Egy régebbi énem még nagyra értékelte azokat a stílus gurukat - szenteket, akik az anyag esését, a varrás minőségét, a ráncok simulását magasztalták, és osztották, mint bibliai témát ott, ahol ezt lehetett. Azaz egykori énem egy kicsit „meghalt”. El lett temetve, mert amióta saját magam is erre a pályára keveredtem szembejött a valóság és az elképzelt álomvilág romboló reality showja.

  Ezzel nem azt mondom, vagy üzenem, hogy lejjebb kellene adni az elvárásokat, de az sem működik, hogy „eltartott kisujjal” kritizálva, néha – néha megvető modorban, egy zárt világ elefántcsonttornyából kellen nézni az utca pór népét. Mert ez a mentalitás nem vezet sehová. Marad egy szűk elit kör, mint egykor a szivarfüstös férfiak klubháza, ahova máig nem léphet be nő, és az sem, aki legalább egyszer nem szeretkezett fiatal fiúval. (Lásd; Egy nagyon angolos botrány.)

  Mert ha így kezeljük a stílust és a divatot, nem lesz sem kedvelt, sem követhető és példaértékű. A bloggerek és influencerek (de utálom a kifejezést) felelőssége az, hogy a modern világ eseményeit követve, de szem előtt tartva a hazai környezetet is, bemutassák merre kellene haladni. Lehet ábrándozni arról, hogy majd egyszer minden férfi szép öltönyökben, frissen vasalt ingekben, makulátlan outfittel jár – kel, de ez tényleg a „kis birkák ugrálását” számoló álom előtti bódultság pillanatára jellemző. Ott még elhihető, hogy ez lenne az átlagosan elfogadható. Vissza – vissza sírva azt az időt, amikor Budapest volt a kelet Párizsa, nem csak divat szempontból.

  A "fast fashion" egy belépőszint amit, ha elkezdünk fogyasztani; megragadunk ott, vagy majd vágyakozni fogunk arra, hogy magasabb szintre jussunk. Jó példa erre a Massimo Dutti, vagy a Mango. Magasabb kategória már a Digel, vagy a Boss. Ezután pedig már a méretes szabósági munkák jönnek, szabad anyagválasztással.  Ellenben, valahol el kellen kezdeni, mert ha csak két véglet között lenne választani; az elit és a toprongy – ennek meg nagyon, de nagyon szörnyű következmény lenne. Nem lehetne átjárás a kettő közt? Sajnos a stílus vagy van, vagy tanulni kell. Ha nincs meg, akkor jó ha vannak, akik segítenek az elsajátításában, de nem mindegy, hogy merre visznek. Nagy a felelősség! Én már csak tudom.  A tévedés kockázatával naponta szembenézek én, és lehet tényleg tévedek is. Belátom ebben a tematikában teljesen tökéletest senki nem mutatott fel, és ez nem minden esetben azok hibája, akik ezzel foglalkoznak.

  Úgy érzem, hogy valahol ott veszett el minden, amikor sorra nyitottak egymásra a „bespoke” szalonok, hogy azt a mintegy ötezres férfi közönséget, akik ezt igénylik és meg tudják fizetni „elszipkázzák” egymás elől. Hangosan hirdetve, hogy ez – vagy az az anyag csak náluk van, és a szabójuk olasz, vagy legalábbis járt arra. Sértődés ne essék, nagyon boldog lennék, ha valós és egyre növekvő igényeket szolgálnának ki. Elleneben a véleményem az, hogy ez így pont nem igaz. Már ott tart a divatipar, hogy a legolcsóbb kategóriát képviselő márkáknak is be kellet zárni üzleteket, mert a Kínai gyors ledarát őket. Akkor az a kérdés, hogy győzött az igénytelenség? Nem hinném ezt sem. Azt viszont látom, hogy nem biztos az a megfelelő, ha erővel és akarattal, lenézve a másként gondolkozókat, azt mondjuk; akinek nem inge, ne vegye magára.

   Kérdés inkább az, hogy akkor mi lenne a megoldás, hogy a káposzta is megmaradjon, de a kecskét se kelljen levágni. Szerény véleményem az, hogy ami robog és gyorsabb, mint mi, nem fogjuk tudni megállítani. Ellenben tehetünk arról, hogy segítsük megérteni, hogy a rengeteg rosszabbnál – rosszabb minnőségű és fertelmes kinézetű ruhák helyett, törekedjünk a jobb és szebb minőség megszerzésére. A vágyak képei peregnek az instán, de a valóság az, hogy legtöbb esetben fel sem venné az utcára, mert „túl soknak” tartaná. A "sok" alatt nem az árát értjük. A példa viszont jó, és ragadós! Még van rá lehetőség, hogy jobban nézzenek ki a férfiak, de közben maradjunk meg a rögvalóság talaján, és ha kell dolgozzunk abból amink van. Nem feledve, hogy ez egy játék, és ne vegyük véresen komolyan, mert árthat az egészségnek. Írtam már, nagy a felelőssége azoknak, akik erre a pályára tévedve követőket szereztek.

Én érzem!

Barátsággal; Tibor

   Csak gondokat, problémákat okoz a férfiembereknek a táska?! Azért merem ezt ennyire plasztikusan és egyértelműen leírni, mert én is így vagyok vele. A problémák okát kereshetjük a funkcionalitás hiányában, mert ugye a baj azzal kezdődik, hogy a táska a szükséges rossz az életünkben. Mivel mi férfiak nem úgy viszonyulunk a táskánkhoz, mint a hölgyek, akiken ez egyfajta kiegészítő, és szerintem a nagy számok törvénye alapján is nehéz lenne olyan, a szebbik nemhez tartozót találni, aki ne lenne táska mániás. Arról nem is beszélve, hogy erős sztereotípiák a női táskák tartalmával kapcsolatosak, hogy azokban, akár még egy törpe atomerőmű is felfedezhető, ha ne adj isten kipakolják. Ellenben valljuk be mi is férfiasan, hogyha a táskáink tartalmát kellene megmutatni, ott is kerülnének elő „csodák”, a Kennedy gyilkosság döntő bizonyítéka mellett. Ugye, hogy ugye?! 

  Így aztán a probléma adott lett, hogy azoknak, akiknek táska kell, mert a munkájuk esetén, - oh de rég is volt, hogy egy kilós kenyér és szalonna is belefért a melós tatyóba ebéd gyanánt – az szükséges, bizony nehéz megtalálni az egyensúlyt a praktikus és a szép között. Így jelentek meg a lazán vállon átdobott, és egyre másra megjelenő púposra tömött műbőr borzalmak az utcán, és a tömeges közlekedésen. Az a bizonyos F@la pedig olyan lett, mintha nem lehetne férfi az, aki nem ezt cipeli magával. Szóval a táska bajok adottak, és nem igazán megoldott problémának látszanak a férfi stílus kiegészítők sorában.

   Szerény személyem csupán véleményt formálok ebben a témában, tehát ne vessetek a mókusok elé, mert én nem preferálom a válltáskák, és a kis hátizsákok elterjedését. Több indokom van erre, de a legfontosabb az, hogy ezt a válltáska és pántos hátitatyó megoldást, csupán azon esetben lehetne viszonylag megfelelőnek mondani, ha azt amolyan sportos megjelenés mellé vinnénk magunkkal. Ellenben hülyén, és bután mutat a zakón átdobva vagy arra felakasztva. Meggyűri, elhúzza, egyszóval igénytelenné teszi az öltözékünket. Ez még akkor is igaz, ha ezt úgy látjuk másokon, mintha nem lenne holnap és csakis ez lenne a legtrendibb, mert remek és vagány, a „praktikusságáról” nem is beszélve. Hidd el nem az!

  Akkor, ha nem válltáska, és nem hátizsák, akkor mi? Én úgy gondolom jobb megoldás a kisebb kézi táska és a hozzá hasonló csatos lapos laptop tartók megvétele. Két problémát oldunk meg velük; az első, hogy nem lehet túltömni felesleges kacatokkal; a második pedig, hogy nem teszi tönkre a top outfitünket. A méret azért korlátoz, mert mondjuk egy több aktányi anyagot magukkal cipelő ügyvédek esetén ez valóban nem megoldás, de ők természetesen tudják is ezt, így „szegények” szinte egy bőrönd nagyságú táskákkal futkosnak bíróságról – bíróságra. Ellenben mindenki más, aki nem ezt a kasztot gyarapítja, és megelégszik a laposabb laptopjaik, notebookjaik és egy – egy pár tollal kiegészített szettjük cipelésével, bőven elegendő, ha ehhez a mérethez választ táskát. Nem hinném, hogy nem lehetne megtalálni akár a weben, vagy az üzletekben a megfelelő és elegáns darabot. Így talán elkerülhetjük a válltáskák, és hátizsákok orgiáját.

   Utolsó szó arról, hogy miből készüljön a táska, amit ajánlottam. Úgy érzem, hogy a "vad" környezetvédők, és vega hadtestek ellenében, én még mindig a valódi bőrt preferálom. Vannak azért remek bőrutánzatok is, és akár műanyag kialakítások, de nehéz ezt egy remek szövetből készült öltöny vagy zakó mellé elképzelni. Itt persze én mindig javasolni szoktam, hogy mint a cipőnkre úgy a táskánkra is adjunk, ezrért érdemes megkeresni a kézműves megoldásokat és bőrösöket, mert igazi kincseket ott lehet azért találni.

  Ezzel a táska problémát részemről letudtam, lehetne persze ezt tovább és bővebben taglalni, de szerintem fölösleges szócséplés lenne, és tartom magam ahhoz a gondolathoz, hogy az, aki más idejét rabolja, egyéb galádságokra is képes, én pedig ezt nem szeretném.

Barátsággal; 

Tibor 

   Hiába az örök tél, az eső és a hideg, azért csak lesz az idén is nyár, meleg meg napsütés. Bár, ahogyan olvasom már idehaza is jó táptalajra leltek a globális felmelegedés ellenességi, és azt csak a média furcsa térfájának tudják be egyre többen, de mi tagadás, valóban voltak hasonló tavaszok, amikor arra vártunk, hogy mimkor tehetjük el a nagykabátot végre. Vagy jégvirágot kaptak a ballagók, mert az orgona ága és a barackfa virága is megdermedt, az anyukák pedig hoppon maradtak, mert csak fagyasztott szegfű volt a virágosnál. Mi viszont legyünk pozitívok és higgyünk abban, hogy jön a nyár és a szép honderű. Lassan pedig forduljunk rá, hogy mit is vegyünk fel (vagy le) amikor majd azon pattogunk, hogy miért romlott el megint az a fránya légkondi.

                                                              Levászon minél több, és vékonyabb, lengébb!

   Minden szinten jöhetnek a lenvászon anyagok, szellős és nem „rohad rád” még akkor sem, ha kint és bent is negyven fok lesz. (Ne vitorlavászon legyen!) Vászon zakók, ingek, és nadrágok. Nem kell tőlük félni, hogy hamarabb gyűrődnek, meg kicsit szegényesebbnek tűnnek, közben pedig ezt kompenzálja a lazaságuk és lezserségük. Zakók esetében arra figyelve, hogy ha lehet csak a minimális bélés legyen bennük, és az is csak ott, ahol szükséges, a hónalj és a vállrésznél alapos kidolgozottsággal.

                                         Jó döntés, a vékonyabb és minőségi szövetekből készült termékek.

   Amennyiben a munkahelyed megköveteli a zártabb ruházatot, feszes decens öltönyös emberek közt kellene szenvedned, míg a többiek a moijitót szürcsölik valahol egy vizes part mellett, neked a vékony és minél kevesebb kevert szálas (műszál) anyagból készült öltönyöd kellene, hogy legyen. Az Aperol spritz meg már ciki a New York Times szerint, ezzel azért vitába lehet szállni. A műszál az örök ellenség, de nem csak nyáron! Arra is ügyelj, hogy ezeknél a nyárra tervezett szetteknél, mint a lenvászon anyagoknál írtam, kevesebb és vékonyabb bélés legyen belül. Sajnos itt nem megvalósítható a bélés nélküliség, de ha az egy hűvösebb selyem és szintén extra vékony, talán nem érezhető a „szövet páncél” szorítása.

                                                                                  Színek és minták.

   Az idén nyáron már aggódhatnak azok, akik imádták az elmúlt évek harsány színeit, mert beköszöntött a tompított árnyalatok világa. Nem stíl már a kanári sárga, a feltűnően rikító kék, vagy a piros. A mai színek inkább tompábbak és közelebb vannak a „földhöz”. (Nem kell félni a „bebogarasodástól”!) A pink jött a harsány piros helyébe, vagy a hússzín. A kék örök kísérőnk, de abban is a világosabb árnyalat. A répa szín, és narancssárga inkább a chino nadrágok, vagy a strandos rövidnacik területére szorultak vissza. A fehér és a tojáshéj szín ismét divat lett, de ezt csak valóban bátrak részére ajánlom, mert felettébb kényesek. Nem, VOLÁN és BKK álló stílus! A minták területén már szinte elkerülhetetlen a rácsminta, és az igazi esterházy kockák.     Ezeknél jelenik meg inkább a harsányság, és az extrémebb bártorság. A jövő zenéje, de már itthon is kopogtat az újbóli szerelem, a csíkok megjelenése, ami egyre vastagodó és bátrabb vonalakkal szerepel a szetteken. Azért erre majd idehaza aludni kell még egy évet, és jövőre lesz dugig minden férfi ruházati üzlet velük.

                                                                               A farmer az örök darab.

  Idén nyáron sem ússzuk meg az „urban fashion”, vagy „street fashion”; magyar nevén a „sportos elegancia” (hú, de utálom ezt a szóösszetételt) területén a farmert. Kor és alkat tekintetében a farmer lehet előre „gyárilag” szaggatott – koptatott, de ezt azért negyven feletti hordás esetén már én viccesnek tartom. A farmer leginkább a nadrág, de a reneszánszát éli a dzsekik is.  A dzsekik szabása alkat függően, inkább a slim és rövidített formában lettek divatosak. Én nem vagyok ellensége, (kit érdekel ez?)  de ez a szett már valóban csak munka utáni, és szabadidős megjelenésen legyen jelen az életedben.

                                                                                Pólók, ingek és társaik.

   Divat lett ismét a póló, vagyis azt mondanám nem ment ki a divatból, maradt velünk, és szabadabb lehetőségeket kínál az outfitekben. Nem zárja ki az öltöny alá felvett lazább casual megjelenésénél a „csónak” vagy „hajó” kivágású egyszínű fehér, vagy más színekben megjelenő formát. A „V” kivágás is kedvelt lett, de már írtam egy külön posztban, hogy a póló egy olyan divat, amihez valóban, kell a test edzettsége és talán a fiatalság is. Ne légy apucitestű nevetség tárgya! A még lazább farmeres (dzsekivel) összeállítás esetén, a gombos gallér nélküli pólók jöttek trendbe. Itt sem árt a testkontroll, mert mellé lehet nyúlni, de nagyon. Az ingek színei és mintázatai, az idei évben még ellentmondásosabbak, mint valaha. Az egyszínű és rácsmintás slim, és extra slim szabás mellé bejött, a vadabb kis virágmintás, színeiben is határozottan harsány ingek sora. Sőt egyre nagyobb teret kap, az egykor – nevezzük nevén (nem pc mód!) – cigány mintás ingek. Ez köszönhető a délolasz divat egyre nagyobb térnyerésének. Én nem bánom, sőt mértékkel és belátással kezelve ez nagyon jópofa és elegáns is lehet.

   Idei nyár remélhetőleg megint színes és elegáns lesz, vagy ha legalább nem ez, akkor meg meleg, és akiknek ezek nem jöttek be, ajánlom egy régebbi írásom, amiben azt taglalom, hogy mi az amit kerülni kellene, mint az ágyipoloskát. Apropó, a lábbelikkel nem foglalkoztam ebben az írásban, de higgyétek el, jönnek azok is majd. Lábon kihordva. Addig is kedvelj, kövess és olvass!

Barátsággal;

Tibor  

   Tudom megannyi írás, poszt és fénykép került már fel az internet kanyargós útjaira, és ezer – meg ezer stílus blogger, tanácsadó leírta, de ettől függetlenül az alábbi „lények” támadnak és feltámadnak, ha a lenge szellő száll, és száz pacsirta dalra fakadt.

   1, „Azt én majd tudom, hogy kell az a rövid ujjú ing és kész!” Értem én, hogy marha nehéz ellenállni a kínálatnak, ami szinte ránk dől még a legnívósabb üzletek polcairól is, és hiába magyarázzuk minden tavasszal, hogy ne tedd mert igénytelen, mégis ott lappang egész télen a tett, hogy végre megmutassa a világnak a zakó alól kivillanó szőrös alkarját a „férfi”. Indokok; szellős, lenge, és kényelmes. Ki tud ezekkel az érvekkel ellenszegülni?! Ne tedd! Mert igénytelen és semmivel sem szellősebb, mint a rendes hosszú ujjú, aminek az ujját fel lehet adott esetbe gyűrni, ha kell.

2, „Hellóha, én egy lépést nem teszek melegben zárt cipőben sehová!” Több nap, mint kolbász, és még több „szandi”, mint férfi. A fénylő és pompás tavaszi melegedő napok úgy hozzák elő a szandálokat a gardrób mélyéről, mint a legyeket a füstölgő pihe – puha tehénlepény. Indokok; szellős, kényelmes, leszarom mit mondanak róla, az én lában nem rohad bele majd a zárt cipőbe. Ne tedd! Mert, nem igaz, hogy egészséges, ugyanis nem az, kérdezz utána bőrgyógyászoknál, igénytelen főleg a városi forgatagban, mert nem a strandon vagy. Zoknival sem, erre már nem írok semmit, mert tudjuk és unjuk is. (A poszt alatt kiadható az összes düh!)

  3, „Izomtrikóban én vagyok az utca királya, hol a bicepsz, itt a bicepsz, érted öcccsém!” Nehéz megmagyarázni, de a rövid ujjú ing mentén indult el a mozgalom, hogy tömegközlekedés és egyéb közösségi szűk tereiben megjelentek az "hónaljkutya" villantó izomtrikós alakok. Indokok; mert megtehetem, anya szereti, ha látszik a szépen kidolgozott karom, meleg van és kész, én soha nem izzadok és nem vagyok büdös, ha meg igén akkor meg mi van. Ne tedd! Mert, ennél csak egy dolog borzalmasabb még ha valóban kidolgozott izmaid vannak az, hogyha nincsenek és mégis így közlekedsz. Igénytelenség felső foka az izomtrikót felvenni napközbeni városi öltözködéshez. Hidd el, nem a levegőbe beszélek, mert nem kapok azt, ha mellém állsz a villamoson.  

   4, „Térdnacimban látszik a kidolgozott bokám, mit dumálsz te nekem, hogy ez gáz?!” Talán két éve láttam a tévét bámulva, és nem hittem el, hogy nem káprázik a szemem, de egy politikusunk aktuális sajtótájékoztatójára hasonlóan pazar térdnaciban futott be. Az a fajta nadrág, ami térd alatt szűkített, hogy a vádli még jobban kiemelten látható legyen, és hozzá a párja, a kis kivillanó titokzokninak sem nevezhető; futócipőkhöz gyártott sportzokni és a sneaker. Mi van!!!!??? Ült ki az arcomra a nagy Ó betű. Ez a nadrágtípus mára szinte elfogadott, hogy a kikelettel és a napfényes órák számának növekedésével korra tekintet nélkül, de leginkább „Tricepsz Ottó” nevűek egyenruhája legyen. Indokok; mert milyen kidolgozott az én vádlim, melegem lenne a hosszú gatyában, nyár van és kész, trendi. Ne tedd! Mert, nem vagyunk mi ovis kisfiúk, hogy térdnaciban menjünk az utcára. A nadrág az az, ami leér a cipődig, és ezt hordjuk hétköznapokon a városban. Szerintem több indok nem is kellene, de ha igen kérdezd meg, -  de ne a haverjaidat - , akik ugyan így járnak, hogy ez menyire gáz.

   Lehetne még fokozni, csak egy séta kell akár Budapest belvárosában, hogy láthassuk mennyire sokszínű az öltözködési kultúra, ha lekerül a kabát és a bunda. Nem lenne baj, mert valóban nem az a cél, hogy egyformák legyünk, de az sem, hogy hülyeségeket követve legyünk a kényelem oltárán beáldozott igénytelenek. Az utca sem kell, hogy színtelen és egyhangú legyen, de a fenti stílusok nem oda valók. A strand, vagy egy – egy nyaralás alkalmával, de ott is csak azokon a helyeken, ahova ez illik, mert azért csodás látvány az is, amikor öltönyökből kiszabadult és hónapokon át „rendes ruhát” viselő meglett férfiemberek azt gondolják, ha már nyaralás, hát le minden ruhát és így róják a kiválasztott üdülőhelyek tömött városait. Figyeljünk oda magunkra, és mások vizuális élményét se romboljuk. Én sem teszem ezt veled!

Barátsággal;

Tibor

  Sokszor tűnődőm el azon, hogy mennyire kevés kellene ahhoz, hogy a hétköznapok forgatagába is belevigyünk egy kis eleganciát. Nem kell feltétlen valami eszement feszes stílusra gondolni, csupán engedni a kísértésnek, hogy olyan elemeket csempésszünk az outfitünkbe, ami máshonan jön.

Ilyen például a mellény és a farmer kombinációja, amivel máris úgy tűnik, hogy feszes a tempó a szettben, de lazításnak ott a farmer hozzá. Én kedvelem, bár elengedhető, nem kötelező a nyakkendő is ezekben az összeállításokban.

   Használható kis elem, a kiegészítők sorában a díszzsepi is, mert feldobja az amúgy unalmasan szürke zakót is. Tudom sokan nem tartják ezt fontosnak, de máris egyedibb a megjelenés. Ez olyan, mint egy bécsi szelet a tálon hasábbal, de még ott van a kis ehető dísztés mellé, nem lett több mint rántotthusi, de valahogy jobban csúszik.

  A harcok harca a zokni, hogy kell e, vagy csak titokban legyen a lábunkon, vagy ha van mennyire legyen feltűnő mintázatú. Én azt vallom, ha van rajtam, legyen egy kicsit bolondos, elvégre tavasz van és miért ne lehetne vidámabb az a zokni. Neuralgikus pont, a nadrághossz kérdése, de én azt gondolom itt is, nem szigorú mód, hogy legyen inkább rövidebb, mint trottyosan „nagypapás”. Bár téphetjük a szánakt, és beszélhetünk még sokat erről, úgyis lesz legalább két korosztály, akik nagyban tesznek majd erre. Az első a velem egykorú már – már röghöz kötött, akiknek egykor megmutatták, hogy meddig érhet a naci hossza és ezen nem változtat, és a másik az egészen fiatalok, akiknek meg mi nem mondhatjuk már meg, hogy mi milyen legyen, mert úgyis tudják onnan, hogy tekerik az instát, és látják a trendet. Justin, meg a többi mutatja az utat!

   Végül, a színek variálhatósága és a hozzá adható kis kellékek, sapka, karkötő is dobhat azon az uncsi átlagos tavaszi napon, amikor elindulsz és rohansz egy megbeszélésről, a másikra. Pont ezért nem baj, ha csavarsz egyet a megjelenéseden, nem is kell hozzá "tutti stíl guru, kapitány", hogy megmutassa ezt, mert már csípőből jön tüzelve jön nálad is. Ha meg nem, itt vagyok én neked! 

Barátsággal; 

Tibor 

    Mindig imádtam a divat heteken, és fashion show-kon hangosan bekiabáló, - „Ó de trendi! Mekkora művészezmár ! - "rajongókat" átverő hadműveleteket. Egyrészről mert, bakker miért kell megdögleni attól, ha egy modell  wc- ülőkét vesz a hátára és azzal vonul fel a kifutóra, vagy épp teljes színvakságban szenvedő "tervezők"- „Jajj istenem, oda vagyok ezrt a kreációiért!” - szövegek elhangzása mellett láthatunk olyan outfiteket, amiket kb. Dezső, a szobafestő - mázoló ecsetének kimosásakor keletkező színorgia hoz létre a hígítós vödrében.

   Nem kell ezért messzire utazni, mert hazánkban is esnek hasra hasonló kreációkban megjelenő "stílus diktátoroktól", és mondják ki rájuk, hogy mi nem értjük őket, mert hiszen Ők  zsenik, és különben is, ez a haute couture. Egyszóval a legjobb fricska az, amikor jó nagy bolondot csinálnak belőlük mint, ahogy az minap megtörtént Londonban is, az Fashion Week forgatagában feltűnő Maximilian Bucharest néven futó "álmodellel" is. Villogtak a fényképezőgépek, és tolongtak, hogy egy – egy közös szelfi készüljön a mega – giga új csodamodellel.

   Három angol srác találta ki, hogy mindenféle ócska, és igénytelen filléres vacakból kreál az általuk elnevezett ál "hírességnek" szetteket, és bedobja őt a nagy hepaj közepébe. A fotósok zabálták, a trenderek, fashionista rajongók ették minden mozdulatát, és már - már új csillagként jelent meg Maximillian Bucharest a divat és stílus egén ragyogva. Minekutána a nagy hacacáré lezajlott, a fiúk feltolták a YouTube-ra, hogy tessék csak röhögni, mert mi kreáltuk a „ti sztárotokat”, és tettünk benneteket lóvá. A sok „pozőrön” pedig lehet harsányan röhögni, hogy milyen egyszerű blődlivel le lehet a "művészetüket" járatni. A téma valóban nem idegen tőlünk sem mert, ha csak a hazai terepen nézek körbe, sajnos hasonló csellel "Csellárokkal", "Márkkokkal" találom szembe magam, pedig ők nem is átverésként, de művészetként vannak "jelen" a hazai divatszakmában. Mi pedig földi halandók; legyünk tisztában azzal, hogy nem értünk még fel abba a magaslatba, ahol ők találhatók.

   Nos jól jönne egy Maximillian Bucharest nekünk is, hogy észhez térjünk egy kicsit a "nagy ámulatból". Lenne is rá alkalom sőt szerintem igény is. Csak azt nem tudom, van e idehaza legalább három hasonlóan tökös srác, akik behúzná őket a stílerség susnyásába. Bár ilyen esetben kapkom meg, hogy én nem értek ehhez, mert ami a kifutón van, csak bemutatóra készül, és semmi köze a valós, hétköznapi divathoz. Viszont akkor, egyet nem értek, mire ez a nagy felhajtás?! Nyugalom, ettől még az igényes és valóban hordható és szép dolgokat én sem vetem meg. Hajrá divattervezők! 

Barátsággal;

Tibor

   Légy tisztában a méreteiddel, mert adandó alkalommal szükség lesz rá. Amennyiben nem lennél teljesen otthon a témában, fordulj bizalommal szakértőhöz. Egyébként nem kell parázni, mert ma csak az öltönyök, zakókhoz levett méretek kérdése kerül elő, és nem kanyarodunk a hanyatló nyugat ópiumának számító erotika felé.

   A mérőszalag, a gombostű és a megfelelően hozzáértő kezek azért nem ártanak, hogy a tuti és pontosan illeszkedő outfit létrejöhessen. A videóban az elejétől a végéig, a maga naturális valóságában bemutatom a folyamatot, hogy indul útjára a férfi, aki zakót, vagy saját méretére készülő öltönyt szeretne, mondjuk két hét alatt. Nézzétek és szeressétek!

Barátsággal;

Tibor

   Sokkal több dologban hibázunk a stílus és divat területén mi férfiak, - zokni – szandál, pufi dzseki minden alkalomra, boat shoe hétköznapokra – viszont számos más dologra, revolver golyó gyorsasággal vágjuk rá nagy arccal, hogy ez mekkora barom, hogy így hordja. Ma ezekből szedek össze, hogy egy csokorral, hogy aztán borítsam rá mindenkire a virtuális virágokat. Persze a teljesség igénye nélkül. 

   A, Zokni és cipő kérdése. A „magyari férfinél” alap, hogy a zokni és a cipő elválaszthatatlan párok. Pedig, számos nálam sokkal nevesebb stílus, és divat zsonglőr és guru megírta, elmondta, megmagyarázta, miért nem ciki a zokni nélküli csuka. Ismételjünk! Azért, mert idehaza még a nyarak is viszonylag elviselhető hőmérsékleten ontják a hőt, (bár ez sem lesz így sokáig) más déli országokban a nyári hőség miatt kialakult egy szokás, hogy öltönyhöz felvett cipőhöz, nem húznak zoknit, vagy csak egy titokzokni van rajtuk. Így lett szokás, hogy ez már nagyon, de nagyon régóta nem ciki, nem gizda, sőt bizonyos cipők esetén ( loafer ) kifejezeten ajánlott is a zokni nélküliség. Egyszóval szakadjunk le erről a témáról, mert nagyobb dolgokat is bátran elkövetünk a stílus ellen szemrebbenés nélkül.

   B, Az öltöny, chino nadrág, és farmer szárának hossza. Az egyik leginkább neuralgikus probléma a hazai férfiak nadrágszár hosszának kérdése. Imádjuk valamilyen furcsa oknál fogva, hogy a nadrág szára lehetőleg három harmonika redőt ejtsen a bokán, hogy aztán esetleg a szárát letaposva, vagy a cipőre rábukva igénytelenkedjen rajtunk. A pontos hossza a nadrág szárunknak, amennyiben ez nem farmer vagy chino, amit felhajtva is viselhetünk, a cipő és a boka közt találkozik úgy, hogy épp eléri a cipő felsőrészét álló helyzetünkben. Nem kell félni, ha leülünk sem fog a boka kivillanni, és ha igen, akkor ezt vagy a fent említett zokni elfedi, vagy ha nem hát „délies eleganciával” kezeljük. Nincs olyan, csak a nagyon bő szárú nadrágoknál, hogy bokalengető lehet az, ami pontosan be van állítva. Forduljon bizalommal szabójához.

   C, Az a bizonyos rövidujjú ing. Minden évben, ahogy közeledünk a melegebb napokhoz megszállják az utcákat a rövid ujjas kommandók, zakó alól kivillanó szőrös karok kapaszkodnak, vagy egyszerűen csak zakó nélkül, akár nyakkendővel „megbolondítva” gondolják ezt a csodát alapnak. Nem, ez így nem oké! Az ing sajnos csak akkor lehet rövidujjú, ha azt strandon, vagy szabadidős (itt is szigorúan nem városi) kalandozásokra vesszük fel. Mielőtt jönnének az örök trollok, akik vadul nyomják majd, hogy persze nyáron a dög melegbe, még mit nem képzel ez a sok „kiskancsó” majd felforrok, mert ez a szabály, jelezném, hogy nálunk forróbb éghajlatokon is pont azért hordják a hosszú ujjú inget, hogy megvédjék magukat a leégéstől. Értve!? Tessék elfogadni, hogy azt az ingujjat fel lehet hajtani, nézd egykori gazdákat aratás esetén … csak ha már hazai példa kell.

  D, Mindenféle nadrágtartó csodák viselése. Látva, hogy a nadrág lecsúszik, az Isten megteremti a nyolcadik napon azövet, és úgy jónak találja. Minekután jön a férfi leleményesség, és ha már agyontöredezett, vagy épp szétment a legjobb lyuk rajta, fogja magát és házi furdancsokkal megoldja a problémát, nem érdekelve a szimmetria, vagy az elegancia. A töredezett berepedt övek sem izgatják a viselőiket, mert minek másik, ha még jó ez is. Arról már nem is beszélve, hogy a féltett darabjuk színe még ha nem is passzol a felvett cipőhöz, sebaj mert az agyonhordott „szöszmösz pulcsi” úgyis eltakarja. Miért nem lehet legalább évente egy – egy új övet beszerezni, és máris megoldott ez a probléma is.

Mára ennyi, és most jöhet a nyakazás és a virtuális ordibálás, mert nincs igazam és különben is minek ez a nagy felhajtás a divat, és stílus ügyekről. Pedig ezek csak olyan dolgok, mint a mindennapi többszöri fogmosás, a zuhanyozás, és mosakodás megszokott rutinja. Vagy legalábbis úgy kéne, hogy legyen! Legyen!

Barátsággal;

Tibor  

   Egy biztos, hogy elindultam a mozgókép meghódításának rögös útján. A mai képlet megoldása talán már sikeresebb lett, mint az előzők. A lényeges információ, hogy a sorozat melyben egy komplett outfit, a méretvételtől a kész öltöny bemutatásáig tart, mondhatni úgy, mint egy - autó a futószalagról legördülve – ezzel az első helyszíni bejárással kezdetét vette. Kérlek benneteket fogadjátok ezt is akkora szeretettel, mint az eddigi több másfajta próbálkozásaimat is.

  A videó a videa.hu rendszerére kerül, mert úgy gondoltam a nagy Y-s megosztó helyett, legyen tér és idő a magyar fejlesztésnek is.

A helyszín a Titem Öltönyüzlet, Budapest, Váci út 151 szám alatti szalonja.

Barátsággal;

Tibor

  Azt gondolnánk, hogy a pizzára szórt laza feltét, illetve a csuklóból indult mozdulattal adagolt nagy főzött fagylaltgombóc olasz módra, az élet egyszerű minden tanulás és magától értetődő része, hogy az ilyen lett, és semmihez nem hasonlítható. Pedig a feltét felszórása, a levegőben nyúló tészta, és a hatalmas, formátlan, de ízében feledhetetlen fagyi, mind – mind tanult, és nagyon is kimódolt munka végeredménye. Ez igaz arra is, ha ezt a divat fogalmat, amit a sprezzatura takar, meg akarjuk érteni, és valakinek megmagyarázni, mert a „nonchalance” azaz a nemtörődömség is jól kitalált és megformált hanyagság.

  Úgy néz ki, hogy szétszórt és nemtörődöm, szabályszegő; de mégsem. Itt jónak tűnk a gondolat, nem minden az, aminek látszik, avagy egykori nagy mágus szavával élve; „Figyeljék a kezemet, mert csalok.”. Csal azzal, hogy úgy látszik, mintha minden szabályt megszegve dobálta volna magára a ruhadarabokat, és nem szándékosan szeg meg olyan szabályokat melyeket az angol szabók véstek, ha nem is kőbe, de ollóval szabtak anyagba. A stílus elterjedésének gazdája 1528 -ban kezdte meg működését, amikor az itáliai öltözködési mód mestere kezdte meg működését, Baldassare Castiglione.

  Idővel pedig egyre többen követve ezt a „mókolt hanyagságot”, mígnem elérkezünk a huszonegyedik századba, míg már majd nemhogy ez lett az általános és elfogadott outfit. Ehhez viszont nagyon kellettek azok a „stílus sztárok”, akiket látva meggyökeresedett ez a divatműfaj. Ők azok, akik utódjait a firenzei Pitti Uomo divat parádén láthatunk Pitti páváiként, de talán ők azok, akiket a legtöbben követnek a közösségi képmegosztó felületeken is.

  Azért van mégis szabály, a szabálytalanságban? Naná, mert nem minden sprezzatura az, ami annak mutatja magát. Tudjuk gyomorrontás lehet a vége, ha tobzódunk és fokhagymás nápolyit eszünk mákoslecsóval. Így abból is baj lehet, ha idétlen mód túltoljuk a divat és stílus bringát. A szabály az, hogy nem lenne szabály, de mégis a stílus zebrán haladunk át, és nem a tilosban. Ilyen példának okáért, ha túl sok és egymásnak ellentmondó színeket használunk, vagy a számos sprezzatura elemet, nyitott gallér, óriási díszzsebkendő és halmozottan hátrányos helyzetű rácsmintát alkalmazunk megjelenésünk során túlzásba esve. Persze a játékosság nem árthat, de „hülyegyerek” is beveri az arcát, ha a rollerrel túlpörög, vagy a lépcsőn használja azt.

  A példák sora inkább képekben fejezhető ki, és persze kinek – kinek vérmérséklete szerint követhetőek is. Én azt vallom, hogy előbb fogadjuk be a megszokott és általános, de alapokat adó „normál” stílust, mint rögvest a lecsóba csapva rontunk neki az önmegvalósításnak. Abból még baj nem volt, hogy tudtuk mire valók a stílus szabályok, mert legalább tisztában lehetünk azzal, hogy mit fogunk egy – egy formabontó újításunkkal megszegni.

  Számos példát láthatunk arra, hogy melyek azok a határok, amelyeket illik ebben a stílus hanyagságban is megtartani, betartani. A mértékletesség és az ízlés kifinomultsága itt sem árthat, sőt!

  Úgy gondolom, hogy a mai street fashion valahol ebben a múltban találta meg a jelenkori helyét, a szakadt farmerekkel, és túlméretezett, vagy épp túlszűkített formáiban. Látható a hatás szinte a divat minden területén, és egyre jobban hat arra, hogy a szabályokat és korlátokat ledönteni szándékozó új hullámok a ruházati márkák üzleteiben is nagyobb teret kapnak. Én ellenesége nem vagyok, de lássuk a korlátait is.

Barátsággal;

Tibor