Mondom néktek, hogy sok a sztereotípia, és a gyalázkodás, amikor a magyar férfi stílusát és a divathoz való viszonyát boncolgatja a számos style és divatguru. Pedig van már lehetőségem, hogy megvédjem a magyar férfi hozzáállását és stílusérzékét. Mert ugye könnyebb leszólni, mint belegondolni abba, hogy miért is tartunk itt, és ha itt tartunk ez mihez képest jobb, mint volt.

“ Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni,
A rossz, mit ember tesz, túléli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele.
Ez legyen Caesar sorsa is. A nemes
Brutus mondá, hogy Caesar nagyra vágyott:
Ha ez való, úgy súlyos bűne volt,
És Caesar érte súlyosan lakolt meg. “ 

    Első pont, az időfaktor, mint a galaxis meghatározó tényezője, meg az élet értelme. Mint tudjuk a válasz a 42. Ez viszont most lényegtelen, mert nagyjából semmit nem jelent és nem magyaráz meg. Az idő, ami rohadtul rohan és telik, de közben azért sokat segít is nekünk. Most azt mondhatnám, hogy persze az elmúlt negyven, húsz, nyolc és valahány év nem tett jót. Igazam is lenne, de paradox mód mégsem. Mert a magyar férfi azért számos bolt, és “megnyíló” lehetőség, újszerű style hatására felismerte, hogy a nyakkendő és az öltöny nem lehet az utálat tárgya, hogy a farmer nem minden helyzetben megoldás és a “susimelcsi-hasitasi” pedig a legrosszabb autóneppertől is szégyen mára. Persze koránt sem tartunk még a német, vagy jobb esetben az angol urak szintjén, az olaszokat fel sem hozva, viszont a törekvés érezhető. Nagyban köszönve ezt azért a hölgyek áldásos munkájának is. Hála nekik minden más miatt is! Mert azért valljuk be, legtöbb esetben még mindig nem magunknak, hanem a szebbik nemnek öltözünk fel, (,hogy aztán levetkőzzünk ismét)

   A védelmi vonal pedig ott kezdődik, hogy felismerte a férfi azt, hogy stílus nem valami misztikus és elvont fogalom, hanem igen is kézzelfogható egzakt dolog. Ebben pedig segítség, még ha agyon átkozzuk és megvetjük a számos, „noname” divat boltot és márkát, az árak szempontjából és, hogy utánozni próbálják a nagyok kínálatát, adtak a lehetőséget a drágább minőséget megvenni nem tudó, de a szebb dolgok iránt érdeklődő férfi számára. Vallom, nem minden Gucci, vagy Tom Ford, ha divatos akar lenni az "átlagférfi". Vannak szép számmal olcsóbb kategóriában is olyan szettek, hogy csak az igazán avatott szem veszi észre, hogy ezt nem a világbank segítségével szerezte az erősebb nem jeles képviselője. 

   A felhozatal nem rossz, sőt ha odafigyelve és nem kapkodva nézelődünk, persze időt szánva rá, kincseket lehet találni. A magyar találékony, a férfi is, és ha az miért is ne találna, mint a vak tyúk. Igény van már rá, mert amint láttam a ruházati boltok értették az idő szavát, és nem fukarkodtak, követték a feléjük támasztott elvárásokat.

    A magyar férfi pedig ott volt, válogatott a polcokról, és vásárolt. Vagy ha ő nem, akkor a párja, rosszabb estben anyukája… (nem bántva ezzel az édesanyákat, de azért ha már férfi a férfi, akkor legyen is az, nem anyuka pici fiacsája ) Lényeg persze az, hogyha csak a szezon előtti vásárlások számát nézzük, és az eladott ruházati termékeket vesszük figyelembe, nem csalódhatunk. Ez meg fog jelenni az utcán és talán nem csak a szürke egyhangúság jellemzi a magyar ugart.

    Tudom nem lesz soha Pitti Uomo Firenzéje, Budapest, vagy Győr, de haladunk szépen lassan. Engem megnyugtat, hogy az igény egyre nagyobb a szép dolgok iránt, mert ha csak a blogomra vagy a facebook profilomon érkező kérdések, kérések számát veszem figyelembe a követők, és a kedvelések mennyiségét elhagyva, ott van a remény elveszett kulcsa, és nem voltatok rest azt használni is. Talán elérjük azt, hogy a magyar férfi is érdeklődve követné őket ott a firenzei flaszteren. 

   Én megvédem a magyar férfiakat, mert a törekvésük és a szándékuk már látható, a stílus iránt. Olvasom, hogy egyre többen és többen érdeklődnek az eltűnő - és milyen jó -  ismét felbukkanó úri szabóságok, a cipészetek és egyedi kiegészítők gyártói iránt. Öröm olvasni az olyan üzeneteket, emaileket, hogy “Köszönöm a segítségét, amióta figyelek arra mit, mihez és mikor az életem is megváltozott!” Nem elveszett a magyar férfi, persze a margón vezetni kell még, de a véleménye és a hozzáállása megváltozott, határozott lett, és ami fontos saját maga kezébe vette megjelenésének formálását. Igénye lett, ami nagyon is kedvező fordulat.

  A viták még folynak majd továbbra is, a zokni és annak hiánya miatt, vagy épp a minták körül, ( legyen, ne legyen) a szandál és az ingek bonyolult világáról, de az alagút végén ott van a fény. Én látom! Persze csak akkor, ha Te is látni akarod, és velem tartasz! Nagyanyám szavával élve, „gyere, velem én sem megyek sehova”.

Barátsággal: Tibor 

   Oké, de mi van a negyven felettiekkel; ott minden óra? Erről az a rossz poén jut eszembe, amikor az orvostól kérdezi a betege, mennyi időm van hátra, és a doki a rögtön az órájára néz. Szóval ma a blog a negyvenet elért, vagy meghaladt korú uraknak szól. ( Nem kizárva senkit, aki még „tinédzser”, őket sem kíméli az idő vas foga. )

   Mi negyvenesek már nem pattanunk úgy fel reggel az ágyból, mint, akit a leányos ház apja űz, mert ránk nyitották az ajtót. Komótosabb az már. Aztán ott van a reggeli indulás előtti dilemma, hogy kinek is keltem fel, az sem okoz szívfájdalmat, persze ha van pacemaker, meg egy bejáratott feleség. Én inkább a stílusra gondolok, hogy maradjon a borosta vagy sem. Leginkább marad. A fürdőszoba rejtekében pedig a zuhany után nem volt, és nem is lesz az első mozdulat, hogy valami regeneráló krémet nyomjunk fel, mert amúgy sem néz vissza ránk a tükörből Rayan Gosling. A haj már nem baj, főleg ha nincs, legalább az nem fáj, hogy eltűnt. De miért vagyunk ennyire depisek, holott még csak alig telte el az életünk fele.

   A mentális leépülés nem csak a testben indul el, hanem leginkább fejben. Ott döntjük el, hogy semmi gáz, ha már ennyi időt megértünk, a többi már nem számít és kezdünk mindenbe beletörődni. Holott pont, hogy nem kellene, és itt nem arra gondolok, hogy az utolsó nagy nekigyürkőzéssel rontsunk az életre, és feneketlen bendővel habzsoljuk annak minden zamatát az utolsó mézes cseppig. Nem mert egyszerre válik a negyvenes pasi a kapuzárási pánik röhejes alakjává, ha nyitott kabrióból nevet a világra a reggeli két fokban. Aztán esete meg a nyaka már úgy beállt, hogy a mecset is állva nézi a kanapén.  Nem kell megbolondulni, de az sem baj, ha maradunk „kicsit” fiatalok. Ebben nem csak az autó, és a külsőségek segítenek, hanem az, hogy reggel például, mit döntünk el a fejünkben. Nem hókuszpókusz, és nem életviteli, tanácsok azok amikre gondolok, hanem sima egyszerű ügyek. Mostantól kezdve, nem csak slendrián mód kiválasztott arcszeszt nyomok fel az arcszőr eltávolítása után, vagy ha van, szakáll azt nem hagyom, csak úgy Marx módjára magára. Az arcom ápolása csak egy reggeli plusz rutin lesz. Nem vesztesz időt, és energiát azzal, ha törődsz a bőröddel. Non plus ultra; van, akinek annyira vastag, hogy duplán kell.

  Fejben döntöm el, hogy ma az amúgy sem egyszerű, ám stresszes napon nem fogom magam azzal nyugtatni, hogy a még egy tömény zsírhegyet megeszem, mert akkor jobb lesz. Itt megint nem arra gondolok, ami Woody Allen híres filmjében szerepel, hogy beülve egy reform étterembe, szegény Woody csak nézi az étlapot, majd dönt, és válasz egy lucernabimbót, spenót körettel.  

  A reggel dönti el, hogy nem fogom többé magam rossz kávéval még rosszabb közérzet felé sodorni. Rossz kávéra nincs idő! Ha nem vagyok kávéfüggő, akkor sem. A kávából pedig napközben sem megyek a túlzás irányába. Alapjában véve, azt akarom lassan, de nem sietve megértetni, hogy negyven felett már nincs időnk arra, hogy elpazaroljunk napokat arra, hogy rosszat tegyünk magunknak.

   Tudom, nehéz ez! Viszont ha eldőlt, akkor nagyjából minden megy. És itt jön el az a pillanat, amikor a negyvenes pasi, nem egy lepukkant kép lesz, ami elsőre beugrik, hanem a lehetőségeihez mérten egy stílusos fazon. Mert a stílus nem a divat, hanem az, amikor belépsz valahová, és tudják, hogy ott vagy. Ehhez viszont azért nem árt a gardróbod is rendbe szedned, de az majd a következő bejegyzésben lesz bővebben kifejte. Addig csak azt a rövid utat kell megtenned, ami a reggeli ébredés után a fürdődben, a tükör előtt, majd a ruhásszekrénynél, és a konyhában történik. Illetve abban amit, ha nem vesztettél már el; a fejedben!

Kövess, és együtt próbáljuk meg az idő múlásával járó beidegződéseket levetkőzni, lehet, megér pár percet! Tudod, negyven felett minden óra számít, hát még a nap.

Barátsággal: Tibor  

   A fogason lóg, vagy rajtunk ez nem mindegy sőt, jobb, ha nem lóg, hanem tartást ad. Indul az önnön inspirálta kabát mustra, "mert közeleg a tél" … ahogyan az már sokadszor hallottuk, aztán meg itt is termett.  „mégis megjelent a jótékony fényes tündér egy köpönyeg alakjában, hogy megélénkítse egy pillanatra szegényes életét” ( Gogol – Köpönyeg )

Van abban valami egészen egyedi és azonosíthatóan hungarikum, ahogy a magyar a kabátot a dzsekivel azonosítja, egyes körökben a síeléshez használt polár valamihez. Pedig a kabát az kabát, a dzseki meg dzseki. A kabátot pedig “viselni” kell, a dzsekit meg legfeljebb “hordani”. Tessék erre odafigyelni és adni egy lehetőséget a kabátnak. Uraim figyelem, és fegyelem.

Ezek az urak kabátban ballagnak tova. Ballon az egyik ( jobb szélen), melyet még melegebb téli napokon is hordhatunk, a másik is az, de az már jobban hajaz a kabátra. Sötét és világos tónusban. Viszont a valódi kabát anyaga inkább vastagabb, és ha lehet bélelt szövet. Gyapjú, ami tőlem boldog is lehetett.

Nem, nem ő nem a Norvég marcona halász egyik rokona, de a dupla soros elrendezés és a komor külső miatt, a megtévesztés tökéletes. Illik a sapka is a kabát alakjához, de ez inkább a hétvégi lazább megjelenéshez. Mondani, és írni szokta művelt kollégám, casual outfit.

Két klasszikus kabát, a hossza rövidített, és mindkettő dupla sorral záródik. Apropó hossz; azok, akik magasak, mint a szikár fa, nekik ajánlatos a hosszabb fazon, de akik nem büszkélkedhetnek deli termettel, és Napoleon leszármazottjai (sokan voltak), mint például én is, inkább a rövidített fazont viseljék.

   Örök imádatom, a szürke felé. De nem az sötét egérszürke, hanem a mintázatában több fehéret hordozó. A halszálka minta. A forma rövidített egysorosan záródó, és kifejezetten nem csak öltöny felett hordható darab. Ellenben, valahogy mégis kívánja a zakós megjelenést.

   Két soros, Eszterházy mintás fél rövid szövet kabát. Ellensége a szöszösödés, de ez a "kiváltság" általában a rosszabb anyagból készült kabátokra jellemző. Ha lehet, tartsunk otthon erre alkalmas kefét, vagy “szösztelenítő szerkezetet”. (Létezik ilyen, becsszó! )

   A divat nagy ikonjai szoktak hasonló pózban fotózkodni. Én csak mezei stíler vagyok, de ezt megengedhettem magamnak én is.  Igazán elegáns keskeny reverrel rendelkező "teve barna" színű kabátban ülve várok a csodára. Magasságom engedi a fél hosszt, a kabát bélése szépen eldolgozott szinte megüti a kézi munka szintjét. Itt pedig megint egy fontos szempont a bélés, és a belső eldolgozás. Ez mutatja meg a kabát valódi minőségét, ebben, ha tökéletességre törekszünk, nem lehetünk megalkuvók.

   Amit a kabátokról meg kell, említsek, hogy semmiképp ne legyen a kabát mérete nagyobb, mint a pont megfelelő, még ha ezer kapucnis, nagyi kedvenc kötött pulcsit veszünk alá a próba alakalmával, mert a kabátot gyakorta nem a szibériai körutazásunk miatt vesszük, hanem inkább az elegáns, de hideg napok miatt. Ha kicsit nagyobb, vagy bővebb és hosszabb a kabátunk, egy jó szabóság szívesen igazit rajta, és máris beljebb vagyunk! Milyen vicces ez, persze, hogy beljebb!

   A kabát lezserebb helyettesítője, a könnyű, ám nem könnyelmű steppelt dzseki. Én imádtam ezt a színt, mert az ősz keverte alkotás, de ha télen bontunk formát ezzel, sem leszünk kiátkozva. A belső kidolgozás adta meleg garantált.

Végül, az egysoros, amolyan matrózosan ellenállhatatlan modell, ami megint nagy kedvenc lett, és szinte soha nem megy ki a divatból. Ez a fajta megoldás, pont az ilyen hirtelen megnőtt szép szál legénynek jó, mint én. Hirtelen megnőttem, azt úgy is maradtam. Ettől viszont még kedvelhetem az igényesen kidolgozott kabátot, ami garantáltan télálló.

  Remélem nem okoztam csalódást most sem, és tudtam tippeket adni, hogy az idén télen se fagyjunk halára, de közben elegánsak legyünk. A képekért köszönet FotoGallo-nak.

Barátsággal: Tibor

   Nagyon kínos, de hidd el itt valóban a méret a lényeg. Tudom sokan, tagadják, meg nagyvárosi legendának mondják, hogy a méret számít, ne kételkedj ebben, ez nem a Péntek 13,  és nem is a Mély Torok, hanem egy igazi „reality show”.

   Eddig nem jött le, nem arról írok, nem vagyok én egy olyan blog, itt kérem, a komoly stílus ügyek vannak terítéken. Mégpedig a pontos mérték utáni öltöny, zakó, ing nadrág stb. készítése előtti méretvételről, és annak menetéről lesz szó. Mit mér le rajtad a szabó, vagy akár más is, akinek ezt megengeded. Hidd el, könnyebb lesz az életed, ha ezekkel a számokkal tisztában vagy. Sorra veszem, mit és hol kell centizni, hogy aztán tudjad majd átadni a szabód, vagy a méretre készülő öltönyök, ingek házának, vagy a ruhagyárnak, ha esetleg nagyipari gondolatok ejtenek rabul. Nem titkos információk, és nem fognak vele visszaélni, sőt még sandán sem néznek rád, hogy – hát ennek csak ekkora van!

    Kezdjük az elején! Felül. Még mielőtt izgatott lennél, feleslegesen!  Az első lépés a pontos nyak kerület megmérése. Ez nem csak az ingek, és akasztás előtti pillanatok fontos tétele, de a méretre készülő öltönyök esetén is ezt mérjük le. A nyakad kerületét.

  Második lépés, a vállad mérete lesz. Itt fontos, hogy a széléig mérjünk, mert az adja a precíz illeszkedést.

  Harmadik terület, a kar hossza, itt a centi érjen le a kézfej majdnem közepéig. A szabó majd, úgyis amikor rajtad lesz az első próba esetén, igazítani tud.

   Negyedik lépés. A bicepsz, ezt sokan szeretni fogják. Két mérés létezik, az egyik, amikor nem feszítünk be, és a másik, amikor Arnoldot játszunk, és megmutatjuk, mekkora van. Mindkettő fontos, mert nem csak lógatjuk majd a karunkat a kész öltönyben.

   Ötödik rész, a csukló. (Nem olvasni féler!) Itt is a kerületet mérjük le. Nem időznék sokat vele, de nagyon fontos lesz a későbbikében.

   Hatodik, és még nem fáradtál el; a mellkas méret. Itt sem árt, ha inkább egyenes háttal, és beszívott levegővel mérjük le. Az anyag majd úgyis felveszi.

  Hetedik lépésben ahol a pacal, és egyéb falatok tűnnek el; a has. Most aztán kiderül ki a pocakos, és kinek van kocka hasa.

   Nyolcadik lépcső; a derekunk pontos mérése. Itt dől el, hogy a nadrág lecsúszik vagy elég lesz a gomb is, sőt majd később, ha az idő, ami persze relatív, de halad mekkora változást hoz majd el.

  Kilencedik stáció, a hátsórész, vagyis a fenék, szebb szóval a popsi vagy far. Hiába, na, azért vannak kényesebb területek is a szabászat méréstani részlegén.

  Tízedik rész, a zakó hossza, amit úgy fogalmaznék meg, hogy a vállunk nyaki részétől a comb felső részéig mérjük majd le, de itt, ha rövidített szabású lesz a zakó, nem kell nagyobbat mérni, csak a csípőig. Bár ingek esetén jó ha tudjuk mekkora ez a hossz is. Jobb, ha kettőt is mérünk. Már nincs sok vissza nyugi!

   Tizenegyedik lépésben jön a, nadrághossz vagyis a lábunk hossza. Ezt a csípő vonaltól, szigorúan mezítlábasan, nem cipőben a talpunkig mérjük vagy mérettessük le. Itt majd úgyis a végső igazítás után, elérhetjük a bokalengetős nadrágszárat is. ( "Stílus biztosítékokat" kiverve … )

  Tizenkettedik részben és ez a vége, a comb kerületét mérjük le, de itt is gondosan ügyelve, hogy ne mérjünk rá feles centiket, hogy bővebb legyen.

  Minden lépést, amit mértünk persze nem csupaszon, ahogy anya szült kell megtenni, legyen rajtunk ing, és nadrág is. Fontos, mert így lesz majd a mérte a lényeg! Hidd el, nem csak akkor lesz ez majd jó, ha tényleg eljutottál oda, hogy legyen egy saját méretre készült öltönyöd, hanem akár a konfekciós ruházkodás esetén is jól jöhet, ha tisztában vagy a méreteiddel.

    Centit a kézbe, és hajrá!

Barátsággal : Tibor 

     Amikor Ádám, elfogadta a bűnbeesés almáját Évától a paradicsomban, egyúttal le is mondott az önrendelkezés első felelős döntéséről. A második ilyen alkalom az volt, amikor a barát, a lelendő férj, aki aztán “apa” lett, elfogadta azt a kényelmet, hogy a barátnő, majd jegyes, végül feleség rakhatja reggel ki a felvenni való ruhákat, azzal a mondattal: “ apa ez jól áll majd neked”. Valahol itt lett elszúrva az, amiből a férfiak a stílusérzéküket is a kényelem oltárán felejtették. Nézzük mi lett belőle. 

   Amikor még gyermek voltam és naiv, azt gondoltam édesanyám az lesz, aki megmondja mi jó nekem, és ha azt betartom, nem érhet semmi baj. A ruházatom tökéletes, perfekt, és majd az ünnepeken sem szólnak rám tanáraim. A rendezett külsőm, a belsőm teljes egyensúlyára utal majd. Követtem tehát “jó édesanyám”  tanácsait és így lettem “anyuci egyetlen kicsi bogara”. 

   Aztán valahogy úgy maradt minden. Viszont már nem anyukám, hanem életem párja lett az, aki megmondja „mi jó a nekem”, és mi nem, mi áll jól rajtam, és mi nem. A stílusunk is kezd valami egységes egésszé válni. Mint amikor a kutya és gazdája hasonlítani kezdenek egymásra. Az “stílus önrendelkezési jogot” feladtam, és arra támaszkodom, amit mondanak nekem. Pedig valaha egész jól indult az idők kezdetén.

   Utána azon kapom magam, hogy a  ruházati boltokban kezdek elveszni, és valahogy a kijáratot sem találom meg, ha nincs mellettem választott párom, szerelmem, az én kedvesem. Végül, ha lehet, már be sem megyek az üzletekbe, és az utolsó zokniig is rábízom magam az oldalbordám “remek” ízlésére. Így lesz a zoknik sora mind szürke, vagy sötétkék, rosszabb esetben a fehér, de azt csak azért, hogy legyen mit nyáron is felvenni a „szandi” mellé. Pedig egykoron még bennünk lángolt a lázadás kicsiny gyertyalángja, szerettünk volna színes dolgokat is, úgy hogy közben nem mondja senki,- „Géza mi ez a förtelem a lábadon!”

   Az álomból a realitás szürke halmazába térve vissza, és egyre jobban kezdünk arra a szomszéd bácsira hasonlítani, akit rendszeresen fenyeget a bűbájos neje, hogy megcsalja holott, a járókeretének gumírozott karján kívül, másét meg sem foghatná már. Nem azt érezzük ezek után, hogy valami egészen furcsa dolog történt velünk? Pont azért nézünk ki úgy, ahogyan, mert az asszonyi féltékenység a ruhatárunkon áll bosszút? 

   A válaszom igen is, meg nem is. Mert az öltözködés férfi módra, néha tényleg a lustaság, és az egykori gyerekkor ( anyuci pici fia ) múló hiánya miatt lesz sivár, de ott van az is, ha már kicsit többet adunk magunkra, vagy jobban szeretnénk kinézni, mint a “Tompika”.  Bekattan az “oldalbordánk” és „nyilallni” kezd a féltékenység zöld szemű szörnye miatt. Mi meg bekötött szemmel, vezetve vagyunk. 

   Gyere velem, majd én mutatom az utad. Sokan mennénk rohanva, az már biztos! Rövid bejegyzésemmel nem azt kívánom sugallni, hogy az alul-öltözöttségünk fő problémája a női beavatkozás. Viszont valahol ott lappang mégis az a tény, hogy mi férfiak, ha már elértünk egy bizonyos korhoz, és ez nem minden esetben konkrét számhoz köthető, elvesztjük az önálló döntési felelősségünk (lehetőségünk), mert vagy a génjeinkben ez van bekódolva, vagy, mert soha nem is vágytunk a divat, és stílus szabadság édes csókjára. Megelégszünk  azzal, hogy  meghódítottuk azzal amink van, álmaink  Claudia Schiffer -jét. Gondolom, azt fogom megkapni (lelki szemeimmel látom is), hogy meghibbantam, és mindent a freudi anyakomplexusra vezetnék vissza, amit a divat ellen elkövetett a férfitársadalom egy része, de ha mélyen magunkba nézünk, és nem leszünk szemellenzős öntagadók, valahol ott fityeg az igazság ezen a szálon. 

                                                   Vezetve vagyunk, és valahol nagyon megvezetve. 

  "Mert benne élsz te minden félrecsúszott 
Nyakkendőmben és elvétett szavamban 
És minden eltévesztett köszönésben 
És minden összetépett levelemben 
És egész elhibázott életemben 
Élsz és uralkodol örökkön, Amen"   ( Juhász Gyula - Anna örök részlet )

    Itt a kezdetek kezdetén kellene pedig a sarkunkra állva azt mondani; nem anyuci, én ezt a ruhát, ezt a stílust szeretném, és majd ha nagyok leszünk hasonló mód, követjük önálló döntéseink következményét a ruhatárunkat illetően is.  

   Most jöhetnek a „vad feministák” és a „kemény férfiak” kommentjei, hogy az a sok zagyvaság, amit leírtam nem is igaz, és különben is mindenki szabadon dönt. Várom, és kérem is, hogy ez így legyen, mert talán tisztul a kép, és a férfiak lesznek végre azok, akik nem fiúcskákként akarják leélni további életüket, miközben kedvesük, párjuk még reggelente őrjöngve nézi, mit vesz megint magára élete párja.

Ennek viszont aztán lehet, és kell, hogy kellemes következményei legyenek, szigorúan csak otthon… ide egy kacsintó „emoji” jött volna, de azt nem tudok vagy mégis. ;-) …. ?

Tényleg csakis szigorúan otthon!

Barátsággal : Tibor  

    Az életem a stílus és a divat figyelésével telik, mondhatni a nap 48 órájában és ez alól a tv sem kivétel. Nem panaszkodom! Milyen jó is nekem. Pedig nem, és ezt most nagyon komolyan mondom, vagyis írom. Ebben az a mániám, hogy a filmek esetében, már ahol maga a történet nem köt le, vagy annyira blőd, hogy nem is érdemes másra figyelnem, csakis arra, hogy éppen milyen öltönyt adtak a főhősre, vagy a főszereplőkre, vagyis milyen volt a styling. Az is érdekes lehet, hogy mennyire lehet ez majd egyfajta követendő példa, nekünk átlag férfiaknak a hétköznapokra. Bár csalódnia kell most azoknak akik, a magyar filmtermésből várnak tőlem majd pár ajánlatot, mert ott sajnos én mindig nagyobb elvárással vagyok, mint kellene, de aztán jön a hidegzuhany a nyakamba. Mammamia, akarom mondani pappa pia.     Nem beszélve, a show műsoraink sztárjairól, itt tisztelet a kivételnek, de nem tudnék még az egy kezemen sem háromnál több ujjat felmutatni, hogy kik lennének a stílusukban követhetőek. Tudom, rájuk is a „sztájlisztok” meg a cégek adják a ruhákat, és aztán ez lesz belőle. Óvatosan, nem kilógva a nagy magyar átlagból, de ez most egészen más tészta, vagyis szövet.

   Pár képpel illusztrálva mutatnám be, azokat a kedvenceimet ahol, ha nem is a történet fog meg, néhol az első évadokig, talán szódával elmegy, de legalább a ruha a helyén van. Mert koncepcionálisan átgondolták, és nem spóroltak az anyagon ráadásul, volt még egy nagy adag stílusérzéke az öltöztető stábnak. Jöjjön tehát pár filmsorozat, na meg színész, amelyeken látszik, hogy jól „megruháztak”.

  Első helyen a blog körében, nem a témát tekintve, ellenben az öltönyöket igen a, Diane védelmében című sitcom áll. Valódi amerikai ügyvéd sorozat, ahol nem lepukkant "Petrocselli" szinten kötik a nyakkendőt, már ha volt neki,  de a stílusukban, azért visszaköszön a hetvenes évek vonalvezetése és mintázata. Több kedvenc van, de persze a prímet a cégvezető ügyvédet alakító, Delroy Lindo szettje viszi el, a mellényes megoldásokkal amit keverve hord a mindig jó szabott öltönyeihez. Hozza a formát, bár megnézném, hogy valóságban mennyire követi ő is ez a trendet a magánéletében. 

  Második helyen az örök „amcsi mánia”, a tojás alakú foci, és a körülötte forgó pénzt bemutató Nagypályások jönnek. Ott is a főszerepet alakító igazi izom tömeg; Dwayne Johnson. Nem hiába papolok arról, hogy nem baj, ha több XXXL a méreted, csak jól szabott legyen a zakód. Persze az XXXXL, nem árt ha nem sörizom. Néhány kép, hogy ezt miként álmodták a "lapostévére hádében".

  Harmadik kedvencem, outfit szempontból a szintén majdnem egy „akolból” jött, tekintve a produceri kört, a Nagypályások sorozattal együtt; a Törtetők. Ott is a főszerepet alakító, és a mindig lehengerlő filmes sztár ügynök, Jeremy Piven alias Ari Gold a sorozatban. A színész ruháit nem kisebb mester álmodta a tévé képernyőjére, mint Domenico Vacca, egy epizód ereéig még szerepelt is. 

   Negyedik a sorban, és itt már inkább koncentráltan a színészekre, pár film a sok közül ahol. ők nem csak a játékukkal nyerték el a szimpátiámat, hanem azzal is amit rájuk adtak. A sort Stanley Tucci kezdi, majd jön, Mads Mikkelsen,  és Andy Garcia sem maradhat el a sorból. Holott helyet kaphatott volna még a felsorolásban az brit elegancia tom fordi képviselője, Colin Firth is. Aki igazán nem hordani tudja, hanem viselni, mert van különbség a két szó közt,  a duplasoros öltönyöket.  

  Vannak tehát példák, amelyek mindig követhetőek lehetnének. Csupán egy kérdés merülhet fel, hogy ez az álom gyárban lehet csak ilyen, vagy a valóságban is? Én szeretek álmodozni, tegyétek ti is velem közösen, és lehet innentől kezdve, ti is más szemmel néztek filmeket ezek után.  Lehet, hogy  aztán az megjelenik a gardóbban is valamikor, vagy legalább valami hasonló. 

Barátsággal : Tibor 

    Egyik kedvenc könyvem a Galaxis útikalauz stopposoknak. Akik ismerik a könyvet, és a talán annyira nem is rossz filmet, azok tudják, hogy a válasz az életre és nagyjából mindenre a 42, meg azt, hogy „Az idő illúzió… az ebédidő kétszeresen az.” A könyv számos tanáccsal szolgál arra, ha netán rá fogunk szorulni arra, hogy elhagyjuk a földet, ami ezekben az atomfelhős, és hurrikánokkal terhelt időszakban nem is annyira elképzelhetetlen, mit tegyünk és mit ne. Ezzel együtt ugrott be, ha netán neked is távoznod kell gyorsan, nem biztos, hogy egy fürdőköpeny elegendő lenne, így arra gondoltam adok pár tippet arra, ha zakóban akarod elhagyni a föld nevű bolygót, mire ügyelj a választásnál. Vagyis útikalauz, zakósoknak.

   1, Mire figyelj, a zakóvásárlás előtt. Itt nem kell a vizes törülköző, mert úgyis leizzadsz, mire a legjobbat kiválasztod. Ellenben nem baj, ha van egy kis anyagismeret a birtokodban. Nem, nem az általános iskolai technika órák anyagismeretére gondolok.      Legyen némi fogalmad arról, mi a len, a poliészter, és a gyapjú, vagy ezek keveréke, és az elasztán is fontos lesz. Ez aztán, nem nagy kunszt, de hasznos! Amennyiben a felsorolt alapanyagokkal tisztában vagy, már félig nyert az ügyed. Tudni fogod milyen az a zakó, aminek a belső zsebében a hosszú cetlin a számok mellet a szavak, az anyag összetételre vonatkoznak.

  2,Nem 42! Amint megtanultad, hogy a lehetőleg kerüld utazásaid során, a magas poliészter tartalmat, mert nem vagy te törpe villamos erőmű, bár ez a némely gyapjú esetében is előfordul, nem csak a humorod lesz "sziporkázó". Te magad is, tudni fogod, hogy a jó zakó, kevesebb műszálat kell, hogy tartalmazzon, mint a birkák szőréből készült anyagot.  Az elasztán mint kiegészítő, főleg a rugalmasságot adja meg, és már szinte nincs olyan magasabb minőségű szövet, amiből ezt kispórolnák. Lásd slim világ terjedése, és a rugalmasság megtartása érdekében.

  3, A zakó belsejében elhelyezett márkajelzés. Itt nem az üzletlánc címkéjére gondolok. Hanem arra, hogy milyen szövetgyártótól érkezet a zakóhoz az anyag. Reda, Cerutti, Scabal stb. A zakó szövetére vonatkozó márkajelzés már adhat egy megnyugtató érzést, hogy alapvetően nem választottál rosszul. Fontos, hogy legyen még ott egy másik szám is, ami valahogy így néz ki; Super 110 s, Super 120 s. Ezek nem mást jelentenek, mint a gyapjú vastagságát, rugalmasságát, és napi szintű viselése esetén a kopásra való hajlamot. Jó, ha van róla információd.

  4, Utazásod során, a zakó lesz a stílus jegyed, tehát nem baj, ha az, pontosan követi majd a tested vonalát. Ez a jól szabott, és precízen belőtt (varrt, ragasztott) konfekciók esetében csupán pár után igazítást jelent, ujj hossz, esetleg a váll rész pontosabb fekvése. A méretre készült zakók esetén, nem lehet már ez probléma, mert rólad veszik le a pontos méretet. Itt illeszkednie kell mindennek. A zakó majdnem annyira fontos, hogy mindenhol felvegye a tested alakját, mit az űrhajósoknak a szkafander, ha csak élve a kezdeti gondolattal, egy vizes törülköző, és a fürdőköpeny is elég a föld elhagyásához, katasztrófa idejére.

  5, Az ár, mint a legnagyobb probléma.  Sajnos van egy közgazdasági probléma, ami leginkább sújtja a férfiöltözködést, mely szerint a szegénység a legpazarolóbb. Ezt úgy kell lefordítani a hétköznapok világára, hogy inkább megveszünk valamely fast fashion márka filléres szettjét, csak azért, mert minek adjunk ki többet egy amúgy sem mindennapos használatra szánt felöltőre, minthogy egyszer vennénk egy nagyobb kiadással járó, de jobb minőségű, és ellenőrizhető anyagból készült darabot. (A pazarló döntés mellet ott duruzsol a fülünkbe a hazug hamisság, hogy az is majdnem ugyanúgy néz ki, mint az egyedi, vagy felsőbb kategóriás márka.) Pedig itt a nagy baj, mert amennyiben az olcsóbb, ellenben rosszabb minőségű zakót több alkalommal visszük tisztítóba, vagy napi szinten hordjuk, rögvest kijön az anyaghiányosság összes problémája. Rövidebb idő alatt dobjuk ki, és vehetünk újat. Tudom a rohanó világban, már ez a műszaki cuccok esetében is be van árazva, öt év után új tv, mosógép, laptop, viszont nem biztos, hogy ezt kellene eljátszani a ruhatárunkkal is.

  Az útikönyv öt pillérét leírva, már csak rajtad múlik, miben indulsz útnak. „ A tudománynak persze számos csodás eredménye van, én azonban sokkal jobban élvezem a boldogságot, mint az igazságot.” ( Mondja a könny részlete.) Sokan vallják ezt, köztük én is. Legyünk tehát boldogabbak, mert egy jó minőségű zakó, ezt az érzést is kiválthatja, nem csak az űrben, de a földön is.

Barátsággal: Tibor

    Valóban csak a szürke és a kék lehet az a szín, amiben egy férfi megjelenhet ősszel? Az állításom igazi, meg nem is. Nem rég írtam a szürkeség mellett egy posztot, amiben kifejtettem, hogy az a szürke, amit minden honfi magának érez, nem is biztos, hogy annyira szürke, mint amilyennek látszik. Most pedig totális képes támadást intézek az előző írásom színvilága ellen, és azt mondom; merjünk nemet mondani a szürkeségre. Lesz abból bőven, sőt a „sötétség” már rég uralma alá is vont sokakat. Lássuk, hát én miként látom színesnek a világot. Amúgy lehet ez, egy kemény hét, iskolakezdéssel, forgalmi dugókkal, és a nyarat búcsúztató dolgosabb napok levezetéseként is értelmezhető lazulás. Öveket bekötni! 

   Bedobtam a követ az állóvízbe, és had verjen le a víz mindenkit, akik eddig nem értették a színeket. Ezzel nem állítv azt, hogy én nagy ismerője lennék, de barátja mindenképp. Legyen szép az idősödő hölgyek nyara, mert utána úgyis csak a tél közeleg. Mondjuk, ki lehetne birni azt is, valahogy ehhez hasonlóan ... 

Barátsággal: Tibor

inspirációk: instagram, tumblr, facebook  

   A legtöbb esetben, ha átnézem a közösségi oldalam megosztott képeit, a legnagyobb „lájkdömpinget” a harsányabb, és kihívóbb szetteket bemutató posztok kapták. Közben meg, ha az utcaképet nézem, a férfiak legtöbbje, - hogy fogalmazzak finoman-, a „visszafogott eleganciát” részesítik előnyben. Csak a neten vagyunk ennyire bátrak? Vagy más oka van annak, hogy nem járunk színesebb ruhákban? Illetve ha igen, miért esünk a „divatpaci” másik oldalára?

   A kérdésre nagyon egyszerűn lehetne válaszolni: igen, és átesünk. A netes, néhol arctalan bátorság inkább jellemzi az erősebb nemet, mint annak utcai felvállalása. Könnyebb egy nagy kövér okét nyomni a tűzpiros nadrágban pompázó instasztárra, mint utána ezt magunk is felvenni. Mielőtt félreértés lenne ismét, én nem azt szeretném sugallni, hogy legyen mindeni bazári majom, és vagy a kanárikat megszégyenítő színvilágban pompázó, de némi visszafogott harsányság azért ránk férne.

   Idestova negyedik éve foglalkozom a férfiak öltözködésével, és megvédve megint magam, nem szakmai szinten értve hozzá, de azt tapasztalom, hogy mi magyarok inkább vágyjuk az olaszos lezserséget, viszont közben a németes merevség hatása érvényesül, ha a valóság jön velünk szembe. Amivel nem is lenne gond, de mellette, viszont ha éppen úgy hozza a sors, egészen megdöbbentő módon tudjuk a leghülyébb divathóbortokat magunkra aggatni.  Első körben szólnék a skinny fit nadrágok túlbuzgó hordásáról, ami egyfajta sport lett már nem csak a tinik, de harmincasok körében egyaránt. Az eredmény az, hogy felül testes pocakos férfiak belekényszerítik magukat csak két cipőkanállal felvehető csőszerű nadrágszárba, amitől az egész valami nagyon furcsa formát ölt. Mivel ezzel még nem elégszenek meg, jön a slim fit pattanásig feszülő ing, ahol a gombok élete egy hajszálon függ. Az egész együtt azt hatást kelti, mintha az illető reggel, behúzta volna a hasát és majd valamikor a munkanap végén egy nagy robbanással repül ki az outfitjéből, mint egy lufi. Ez a szett módfelett kedvelt lett, mert a rossz példa ragadós, mint az a rágó, amit az utca kövére köptek és a forró flaszteren a cipőd talpára tapad. Nyúlós és gusztustalan.

  Ennél egy fokkal jobb, de még mindig, minden esetben a megoldást jelentő, a könnyebb út felé haladó, a formális viselet (lásd öltöny) helyettesítő, a "mindenre jó" farmer és zakó kombinációja, vagy farmert lecserélő chino nadrág, a kulcs a stílus zárhoz. Ezzel sem lenne baj, ha tudnánk, hogy a chino, vagy a farmer nem oldja fel annak a helyzetnek a feszültségét, ahova sajnos egy öltöny kellett volna. Itt is érezhető a közízlésre ható „követendő” példák másolása. Tudni kellene, azt hogy lehet, jobb lenne egy igényesebb, de lazább anyagú öltöny ebben a helyzetben, mint az agyon hordott casual (nem formális) szett.

   A casual fogalma sem teljesen világos, mert mi a mackónacira is rá tudjuk fogni, hogy az a hétköznapi elegancia része. Tudott, hogy nem, de mégis. Rendet kellene tenni a fejekben és ehhez nagyon sok munka és még több befogadó készség lenne jó. Illetve nagyon üdvözítő lenne, ha a negatív példákkal elől járó „celebek” is kaphatnának stílusképzést. Sok esetben és leginkább emiatt van az, hogy egy – egy felfuttatott „sztárunk” öltözködési modellje lesz mérvadó, és követendő, még ha az  felér egy virtuális környezet rombolással.  Vagy ott vannak az egyre népszerűbb, de silány minőséget kínáló fast fashion üzletek, ahol meglovagolva az amúgy is borzalmas ízlést, gyapjút nyomokban sem tartalmazó termékeit erőltetik a vásárlókra, nyomott áron, hogy aztán „egyen – ruhákban” láthassuk az utcaemberét.

  Tudom, a megoldás nem egyik napról a másikra jön, de már az is haladás, ha legalább képekben és írásokban mutatjuk be, hogyan is lehetne valami egészen másban megtalálni az arányos középutat. Mert van. Ezt nevezném én úgy, hogy a visszafogott harsányság; az a fajta merészebb öltözködés ami, macerás utánajárást is igényelhet, de ha ráérez valaki az ízére sokkal másabb lehet az összkép. A bátorság, nem minden esetben a „cigány lova”a divatban. Nem kell rögvest követni egy trendet, ami nem áll jól nekünk, ellenben lehetünk magunkhoz mérten is „örültebbek” csak a megfelelő ideákat kellene követni. Ebben próbálok szerény módszereimmel támpontokat adni, neked pedig nem lenne más dolgod, csak néha olvasni, megnézni és véleményt alkotni arról, amin dolgozom.

Barátsággal: Tibor 

   Azon gondolkodtam, hogy az oldalzsebes kockás mintás rövidnacik és a „zokni-szandi”, (most olvasom fesztivál is lesz) korszakában mi az, amit mi, férfidivat-firkászok, bloggerek, stílustanácsadók elrontunk. Mi az oka, hogy pénzt, időt, és energiát nem sajnálva, morgó modorban verjük a klaviatúrát, és semmi, de semmi nem akar változni az öltözködés területén. Még magunkat is beáldozzuk, hogy megosztott képekkel tereljük a figyelmet az alapok irányába. Mivel most én írok, magam kell, hogy kritikával éljek magammal szemben.

   Biztos nagyon goromba vagyok, és sértő lehet a modor, amivel úgy érzem, célt kell érni, hogy a zakó ujja ne lógjon a kézfejre, vagy a nadrág szára ne harmonikázzon a lábszáron. Az is biztos, hogy úgy tekintek sok olvasómra (mekkora már az arcom, hogy soknak gondolom a „népest”), mint azokra a férfiakra, akikkel akár egy sör mellett, a csajok kidumálása után, mondjuk, beszélhetnénk – már ha érdekelne – a fociról, vagy az autókról, közvetlen, hátbaveregetős módon. Pedig lehet, pont az a baj, hogy azt gondolom, a divat és a stílus valami egészen más dolog, mint azok a témák, amelyek egy egész férfimagazin középen nyitható részét megtöltik. Nem is lehet vitatni, hogy érdekesebb két szép női comb, mint az ing mérete, vagy a gatya szára, holott jobb esetben a két comb közé vezető út már ott is eldőlhet, hogy miben közelítjük meg őket. (Üsse kavics, persze én vagyok eltévedve, mert azt már nadrág nélkül éljük meg…)

    Aztán az is baj lehet velem, hogy túlértékelem azt, hogy a megjelenés a férfiak esetében is lehetne - egy megkötendő üzlet esetében - a siker kulcsa. Viszont amikor egy  kávézóban ülve még ki sem kell hallgatni a szinte ordibálva kommunikáló „bizniszmeneket”, tudjátok, az a fajta, aki elnézést kér, mert csörög a mobilja, majd kis ívben félrefordul az asztaltársaságtól, és fennhangon üvölti bele a másik asztalnál ülő vadidegenek arcába a telefonba kapott „extra titkos” üzleti információit. Ott nem a csak megjelenés stílusával vannak bajok... Tehát lehet valóban téves a felfogásom, hogy az öltözködés szoros összefüggést mutat az elért sikerekkel. (Legott igazolva azt, hogy én értékelem túl a dolgot ismét!)

   Pedig jó lenne végre szintet lépni. Nem nagyot, csak épp annyit, hogy tudjuk, merre lenne az arra, és miért nem jó, ha zakó alá rövid ujjú inget vettünk fel. Jó lenne, ha a konfekcióválasztás esetén nem csak a leértékelt, extra magas műszáltartalmú, már tavaly sem volt divattal kreált holmikat vennénk meg. Vagy ha nem a „kis hamis” márkákkal akarnánk kitűnni.  Itt is tudom, hogy a pénz beszél, a Tibor meg ugat. Pedig csak vakkantok. Nem is morgok már, hogy nem biztos, hogy az a nyerő, ami olcsó, de az sem, ami felárazva drága. A középutat is meg lehet találni, csak kicsit keresni kellene.

   Jön az ősz,(mekkora felfedezés) és már a bődületes hőség sem lehetne kifogás arra, hogy hallgatva akár még rám is, ne a tavalyelőtti agyontaposott cipő legyen a lábunkon a kitérdesedett nadrág mellé. Az igazság az, hogy lehet nem kiabáltuk(tam) tele a netet arról, hogy most kellene még körbenézni a leárazások miatt. Mert az tuti, hogy nézve a globális felmelegedés következményeit, egy tavaszi vagy nyári szett még néha október derekán sem rossz viselet azoknak sem, akik a huszonnyolc fok árnyékban esetén már bundát vennének, mert fáznak. Ezzel csupán annyi lett volna a cél, hogy nem vagyok kellően arrogáns ahhoz, hogy az arcába toljam férfitársaimnak, hogy itt az idő. Nem késő még összeszedni magunkat, és a legújabb (és legdrágább) mobilkütyü helyett az arculati tervünkre adjunk ki pénzt. Tényleg lépjük már meg azt a szintet, hogy az igény érzése legyen meg arra, hogy a nyakkendő nem úri huncutság, vagy a díszzsepi nem a piperkőcség csimborasszója. Közben tele pofával röhögjük körbe azokat, akik már felismerték a maguk és környezetük számára is kedvezőbb megjelenéssel járó érzés bizsergését. Hibáztam, hogy elfogadom azt a tényt, hogy vannak munkahelyek ahol szinte kinézik azokat, akik már kicsit adnak magukra, vagy felteszik a kérdést, hogy netán állásinterjúra vannak-e bejelentkezve, mert felvettek egy jobb zakót.

   Gondolkodom, hol rontottam el? Aztán ha visszanézem a számtalan dorgáló, lehet csak számomra humoros írásom, bejegyzésem, arra jutok, hogy én megtettem mindent, amit tehetségem engedett. Tehát most rajtatok a sor, szedjétek már össze magatokat, és követve blogom, közösségi felületeim inspirációkat nyújtó képeit, gyertek, és lépjünk közösen szintet. Már azzal sokat tesztek hozzá, ha ezt a pár sort a képekkel megosztjátok azokkal, akiknek úgy gondoljátok, kellene egy lökés. A Taigetoszról! (Nem, de majdnem.) Tényleg csak együtt tudjuk ezt a lépést megtenni. És mi tartana vissza tőle? Nagyjából a semmi.

Köszönettel, és töretlen barátsággal: Tibor