Mély fájdalommal tudatom, hogy 2017-08-07-én végső búcsút vettem a sokak által kedvelt és szeretett, általam bemutatott és gyakran látott öltönyeimtől, farmerjeimtől, chino nadrágjaimtól és ingeimtől. A temetésről később gondoskodom, és arra senkit nem hívok meg. Az ok nem csak az, hogy a gardróbom nem bírta már a terhelést, hanem a tükör előtt felmért szomorú és elkeserítő látvány annyira lehangolt, hogy említett ruhadarabokat egy bőrönd mélyére kellett rejtenem.

   Mindenkivel megesik, hogy egykor szerelembe esve meglátta és megszerezte magának a kedvest, majd az alakot váltott, és hűtlen lett hozzánk. Jelen esetben: kiment a divatból, és még bő is lett. A legrémisztőbb látványt sajnos egy, már a molynak is kedves YSL öltöny nyújtotta, mert amikor magamra húztam, Stephen King is megnyalta volna mind a tíz ujját, hogy miért nem én lettem a főszereplője a nemsokára moziba kerülő  „AZ” filmnek. A nadrág, mint egy harmonika lógott, rogyasztva, a zakó még a kétezres évek divatja szerint szabott – most figyeljetek – négygombos megoldással és enyhe válltöméssel takart be. Tudják a molyok, hogy mi a jó, mert hasonló sorsra jutott egy szebb időket megélt olasz Reda anyagból készült mélykék öltöny is. (Tudták régen, hogy ne feledd a naftalint, vagy legalább a levendulát.)

  A búcsú nem csak szomorú, de lehet emlékezetes is, mert egy igazi selejtezés emlékek ezreit hozhatja fel. Ebben az öltönyben temettük el a „drága nagynénit” , akit annyian szerettek „gyengéd” és „szerető” természetéért. Vagy: ez a farmer még jó volt rám, amikor megláttalak! Itt van az az ing, amit annyira szerettem vasalni, hogy már akkor azon gondolkodtam, vajon mikor ég el a vasaló alatt. A zakó, amiben az első komoly üzletem létrejött, és rájöttem, ez a munka nekem való. Sok-sok apró dolog, ami csak akkor villan be, amikor leveszed a vállfáról és rakod el, hogy majd valaki, akinek még jó lehet, boldogan hordhassa tovább. Persze itt kivétel, amelyeket a házi átok megrágott, mert az megy a kukászsákba.

  A selejtezés az a munka, amit az ember legnehezebben tesz meg, mert a ruha érzelmi kapocs is, nem csak a hölgyeknél, de az uraknál még inkább. (Egy agyonmosott póló, vagy egy kitaposott sarkú edzőcipő mekkora űrt hagy maga után a férfi lelkében, holott hányszor akarta azt a kedvese laza egyszerűséggel a szemétre dobni.) Fontos, hogy ezt a munkát csakis egyedül, magányosan és saját elszántsággal végezzük el, mert kényszer hatása alatt – nyomás terhe – végzett szelektálás komoly pszichés problémákat okozhat. Letörtség és hosszú depressziós folyamat veheti kezdetét. Ha mindezt magányosan, a darabok gondos összehajtásával együtt végezzük, a probléma nem lesz akkora. Mindezt annak tudatában, hogy majd idővel - talán már holnap - egy-egy új darabbal pótolhatjuk, és máris a lyuk, ami a gardróbban keletkezett, nem egy sötét emlék foltja lesz, hanem a megújulás reménye. Javasolt ebben az esetben a terápiás jellegű, nyárvégi leárazások kihasználása, és vásárlás!   

   A megunt, elfeledett ruhadarabok sorsa pedig a legjobban akkor lesz megoldott, ha az valóban a szemét, a garázs vagy egyéb tároló helyett egy befogadóhelyre kerül, ahol aztán a jobban rászorulók tovább viselhetik azokat. Itt jegyezném meg, hogy a mai napon szabadultam meg a már kínzóan beágyazódott egykori télikabátjaimtól is. Megdöbbenve, hogy volt, amelyik talán háromszor volt rajtam. Most, hogy az idő megengedi, és nem ötven fok van a lakásban, szerintem ti se késlekedjetek, és dobjatok ki mindet, ami megunt, felesleges, vagy ócska. (A költő szavával élve: szabadon!) Higgyétek el, jobb lesz a napotok tőle! Aztán, ha lehet és tehetitek, most érdemes még nyári cuccokból bevásárolni, mert valóban eljött a nagyobb kedvezmények ideje, hogy aztán jövő ilyenkor megint dobálhassatok ki mindent.

Barátsággal: Tibor