagy olvasunk. Lassan és biztosan, beérik az a meló, amit nagy energiával nyomok felétek. Sor még bővíthető lett volna. A színes vidám zoknik, a még mindig furcsa zsebkendők. A nyaksálak nem is kerületek a reflektorfénybe, de ami késik, az múlik. Közös erővel azon cégekkel, akik segítik a blog, a facebook és instagram oldalam életben maradását, futunk neki majd a következő évnek is. Azért, hogy néha borzoljuk az idegrendszert, vagy segítsünk a stílusosabb megjelenésben. Nem megijedni, még nem ez volt az utolsó írás, de közeledve a pezsgős év végi fogadalmak napjához úgy gondoltam jó, ha közösen felidézzük ezeket az emlékeket. 

Barátsággal: Tibor      

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Borosta próba.

 Senki sem érti, hogy mi a romantikus természet (...). Valami, ami a szépséget szolgálja, mint a paróka a tar fejen; vagy az elővigyázatosságot, mint álszakáll a szélhámoson. 

(Makszim Gorkij)

panasonic borotva  borosta  férfi ápoltság  blog  reblog  origo.hu  tsl  tsltstyle
Borosta, vagy szakáll, nem midegy. 

  Sztereotípia az, hogy azt gondoljuk lusta az a férfi az, aki borostát visel. Pedig nem biztos, hogy lusta lenne, csak rájött jobb lesz ez így. Mert akinek mersze van igazi borostát hordani az „arcszerkezetén”, az bátran nevezhető lusta és ápolatlan kinézetűnek, ha azt nem tartja kordában. Márpedig a mondás az, hogy hol hagytad a borotvád, naná, hogy a zongorán, itt nem teljesen állja meg a helyét. Mondom és mutatom is, hogy miért.

Amikor elhatároztam, hogy megunva az állandó „simaarcúságot”, borostám lesz, szembe találtam magam a problémák hadával. Milyen rövid legyen, mikor kellene megnyírni, milyen gép kell hozzá.

panasonic borotva  borosta  férfi ápoltság  blog  reblog  origo.hu  tsl  tsltstyle
Fele pont elég. 

   Aztán eldöntöttem, hogy veszek egy komplett szettet és majd az megoldja az összes nyűgöm és gondom. Hát nem így lett. Mert vagy az egyik, vagy a másik adapter nem hozta meg a kívánt borosta hosszúságot.(A világ problémai mellet, ez mekkora már.) Tudom, többet kellene törődnöm a globális felmelegedéssel. ( Itt egy szó sem félreérendő.)  Aztán jött egy új gép; Braun, ami esetében már majdnem nyert ügyem lett, mert a Barun, már – már tökéletes trimmeléssel ment az „arcgyepnek”. Viszont itt is az volt a gond, hogy az adapter csere nem volt teljesen tökéletes. Vagy túl hosszúra hagyta, vagy épp az ellenkezője jött össze. A borotva mellett szólt viszont, hogy sokig bírta töltés nélkül is, nem beszélve a már sok más gépnél is adott vízállóságot, vagyis nedves körülmények közt is lehet használni.panasonic borotva  borosta  férfi ápoltság  blog  reblog  origo.hu  tsl  tsltstyle

  S lám csoda, megjött a vára várt szerintem végleges megoldás a Panasonic ER - GC71 gépe, ami első kicsomagolás után, mondjuk ki bátran, puritán felszereltséggel bírt, de amint  próba elindult, nagyon meggyőző  lett számomra.  Pedig hagytam neki igazán teret, hogy egy elburjánzott arcszőrzettel vegye fel a harcot. A gép simán vette az akadályt, és még a precíziós „mikroton” beállítású „tekerentyűjivel” is boldogultam. Nekem első látásra egy Jedi lézerkard jutott eszembe róla.  Ami még plusz pont, hogy ellenben az eddig használt „fűnyírókkal” szemben, a gyorsasága sem elhanyagolható tényező. Itt is adott a már megszokott vizes opció, tehát nem árt neki a csapvíz. Szerény külső, de derék belsővel rendelkező ez a modell. Kicsomagolós videó itt: 

  Párosított élmény, hogy a trimmelés nem csak a borostára kiterjesztett, hanem a hajat is kordában lehetne vele tartani. A lehet(ne), itt inkább arra vonatkozik, hogy nem igazán tudnám elképzelni, hogy magam merjek belevágni a séróigazításba. Amint értő kezek közé kerül, én engedem, de egyedül magamnak, nem vállalom be ezt a funkciót. Milyen furmányos tükörszerkezet kellene hozzá, hogy lássam, mibe és hol vágok bele.  Megoldandó probléma, hogy ezen eszközök használata után keletkező nyesedéket, mondjuk hasonlóan egy azonnali morzsaporszívó elvén működő egységgel segítené. Nem hullana tele minden a levágott darabokkal. Egyébként minden oké, és végre a borostám mérete is pont akkora amilyenre szerettem volna növeszteni. Köszi Panasonic!

panasonic borotva  borosta  férfi ápoltság  blog  reblog  origo.hu  tsl  tsltstyle

Reggeli bizonytalanság elfeledve, mert a megoldás a kezembe. 

Barátsággal: Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A stílus maga az ember. 

stílus  blog hétköznapok stílusa  viselkedés  origo.hu reblog  tslstyle  tsl

   A blog mai témája nem is divat, inkább az a pár dühítő ügy, ami a (ha van) stílusunkat rombolhatja le. Beszélni kell ezekről, sőt szerintem a legfontosabb az életben, mert ha ez nem működik, lehetünk a legelegánsabbak, mégsem leszünk azok, akikre jó gondolni. A divaton túl, ott a stílus!stílus  blog hétköznapok stílusa  viselkedés  origo.hu reblog  tslstyle  tsl 

   "Nagy a forgalom ma, időszámításunk előtt valahol a neander-völgyi ember után, a barlang előtt. Zsufi van. Jön a férfiember bunkó a kezében, a vállán az elejtett vad. Szembe jön vele egy rég nem látott ismerőse Numubu. Előemberünk, ledobja a vadat a válláról, és harsány vakkantásokkal köszönti társát. “ Hááávááá Numubu!!! “"

stílus  blog hétköznapok stílusa  viselkedés  origo.hu reblog  tslstyle  tsl

  Már akkor! Mára a barlang maradt, és a megszerzett holmi talán, de a köszönés gyakran elmarad. A szabály nem túl bonyolult, ha az a szerencsétlen elődünk is tudta, köszönni illik, és nem árt az rólunk kialakult képnek sem. Köszönj, üdvözölj, légy barátságos! Az első, és talán legfontosabb stílushoz kötött szabály! stílus  blog hétköznapok stílusa  viselkedés  origo.hu reblog  tslstyle  tsl

   Második; adj magadra! Légy ápolt és legyen tiszta a ruhád, az inged, légy rendezett. A külső rendezettség, még ha nem követed a legújabb trendeket is, azt mutatja rólad nem, azaz ember vagy, aki nem ad magára, tehát másra sem nagyon. Ápoltság, fél egészség, és persze stílus.stílus  blog hétköznapok stílusa  viselkedés  origo.hu reblog  tslstyle  tsl

   Harmadik! Férfi attól lenne a teremtés koronája, ha nem csak magával, de másokkal is törődne. Vagyis az illem alapvető szabályai adják meg, a divaton túli stílust. Az ajtóban előre engedett hölgyek, az autó ajtó kinyitása, az étteremben a kabát le, és felvétele, a szék kihúzása. Maga a hétköznapok viselkedési normái. Olvastam nem rég, hogy a nyakkendőtű, és a mandzsetta gomb mellett, elavult a “kezét csókolom” köszönés. Mi van? Persze egykori “ szabadság elvtársnő” még él a fejekben, vagy az említett köszönés már divatját múlva megy a “lecsóba”? Nem hinném! Adjuk meg mi, férfiak a hölgyek számára a tisztelet. stílus  blog hétköznapok stílusa  viselkedés  origo.hu reblog  tslstyle  tsl

  Negyedik! Nem kell félni, nem fog fájni. Vasalás nem csak a nő feladata! Tanulj meg vasalni, nem esik le a karikagyűrű a kezedről, nem sorvad el a végtagod, és nem lesznek súlyos égési sebeid. Az ing vasalása nem olyan probléma amit, - ha egy hegyet megmászunk, meghódítjuk a világ rejtett tájait - a férfikezeink nem tudnának megoldani. Vasalj! stílus  blog hétköznapok stílusa  viselkedés  origo.hu reblog  tslstyle  tsl

   Ötödik! Tarts mértéket. Jó, de miből? Nagyjából mindenből. Pia, étel, élet, szex stb. Miért fontos ez, és itt nem a lélek guru, jógi beszél belőlem, hanem a stílus blogger. Azért drága barátom, mert a mérték mindennek az alapja. A mértékkel való italozás, nem vezet a “fekvehányós” végzethez, a mértékkel fogyasztott étel, elvezet a slim fit öltönyök világába, a mértékkel élt élet, nagyobb valószínűséggel nem hozza közelebb a papot, aki a neved viszi a hóna alatt, egy szomorú esős napon. A stílusban ott a mérték, mert a divat túlzása a mértéktelenség a színekben, a formákban. A példa számtalan megnyilvánulása látható az utcán, amikor szembe jön veled. stílus  blog hétköznapok stílusa  viselkedés  origo.hu reblog  tslstyle  tsl

  Utolsó sorban a hétköznapok beszédmodorja, a legfőbb stílus jegyünk az öltözködésen túl. A beszéd, a kommunikáció. Mert amikor megszólalunk eldőlt minden. Illetve ebből ítélnek meg. Nem baj, drága uraim, ha néha megerőltetjük magunkat és olvasunk pár könyvet is. A szókincs, a kifejező képesség alapja ez. Hiába lesz a legdrágább autó a fenekünk alatt, nem lesz több semmi, ha milliós értékű óra van a karunkon, az öltönyünket a legdrágább szabó szabta, varrta, ha megszólalunk és “virág” helyett, valami egészen más jön elő. Tanulj meg kommunikálni, légy igényes ebben is. Csak ismételni tudom, a divaton túl, ott van valahol a  “STÍLUS” ! stílus  blog hétköznapok stílusa  viselkedés  origo.hu reblog  tslstyle  tsl

Egészségünkre, és nem elfeledve; barátsággal : Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tibor Stílus Lapja

blogavatar

"A stílus a legegyszerűbb módja annak, hogy valami bonyolultat közöljünk másokkal." (Jean Cocteau)

Hirdetés

Like vadász! T.S.L Facebook

Hirdetés

Hirdetés

Instagram @tiborstiluslapja

YouTube - Feliratkozás

T.S.L - Pinterest

Címkefelhő

férfidivat (74),tiborstíluslapja (73),stílus (63),Tiborstiluslapja (56),tsl (54),divat (46),blog (45),tiborstíluslapja (39),facebook (28),blog (28),reblog (27),férfidivat (27),divat (27),reblog (25),instagram (24),stílustippek (24),tslstyle (23),stílus (22),tumblr (20),tslstyle (19),blogger (19),tibor (19),origo (18),nyár (18),tsl (16),férfidivat világ (14),stílus blog (14),instagram (13),zakó (11),férfi (11),cipő (11),tavasz (10),öltöny (10),facebook (10),stílustanácsok (10),zokni (10),ferfidivat (10),stílustippek (9),tibor (8),stílustanácsadás (8),origo (8),ősz (8),tumblr (8),cipő (7), stílus (7),öltöny (7),ferfi divat (7),style (7),hétvége (7),vásárlás (6),ing (6),őszi divat (6),TSL (6),YouTube (6),blogger (6),öltönyök (6),outfit (5),öltözködés (5),nyakkendő (5),outfit (5),férfi divat (5),elegancia (5),origo.hu (5),tavasz (5),zakó (5),férfiak (5),stilusmustra (4),tél (4),megjelenés (4),origo.hu (4),stilusikon (4),divatsprint (4),cipők (4),divat blog (4),kabát (4),mit vegyek fel (4), férfidivat (4), stílustippek (4),tiborstiluslapja (4),Facebook (4), divat (4),Instagram (4),stílusblog (4),shopping (3),mit vegyek fel (3),shopping (3),karóra (3),karácsony (3),webshop (3),férfiak (3),digel (3),óra (3),óra (3),színek (3),méretes szabóság (3),megjelenés (3),nyári divat (3),ingek (3),ruha (3),hétfő (3),style (3),stílustanácsadás (3),nadrág (3),meleg (3),cipők (3),színek (3),stílusblog (3),péntek (3), (3),zakók (3),férfi stílus (3),nyár (3), férfi stílus (2),képek (2),nyaralás (2),menstyle (2),mi lesz a divat (2),nadrág (2), férfistílus (2),sportcipő (2),edzőcipő (2), vlog (2),divat blog (2),őszidivat (2),tv (2),munkaruha (2),negyven felett (2),férfi divat blog (2),www.tiborstiluslapja.hu (2),stílustanácsok (2),szemészet (2),férfidivat ing stílus botrány rövid ujjú (2),látás (2),online (2),Budapest (2),mensfashion (2),fashion (2),üzletajánló (2),esküvő (2),digel (2),TSL (2),mensfashion (2),loafer (2),tanácsok (2),férfiékszer (2),szabóság (2),féfridivat (2), tibor stílus lapja (2),sapka (2),férfi divat (2),hideg (2),szürke (2),YouTube (2),tibor stílus lapja (2),stílus blogger (2),stílus blog (2),férfistílus (2),ősz (2),turkáló (2),farmer (2),zokni (2),barna (2),Pink (2),piros (2),hétköznap (2),eső (2),férfi cipő (2),esküvő (2),hétvégi divat (2),fiúk (2),hipszter (2),Friday style (2),póló (2),munkanap (2),órák (2),táskák (2),zakók (2),casual (2),Weekend (2),casual style (2),sztárok (2),casualstyle (2),nyakkendő (2),stílusok (2),vásárlás (2),csokornyakkendő (2),ideális férfi (1),szandál (1),táska (1),új kollekció (1),second hand (1),tabu (1),bag (1),ujjatlan póló (1),nyári megjelenés (1),izomtrikó (1),pinterest (1),hátizsák (1),sporttáska (1),meleg időjárás (1),comfort fit (1),tommy hilfiger (1),ralph lauren (1),suitsupply (1),digel store budapest (1),40 felett (1),thomas breitling (1),mozi sztárok (1),Torrente (1),apák napja (1),slim fit (1),extra slim fit (1),stílustalanság (1),rossz példa (1),politika (1),styleblog (1),casual outfit (1),regular fit (1),mintás zokni (1),fiatalok (1),fiatal férfiak (1),farmeres (1),válaszok (1),kérdések (1),inspirációk (1),digel store budapest (1),outfittipp (1),tiborstílsulapja (1),bakik (1),szabóság (1),méretek (1),amerikai álom (1),sorozatok (1),casual outfit (1),filmek (1),www.tiborstiluslapja.hu (1),chino (1),komment (1),selejtezés (1),ruházat (1),trollok (1),rólatok (1),póló (1),happy (1),napszemüvegek (1),lencsék (1),skinny fit (1),farmer (1),ruhatár (1),Bermuda (1),szabad szemmel (1),éleslátás (1),antidivat (1),piké póló (1),super size (1),big (1),stílustnácsok (1),nagy méret (1),xxl (1),közösségi média (1),algoritmus (1),stílustipp (1),ébredés (1),intasgram (1),szemüveg (1),kotaktlencse (1),szemünkfénye (1),optimum látásjavító lézerközpont (1),ebredes (1),munka (1),lájkvadász (1),kedvelés (1),mozi (1),lézeres szemműtétek (1),optimum szemészeti központ (1),rangsor (1),színes zokni (1),honor8 (1),4skandinavia (1),látásvizsgálat (1),4_skandinavia (1),facebook adatok (1),locsolós (1),húsvét (1),Google Play app (1),dánia (1),jack&jones (1),casual (1),megelőzés (1),glaucoma (1),okos (1),eiffel szalon (1),május (1),nyakkendők (1),ingek (1),menstyle (1),willsoor (1),cotton&silk (1),olaszok (1),tiborstiluslapja (1),hőség (1),fotó Galló (1),bloggervilág (1),pinterest (1),ajánlat (1),stílus-tanácsadás (1),lakodalom (1),esküvők (1),bolt (1),pláza (1),dove (1),fashionblogger (1),vélemény (1),üzlet teszt (1),állásinterjú (1),győzelem (1),győztesek (1),piac (1),ruhadivat (1),tanácsadás (1),internet (1),webshop (1),videó (1),web (1),selfie (1),(1), tavaszi nyári stílusok (1),vallomás (1), önarckép (1),stílushibák (1),trendhim.hu (1), nyakkendő (1), sál (1), díszzsebkendő (1), bloggerélet (1),szakáll (1), (1), cipők (1), makkos cipő (1),nyári stílus (1), divatos férfiak (1), borbély (1), fodrász (1), férfiak (1), bálás ruha (1), turkáló (1), maximillian buchkarest (1), fashion week (1), humor (1),divat show (1), szabóság (1), hanyagság (1),fetis (1),méretvétel (1),hétköznapi stílus (1), casual (1),v kivágású póló (1), v nyakú (1),turi (1), farmernadrág (1), farmer (1), farmer és mellény (1),tramarossa jeans (1),táska (1), férfi táska (1), snassz (1), eltűnő kiegészítők (1),boomer (1), öltözködési tanácsok (1),alapok (1),divat hibák (1), stílus bakik (1), hétköznapi stílus (1), középkorú lettél (1), férfi kézitáskák (1), otthoni munka (1), otthoni stílus (1), maradj otthon (1),homeoffice outfit (1), trendek (1), nyár (1), újragondolt stílus (1), őszi férfidivat (1), őszi divat (1), realitás (1),idézetek (1),divat világa férfidivat stílus elegancia pepita eszterházy kockás (1), valóság (1),stílusálmok (1),rövidnadrág (1), térdnadrág (1), nyári outfitek (1),szabályok (1), stílus kötelmek (1), tudatosság (1), felelősség (1),őszi stílus (1), környezeti válság (1), tragédia (1), stílus irányzatok (1),Amazónia (1), lezser elegancia (1), kényelem (1),borosta (1),férfi ápoltság (1),tsltstyle (1),panasonic borotva (1),viselkedés (1),kütyük (1),tsltyle (1),hétköznapok stílusa (1),leica sofort (1),fotózás (1),tíz százalék (1),kedvezmény kupon (1),1861 pécsi kesztyűmanufaktúra (1),TSL10 (1),hamerli (1),leica budapest (1),influencer (1),pécsi kesztyű (1),mobiltelefon (1),xiaomishop.hu (1),konfekcio (1),negyven felett (1),életvitel (1),fagy (1),tél (1),tsl kollekció (1),ceremónia ruha (1),dzseki (1),ajándék (1),gift (1),eiffel szalon (1),kollekció (1),xiaomi mi A1 (1),party (1),orogo.hu (1),buli (1),év vége (1),ajándék ötletek (1),mobil (1), videa.hu (1), videó (1),pulóver (1),Titem Öltönyüzlet (1),félelmek (1), outfit (1), italy (1),ferfi divat (1), TSL (1), blog (1),kötött ruha (1), szokások (1),Celeb (1), zakó (1), cipő (1),pulóverek (1), ing (1), tslstyle (1),sprezzatura (1),karácsonyi öltözködés (1),suit (1),lézeres szemműtét (1),Tibor Stílus Lapja (1),téli tippek (1),xiaomi (1),kesztyűk (1),tsl10 kód (1),éles látás (1),optimum látásjavító lézerközpont (1), óra divat (1), karóra (1), férfi órák (1), divat órák (1),Színház az egész világ! (1),műtét (1),tibor stílus lapja (1),esküvő kiállítás (1),boat shoe (1),nyakkendőnélkül (1),casual divat (1),hétvégi divat (1),zokni nélkül (1),hármas ajánlás (1),elegancia a hétköznapokon (1),férfiruha (1),téli divat (1),férfi divat blog (1),hipszter (1),botrány (1),tibor stíluslapja (1),James Bond (1),színek és formák (1),stílus hipszterek (1),divat máshogy (1),különcségek (1),konvencio (1),kék (1),válltáska (1),bőr (1),mit vegyek meg (1),hasi tasi (1),nejlonszatyor (1),ami a kabátról tudnod kell (1),Táska (1),férfi táska (1),cipőtrend (1),férfi cipők (1),startup (1),Budapest (1),kergetjük az amerikai álmot (1),style&dirt (1),divatpóló (1),színes cipők (1),pólódivat (1),film (1),Tom Ford (1),party (1),okos óra (1),férfidivat blog (1),alsónemű (1),boxer (1),hipszterek (1),dress me and you (1),fecske (1),kockák (1),rácsok (1),szürke ötven árnyalata (1),burberry (1),szürkeség (1),hétköznapi gondok (1),paul hewitt (1),kockás ingek (1),férfi ing (1),dapper (1),New York (1),hideg (1),sál (1),hajtogatás (1),esős időjárás (1),zsebkendő (1),mozi (1),spectre (1),színes ruhák (1),nagykabát (1),díszzsebkendők (1),nők (1),nők férfi ruhákban (1),mi legyen alul (1),ár (1),DW (1),férfiékszer (1),férfióra (1),őszi divat (1),átmeneti kabát (1),Filmek (1),pride (1),férfias (1),Kémek (1),Terminator (1),menfashion (1),Blogger (1),ügynök (1),nők (1),meleg buszkeseg (1),stílusikonok (1),balaton (1),nyaralunk (1),pitti uomo (1),James Bond (1),sztereotípiák (1),exrtém (1),esztétikum (1),klasszikus értékek (1),presszo (1),cipőápolás (1),júlisu (1),ristretto (1),kávé (1),casualday (1),laza divat (1),cipőmánia (1),nyáridivat (1),strand (1),nem modell (1),kiegészítők (1),gucci (1),valóság (1),hasznos (1),városi divat (1),Helló július (1),hurrá nyaralunk (1),öv (1),gyerek (1),twitter (1),zenész (1),reggelek (1),gyerekdivat (1),esernyő (1),kabát (1),Korosodó férfiak (1),tv sztár (1),magyar férfi (1),anyakomplexus (1),mandzsettagomb (1),férfiingek (1),anyacsakegyvan (1),anyuci pici fia (1),féfri (1),nők és férfiak (1),korai ősz (1),nyári napok (1),Schiffer Miklós (1),nyakkendő nélkül (1),mukaruha (1),fehér (1),nadrágtartó (1),férfiöv (1),kék (1),nyárutó (1),srácok (1),double monk (1),két soros (1),forrónapok (1),kölykök (1),jóslatok (1),bordó (1),propeller (1),kötött holmik (1),pulóver (1),ruha (1),kövérség (1),digel márkaüzlet (1),sulyproblema (1),xxxl (1),dress code (1),kód (1),szabályok (1),dress code (1),anyák napja (1),ballagás (1),olasz divat (1),nadrághossz (1),május (1),édesanyák (1),sztárok (1),anyukák (1),fogyókúra helyett (1),titokzokni (1),nadrágtartó (1),hózenetróger (1),férficipők (1),vasalási trükkök (1),Tiborstíluslapja (1),farmering (1),farmernadrag (1),faros (1),szombat (1),pazarlás (1),hibák (1),ne vedd meg (1),intsagram (1),karóra divat (1),idő (1),pénzkidobás (1),hétfő (1),chino nadrág (1),nyári divat (1),Az enek iskolaja (1),média (1),férficipők (1),műsor (1),stílus tsl tiborstíluslapja tibor stílus hibák stílus tippek férfidivat blog blogger facebook instagram (1),divat diktátor (1),tv2 (1),stylstyle (1),derby (1),oxford (1),rebblog (1),bespoke (1),buzi (1),tasse loafer (1),penny loafer (1),sámfa (1),sneekres (1),stl (1),színes (1),xiaomi (1),kínai kütyü (1),kütyübuzik (1),telefon (1),mobil stílus (1),esküvő férfi szemmel (1),colors (1),idézetek (1),business (1),is kedvel (1),férfidivat elemzés (1),Magyarország szépe (1),mert ő (1),kirakja az origó (1),kedd (1),hátha (1),egy év (1),öltönyösök (1),férfi ruhák (1),hétköznapok (1),hét napjai (1),őszi ruhák (1),téli divat (1),summer (1),ruha vásárlás (1),boltok (1),munkaruha (1),kamaszok (1),este (1),fröccs (1),sapka (1),drága óra (1),luxusóra (1),kamasz divat (1),Naközben (1),mokaszin (1),dzsekik (1),Skagen (1),daniel wellington (1),búcsúbejegyzés (1),zeppelin (1),őszi férfidivat (1),garbó (1),mama kötötte (1),téli férfi divat (1),csá (1),helló (1),kabátok (1),télikabát (1),őszi ballonkabát (1),nemciki (1),makkoscipő (1),zokninélkül (1),férficipő (1),kalap (1),kötött sapka (1),bloggerek (1),hipster (1),téli ruházat (1),könyv (1),Schiffer Miklós (1),cipész (1),mester cipész (1),micottini (1),ékszerek (1),leárazás (1),karkötők (1),magyar férfi (1),fashion (1),kommentek (1),Hank Moody (1),január (1),ékszer készítés (1),egyedi cipők (1),Prada (1),karkötők (1),karácsonyi vásár (1),bóvli (1),panama kalap (1),siltes sapka (1),kemény kalap (1),borsalino (1),gagyi (1),laza szerkók (1),próba vásárlás (1),könnyed (1),öltönyök (1),vásárlás próba (1),internet (1),megbízhatóság (1),botrány (1),stílushibák (1)