Mély fájdalommal tudatom, hogy 2017-08-07-én végső búcsút vettem a sokak által kedvelt és szeretett, általam bemutatott és gyakran látott öltönyeimtől, farmerjeimtől, chino nadrágjaimtól és ingeimtől. A temetésről később gondoskodom, és arra senkit nem hívok meg. Az ok nem csak az, hogy a gardróbom nem bírta már a terhelést, hanem a tükör előtt felmért szomorú és elkeserítő látvány annyira lehangolt, hogy említett ruhadarabokat egy bőrönd mélyére kellett rejtenem.

   Mindenkivel megesik, hogy egykor szerelembe esve meglátta és megszerezte magának a kedvest, majd az alakot váltott, és hűtlen lett hozzánk. Jelen esetben: kiment a divatból, és még bő is lett. A legrémisztőbb látványt sajnos egy, már a molynak is kedves YSL öltöny nyújtotta, mert amikor magamra húztam, Stephen King is megnyalta volna mind a tíz ujját, hogy miért nem én lettem a főszereplője a nemsokára moziba kerülő  „AZ” filmnek. A nadrág, mint egy harmonika lógott, rogyasztva, a zakó még a kétezres évek divatja szerint szabott – most figyeljetek – négygombos megoldással és enyhe válltöméssel takart be. Tudják a molyok, hogy mi a jó, mert hasonló sorsra jutott egy szebb időket megélt olasz Reda anyagból készült mélykék öltöny is. (Tudták régen, hogy ne feledd a naftalint, vagy legalább a levendulát.)

  A búcsú nem csak szomorú, de lehet emlékezetes is, mert egy igazi selejtezés emlékek ezreit hozhatja fel. Ebben az öltönyben temettük el a „drága nagynénit” , akit annyian szerettek „gyengéd” és „szerető” természetéért. Vagy: ez a farmer még jó volt rám, amikor megláttalak! Itt van az az ing, amit annyira szerettem vasalni, hogy már akkor azon gondolkodtam, vajon mikor ég el a vasaló alatt. A zakó, amiben az első komoly üzletem létrejött, és rájöttem, ez a munka nekem való. Sok-sok apró dolog, ami csak akkor villan be, amikor leveszed a vállfáról és rakod el, hogy majd valaki, akinek még jó lehet, boldogan hordhassa tovább. Persze itt kivétel, amelyeket a házi átok megrágott, mert az megy a kukászsákba.

  A selejtezés az a munka, amit az ember legnehezebben tesz meg, mert a ruha érzelmi kapocs is, nem csak a hölgyeknél, de az uraknál még inkább. (Egy agyonmosott póló, vagy egy kitaposott sarkú edzőcipő mekkora űrt hagy maga után a férfi lelkében, holott hányszor akarta azt a kedvese laza egyszerűséggel a szemétre dobni.) Fontos, hogy ezt a munkát csakis egyedül, magányosan és saját elszántsággal végezzük el, mert kényszer hatása alatt – nyomás terhe – végzett szelektálás komoly pszichés problémákat okozhat. Letörtség és hosszú depressziós folyamat veheti kezdetét. Ha mindezt magányosan, a darabok gondos összehajtásával együtt végezzük, a probléma nem lesz akkora. Mindezt annak tudatában, hogy majd idővel - talán már holnap - egy-egy új darabbal pótolhatjuk, és máris a lyuk, ami a gardróbban keletkezett, nem egy sötét emlék foltja lesz, hanem a megújulás reménye. Javasolt ebben az esetben a terápiás jellegű, nyárvégi leárazások kihasználása, és vásárlás!   

   A megunt, elfeledett ruhadarabok sorsa pedig a legjobban akkor lesz megoldott, ha az valóban a szemét, a garázs vagy egyéb tároló helyett egy befogadóhelyre kerül, ahol aztán a jobban rászorulók tovább viselhetik azokat. Itt jegyezném meg, hogy a mai napon szabadultam meg a már kínzóan beágyazódott egykori télikabátjaimtól is. Megdöbbenve, hogy volt, amelyik talán háromszor volt rajtam. Most, hogy az idő megengedi, és nem ötven fok van a lakásban, szerintem ti se késlekedjetek, és dobjatok ki mindet, ami megunt, felesleges, vagy ócska. (A költő szavával élve: szabadon!) Higgyétek el, jobb lesz a napotok tőle! Aztán, ha lehet és tehetitek, most érdemes még nyári cuccokból bevásárolni, mert valóban eljött a nagyobb kedvezmények ideje, hogy aztán jövő ilyenkor megint dobálhassatok ki mindent.

Barátsággal: Tibor 

  A nyár arra is jó, hogy az ember, amikor ül egy strand füves, vagy épp homokos (legyek polkorrekt itt is) területén, és bámulva a szebbik nem ide-oda sétálását – vagy épp magunkat, a „teremtés koronáit”, hogy épp mennyi alhasi problémával küzdünk – elmélázzon azon, mennyi értelme van annak, hogy idestova több mint négy éve dolgozzam a stílussal, ami olyan, mint egy szélmalommal való harc. Nagyjából értelmetlen! Pedig nem...?

    Nem az önsajnálat beszél belőlem, csak néha tényleg elgondolkozom azon, hogy a blogger élete, ami abból áll, hogy próbáljon segíteni, ötleteket adni, és tanácsolni, valóban ennyi szurkálást, rosszindulatot, okoskodó megjegyzést érdemel-e? Mert van abból bőven. Több is, mint amennyi kellene. Sorolhatnám a négy év remekebbnél remekebb terméseit.

  Első kör, akik a stilisztika és a nyelvőrség veretes harcosai. A kákán is csomót keresők. Idézet tőlük: „Végig olvastam volna, ha nem lenne ennyi nyelvtani helytelenség.” vagy: „Minek foglakozik az ilyen stílussal, ha még írni sem tud.” Igen, igazuk van. Nem védem magam, csak annyit tennék hozzá, hogy meg se próbáljanak más internetes terméket ezzel a szemmel olvasni, mert estére orvost kell majd hívni, azt pedig jobb elkerülni.

   Ott vannak, a "stílus- és divatellenzők. Ők azok, akik azzal jönnek, hogy a blogger, jelen esetben szerény személyem, a „mássága” miatt (direkt nem írtam buzit) foglalkozik annyit magával és a megjelenés fontosságával. Holott, mint tudjuk, elegendő egy necctrikó, meg egy jó bő bermuda gatya, minek ide cifra pompa, ha így sem szól meg a kutya sem, és a nejem, barátnőm – a megfelelő beillesztendő – ebben a szettben is odaadó szerelemmel szeret. Nekik (és neki) is igazuk van. Mert miért is érdekelne, hogy ő miben megy ki az utcára? Tőlem akár lehet bármi, amit magára ránt, csak ne a négyes villamos legyen. Én gyakran ismételve, és lassan is mondva – bár ez most ismét egy nyelvi képzavar, és megint támadnak majd a fentebb megjelölt elsők – jelezni szoktam, hogy amit én tanácsolok, csak egyfajta inspiráció, semmi több. Mivel nem vagyok sem Uri Geller, sem egy UFO, az akaratom nem tudom átvinni a monitoron keresztül, hogy aztán ők, ha akarták, ha nem, kényszer alatt cseréljék le a zokni-szandi kombót a legújabb olasz modellekre.

   Jönnek a lekicsinylők, és a mindent jobban tudók közössége. Nos, velük a legnehezebb, mert a tudás gyümölcsét már rég birtokolják, így nem is lehet vitába szállni velük. Viszont kellemetlenkedő, okoskodó, kioktató kommentjeik ott díszelegnek, ha netán a balga blogger, vagyis én, tévednék valamiben. Szoktam, és be is vallom! Legyen az egy márka, vagy egy ránc a ruhán, vagy a szabóság neve, vagy épp a Szent Grál helyének nem teljesen pontos ismerete, ők ott állnak figyelve, és persze semmi okom nem lehet, hogy sértve legyek a hozzászólásaik miatt, mert igazuk van – kinek másnak ne lenne igaza –, mint ahogy abban is, hogy mi vagyunk az a nép, akik mindenhez jobban értenek, még a jobbhoz is jobban. Tudjuk: a blogger meg az, akit lenézve magasról, ha kell, támogató, de inkább sértő modorban lekezelve, oktatni kell. Mert hogy jön ez a zugfirkász ahhoz, hogy olyan területre tévedjen, ahol „MI, TÉVEDHETETLENEK”, soha nem tévedünk! Bár ismerik a mondást: Errare humanum est. folyt. köv: (Sed in erare perseverare in stultum esse.) Ez meg én lennék, vagy mégsem?    A márka-, brand- és egyéb függők körével zárom a sort. Ők azok, akik egy vagy több márka megszállottjaként – ha az nem kerül ki fotóval igazolva, vagy mást mer ajánlani a beteges blogger –, támadásba lendülnek, és ha kell, ha nem, odateszik a poszt alá a saját szettjük fotóját. (Jobb esetben elsőként, csak privát üzenetben küldik el.) A márkafüggők nem csak a drága és „agyonhájpolt” cuccok rabjai, hanem az átveréses alapon működő, hamisított brandek viselői is. Hamis Hermes övükkel, és gagyi (de valamire hasonlító) műszálas zakóikban osztják az észt, hogy miért nem foglalkozom a megfizethető kategória kínálatával. Őket nem érdekli, hogy nem biztos, hogy annyira jó, ha átverik őket, csak nézzen úgy ki, mintha olyan lenne, mint az eredeti. Ellenben a drága (bár az is tucat) holmi rabjai szintén azt kérik számon rajtam, hogy én miért nem ajánlom a szívüknek kedves L, T, R vagy G betűvel kezdődő ruházati márkáikat. Itt már ember legyen a talpán, aki igazságot tud tenni, vagy legalábbis Mátyás nevűként kell, hogy világra jöjjön.

   Most legyek ezek után még lelkes és kedves? Persze mondhatjátok, hogy ez egy ilyen meló, senki sem kötelezett rá, hogy ezt csináljam. Jó az a közmunka is! Ha meg ezzel foglalkozom, tűrjem már el azt a pár „bolondot” aki ír, támad, trollkodik. Igaz ez is, de egy sör mellett az ember nyáron a hőségben még erősebbnek érzi magát, és legszívesebben egyenként mesélné el azt a sok-sok mindent azoknak, akik megkeserítik az önbizalom édes perceit. Mellesleg a felsorolt típusok azok, akik aztán nagy lelkesedéssel nyomják, hogy mi, magyarok amúgy sajnos irigyek vagyunk, és bezzeg máshol ez milyen szép és jó.

   Értetek vagyok néha dühös, nem ellenetek. Akik pedig magukra ismertek e sorok olvastán, ne lepődjenek meg, mert valóban róluk írtam. Jelzem, engem ti inspiráltok és dobjátok fel a napjaim, tehát nem kell reménykedni, Tibort más fából faragták, vagyis a nyáron, amit (vagy inkább akiket) kipihentem, azok ti voltatok. Az ősz még több posztot, még több írást, sőt videót is hoz majd, remélhetőleg csakis stílus és divat tematikában! Addig meg lehet fenni a kardokat, kommenthuszárok!

Barátsággal: Tibor

    Sokszor vagyunk úgy, hogy a női táskákkal szemben nyomjuk a férfi soviniszta vicceinket, hogy még Attila sírja is benne van, ha kiborítja előttünk szívünk párja. Pedig ebben mi sem vagyunk jobbak, sőt mi több én láttam olyan férfi táskát, amiben még ott volt a „Kennedy gyilkosság” döntő bizonyítéka is, illetve ki volt tömve, mint a jó falusi „tisztaszoba” dunyhája. Ugyan az is igaz, hogy mi hím egyedek, legtöbb esetben még utáljuk is ezt a szükséges rossznak titulált valamit, így inkább elintézzük azzal, hogy jó lesz ez is, mármint egy tasi, zacsi, stb. Arról meg nem is beszélve, hogy a mindenféle kacsintós pénztárcát és nyeles fésűt rejtő, autós táska is divat még bizonyos körökben. Holott azt már úgy gondoltuk elfeledtük, és csak a régészek lelnek rá elveszett sírok feltárása során. Szóval legyünk itt is kicsit igényesebbek és nézzük meg, mit kellene nekünk a teremtés koronáinak táska gyanánt cipelni.

(Itt jegyezném meg, hogy kerülni próbálom a háti LV, és slamposan cipelhető félig nyitott Gucci feliratú gyöngyszemeket. A BÁV üzleteiben pedig ne is keressünk, mert tudjuk soha nem árultak táskát.)

  Kézitáska. A táska, ha kézben visszük, legyen egy olyan darab, ami hozzánk illik, és mégis kiszolgálja azt az igényt, hogy nem a „féldekás” és a staniclibe csomagolt kenyér férjen bele csupán, hanem legyen helye  azoknak az iratoknak, tollaknak, tokoknak és minden egyébnek ami kell a munkánk során. Mégse legyen púpozott, hogy be se lehessen zárni, és ha mégis kinyitjuk, nem dől ránk a tartalma, ne adj isten másra. A táska lehet csatos, vagy egyedi megoldással záródó. Mindenképp szép, ha igényes bőrből készült, és mondjuk nem csak tucat termék. Itt jegyezném meg, hogy nagyon szép táskák kaphatók, kézműves vásárok során. A másik megoldás, hogy nem bőr, hanem keveréke a bőrnek és a vászonnak. Ezek a kézi táskák inkább modern kivitelűek, és fiatalos lendületet adnak. A szín a kézitáskák esetében leginkább a világos és konyak barna, illetve a fekete között mozognak. Láttam én már szép kék és egyedi bőrből készült és akár krokodil mintás darabokat, de ehhez egyfajta egyéniség is kell.

  A válltáska és társai. Itt rengeteg variáció létezik, de leginkább azért hordjuk, mert egy komplett irodát kell vinni a hátunkon. Laptop, és a töltő, (házi atomerőmű) minden más, amit fent már leírtam. Itt is szempont, hogy ha már a vállunkon hordjuk, ne legyen igénytelen, mert attól, hogy csak egy funkciót ellátó eszközt látunk benne, még ronthatja az összképet. Én modernitás híveként szeretem itt is a legegyszerűbb megoldásokat, de legyen azért minőségi kidolgozottság. Nem szép, ha vállpánt feslődik, vagy a csat része, amivel a táska rögzítve van olyan, mint egy hegymászó karabiner. Jó ha itt is,  kerüljük a „tömeg ügyeket”, - egykor a Fila volt minden férfin látható - , és ugyan abban a típusban. Tudom akció volt valamelyik benzinkútnál és pontok alapján mindenki kapta, ha kell, ha nem. A válltáska, vagy ferdén átdobva hordott vagy simán a vállunkon. Ezért tényleg jó, ha minőségére alaposan odafigyelünk. Itt megengedőbb a bőr helyett a vászon anyag.

                                 Kerék megoldás, bőr és vászon.

                                                  Tiszta bőr. 

                                         Üzleti megoldás.

  A háti „tatyó” és sport táska. Nos, ezeket a típusokat, és nagyon őszinte leszek most is, ki nem állhatom egy férfin. Legyen az, bármilyen nagynevű márka, de nem komoly emberekre való. Ennek a szuperlatívusza a noname márka hátizsák,- tudjuk az a színes csatos - amit iskolásoknak, sportolóknak, kirándulóknak gyártottak, de valamilyen „lazaság” okán úgy gondolja a viselője, hogy bárhova bebattyoghat vele. Nem, a hátizsák nem hétköznapi megjelenésre tervezett valami, hanem egészen másra. Ha kérhetlek ebbe en is gondolkozz!     Hova megy ez az ember? " A túrista mit tehet, örül neki, hogy itt lehet." 

A bejegyzést, sűrűn láttam el képekkel, hogy pár inspirációt adjak támpontnak.

  Amennyiben tetszett, amit itt olvastál gyere, kövess a szokásos közösségi felületeimen, facebook, instagram, tumblr, pinterest, YouTube.

Barátsággal: Tibor    

  Gondoltam mielőtt lelépek a harmincnyolc fokos hőség miatt, és átadom magam a tespedésnek, még tisztázok egy nagyon fontos kérdést, ami a nyári leárazások előtt, (közben, mellett) felmerülhet bennünk tudatlan férfiakban. Vagyis ha most csapnánk le, mint az a bizonyos tyúk arra … , amit nem írok le, a százalék jellel ellátott nyári öltönyök valamelyikére, legyük már tisztában, mit takarnak a „mitikus”, szavak, amelyek az árcédulával együtt lógnak a gombokon. Vagyis mi a fene az, hogy extra slim fit, vagy comfort fit, itt fitt amott meg skiny.

  Ahhoz, hogy ezt a borzalmasan komplex tudományos igényességgel kidolgozott, tematikát körbejárjuk, egy dolog nagyon fontos lesz. Az, hogy legyünk tisztában saját testi adottságainkkal. Vagyis, ha van pocak, akkor nem biztos, hogy jó az extra slim, vagy ha túl alacsonyak lennénk a comfort fit, hova visz bennünket. Persze mindez csakis a konfekció ipari termékeire lesz igaz, mert aki megengedheti magának, hogy szabóval varrasson, annak ez nem igazán izgalmas téma. Viszont szerintem, többen vagyunk, akik a „konfekcióba zárt” tradíciók szerint öltözködünk, tehát ez hasznos lehet, mint a nyári melegben a bunda.

   A fazon nem csak a hajunkra igaz, hanem arra is, ami alatta van. Pár centivel, de alatta.  A testünk felépítése, gyakran okoz galibát, hogyha jó, és kellemes viseletet szeretnénk magunknak tudni, nem beszélve arról, hogy az még jól is nézzen ki rajtunk. Jól álljon, azaz öltöny. Ezek a fazonok kicsit segítenek nekünk abban, hogy akár optikailag is besegítsünk magunknak, ha kell. Nézzük tehát az opciókat és a lehetőségeket.

  Extra slim fit. Itt a nevében már benne is van, hogy extra, tehát valami túlzó lesz a dolog. Miden nagyon szűkített és feszes, a nadrág inkább egy csőszáru valami, a zakó pedig az, amire egykor azt mondtuk, „hülye gyerek” fazon. Ezt a méretet, nem azoknak találták ki, akik a pacal – csülök – bélszín arany háromszögében tartózkodnak, és ettől egy kisebb súlyfelesleg adódott. Itt valóban, jó, ha nincs has, és a súly problémák is a bulimia felé hajlanak inkább.  Ellenben, ha te sportolsz, és nem a sörös poharak emelgetésének világbajnoka vagy, akkor ez a fazon a te alkatodnak lesz a megfelelő.  Itt, még játszik egy méret, amit skiny jelzővel illettek, amihez nem adnak ugyan, de elkél egy cipőkanál is, hogy a nadrág felmenjen a helyére. Orvosilag erre mondják azt, aki utódnemzésre gondol, engedjen inkább teret, mert a skiny klinikailag igazoltan veszélyes.

( Kérdezzemegorvosátésgyógyszerészétamellékhatásoktekitetében.)

  A slim fit, ami a fenti mutatványtól annyiban tér el, hogy akár már testesebb, de még nem a "Maci Laci, uzsitasit lopkodó" lakatúak fazonja. Itt is jellemzően, szűkített a nadrág szára, és a csípő részben inkább derékban van szabva. A zakó pedig rövidített, a rever ( gallér ) szintén a mai trendnek megfelelően, inkább vékonyított, a testre pedig szinte ráolvad. Ajánlott viselet még azok számára is, akik optikailag csalni szeretnének, mert alacsonyabbak az átlagnál, a nadrág és a zakó hossza és szűkítése végett, nyújt rajtuk pár centit.

( Nem igazából, de ha távolról szemléled, még el is hiszed, hogy így van. )

  Modern fit, vagy regular fit. Ezek tesók, csak más – más márka nevezi így vagy – úgy a fazonokat. Ez már valóban azon földi lakók részére készültek, akik nem szeretik ha „börtönbe” vannak zárva. Jelzem, ha egy jó extra, vagy csak slim fit öltöny minden szempontból ( anyag, varrás, illesztések ) kidolgozott, és nem silány munka, akkor abban sem érezhető a bezártság. A modern, és a regular fit fazonok, nyomokban még hordoznak néhány elemet a slim érzésből, de nem csőhatású a nadrág, a zakó váll része inkább széles, és nem csapott, a vonalvezetés pedig enged teret az alatta megbúvó, testrészeknek is. Itt jegyzeném meg, nincs rondább, mint az elméretezett ruha, vagyis „a majd belehízol”, vagy az ellenkezője, hogy most kezdtem egy „fogyi kúrát Norbival”, addig meg valahogy rám jön. A has, sajnos, ha rádől a nadrágra, vagy éppen pattanásig feszíti azt, csúnyán tud mutatni. Erre megoldás, a modern fit, ami ápol és eltakar, de még nem lepelszerűen.

   Comfort fit. Itt már jönnek az XXXXXXLLLLL méretek. Nincs kérdés, a harc elveszett valamikor ott, amikor jött szembe néhány ellenállhatatlan étterem, kifőzde, meg a nagyi főztje. Az urak engedve a test alhasi gyönyöreinek, elszaladtak a kilókkal. Erre megoldás, persze ha öltönyt kell viselni a comfort fit fazon. A nadrág szára lazább, és derék szabása is inkább magas. A zakó válla bővebb, és íve már nem szűkítés felé visz. Itt kell a hely számos dolognak. Ellenben, ne gondoljuk azt, hogy ez a méretezés, nem lenne elegáns. Mert nem az a lényeg, hogyha jól dolgozott a konfekciós ipar, hogy - na ezeknek a pasiknak is legyen mit felvenni, azt jó napot – hanem igényesen legyen kidolgozva, de figyelembe véve az alkatuk adta lehetőségeket, mégis hordozzon valamiféle eleganciát a felöltő.

  Zárva a felsorolást, ne feledjük, hogy csakis akkor lesz jó a döntésünk, ha ismerjük pontosan a méreteinket. Utána, még ha passzol is a zakó, vagy a nadrág, jobb, ha besegít a szakmáját remekül ismerő eladó, és javasol pár dolgot. Ha nem lenne teljesen jól illeszkedő, nem kerülhetjük el a szabónk felkeresését, mert a nadrág szárát igazítani, a zakó ujját rövidíteni illendő, ha azt akarjuk, hogy jól álljon rajtunk a megszerzett darab. Tudjuk a jelmondatot. A jólöltözöttség felér egy fél sikerrel. Motivációs tréningnek, meg pont ennyi elég is. Most pedig irány a nyári leárazás, és bolt-túra, mert érdemes körbejárni, és beszerezni a nekünk passzoló szetteket, ha ár érzékenyek vagyunk.

Barátsággal: Tibor

   Tudom nem illik megszólni, hogy ki mit visel, de van az a helyzet, amikor a „virtuális környezet szennyezés” olyan mértéket ölt, ami mellett már csak azért sem szabad elmennem szó nélkül, mert a közállapotokra is hatással van. Ehhez hasonló esetek amikor, színészek, celebek, politikusok úgy gondolják, hogy számukra nincs tabu, és midet fel és levehetek. Itt és ne tovább, mondhatná mindenki, ha nem lennénk elnézőek mi magunk is a megjelenésünkkel szemben. Pedig a rossz példa ragadós és nyúló állagú, mindet megfertőz, és romba dönt.

  Azt is gondolom, hogy a pénz nem jelenti azt, hogy ezzel egyenes arányban a megjelenés kultúrája is magasabb szinten lenne jelen, mert ugye láttunk mi már lyukas zokniban tipegő világbankelnököt, és szürreális szettekben mozgó operabáli hírességeket. Olykor dohogok is, hogy a bulvár média nem azon van kiakadva, hogy ez vagy az, mennyire gáz volt, hogy nem tudta mit illene felvenni, hanem megszavaztatja olvasóit, hogy ki volt a legfeltűnőbb jelenség az adott nemes eseményen. Ebben az esetben is a népnevelés csimborasszója az, hogy még jól be is mutatjuk a rossz példák sorát. Egy biztos, nehéz lehet a honi közszereplők sorsa, mert, tele tudnám írni a blogom azzal, hogy ki mikor, mekkorát vétett a megjelenés ellen, amikor, ott és amott „közszerepelt”.

  Tegnap sokkhatás ért, amikor álmos fejemből kinézve az egyik televízió hírműsorán épp a „legkegyetlenebb” hazai probléma esetén menő huza-vonáról tartott sajtótájékoztatót az ellenzék szóvivője. Napi politikában nem szoktam tocsogni, mert ez nem az én területem, de az már igen, hogy a téma súlytalansága mellett, mennyit ártanak az ízlésvilágnak azok akiknek pont az lenne a szerepük, hogy példával járjanak elől. Itt konkrétan a szóvivők, a nyilatkozó politikusok és csatlósaikról lenne szó, kerülve a magasabb szinteteket, mert ugye a népi mondás is azt tartja:”fejétől bűzlik a hal” . A lábfejétől!

Szóval ülök magam elé bámulva, a villogó képek mennek tompa fejem előtt, és mivel pont kivettem a kontaktlencsém és az szemüvegre való átállás miatt, még szédültem is kissé, nem akartam hinni a szememnek, amikor ezt a képet láttam meg.

  Elnézést a kép minősége miatt, de nem sikeredett jobb ebből a remekből, mert saját magamnak kellett megörökíteni az utókor számára, hogy hol rontotta el az amúgy sem rózsás közállapotokat, a szóvivő, már öltözködés szempontjából. Másról nem is beszélve. Vizsgáljuk meg miről is van itt szó!

A nadrág vége térdben elvágva, a cipő egyfajta mokaszin, és persze az ing ujja rövid. Harminc fok felett, még egy szabadságáról berendelt piaci kofa sem tudna szebbet alkotni, nemhogy egy szavak mesterének kikiáltott megmondó ember, akinek az a feladata, hogy pártja arca legyen akkor és ott. Furcsa dolog ez, mert érteni véltem a koncepciót, hiszen a nép egyszerű gyermeke, nem akart mást mutatni, mint ami, hogy ne vágjon fel azzal, hogy túlöltözi, vele szemben megjelent sajtómunkásokat, mert lévén majdnem szaharai hőség, ők sem szmokingban jelentek meg, a hölgyek pedig kiskosztümben. Viszont azt már nem értem, hogy az üzenet, amit az öltözékével adott Nyakó István, mivel hozható össze. Arra gondolok, hogy ő egyfajta lezserségét, az üggyel összefüggésben látta jónak, és ezért villantott bokát. Mert ez a téma, hogy a pártja új stratégiával állt elő, igényelte a hanyag, mi majd megmutatjuk, hogy nem vagyunk hivalkodó pávák, és a nép egyszerű nyelvén beszélünk, nem veszünk magunkra „bezárt” öltözetet, mutatta a tegnapi napon. Legatyásodott nemzetünkhöz, gatyában szólunk. Holott, szerintem, ha fontos, és valóban lényeges kérdésben szeretett volna szólni a politikus, úgy azt a helyzethez mért „eleganciával” kellett volna megtennie. Persze nem csak ebben, de más esetekben sem megengedett a „vizibicaj kölcsönzős” megjelenés, ha sajtótájékoztatóra adjuk a fejünket. (Kivétel, ha valóban a strandon vagyunk, és a vizibiciklik méltánytalan helyzetéről beszélnénk.) Bár szerintem akkor sem. Lényeg, hogy a példa sajnos rossz, és nem mutat előre. Inkább azt érzékelteti, hogy gyarló ember a politikus is, és megengedheti magának a lazaságot, tehát nem kötelezi semmire, semmi. Csak nehogy félre érthető legyek! A kép sajnos nem csak az ellenzék soraira jellemző, - tisztelet a ritka kivételnek – de a kormánypárti politikusainkra is. Hány kormányinfó megy úgy le, hogy Lázár János mellett Kovács szóvivő úr, úgy gondolja, hogy egy ilyen eseményre megengedett a „casual outfit”, mert a miniszter öltönyét ő ellenpontozza a lezserséggel, leereszkedve a sajtómunkások mellé. Pedig lenne pár jó példa, amiből tanulhatnának, mert csak neten kéne "guglizni", és láthatná, hogy öltöznek munkatársaik még egy egyszerű információ közlés esetén tőlünk távolabb, azt nem mondom, hogy boldogabb országokban.

  Miután magamhoz tértem, és mára felocsúdtam a látott képek után, arra jutottam, háta olvassa ezt a pár keresetlen szót az, aki legközelebb hasonló helyzetben áll ki a kamerák elé, és nem szerez be magának előtte egy „hasitasit” amiből majd a megírt anyagot kapja elő. A remény hal meg utoljára!

Barátsággal : Tibor 

  A sört, a bort, a pálinkát. Meg a pacalt is. Meg mindent, ami ma kijár nekünk. Meg talán azt, hogy kinek – kinek mi „jutott”. Lánya, fia, de még az is, hogy nekünk is volt édes apukánk. Én ma semmi mást nem teszek, csak pár képpel, ami persze beállított, és „nem valós”, de inspiráló lehet apukák, és leendő apukák számára tudok adni.

  Boldog napot, nekünk, és nekik is. Jelszó, „ma ne verd meg apád”, mert egy pohárral többet adott a testének, egyszer van ilyen nap az évben.

Boldog Apád napját!

Barátsággal: Tibor

  Tudom, kritikus vagyok, és jobb lenne, ha néha magamba néznék, és azzal foglakoznék, ami rajtam szintén idétlen, és hülyén áll. Közben meg osztom az észt, ész nélkül, nem beszélve arról, hogy a stílust, mint olyant még messziről sem szagolom. Büntess magyar szakértő gárda, és olvasd a fejemre mennyire felesleges az, amit teszek. Viszont, hogy a költő szavával éljek: „Nem fogom be, pörös számat, a tudásnak teszek panaszt.” ( József Attila – Ars Poetica ) Mert a tudás hatalom, és aki a divat, vagy a stílus mesterének mondja magát – velem ellentétben – nem menne szó nélkül el a lenti kép mellett.

  Nos, mi magyarok különös anyagból vagyunk gyúrva, és ezért mindent másként viselünk, mint azt kellene. Mert mit nekünk zordon Kárpátoknak …stb.  A kép, arról szól, hogy valamikor a kétezres évek elején egy meg nem nevezhető, vállalkozó a Balaton nyári buja fülledt éjszakjában, fogta magát és a piké póló gallérját mintegy stílus diktátor, hanyag eleganciával felgyűrte és onnan kezdve így látta azt jónak. A csorda szellem látva ezt, követte példáját és mára már szinte a pestis terjedésének sebességével, lett ez a fertőzés széles körben elfogadott betegség. A „kapcsolt ciki”, a homlokba tolt napszemüveggel kiegészített kompozíció. Amikor szegény Ralph Lauren, vagy Lacoste megálmodta a piké pólót, nem gondolta, hogy majd jön egy nép, és erőszakot tesz rajta. Pedig mennyire más volt ez egykor, és mennyire más ez ma is, de nem idehaza. Főleg ha azt egy divatcég reklámként nyomja is. Ilyenkor gondolkodom el azon, mennyire hiábavaló az a rengeteg szájtépés, amit én is teszek. Jön egy cég, készít pár – és itt a fotósom elakadt lélegzete is benne van – reklámfotót, ezzel népszerűsítve az amúgy nem rossz márkát. Ellenben romba is dönti azt. A véleményem szerint, ami ugye maga a szubjektum.

   A rövid ujjú galléros póló, azért galléros, hogy átmenetet adjon a casual egyfajta elegánsabb, de mégis könnyed megjelenésének. Vagy valami hasonló, de ez is divat duma puffogtatás, tudás nélkül. Viszont az biztos, hogy Tommy Hilfiger, vagy Ralph Lauren is dobna egy hátast, ha ezt látná, hogy mit műveltünk az általuk megálmodott színes csodákkal. Vagyis mi lett a galléros pólójukból.    Szeretném leszögezni, ezzel nem akarok „segget” csinálni a számból, hogy a divatban mindent szabad, amit nem tilos. Viszont egy biztos, a kép tanulsága az, hogy pont azt sulykolja, hogy mit ne tegyél.  A rövid ujjú galléros piké pólót, soha nem hordjuk így. Helyette valami ilyesmi lenne az elfogadott.

  Vagy maga a reklámfilm, ami maga az időtlenség a stílusban, Lacoste módra. 

  Befejezve az amúgy is unalmas, írást legyen néhány kép, arról, én mit gondolok követendő példának, a piké pólók esetében, és a rövid ujjú ingek viselése területén. Mert ne higgye senki, hogy megrögzött ellensége vagyok, mindannak ami a nyár fontos része. Csak legyen a helyén kezelve, hordva és viselve.

Kicsit más, ugye? Viszont legalább tudjuk, miért "magyar a naracs", mert kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk. 

Barátsággal: Tibor  

                                           (Nem reklám .... ! )

   Amikor erre a bejegyzésre gondoltam, a nyár már próbálgatta az emberi tűréshatárokat súrolni hőmérséklet tekintetében, és arra vágytam talpig öltönyben, hogy végre kicsomagolhassam magam én is . Mert ugye azért mi sem vagyunk hőálló azbesztből, és nem dolgozunk a kohó mellett úgy, hogy tudjuk feszegetni a határainkat. Csupán férfiak vagyunk akik – mert néha kell, és mert megkívánják tőlünk – munkaruha gyanánt öltönybe bújunk akkor is, amikor normális ember a pálmafák, vagy legalábbis a nádasok hűs közegébe bújnak el. Mi viszont erős jellememmel, és kemény elkötelezettséggel, álljuk az időjárás kemény kihívásait.  Mert, ahogyan a mondás is tartja, nem az a férfi, aki adja, hanem aki kapja. Mi meg kapjuk, nem kicsit.

   Ellenben hülyék azért nem vagyunk, tehát mi is keressük a megoldást arra, mi legyen ha már tombol a harminc fok feletti nap, és mintegy páncélos lovag mi mégis feszítünk, mert kell. Most jöjjön néhány tipp, mivel vészeld át a nyarat, ha nem vagy vizibicikli kölcsönző tulaja, vagy legalább is piros nacis tengeri mentő, David Hasselhoff, illetve  Spongya Bob kockanadrág. Vagy mindkettő.

   A meleg ellen a legjobb megoldás, ha az öltönyöd anyaga vékony és csak nyomokban tartalmaz, vagy egyáltalán nem is látott műszálat, leánykori nevén poliésztert. Legyen pamut, vagy len.  Ezek keveréke is jó megoldás. A műszál télen sem jó, de nyáron a leggonoszabb. A színek esetében keresd a világos tónusokat, tudva, hogy nem fogsz tömeg közlekedni, és kerülöd a padokat, még ha vonzó is lenne egy kis romantikához. A legjobb választás a fehér. Lehet világoskék, és persze sárga is. ( Bár tudom az nálunk a határeset kategória.) Azt is sejteni vélem, hogy most arra vártok mikor javaslom a jégakkut a testre erősítve, de szerintem komplikált lenne. Helyette a hűvös anyagokkal kell a megoldást megtalálni.

  Mi legyen a zakó alatt? Ilyenkor jönnek a rövid ujjú ingek szakértői, és a szellősség mellett kiállva hangoztatják annak kényelmes viseletét. Szerintem kár vitatkozni erről, meggyőzni úgysem tudom azokat, aki fent nevezett, „valami” hívei. Azért szabadjon itt megjegyeznem, hogy amennyiben ellenállunk a titokzokni „bokavillantó” módjától, úgy nem ítéljük el, azokat a szőrös karokat, amelyek a zakó ujja alól kivillannak, egy kornyári napra eső „MLM értékesítő” konferencia eseményén. Egyezzünk ki abban, hogy számomra még mindig a zakóhoz az ing, hosszú ujjú. Viszont az ing minősége, lényeges, mert csakis pamutból lehet az anyaga, itt valóban tilos a műszál. Hidd el, higiénia szempontjából is, jobban jársz. Van két tábor, aki egymásnak ellentmondóan vallja a következőt: az ing alatt legyen alsó atléta, és van, aki ezt tagadva ellenzi annak nyári viseletét. Itt én az utóbbiak mellett vagyok, de mert télen sem kedvelem az ing alatti atlétát. Viszont ha a sivatag vándoraira gondolok, akik a legforróbb napon is réteges fekete hacukában járnak a melóba a tevén, elgondolkodom, hogy lehet benne valami mégis.

   Zokni, és annak hiánya nyári verőn. Fontos és minden szempontból megosztó kérdéskör ez is. Vannak már mindenre elszánt hívei a zokni nélküliségnek is. Én ebben a helyzetben azt javallom, hogy az öltöny esetében, még ha a legszebb loafer cipő is van a lábunkon, jobb, ha van egy titok zokni is rajta. Egyéb nem mokaszin jellegű cipők esetén, pedig kifejezetten ajánlom a hosszabb szárú  zoknit is. Lényeges, hogy nem a téli bundás kollekcióból valót és persze itt is a műszál kerülendő.

  Mivel a mai blog az öltönyös megjelenés hőguta körüli hőmérséklet közeli állapotát járja körül, a lábtól megint feljebb kerülve, a nyak körüli dolgokra koncentrálok a végén. Vagyis a nyakkendő, illetve annak hiánya lesz kitárgyalva, zárva a mai „szentleckét”. Szerintem a nyakkendő része az öltönyös megjelenésünknek, tehát ha tombol is a nap, nincs mese ott bizony nyakkendőnek is helye van. Kivétel, ami meg erősíti a szabályt, hogy pénteki, vagy lazább napokon, és persze az öltöny szabása adta lehetőségek mentén, az elhagyható. Képes segítség mellékelve.

  Zárva az írást, Uraim, nincs mese, addig, amíg az irodai munka megköveteli, hogy öltönyt hordjunk, azt kell hordanunk még negyven fokban is, sajnos az öltönybe épített légkondicionáló még várat magára, és Donald Trump épp minap tett róla, hogy esélye se legyen a Föld nevű bolygó lehűlésének, nem marad más, mint átgondolva, és megfogadva pár tanácsom öltözködjünk így.

Barátsággal: Tibor

 “Nyár van, olvad a málna a számban,
  Égek egy könnyű lázban,
  Ha a váll a vállhoz ér!
  És minden percben nyár van,
  A csókod pihen az ágyban, “ ( Szerelem : Rúzsa Magdi ) 

  Lehetsz ifjú és bohó, vagy közepesen elégedett a koroddal, akár aggastyán, a nyár téged is megérint, és ha megérintett a ruhatárad is átalakuláson megy át. Támadnak a színek, a lazább fazonok, és végre a májusi tél is, maga mögött hagyja a tavaszt. Bár ez így elég furán, bután hangzott. A lényeg, hogy nézzük, mit ajánlok az elkövetkező remélhetőleg nem szibériai “hőség” idejére, outfit tekintetében. Tetőtől, talpig. 

  Mielőtt lefagy a mosoly, és a megkeseredett életünk összes nyomora feltör, vegyük elő a kincstári optimizmusunkat és hagyjuk magunkat sodorni az árral. Mi is lehetünk színesek, lazák, még ha az adottságaink nem a modellek eszköztárát vonultatja fel. Has behúz, hát kiegyenesít, fej felemelkedik. 

  Mondjuk nem mindenkinek áll jól a piros, de egy próbát megér, és mennyire más lesz tőle a világ … a piros mellé én, ahogyan a képen is látható a búzakék színt javaslom. (Ez egy zakó és nem öltöny.) 

  A zakó nem szűk, és nem gyerekméret, pont akkora amekkorának kell lennie. A nadrág chino, amiről már pár posztban értekeztem, és hozzá egy pár barna nem “ünneplős” csuka. Bátorság, nem néznek bolondnak a csokornyakkendődben, mert az idei nyár végre visszahozta nekünk ezt a nyakbavalót is. A napszemüveget ebben a formában én hanyagoltam volna, vannak ennél már trendibb darabok is.  

  A bespoke mestere, már több évvel ezelőtt is ezt a stílust javasolta, és mennyire nem tévedett, az látszik azon is, hogy nem ment ki a divatból. Búzakék, fehér és barna, nem lőhetsz mellé, ha ebben iszogatod a “málnaszörpöd”. Max vigyázz, hogy egy csepp se menjen félre.  

  Az utcai viselet réme, és a cipőtisztítók álma. Világos bőr, ami erős használat után sok fejfájást okoz gazdájának. Ha gondos barátai vagyunk, nem lehet baj, csak a megfelelő cipőbalzsam kell hozzá. Fordulj bizalommal kedvenc cipészmesterdhez, ő tudja a titkok, titkát! 

  A táska mélye szintén a nyár örökös tagját rejti, a "boat shoe", tavaly ez még több neves webes oldalt is megihletett, hogy aztán nagyobb port keverjen a férfistílus “bloggervilág” kicsiny, ám de harcias terepén. Mert nem minden boat shoe, az aminek látszik.

  Az úr félbe sem lett vágva, de a lába nem látható, viszont én nagyban fogadnék rá, hogy a cipőben, a lábra nem került zokni. "Ezt, mint tudjuk itthon, még meg kell szokni." Viszont, ha idegenkedünk tőle, ha a szett mégis ezt kívánja meg, ott a jó öreg titok zokni. Nem szégyen az. Az öv pedig még mindig a fonott szekcióból való, pedig szinte már azt hittük erre a nyárra ez is eltűnik, elillan. Mégsem, sőt mi több reneszánszát éli. 

  A kiegészítők szinte teljes készlete jelen van már idehaza is, nem úgy mint amikor a blogom indítottam, akkor még vadászni kellett karkötők és díszzsepik után. A meló megérte, mert ma már szinte csak ezzel van tele a webshop és “netbazár”, és minden valamirevaló férfi beszerzett magának belőle. Idén nyáron se hagyd el, hord bátran őket.

  Mindezek után, nyugodt lélekkel vághatunk bele a kora nyár örömeibe, és kelhetünk útra, nem érhet meglepetés, mert az outfit rendben van. Bár biztos az idei nyáron is dohogni, és "püffögni fogok", a borzalmak láttán, ami megjelenik a városi flaszteren, de arra majd megint jön egy bejegyzés, hogy rend legyen az univerzumban.

   Addig meg legyen világbéke, és napsütés dögivel! Ha unatkoznál olvass bele az előző írásaimba is, lehet megéri. 

Barátsággal: Tibor 

   Térjünk rá egy bizonyos gátló tényezőre, ami gyakorta előbújik, mint a tavaszi csiga a házából, félősen, de mégis dölyfös magabiztossággal, hogy az a férfi, aki egy bizonyos koron túl van, nem a megfelelő outfitben jelenik meg az teljességgel elfogadhatatlan. Persze ezt a tézist, mint bármit, ami a divattal kapcsolatos, általában olyanok hangoztatják, akik vagy soha az életben nem öltözködtek, vagy épp azok, akik igen, és ebből élnek, (meg) mint stílus guruk. ( Én egyik csoporthoz sem tartozom, mert azt vallom, amit Woody Allen, „Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának.”)

  Tudom nehéz "belőni" azt, hogy egy férfi mikor éri el azt a kort, amikor már a divat sodrásával való szoros haladás, már „ciki”. Mert ez alkat és habitus kérdései is. Ellenben inkább tarozom azon stílust terjesztő bloggerek közé, akik azt vallják, hogy amíg valami nem túlzás és „vizuális környezetszennyezés”, tegye bátran, mert nem az a fontos mások, mint mondnak, hanem az, hogy te miben érzed jól magad. Itt is tehetnék egy laza szembesítést magammal, mert a „jól érzed magad” kifejezést gyakran negatív értelemben használtam. Ellenben itt nem arra értem, hogy az „átlag férfi”, aki már elengedte a divat gyeplőjét, és a ló elszaladt mellette, megelégszik a puszta kényelmet biztosító „slampossággal”. Valljuk be, ez azért inkább jellemző még, mint a gondos odafigyelés, sajnos!

  Blogom, és egyéb közösségi felületeimen keresztül, egyfajta irányt szerettem volna mutatni, nem csak átvett képekkel, de legtöbb esetben (és ez az utóbbi időben gyakran van így) magamon bemutatva, hogy ne legyen skrupulusa senkinek, mert itt van ez a nem túl fotogén lény, aki próbálja átadni azt, amit „összeszedett”. Nem szifilisz ez, mert szabadulni könnyebb tőle, és ráadásul nem is fáj. Gondoltam, hogy talán a saját példa ragadósabb, mint az, amit egy-egy katalógus fotó mutat, a valóságban nem gyakori embertípusokon. Már csak remélem, hogy kortársaim és egykori kollégáim nem röhögnek hangosan, hogy „na, nézd a majom már megint pozőrködik”.

  Ami a lényeget illeti, a mai bejegyzés esetén az, hogy egy hete olvastam hosszas elemzést, egy stílussal és divattal foglakozó oldalon, hogy a férfiak legtöbbje, nem igazán tudja eldönteni mi az amiben, megjelenhet a korához illően. Persze az írás több oldalon elemzi a casual, a business és egyéb megjelenés összességét, de a vége az volt, hogy egyes „tévhitek szerint” amit a mai „korszellem” és egyes „blogok” terjesztenek, azért nem tudnak a magyar hímneműek öltözködni, mert ezek a téveszmék félre vezetik őket. Vagyis megint ott van a „túlbuzgó entellektüel”, aki meg akarja magyarázni, hogy a divat valami olyan magasztos és földtől háromezer méter magasan lévő hegycsúcs, amihez csakis azok juthatnak fel akik legalábbis elvégeztek száz kurzust ahol megmagyarázták nekik a nulla együtthatóját. Mindezt nem kevés pénz ellenében! Bosszantó, ugyanis szerintem, ha valami nem jön magától és nem érez rá valaki kisebb segítséggel, akkor tanulhatja azt egyetemi fokon akár, akkor sem fog menni. Ezért inkább feladja. Drága olvasóm, te itt még ne add fel, a remény hal meg utoljára. Illetve a „reményhal” kiment a divatból, és a sza@ok "rája" jött helyette.

  A divat persze vihet bennünket félre, és egészen borzalmas dolgokat is művelhet, de azt csak azok követhetik el, akik vakon mennek utána. Én azt vallom, és vissza a címhez, az életkor és az öltözködési stílus változhat, nem kell ezer évvel ezelőtt leírt rizsporos könyvekből, és azok tanait oktató felkent papoktól elsajátítani. Mert a józanész és a tükör nagyobb segítség lehet, mint bárki más. Azok dolgok, hogy mi az, amit illik és nem illik már felvennünk, és mikor, hol nagyon sok helyen megtalálható, akár még meg is tanulható. Viszont az, hogy ezt miként építjük, be saját stílustárunkba, már rajtunk múlik. Vallom, hogy te is tudod, és nem leszel bolond, hogy másként tegyél! Nem vagyok szigorú, de ellenben következetes, és blogom, facebook és isntagram oldalam ebben segíthet. Képekkel, inspirációkkal. Aztán azokkal a normál kereteken belül folyó, komment diskurzussal, ami ezek alatt képződik. Legyen az a cipő és a zokni, magasztos kérdése, vagy a nadrág hossz, zakószűkítés, miegyéb. Minden férfi, aki egyszer olvasott, vagy látott tőlem valamit remélhetőleg beépítette magába, vagy ha nem akkor sem ment el mellette szótlan, ha nem is nekem, de másnak megemlítve.

via GIPHY

 Utolsó sor szintén legyen Allentől: „Nálunk otthon én vagyok a főnök, a feleségem csak a döntéshozó.” ( Valahogy így Uraim, nemdebár? )

Barátsággal: Tibor