Légy tisztában a méreteiddel, mert adandó alkalommal szükség lesz rá. Amennyiben nem lennél teljesen otthon a témában, fordulj bizalommal szakértőhöz. Egyébként nem kell parázni, mert ma csak az öltönyök, zakókhoz levett méretek kérdése kerül elő, és nem kanyarodunk a hanyatló nyugat ópiumának számító erotika felé.

   A mérőszalag, a gombostű és a megfelelően hozzáértő kezek azért nem ártanak, hogy a tuti és pontosan illeszkedő outfit létrejöhessen. A videóban az elejétől a végéig, a maga naturális valóságában bemutatom a folyamatot, hogy indul útjára a férfi, aki zakót, vagy saját méretére készülő öltönyt szeretne, mondjuk két hét alatt. Nézzétek és szeressétek!

Barátsággal;

Tibor

    Amikor ezt a posztot írom, úgy gondolhatnátok, hogy talpig feszes eleganciában ülök egy kávézóban, és intsa képként villanna be sokaknak a blogger, aki állandóan így néz ki. Mert a stílus bloggerek, és tanácsadók csakis így írhatnak, olvashatnak, létezhet a világban. Holott ez a szemfényvesztés, és átverés. Mert a legtöbb esetben amikor a bejegyzéseket pötyögöm a klaviatúrán, a legkényelmesebb otthoni kinyúlt szabadidő ruha van rajtam, és ez baromira jó érzés.

   Minthogy, az is természetes, a Vasember sem talpig vasban fogadja otthon, szerelmét és állandó asszisztensét Pepper-t, hogy megbeszéljék milyen hőstett lesz a következő, amiben az életét kockáztatja majd.  Az is tök természetellenes lenne, ha az eleganciájáról és egyéb más képességei miatt kedvelt sztár David Beckham, a királyi pár esküvőjére felvett legutolsó zsakettjében élné mindennapjait, menne egy laza edzésre, vagy épp a srácokkal kutyát sétáltatni. Mert ugye ő is emberből van, csak épp más lehetőségek adódtak számára a tehetsége végett. Az viszont valóban hülyén mutatna, ha mondjuk egy 007 film esetén, a makulátlan mindig fess James, mondjuk az aktuális Bond lányt, egy necctrikóban, és két csíkos, lila színű mackónaciban, - hozzá extra műszálas zokni, és házipapucs- hódítaná meg. Bár, ha ez a „nyolcker változat” lenne, még a puszta koktél is beleférne, törkölypálinkával rázva, nem keverve, disznópörccel és vöröshagymával.  

   A sztereotípiák sora itt nem érhetne véget, mert a számos nyomatatott és interneten olvasható bulvár szutyok, a sztárok életét két véglet közt mutatja be, vagy az állandó ragyogás és eleganciával, vagy épp a lecsúszás és topisság szintjén. Erre álltak rá már régóta a papparazzók, hogy meglessék az ragyogás mögötti valós embert, a gyarlót, aki ugyanúgy izzad, ha csípős pacal után elballag oda, ahova a királyok is gyalog járnak. Na akkor mire is akarok végre kilyukadni ebben a hosszúra nyúlt bevezetőben; a „kényelem korához”.

   A kényelem kora az, ami oda vezetett, hogy az, ami megengedett a hétvégék lusta magányában, vagy akár közös szöszmötölésében, lett példa a hétköznapok lezserségére. Avagy, ha neki is szabad, a cirmos lábasból tunkolni a szaftot két kézzel, akkor én miért törődjek azzal, hogy leeszem a fejét az alattam ülőnek a villamoson, amikor zacsiból majszolom a gyorskaját állva. Vagy épp azt mondogatom, hogy jó lesz az ez az outfit mára, mert úgysem kell senkivel sem találkoznom, és különben is megszólnának a többiek, hogy mi a francnak öltöztem ki. Akár még azzal is megvádol a főnököm, hogy állásinterjúra megyek, és a hülye zakó, nyakkendő még a kirúgásomat is okozhatja. Így lesz jó ez a kinyúlt pulcsi, amiben már egy hónapja beleizzadva járok a melóba. Piff paff és el van intézve az öltözködés fáradtságos művelete.

  A kényelem korát éljük, amikor minden mindegy, mert más is megteheti magának. Holott ez mekkora tévedés mert, amikor én ezt az írást befejezem, és elindulok egy vagy két vagy több találkozóra, vagy épp csak a családdal lépek le egy moziba, igenis feleszem azt a kedvencet, ami épp arra az alkalomra megfelelő, stílusában és funkcióját tekintve. Na ja, kinek mi a kedvence, ugye ez a nagyon nem mindegy! Nem félek, mert elvégre nem vagyok bulvár celeb, hogy lesből lefotózzanak. Cseppet sem vagyok lusta, hogy jó legyen az a letaposott szárú farmer, meg a hozzá illő kilyukadt póló, amiben otthon üldöztem a kutyát, hogy végre menjen ki a házból, veszem a fáradtságot, hogy átöltözzem. A lényeg, hogy a kényelem kora, nem az igénytelenség kora kellene, hogy legyen. A hírességek és az „instant sztárok”, még ha  kölcsön kapott is a dressz,- és általában az - , azért felöltöznek az alkalomhoz illően, és ha tehetik, mert rájuk többszörösen nagyobb figyelem hárul, még a lazább napokat is próbálják úgy tölteni, hogy azzal üzenjenek. Példa erre Beckham, aki még lazán is diktálja a divatot. Nekünk a "hétköznapok sztárjainka" pedig annyi a felelősségünk, hogy attól, hogy nem vagyunk celebek vagy hírességek, stílusunkkal a szűkebb környezetünkre hatva legyünk követhető példák. Persze ez megint olyan, mint az ízlés, vagyis a pofonok; mások és mások.

Barátsággal;

Tibor

   Sokkal több dologban hibázunk a stílus és divat területén mi férfiak, - zokni – szandál, pufi dzseki minden alkalomra, boat shoe hétköznapokra – viszont számos más dologra, revolver golyó gyorsasággal vágjuk rá nagy arccal, hogy ez mekkora barom, hogy így hordja. Ma ezekből szedek össze, hogy egy csokorral, hogy aztán borítsam rá mindenkire a virtuális virágokat. Persze a teljesség igénye nélkül. 

   A, Zokni és cipő kérdése. A „magyari férfinél” alap, hogy a zokni és a cipő elválaszthatatlan párok. Pedig, számos nálam sokkal nevesebb stílus, és divat zsonglőr és guru megírta, elmondta, megmagyarázta, miért nem ciki a zokni nélküli csuka. Ismételjünk! Azért, mert idehaza még a nyarak is viszonylag elviselhető hőmérsékleten ontják a hőt, (bár ez sem lesz így sokáig) más déli országokban a nyári hőség miatt kialakult egy szokás, hogy öltönyhöz felvett cipőhöz, nem húznak zoknit, vagy csak egy titokzokni van rajtuk. Így lett szokás, hogy ez már nagyon, de nagyon régóta nem ciki, nem gizda, sőt bizonyos cipők esetén ( loafer ) kifejezeten ajánlott is a zokni nélküliség. Egyszóval szakadjunk le erről a témáról, mert nagyobb dolgokat is bátran elkövetünk a stílus ellen szemrebbenés nélkül.

   B, Az öltöny, chino nadrág, és farmer szárának hossza. Az egyik leginkább neuralgikus probléma a hazai férfiak nadrágszár hosszának kérdése. Imádjuk valamilyen furcsa oknál fogva, hogy a nadrág szára lehetőleg három harmonika redőt ejtsen a bokán, hogy aztán esetleg a szárát letaposva, vagy a cipőre rábukva igénytelenkedjen rajtunk. A pontos hossza a nadrág szárunknak, amennyiben ez nem farmer vagy chino, amit felhajtva is viselhetünk, a cipő és a boka közt találkozik úgy, hogy épp eléri a cipő felsőrészét álló helyzetünkben. Nem kell félni, ha leülünk sem fog a boka kivillanni, és ha igen, akkor ezt vagy a fent említett zokni elfedi, vagy ha nem hát „délies eleganciával” kezeljük. Nincs olyan, csak a nagyon bő szárú nadrágoknál, hogy bokalengető lehet az, ami pontosan be van állítva. Forduljon bizalommal szabójához.

   C, Az a bizonyos rövidujjú ing. Minden évben, ahogy közeledünk a melegebb napokhoz megszállják az utcákat a rövid ujjas kommandók, zakó alól kivillanó szőrös karok kapaszkodnak, vagy egyszerűen csak zakó nélkül, akár nyakkendővel „megbolondítva” gondolják ezt a csodát alapnak. Nem, ez így nem oké! Az ing sajnos csak akkor lehet rövidujjú, ha azt strandon, vagy szabadidős (itt is szigorúan nem városi) kalandozásokra vesszük fel. Mielőtt jönnének az örök trollok, akik vadul nyomják majd, hogy persze nyáron a dög melegbe, még mit nem képzel ez a sok „kiskancsó” majd felforrok, mert ez a szabály, jelezném, hogy nálunk forróbb éghajlatokon is pont azért hordják a hosszú ujjú inget, hogy megvédjék magukat a leégéstől. Értve!? Tessék elfogadni, hogy azt az ingujjat fel lehet hajtani, nézd egykori gazdákat aratás esetén … csak ha már hazai példa kell.

  D, Mindenféle nadrágtartó csodák viselése. Látva, hogy a nadrág lecsúszik, az Isten megteremti a nyolcadik napon azövet, és úgy jónak találja. Minekután jön a férfi leleményesség, és ha már agyontöredezett, vagy épp szétment a legjobb lyuk rajta, fogja magát és házi furdancsokkal megoldja a problémát, nem érdekelve a szimmetria, vagy az elegancia. A töredezett berepedt övek sem izgatják a viselőiket, mert minek másik, ha még jó ez is. Arról már nem is beszélve, hogy a féltett darabjuk színe még ha nem is passzol a felvett cipőhöz, sebaj mert az agyonhordott „szöszmösz pulcsi” úgyis eltakarja. Miért nem lehet legalább évente egy – egy új övet beszerezni, és máris megoldott ez a probléma is.

Mára ennyi, és most jöhet a nyakazás és a virtuális ordibálás, mert nincs igazam és különben is minek ez a nagy felhajtás a divat, és stílus ügyekről. Pedig ezek csak olyan dolgok, mint a mindennapi többszöri fogmosás, a zuhanyozás, és mosakodás megszokott rutinja. Vagy legalábbis úgy kéne, hogy legyen! Legyen!

Barátsággal;

Tibor  

   Egy biztos, hogy elindultam a mozgókép meghódításának rögös útján. A mai képlet megoldása talán már sikeresebb lett, mint az előzők. A lényeges információ, hogy a sorozat melyben egy komplett outfit, a méretvételtől a kész öltöny bemutatásáig tart, mondhatni úgy, mint egy - autó a futószalagról legördülve – ezzel az első helyszíni bejárással kezdetét vette. Kérlek benneteket fogadjátok ezt is akkora szeretettel, mint az eddigi több másfajta próbálkozásaimat is.

  A videó a videa.hu rendszerére kerül, mert úgy gondoltam a nagy Y-s megosztó helyett, legyen tér és idő a magyar fejlesztésnek is.

A helyszín a Titem Öltönyüzlet, Budapest, Váci út 151 szám alatti szalonja.

Barátsággal;

Tibor

  Azt gondolnánk, hogy a pizzára szórt laza feltét, illetve a csuklóból indult mozdulattal adagolt nagy főzött fagylaltgombóc olasz módra, az élet egyszerű minden tanulás és magától értetődő része, hogy az ilyen lett, és semmihez nem hasonlítható. Pedig a feltét felszórása, a levegőben nyúló tészta, és a hatalmas, formátlan, de ízében feledhetetlen fagyi, mind – mind tanult, és nagyon is kimódolt munka végeredménye. Ez igaz arra is, ha ezt a divat fogalmat, amit a sprezzatura takar, meg akarjuk érteni, és valakinek megmagyarázni, mert a „nonchalance” azaz a nemtörődömség is jól kitalált és megformált hanyagság.

  Úgy néz ki, hogy szétszórt és nemtörődöm, szabályszegő; de mégsem. Itt jónak tűnk a gondolat, nem minden az, aminek látszik, avagy egykori nagy mágus szavával élve; „Figyeljék a kezemet, mert csalok.”. Csal azzal, hogy úgy látszik, mintha minden szabályt megszegve dobálta volna magára a ruhadarabokat, és nem szándékosan szeg meg olyan szabályokat melyeket az angol szabók véstek, ha nem is kőbe, de ollóval szabtak anyagba. A stílus elterjedésének gazdája 1528 -ban kezdte meg működését, amikor az itáliai öltözködési mód mestere kezdte meg működését, Baldassare Castiglione.

  Idővel pedig egyre többen követve ezt a „mókolt hanyagságot”, mígnem elérkezünk a huszonegyedik századba, míg már majd nemhogy ez lett az általános és elfogadott outfit. Ehhez viszont nagyon kellettek azok a „stílus sztárok”, akiket látva meggyökeresedett ez a divatműfaj. Ők azok, akik utódjait a firenzei Pitti Uomo divat parádén láthatunk Pitti páváiként, de talán ők azok, akiket a legtöbben követnek a közösségi képmegosztó felületeken is.

  Azért van mégis szabály, a szabálytalanságban? Naná, mert nem minden sprezzatura az, ami annak mutatja magát. Tudjuk gyomorrontás lehet a vége, ha tobzódunk és fokhagymás nápolyit eszünk mákoslecsóval. Így abból is baj lehet, ha idétlen mód túltoljuk a divat és stílus bringát. A szabály az, hogy nem lenne szabály, de mégis a stílus zebrán haladunk át, és nem a tilosban. Ilyen példának okáért, ha túl sok és egymásnak ellentmondó színeket használunk, vagy a számos sprezzatura elemet, nyitott gallér, óriási díszzsebkendő és halmozottan hátrányos helyzetű rácsmintát alkalmazunk megjelenésünk során túlzásba esve. Persze a játékosság nem árthat, de „hülyegyerek” is beveri az arcát, ha a rollerrel túlpörög, vagy a lépcsőn használja azt.

  A példák sora inkább képekben fejezhető ki, és persze kinek – kinek vérmérséklete szerint követhetőek is. Én azt vallom, hogy előbb fogadjuk be a megszokott és általános, de alapokat adó „normál” stílust, mint rögvest a lecsóba csapva rontunk neki az önmegvalósításnak. Abból még baj nem volt, hogy tudtuk mire valók a stílus szabályok, mert legalább tisztában lehetünk azzal, hogy mit fogunk egy – egy formabontó újításunkkal megszegni.

  Számos példát láthatunk arra, hogy melyek azok a határok, amelyeket illik ebben a stílus hanyagságban is megtartani, betartani. A mértékletesség és az ízlés kifinomultsága itt sem árthat, sőt!

  Úgy gondolom, hogy a mai street fashion valahol ebben a múltban találta meg a jelenkori helyét, a szakadt farmerekkel, és túlméretezett, vagy épp túlszűkített formáiban. Látható a hatás szinte a divat minden területén, és egyre jobban hat arra, hogy a szabályokat és korlátokat ledönteni szándékozó új hullámok a ruházati márkák üzleteiben is nagyobb teret kapnak. Én ellenesége nem vagyok, de lássuk a korlátait is.

Barátsággal;

Tibor

  A TSL YouTube csatornáján, ha megnézitek a feltöltött új esetlen kis videót, megtudhatjátok, mi a különbség az egysoros és a dupla soros zakók és öltönyök viselésének szabályai közt.

  Miért fontos, hogy a dupla soros mindig be legyen gombolva, és ledöntöm a tabut arról az állításról, hogy azt csak szikár, és magasba nőtt férfiak viselhetik. Nem lehet mindenki Colin Firth ...  Az egysoros zakók szabálykönyve is a videón, mely esetben még mindig adott, hogy nem szakítja meg idegesítő reklám, és felugró hirdetés.

   Iratkozz fel a csatornámra,  mert minden héten lesz egy öt perces kávészünet, ami az épp aktuális férfi stílus és divat elborulásomat mutatja meg, és próbálja ezáltal is edukálni („Aki tudja, csinálja, aki nem, az tanítja.”)

Barátsággal;

Tibor

  Gyakran mondjuk mi stílustanácsadók, hogy a férfi egyetlen ékszere az óra lehet. Sablonos, de igaz, mert ugyan vagyunk páran, akik hordunk mondjuk karkötőt, akár még egy – egy gyűrűt, de többen vagyunk, akik megelégszünk a csuklónkra tekert vekkerekkel. Nem is baj az. Én nem vagyok a nagyzolások híve, - „egyszerűen, stílusosan” -  de ha már óra, legyen szép és majdnem minden outfithez, más és más.

    Szabály lehetne, hogy sportos manapság divatos szilikon szíjas órát, ne nagyon erőltessük mondjuk egy öltöny, vagy „blacktie” előírta szetthez. Az is lehetne, hogy a manapság egyre szebb és szebb, de mégis inkább „munkaeszközként” viselt okos óra sem illendő a hasonló megjelenés mellé viselhető. Az ilyen esetekre inkább a hagyományokat tisztelő, klasszikus karórák illenek, bőr vagy finom fémszíjjal. 

    Másik fontos szabály, és szinte rabosítás cselekedetét kimerítő vétek, a hamis márka hordása, „replikáns” csakis a scifi világában lehetséges. Nem menő, és inkább ciki, ha mondjuk egy hamis Rolex vagy Omega figyel a csuklón. Gyakorta látom viszont, főleg a tömegközlekedési eszközön, hogy egy kéz kapaszkodik vadul a villamoson, és a kezén egy echte hamis Patek lifeg. Szomorú, de nem Svájcban vagyunk, hogy mondjuk valóban, akár egy forró kapucsínó után, nem a Mercedesbe ugrik be az úr, hanem felugrik a közeli buszra, hogy visszaérjen az irodába, és valóban egy igazi Patek Phillipen nézi meg, mennyire késett el. Idehaza viszont ez azért kevésbé reális, mondjuk Csepel külsőről érkező viszonylaton. Nem beszélve arról, hogy az a replika mondjuk a Patek egyik egyedi, pár darabos modelljének gagyi másolata. Kérlek, ha nem megy, mert nem vagy az oligarcha egyik rokona, és nem szakadt rád a nemezti össztermék értékének a fele, inkább hordj inkább szép, de nem drága divat órát.

   Utolsó gondolatom az órákkal kapcsolatosan, hogy nem baj az, ha nem nagy márka vagy drága kategória, de a csuklód és kezed fejének mértéhez igazodjon az óra számlapjának átmérője. Nincs annál rondább látvány, mint egy túlméretezett krumpli a karon. Főleg, ha az még számlapjával csicsás kinézetével kitüremlik a zakó ujja alól, vagy emiatt kell az inget a kézfejnél kigombolva viselni.

   Tudom sok minden lenne még, ami "kitárgyalható" az órákat illetően, de ez is mint minden a divat területén egyéni kérdés, és legtöbb esetben a pénztárca meghatározója. Úgy érzem, hogy számos inspirációs kép, és bejegyzés segít eligazodni, és manapság már nem nehéz beszerezni a legjobb helyekről ezeket a szép és divatos darabokat. 

  Barátsággal: Tibor

  Minap kitettem egy posztot a facebook oldalamra, mert iszonyatosan felbosszantott az a fajta igénytelenség, amit a színházak látogatásakor tapasztalok és nem csak egyetlen alkalommal. Ez persze ne legyen tőlem fellengőz, hogy mekkora egy „kultúrmókus” vagyok, hogy jobb dolgom nincs, mint a drága színházi üléseket koptatom. Szóval velem is előfordul, hogy a teátrum falai közé tévedek, és bámulom a csodát, ami még mindig jobb, mint bármiféle mozi.

   A posztban említett borzalmak a valóság hű leképződései, mert nem ferdítettem és torzítottam rajta. Látva, hogy a net mondjuk nagyzolva felrobbant a téma okán, úgy érzem nem vagyok egyedül, akit ez felbosszant és tenne ellene. Így ma a blog arról szól, mit illene felvenni alapszinten ha színházba tévedsz, ne adj isten operába.

Alap szettek „rendszertelen kultúrmunkások” számára.

a, Ha csak egy – egy alkalom az, amikor hódolni vágysz az agy rágógumija helyetti magasabban vett színészetnek, de nem igazán vagy opera rajongó, így egy nem igazán komolyan vehető könnyed darabra ugranál be a színházba. A szetted része legyen egy ing hozzá, ha nem vágysz a kötöttségre alap, hogy ne vegyél nyakkendőt, de a zakót ne felejtsd el. Másik megoldás, ha már nem vágysz a zakóra, a könnyű pulóver, alatt ing, és itt én azért javaslok egy nyakkendőt is. A nadrág ha lehet, ne farmer legyen, de ha már mindenképp csak ez akadt a kezedbe, legalább ne világoskék és semmiképp ne a legújabb divathóbor szerinti kiszaggatott modell legyen. A cipő pedig még télvíz idején sem lehet csizma vagy hótaposó.

A magasabb szinten dolgozó színház mániások részere. („Szervírozzák a szupét. És legfőbb ideje, hogy te is esti dresszbe öltözz.”)

b, Kicsit magasztosabb élmény, de még mindig könnyed mint egy operett, ( legyen musical akár). Az outfit itt már lehet szigorúbb, tehát nyakkendő, ing, és zakó kombó, de még nem kötelező az öltöny. Így a nadrág szabadabban választható, de nem farmer! A cipő kötelezően bőr fűzős.

Amikor nincs kibúvó, mert Tita Buffó nyomja az áriát, mert mégsem betegedett le. („Makács úr, mi tegnap minden körülmények között ott voltunk az Operában! .)

c, Magasabb nívójú színház, opera, vagy díszbemutató. Felejtsd el, amit fent olvastál, mert ide kötelező az öltöny, nyakkendő és fehér vagy legalább világos és nem mintás ing. Az öltönyhöz pedig a cipő csakis fűzős bőr és társai. Nem mehetek el szó nélkül attól a jelenségtől sem, hogyha egy ilyen eseményre pároddal együtt libbentek be, a hölgy talpig elegáns, te pedig hozva slampos féri formád, mert az „asszony elrángatott” és ne jó ezt is megtettem neki, tehát ne beszéljen bele mit veszek fel, alulöltözött vagy hozzá képest. Tessék figyelembe venni, hogy ez egy esti esemény és megadni annak módját. Ahogyan a posztban is írtam, semmi sem kiábrándítóbb, mint egy pocsék eleganciával megjelenő férfi az előadás szünetében, kezében a pezsgőspohárral. Ezt a kis áldozatot meg kell hozni, és ha a darab is izgalmas, hidd el elfeledteti veled azt a kis kényelmetlenséget, amit beáldoztál a megjelenésed oltárán.

Ugye nem fájt? Tessék szépen felöltözni!

Barátsággal;

Tibor

Ikonikus sorozat volt az egykori átkos rendszer magyar televíziósosában, a Csehszlovák teleregény, Nők a pult mögött.  (Žena za pultem) Anna Holubová, egyre és egyre szélesebb távlatokat nyitó izgalmas életét feldolgozva, a munka frontján és odahaza, ezek a pillanatok nyújtottak fantasztikus szórakozást hétről – hétre.

 Tudom vannak itt fiatal követők is, akiknek ez a „remekmű” már csak a mai leképezésében él tovább, mondjuk „Jóban – rosszban”, viszont egy, ami máig megmaradt a sorozat után nézve akár a YouTube-n, az abban látott stílus és kellem, a hazaérkező Karel, hogy dobja le azonnal a cipőjét és bújuk a házipapucsába. Illetve a netán vendégségbe érkező, még akár házibulizó emberek cipő le, és zokniban ropni tovább hajnalig, a Lady Carnevalra Carel Gottal.

 Ez a szokás és alapjog máig elkísér bennünket itt a „vad keleten”.  Én nem értem, és nem is akarom megszokni ezt. Kicsit elfogadom azt, hogy a háziasszonyok nem kímélve magukat sikálják, suvickolják a padlót fényesre, hogy csillogjon, vagy a padlószőnyegek szöszmöszeibe belegabalyodó cipőkosz felettébb kellemetlen. Viszont az a látvány sem esztétikus, és nevezzük nevén; stílusos, ha egy társaság az „arcos könyv” lapjaira feltölt egy szülinapi essünk egymás előtt hasra mutatvány képeit, ahol felül mindenki makulátlan csinosságban látható, de amint a lábakra terelődik a figyelem, zoknik és harisnyák jönnek szembe a fotókon.

Olyan ez mint mint amikor egy festményt nem fejeznek be, vagy egy Oscar díjátadón a legjobb színésznek járó díjat a nyertes, mackóalsóban és atlétatrikóban venné át. Szörnyű, borzalmas és igénytelen. Nem tehetek róla, de én, ha meghívnak valahova és ott a háziasszony megkér, hogy vegyem le a cipőm, ha tehetem többet nem megyek vissza. Nem azért, mert szégyellenem a zoknimat, vagy mert kellemetlen lábszagot terjesztve érezném magam kényelmetlenül, vagy hozatnék másokkal emiatt gázmaszkot. Egyszerű oka van, mégpedig az, hogyha megtiszteltem a házat azzal, hogy a megjelenésem „makulátlan”, és ebbe a cipőm is beletartozik, nem kelljen ezt az egységet megbontani. (Oké, vannak helyzetke mikor még több dolgot is ledob magáról kérés nélkül az emberfia, de ez egészen már szituáció … )

  Zárva ezt a „Le a cipőkkel!” és fel a kezekkel sztorit, én amondó vagyok, lépjünk túl ezene az avítt kispolgárinak sem nevezhető a múltból ránk maradt rossz szokáson, és vállaljuk be a takarítás és sikálás kemény melóját, ha már vendégeket eresztünk a lakásunkba.

Marad a barátság, ugye?

Tibor

     Miután gyakorlatilag úgy gondoljuk, hogy mindent leírtuk, megbeszéltünk és átadtunk, jön egy privát email, vagy üzenet, hogy „Tibor segíts, a kék öltönyömhöz felvehetek barna cipőt? „.  Ekkor megint eljön a pillanat, hogy az alapokat kell ismételni és nem fáradva bemutatni. Nagy tanítónk mondta egykor; Tanulni, Tanulni, Tanulni! Mert mi lenne más, a mi dolgunk, mint ez, és nem megbántva, de eligazítva a sárga úton OZ városához a tévelygőket. Aztán ott úgyis rájönnek, mint Dorothy , hogy az egész csak bűvészkedés. Mai téma az öltöny és kellékei.

  Cipő.

   Csakis bőr, és elegáns, oxford, vagy derby semmiképp nem lehet hóbakancs, vagy tépőzáras hótaposó, illetve tavasszal vagy nyáron, papucs vagy tornacipő. Itt jelezném, hogy a sneekers lassan, de biztosan teret nyer az öltöny mellé, de ebben az esetben az öltöny egyfajta aktív és szinte már nem is szigorúan vett öltöny forma mellé. Illetve lehet még loafer, és télen szép chelsea. A színek itt általában a barna és fekete között lavíroznak, de sötétkék, és akár világos fehér is lehet, de ez az évszaknak megfelelően illesztve.

   Ing és nyakkendő.

  Az öltöny alá ing kell. Lehet galléros póló is, de az egy casual nyári viselet. Az ing csakis hosszú ujjú lehet, kerülendő a nálunk bevet szokásokat, hogy rövid ujjúval bepróbálkozunk. Sajnos ez nem kikerülhető téma, mert még mindig neuralgikus pont a férfi öltözködés esetén. Az ing lehet mandzsettás, vagy gombos, de semmiképp nem jó, ha túlzásba esve mintás, vagy az elburjánzott szokású, dupla galléros valami, amit nem tudok meghatározni, mert nincs rá szó. Az ing elől lehetőleg zseb nélküli. Szabása lehet slim, regular, vagy slim fit, alakhoz igazodva, de figyelembe tartva, hogy rondább látvány nem létezik, mint a szétpattanó gombok a hason és a mellkason.

    Nyakkendő.

   Kötelező darab, de bizonyos esetekben elhagyható. Én kedvelem, de legtöbben már unják, holott remekül megtöri az unalmat, ha az az öltöny színe szürke és ennek ötven árnyalat. A nyakkendő hossza úgy legyen belőve, hogy a csomó megkötése után, a végpont azaz a hegy, leérjen az öltönynadrág derekához. Nem rá lógva, és nem felette öt centivel.  A szélessége lehet a mára trendi slim, vagyis vékonyított, de itt azok vannak előnyben, akik teste nem széles. Milyen finoman fogalmaztam, hogy nincs sörhas. A szélesebb nyakkendő inkább testesebb alkattal megáldott tettestársainkra jó. A csomó, ha lehet inkább dupla Windsor, de ha nem megy lehet fél Windsor is. A színe, alap esetben ne üssön el az öltönyétől, és persze meghatározza, hogy milyen helyzetre vettük nyakunkba. Kerüljük azért a nagyon harsány színeket, de alapban nem baj, ha játéknak gondoljuk ezt is.

   Díszzsebkendők.

   Ez a kis semmiség manapság reneszánszát éli, ami alapból siker, mert az elmúlt éveket figyelve a stílus tanácsadók munkáját dicséri. (Magamat is ide értve!) Alapból azt vallják sokan, hogy az anyag, amiből készül, legyen selyem, de nem baj, ha az len akár. Színe a szabálykönyvek szerint nem lehet egyező az aznap viselt nyakkendőével. Ebben én néha vitázom, de ne bonyolódjunk divat, és stílus hitvitákba, mert még a máglyán végezzük. Lehet teljesen feltűnő, és szolid is, viszont ezt is az öltöny összképe és színe határozza meg. Én kedvelem a harsányabb dolgokat főleg, ha nem vett az öltönyhöz nyakkendőt fel a delikvens. Hajtási módszerei elég széles skálán mozognak, itt megint, mint a nyakkendő kötés esetén én azt vallom, hogy akinek mi sikerül, csak ne nagyon bonyolódjék bele.

    Övvel, vagy öv nélkül.

    Az öv fontos eszköz, véd a nadrágunk ideje koráni elvesztésétől. Ezért, ha lehet hordjuk, de legyen a bőr színe egyező a cipőével, amit felvettünk a szetthez. Van egy új szokás, hogy elhagyjuk az övet, és nem veszünk fel öltönyhöz. Nem baj az, de itt inkább az olyan egyedi öltönynadrágokhoz illik, amely nem öv hordásához lett kialakítva. Illetve a nadrágtartó ismételt elterjedése az, ami elengedi az övet, mert ott nem is szabad együtt hordani. Alap : „ Hogyan bízzak meg egy olyan férfidban, aki ennyire fél, a nadrágja elvesztésétől, hogy övet és nadrágtartót is visel.” Igaz mondat!

    Az alapok első részét itt letudtuk, de a teljesség igénye nélkül. Remélem a képek is sokat segítenek, majd. Ha mégis üresség tátongana ezután, ne habozz és írj nekem bátran, ha Isten is megsegít és a net sem akadozik, én válaszolok.

Barátsággal: Tibor