Egy régebbi énem még nagyra értékelte azokat a stílus gurukat - szenteket, akik az anyag esését, a varrás minőségét, a ráncok simulását magasztalták, és osztották, mint bibliai témát ott, ahol ezt lehetett. Azaz egykori énem egy kicsit „meghalt”. El lett temetve, mert amióta saját magam is erre a pályára keveredtem szembejött a valóság és az elképzelt álomvilág romboló reality showja.

  Ezzel nem azt mondom, vagy üzenem, hogy lejjebb kellene adni az elvárásokat, de az sem működik, hogy „eltartott kisujjal” kritizálva, néha – néha megvető modorban, egy zárt világ elefántcsonttornyából kellen nézni az utca pór népét. Mert ez a mentalitás nem vezet sehová. Marad egy szűk elit kör, mint egykor a szivarfüstös férfiak klubháza, ahova máig nem léphet be nő, és az sem, aki legalább egyszer nem szeretkezett fiatal fiúval. (Lásd; Egy nagyon angolos botrány.)

  Mert ha így kezeljük a stílust és a divatot, nem lesz sem kedvelt, sem követhető és példaértékű. A bloggerek és influencerek (de utálom a kifejezést) felelőssége az, hogy a modern világ eseményeit követve, de szem előtt tartva a hazai környezetet is, bemutassák merre kellene haladni. Lehet ábrándozni arról, hogy majd egyszer minden férfi szép öltönyökben, frissen vasalt ingekben, makulátlan outfittel jár – kel, de ez tényleg a „kis birkák ugrálását” számoló álom előtti bódultság pillanatára jellemző. Ott még elhihető, hogy ez lenne az átlagosan elfogadható. Vissza – vissza sírva azt az időt, amikor Budapest volt a kelet Párizsa, nem csak divat szempontból.

  A "fast fashion" egy belépőszint amit, ha elkezdünk fogyasztani; megragadunk ott, vagy majd vágyakozni fogunk arra, hogy magasabb szintre jussunk. Jó példa erre a Massimo Dutti, vagy a Mango. Magasabb kategória már a Digel, vagy a Boss. Ezután pedig már a méretes szabósági munkák jönnek, szabad anyagválasztással.  Ellenben, valahol el kellen kezdeni, mert ha csak két véglet között lenne választani; az elit és a toprongy – ennek meg nagyon, de nagyon szörnyű következmény lenne. Nem lehetne átjárás a kettő közt? Sajnos a stílus vagy van, vagy tanulni kell. Ha nincs meg, akkor jó ha vannak, akik segítenek az elsajátításában, de nem mindegy, hogy merre visznek. Nagy a felelősség! Én már csak tudom.  A tévedés kockázatával naponta szembenézek én, és lehet tényleg tévedek is. Belátom ebben a tematikában teljesen tökéletest senki nem mutatott fel, és ez nem minden esetben azok hibája, akik ezzel foglalkoznak.

  Úgy érzem, hogy valahol ott veszett el minden, amikor sorra nyitottak egymásra a „bespoke” szalonok, hogy azt a mintegy ötezres férfi közönséget, akik ezt igénylik és meg tudják fizetni „elszipkázzák” egymás elől. Hangosan hirdetve, hogy ez – vagy az az anyag csak náluk van, és a szabójuk olasz, vagy legalábbis járt arra. Sértődés ne essék, nagyon boldog lennék, ha valós és egyre növekvő igényeket szolgálnának ki. Elleneben a véleményem az, hogy ez így pont nem igaz. Már ott tart a divatipar, hogy a legolcsóbb kategóriát képviselő márkáknak is be kellet zárni üzleteket, mert a Kínai gyors ledarát őket. Akkor az a kérdés, hogy győzött az igénytelenség? Nem hinném ezt sem. Azt viszont látom, hogy nem biztos az a megfelelő, ha erővel és akarattal, lenézve a másként gondolkozókat, azt mondjuk; akinek nem inge, ne vegye magára.

   Kérdés inkább az, hogy akkor mi lenne a megoldás, hogy a káposzta is megmaradjon, de a kecskét se kelljen levágni. Szerény véleményem az, hogy ami robog és gyorsabb, mint mi, nem fogjuk tudni megállítani. Ellenben tehetünk arról, hogy segítsük megérteni, hogy a rengeteg rosszabbnál – rosszabb minnőségű és fertelmes kinézetű ruhák helyett, törekedjünk a jobb és szebb minőség megszerzésére. A vágyak képei peregnek az instán, de a valóság az, hogy legtöbb esetben fel sem venné az utcára, mert „túl soknak” tartaná. A "sok" alatt nem az árát értjük. A példa viszont jó, és ragadós! Még van rá lehetőség, hogy jobban nézzenek ki a férfiak, de közben maradjunk meg a rögvalóság talaján, és ha kell dolgozzunk abból amink van. Nem feledve, hogy ez egy játék, és ne vegyük véresen komolyan, mert árthat az egészségnek. Írtam már, nagy a felelőssége azoknak, akik erre a pályára tévedve követőket szereztek.

Én érzem!

Barátsággal; Tibor