Pánikra semmi ok, és nem is kell szaladni fel és alá, a riadalom lecseng, és majd mindenki békében falja fel a nagyi féle, “bejglispulykáját”. Persze csak akkor, ha végre nem a boltokat rója, és megint megveszi azt a semmitmondó hiábavalóságot, amit tavaly is, mert meg akarja torolni vele, hogy ő is ugyan azt kapta, mint minden hasonló ünnepi estén. A blog most nem a „fekete péntek”, őrületbe kergetett vásárlási lázról szól, hanem arról, hogy amikor lecsengett a nagy - vedd ezt meg mert ez jó neked - mizéria, és végre a szépen feldíszített fa körül, a fehér abrosz mellé leül a család, mi is történik jobb, és kevésbé jobb esetben. Azért kínzásként egy kép arról, mi vár még ránk a következő hetekben, ha óvatlanok vagyunk! 

  Ez a harc volt a végső! Ez volt, aztán csend lett, béke és meghitt nyugalom! Pillanat adta havas varázsát, egy perc alatt „barmolja” el, ha nem adjuk meg a módját az ünnepnek, és nem csak a test örömeivel élve leszünk teljesek az ünnepi este. Hiába a szépen csillogó fények, hiába a gyertya az asztalon, amit szorgos kezek rögvest megosztanak a virtuális térben, ha belerontunk az egészbe azzal, hogy nem öltöztünk fel legalább annyira, mint a lelkünk, ami fényes lett és boldog. Vagyis az ünnep attól is szép, ha te is megadod a módját annak, hogy a halászlé szép piros leve a legjobb zakódon, ingeden, nyakkendődön hagyjon nyomot, amikor épp habzsolás áldozatává válva, nem bírtál magaddal. Ne csak a belsőnk, de külsőnk is legyen ünnepién elegáns.  

    Tudjátok már mire szeretnék utalni, ugye? Tessék elfelejteni, még ha szűk családi körben vagyunk is, a “mackófelsős, susimusi, frottír zoknis, papucsos” szent estét! Mert akkor minek az egész? Minek a nagy készülődés, és a főzőcske, meg a hal a tortán. Totális élményrombolás az egész. Lehet ez valami kispolgári maradvány az agyam legmélyén, de attól lesz szép az ünnep, ha külsőnk is adja hozzá a “fenyődíszt”. 

    Hidd el kedves, olvasóm, “kommenthuszárom”, hogy az fény a te öltözéked is azon a meghitt estén, amit persze rutinból nyomunk, de mégis annyira várunk. Mert végre ott a szentimentalizmus, a párás szemüveg, cserélhető kontaktlencse, és a cégek cukiságcsöppös reklámjai. Ahol apuka fehér ingben, nyakkendőben, öltönyben, de legalábbis zakóban öleli meg a kutyáját. Én még időben szólok, mert 13 nap van karácsonyig. Még nem késő hallgatni rám, és nem csak a házunk, erkélyünk, balkonunk, ablakunk rakjuk tele kínai gyorsan öngyulladó fénysorral, hanem magunkat is. Ott a szép öltönyöket, ingetek, és akár ünnepélyesebb szetteket kínál még számos üzlet, és férfiruházati bolt, store. Ahol, ha elegánsabb partira kell menned sem hagynak cserben, mert nem kapkodták el a leárazás fekete napjain, és még van mindenől mérethiány nélkül. (Bár már lehet, már most is kedvezménnyel juthatsz hozzá.)

   A blogbegyejgyzés végére csak apróság még, ne hidd, hogy balgaság, amit beszélek, az egész ünnep pont arról szól, hogy talán a legszebb és legnagyobb boldogságot azzal adhatod meg a másiknak is, ha megtiszteled, és nem csak azzal, hogy végre sikerül önállóan becsomagolnod az ajándékát, vagy a fa beácsolása közben nem szálltak le az angyalok, hogy villámokkal szórjanak be a káromkodásod miatt. Hanem azzal is, hogy vetted a fáradságot és az asztalhoz már egy elegáns férfi ült le, és bontotta ki a bort, a pezsgőt vagy éppen azt a pálinkát amit apósod hozott (bár ne tette volna … ). Mi odahaza ezt a „szérűskertek királynőjének” neveztük, mert a szérűt fogod tőle, és mosolyod sem lesz őszinte, ha belekortyoltál.

   Igazán nem kell sok hozzá! Búcsúzva ettől,  az egész romantikus és szentimentálisan együgyű írástól, ide a végére kívánkozik, Gájer Bálint barátom karácsonyi lemezének (Milyen hülye szó ez, a modern korban, bakelit.) egy dala, aminek címe is beszédes; Úgy, mint Rég!

Hallgassuk együtt, úgy mint rég; Barátságga! 

Tibor