Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Tibor Stílus Lapja

Ne "zakózz" nagyot!


zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor

   Több tételben kapjuk az „ívet” amikor egy ünnepi eseményen látható fazonokat nézzük, vagy csupán az egyik kereskedelmi televízió műsorába tekintünk bele. Jobb esetben talán messziről jól mutat, de hogy színben és fazonban valami nem stimmel az már nem az tuti. Viszont az, hogy ezt mi elkerüljük és kicsit „edukáljuk” magunkat, - piff, hogy mennyire művelt ez a blogger, hogy "ismeretlen" szavakkal dobálózik -, ma azt írom le képekkel társítva mi a jó zakó ismérve, még ha az konfekcióból származik. Vagyis, ne verjenek át, ha már „zakót kapsz”.

zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor
Digel zakó 

  1, Minden szabály alapja a méret. Ismerve a hazai szokásaink legjavát, tuti, hogy két számmal nagyobbat veszel, csak azért, mert "spúr" vagy, arra gondolsz mi lesz, ha majd egyszer a rengeteg pacal után nem férsz már bele. Nyugalom, addigra pont ki megy a divatból és ezért nem veszed többet fel, de legalább addig is volt egy „baromi bő” zakód. Kérlek, ne vedd meg a méretednél nagyobb darabokat, mert nagyon nem jól mutat és soha nem az a cél, mint egy egykor volt mondta sugallta:„Majd bele hízol (nősz) úgyis fiam”. 

zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor
Instagram 

  2, Anyaga legyen minőségi. Tudom nagy a vonzódás a „tájkép” zakók iránt. Mi az? Nem tudod mi a „tájkép” zakó? Olyan, mint a tájkép festmény, messziről jól mutat, de ha közel lépsz hozzá, rögvest látszanak az elnagyolt ecsetvonások, itt meg a szabó ollóvágások. Az anyaga ezeknek a legtöbb esetben a műszál használat miatt viselhetetlen, főleg nyáron, de télen még inkább a súrlódások végett. Szikrázó hangulatot teremtve. A jó zakó anyaga, nem tartalmaz műszálat, vagy csak nagyon kis mértékben. Legyen az tiszta pamut, vagy len. Nyáron inkább a len ajánlott. Viszont akkor mi van a dzsörzé anyagokból készült casual zakókkal? A kérdés jogos, de ezek amennyiben minőségi gyártónál vett szettek része, hidd, el nem okoznak csalódást. Minden esetben nézd meg a zakó belsejébe varrt, anyagminőséget igazoló cédulát. ( Jobb esetben nem kamu! )  Óvakodj a „no name” gyártók színpompás termékeitől!

zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor
Len zakó 

  3, A bélés. Miről gagyog ez a blogger, bélés nyáron? Nem csak nyáron, de tavasszal és télen is fontos a bélés. Itt nem csak az esztétikai kérdések mérvadóak, hanem az, hogy a bélés az, ami a tested felületével találkozva adja a zakó kényelmi garanciáját. Persze ez a nyári, és tavaszi zakók esetében minimálisra csökkentett, hogy ne kapj gutaütést. Legjobb zakók esetében a hónalj részen találkató bélés el is különül anyagában a belső fali résztől. Lehet a bélés mintás, hogy csavart vigyen a megjelenésedbe.

zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor
Zakók

  4, A váll és a "rever". Neuralgikus része a zakónknak a váll rész kialakítása. Csapot váll, vagy kiemelt válltömésű. A lezserebb megoldás a csapott vállú zakó, ezek inkább azok, amelyek olyan alkatú férfiaknak jó, akiknek eleve, széles válla van. A túlzott válltömés neki már inkább ront, mint javít a megjelenésen. A zakó esetében, ha csapott, ha kitömött a váll rész, fontos megnézni az eldolgozottságot. Az igénytelenebb gyártók itt hibáznak a legtöbbet, és lesznek a Notre Dame-i toronyőr hasonmásai a zakó viselői.zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor   A rever, vagyis a gallér rész szintén problémás részlet. A mai kor divatja szerint ez, egyre vékonyodik, nem menő a széles rever. Viszont a hiba lehetőség itt is pontosan látható, ha az zakó gyártója elnagyolta a dolgát. A gomblyukazás minősége, és szép eldolgozása a rever felső részén szintén fontos elem. Vagy a rever szélvarrása, illetve a felső rész belső hajtókájának anyaggal való kibélelése. Ha ez hiányzik, veszt a zakó a tartásából.

zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor
Széles rever 

  5, A gomblyukak. Az egyik legszembetűnőbb hiba az eldolgozatlan gomblyukak sokasága. Kilóg a cérna, nem stimmel a szín, feslő anyagok. Ilyen látvány esetén fogd menekülőre. A zakó ujjának végén található gombsor igénytelen kidolgozása árulkodik a silány minőségről. A prémium minőségű zakók esetén ez nem lehet csúnya. Fontos apró részlet, de ronthatja az összképet, ha elnagyolt és igénytelen munka látszik rajta. A zakó esetében a zakó ujj gombsorsa egyfajta díszítő elem. A gombok fényessége, anyaga, és a felvarrásához használt cérna miatt. Figyelj erre is oda, amikor a zakód kiválasztod.

zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor
instagram 

  6, A zakó szabása. A végére hagytam a nyalánkságot. Itt a szabás, „elszabás” lehet, legyen az slim fit, vagy regular. A konfekció méretbe zárt világában, az egységesített embertípusokra gondoltak, melyek válla, dereka és ujjának hossza azonos. Persze, hogy nem! Viszont ha már ez van, és ezzel kell kezdenünk valamit, legalább legyen olyan a mihez, ha hozzá kell nyúlnia a szabónak, ne azzal kezdje: "Uram, hol vette ezt a borzalmat?" A jól szabott konfekció zakó majdnem passzol, csak némi igazítást igényel. Ez legtöbb esetben az ujj, és néha a derék részt érinti. Ha többet kellene hozzányúlni, az már régen rossz. A jól szabott konfekció tart méretben olyan darabokat, melyek igazidnak a különféle magasságú, illetve mélységű férfiakhoz. ( Speciel én is mély vagyok, és mégis találok megfelelő méretet… ) a mérttáblázatuk nem csak egy sorban létezik.

zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor
Instagram

  Remélem sokban járulhattam hozzá, hogy a ne legyél "megzakózva", és e legjobb minőséget válaszd, ha már konfekcióból elégítetd ki igényed. Inspirálódni ott az instagram, facebook és tumblr oldalam, de követheted videó blogomat is a YouTube csatornán.

Barátsággal: Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Lakodalom van a mi utcánkban …  

    Amikor életed egyik legszebb és legemlékezetesebb napja közeleg, és már a frász vert ki, mert a lista, amit leendő feleséged összerakott a rokonok névsorával, és a zenészek, akiket rávettél, hogy jöjjenek bazseválni, és a cukrászat ahol az összes édességet végigkóstoltátok már rég letudva. Na, akkor és talán az utolsó pecek, bombasztikus hangulatában, ami valóban olyan, mint a legutolsó Tom Cruise film akciójelenete. Pirosat, vagy a fehér drótot kell elvágni.  Akkor jössz rá egy átizzadt éjjelen, hogy a fenében, nincs még meg a ruhám, amit az utolsó szó kimondására kellene magamra ölteni. Remegő szájszéllel, és pattanásig feszült idegekkel rontasz be a legközelebbi üzletbe, hogy végleg letudd azt, amit le kell tudnod. Legyen szép esküvői ceremónia ruhád. Drága arád már rég túl van az utolsó igazításokon, de te még a francia nyakkendők, és zsakettek rémképeivel küzdesz valahol egy porosodó üzletben, amit valaki ajánlott, hogy oda menj, mert elintézni csak ott lehet azt. Persze mindezt azért, mert nem szeretnéd, hogy az középsulis barátaid azon röhögjenek, hogy pont abban az öltönyben, vagy amiben együtt ballagtatok el nem oly rég. Közben pedig nem elég, hogy majd egy tarka-barka színes kompánia nézzen veled farkasszemet, nem akarva azt, hogy szublimálódj a vegyes körettel. Jobban teszed, ha most elolvasod ezt a bejegyzést, és együtt vesszük végig, higgadtan, miért nem szabad kapkodva esküvői ruhádat kiválasztani. Sorvezetőnek pedig lesznek képek is, hogy láss olyan dolgokat, ami inspirálhat. Kövess, és majd én, vezetlek. ( Nekem már nem drága … )esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom

1, Idő az nincs! Nincs, mert dolgozol, és csak hétvégén érnél rá arra, hogy dönts, sötétkék, vagy fekete, vagy mélyszürke az a szín, ami majd a fellépő szetted színe lesz. Pedig, jobb, ha felkészülsz, mert időt kell erre is szánnod. Nem mindegy milyen lesz az outfit a menyasszony mellett. Ja és, hogy elrontsam a kedved, ez nem letudható egy nap alatt.

 

esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom
Dobó Kathia, Digel Store Budapest 

  2, Van idő, de nincs kedved. Legyen! Gondolj arra, hogy két dolog történhet, vehetsz egy átlagosan ronda szettet, amiben nagyon nem érzed majd jól magad és arra gondolsz, jó lesz majd ez egy másik szintén pap előtti eseményen, de ott már nem te leszel az aktív szereplő. Inkább legyen jobb a kedved, és szerezz be egy olyan kombót amit aztán vagy más elegánsabb megjelenést igénylő eseményen is felvehetsz, vagy legyen ez az összeállítás, ami csakis erre a dicső napra szól, de abban aztán tuti jól is érezd majd magad. ( A képek úgysem csalnak, majd meglátod.)

 

esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom
Digel Store Budapest 

   3, Próba macera! Nem az, de a szükséges rossz. Ne csak egy helyen nézz meg dolgokat, hanem több ajánlást is vegyél figyelembe. Mára hála a divat magasságos isteneinek, több helyről válogatva juthatsz a legjobb megoldáshoz. Próbát viszont nem úszhatod meg, és jobb is az, mint a kapkodás. Tudjuk, annak sehol nem volt még jó a vége!esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom

   4, Legyen egyedi!? Attól, hogy később akár egy elegánsabb öltönyt választottál csupán, és nem szmokingot, vagy frakkot. Tedd egyedivé valamivel, ami csakis erre az alkalomra lesz rajtad. Egy szebb kiegészítő, egyedi nyakkendő. Tudd, hogy nem te vagy a hetvenedik rokon az eseményen, hanem a főszereplő. Éppen elég fura társaság lesz majd ott extra megjelenésében, és itt az „egyediség” nem pozitíve értendő.esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom

   5, A szett kiválasztásakor ne legyen ott anyukád! Durva, amit írok, de jobb egy barát vagy a leendő életed párja. Édesanyád itt most csak ronthat a helyzeten. Hidd el, nem hasból beszélek. Tudjuk minden fiúnak az anyukája az, aki azt mondja, „pici fiam ebben leszel a legcsinosabb vőlegény”. Aztán azt látjuk, hogy a nadrág több számmal nagyobb, a zakó szintén, és az egész valami furcsa „ez nem én vagyok” érzést sugall. A barátod jobban látja azt, amit az „anyai szív” elfed. Az életed párja pedig azt ismeri miben lesz ő majd a ceremónián melletted, és ezt persze te is tudni véled, ha másból nem, is mint a leemelt összegből a számládon. Ellenben ő tud abban segíteni, hogy passzolni fogtok egyáltalán egymáshoz egyáltalán.esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom

   6, Készítess, vagy konfekciót vegyél? Két érv, és két összeg. Az egyik üti a másikat. A varratás extra kiadással és persze időben is sokkal több ráfordítással járó ügylet. A mellette szóló érv, hogy valóban egyedi lehet a megjelenésed. A "másnak ilyen nem lesz soha" érzését adja! Viszont mekkora már annak az esélye, hogy pont aznap ugyan abban a kihízott öltönyben fussatok össze a házasságkötő terem előtt egy másik vőlegénnyel? Nagyjából a nullához közelítő szám. A konfekció mellet az ár, és a gyorsaság szól, de nem elhanyagolható, hogy mára ez a kelléktár is van annyira igényes, hogy még a legfinnyásabb elképzelésnek is tud meglepetést okozni. Árban is, de ez hagyjuk ezen a szép napon amikor egy életre szóló igent kell majd elrebegned.

 

esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom
Dobó Kathia , Digel Store Budapest 

  Összefoglalva: Ne kapkodj, időd az nincs, nyugi mert választék viszont több is mint gondolnád. Ehhez nem kell anyukád, de jó ha majd látja mi lesz rajtad, akkor amikor ott lesz az esküvőn. Varrass, de maradj épelméjű, még ha a szerelem el is vette rég, az összes sütnivalód, tehát ha lehet (ötlet) válaszd a konfekciót. Az utolsó szó jogán pedig egy tapaszatalati úton szerzett tanács. Jól gondold át! Mármint a színválasztást, mert mást  már úgysem tehetsz.

Többet ... 

Barátsággal: Tibor

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


„On - légy”, avagy a webes shopping!

web webshop internet tiborstíluslapja online  piac  stílustippek férfidivat  tanácsok  tsl tslstyle

  Olvastam egy bejegyzést, hogy egyre népszerűbb a „nagy vízen túl” a webes vásárlás a ruházati termékek, divat cikkek esetében, és ez nem csak az egyszerűen megvehető cipő, vagy nullszériás kiegészítők piacán jelentkezett tömegével. Mivel a fiatal felnőtt (jó legyen, mondjuk tini) célcsoport, már nem tartja a plázázást olyan trendi dolognak, mint egykor. Persze helyette növeli a zsírpárnát, mert ki sem mozdul a monitor elől, tömi magába az egészségtelen cuccokat, és röhög a szülein, amikor azok azt mondják, hogy gyere, veszünk neked egy – pár jó ruhát. Gondolhatjuk ez is egy tengerentúli mese, de mint minden egyszer begyűrűzik ide ez is, mint sok minden más. ( Hülyeség … ?) web webshop internet tiborstíluslapja online  piac  stílustippek férfidivat  tanácsok  tsl tslstyle  

   Számos márka, vette a fáradságot és feladva eddigi webellenes magatartását, elindította az online piacterét, hogy elkerülje a fogyasztó, vásárló vesztést. Vagyis a költséges üzlet fenntartás helyett, nyomul a web2-n. ( Nem tudom mi az, de jól hangzik! ) Sokan már idehaza is ebből a tömeges nyomulásból kimaradva szeretnek online vásárolni, és inkább vállalják a rizikót, hogy lehet egy – két esetben mellé nyúlnak méret szempontjából, de legalább nem kellet könyörögni az eladónak, vagy megküzdeni a kuponnal hadakozó nők seregével, az adott napokon. Nem, nem azokon a napokon! Sok előnye van ennek is, de persze a hátrány is annyi. Mert ugye nyomjuk a gombokat, nézzük a képeket, hogy milyen a színe, és pont a többféle monitor beállíts miatt, „hupikék törpikék” jönnek elő. Aztán mobilokon, tabletek meg mindenféle eszközön is nézzük a mérteteket, a szabványokat, és ha jól vettük ki olvasó szemüveg nélkül nyomunk egy „kövér” entert. Rakjuk a virtuális kosarunkat tele. Irány a fizetés! Jobb híján megbízunk a cégben, és megadjuk az összes adatunkat, majd lehúzza a kártyáról a pénzünket. A megbízható online piactér, a szállítást is belekalkulálja az árba és a posta, futár díjazása is le van tudva, ha veszel még egy pár fölöslegese zoknit amire amúgy semmi, de semmi szükséged nem volt.

 

 

web webshop internet tiborstíluslapja online  piac  stílustippek férfidivat  tanácsok  tsl tslstyle

 

   Nem vagyok ellene sőt, egyre inkább mellette vagyok, mert sajnos az elmúlt hónapokban egyre több alkalommal csakis online tudtam beszerezni azt a cipőt, vagy azt az inget, nyakkendőt, amire vágyakozva tekintettem, amikor megnyitottam az instagram applikációt. Hiába jártam le a lábam tövig, sehol nem volt, vagy már elfogyott, illetve nem is ismerték. Egyre több darab pedig pont csakis weben elérhető, ezzel is arra ösztökélve, hogy ott vegyem meg. Van buktató, vagy nincs, ellopják a pénzem, mert soha nem is létezett az, az a márka ami „Adijos” néven gyárt cipőket? Bizony lehet! Ezért nem árt az óvatosság, és persze az, hogy csakis olyan cég webes oldaláról rendelj, amit ismersz, vagy tudod, már hallottál róla, hogy valaki már vett náluk valamit, és neki bejött. Bizalmi ügylet ez!

  Pár tipp, és ezzel zárom is az netes vásárlás melletti bejegyzésem. Sorban pár lépés, mielőtt méreted alatti, kicsi, szűk és „tiszta műszál szöszmöszmackót, kitömött mókust és Ruma cipőt” rendelnél.

 


 

web webshop internet tiborstíluslapja online  piac  stílustippek férfidivat  tanácsok  tsl tslstyle

   A, Legyél tisztában a saját méreteiddel, mert a derékbőség, a lábad hossza, karod mérte, minden porcikád centiméterben megadott adata, fontos pontja lehet a webes vásárlás buktatóina elkerülése esetére.

   B, Csakis olyan netes felületen rendelj, amimnek ismered a kontaktcímét, telefonos elérhetőségét, esetleges bemutató termét, és tudod, hogy nem egy „lenyultunk.xtr” a végződése a reklamációs email címüknek.

  C, Olyan helyen vásárolj, ahol garanciát adnak a visszafizetésre, ha nem lenne jó a termék, amit rendeltél, mert nem lesz helyed a méreten aluli cipőknek, vagy ingeknek.

  D, Ha lehetséges, utánvétes vásárlással vegyél meg bármit, ami ruhadarab, mert még a futárnál átvétel előtt tudod tisztázni, hogy a piros nem sárga, vagy a rácsminta nem kerítés.

  E, Legyen lehetőség arra, hogy a kiszállítás időpontját te tudd meghatározni, mert nincs is szebb, mint a negyedszerre sem volt otthon ezért visszaszállítottuk a terméket, cetlit találni a postaládádon.

  F, F – mint „fake”, „faék”, vagy más néven simlis áruk webshopja. Ezek legtöbb esetbe olyan márkás termékeket kínálnak irreálisan alacsony áron, hogy azt még az is észreveszi, aki meg akarja állítani a földet, mert ki a kar szállni, vagy felfelé sikít a hullámvasuton. Itt, vagy már az lején lenyúlták a pénzed, és soha többet nem tudsz róluk, vagy küldenek valamit, és a dobozban jobb esetben nem atomhulladék lesz, ami akár megnyugtató is lehet.web webshop internet tiborstíluslapja online  piac  stílustippek férfidivat  tanácsok  tsl tslstyle

   Ezzel zárva, arra bíztatok mindenkit, hogy nyugodtan vásároljon online, nem csak kerti – háti motoros fűkaszát, de akár egész öltönyt is, viszont a fent felsorolt „intelmeket” betartva, odafigyelve, hiába a csábító ár, a szebbnél szebb szín, forma, fő a nyugalom és a biztonság. Arra meg majd egy következő posztban térnék ki, hogy én kiket ajánlanék a figyelmetekbe. Addig amennyiben végeztetek ezzel a bejegyzéssel, olvassátok régebbi posztjaim, és kövessétek a közösségi felületeimet!

Barátsággal: Tibor


 

 

 

 

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kinek nem inge, ne vegye magára!

  

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr

   Az ingekről tényleg nagyon röviden és lényegre “tömören”, ahogy azt megszoktátok tőlem. (Bár már nem emlékszem magáztalak - e titeket, vagy tegeztem - e, önöket…) Első tézis, az ing nem póló! ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr 

  Hiába is csábít, hogy a kényelmével elkápráztassa a nézőket, az ing az ing, a póló pedig póló. Második tézis, az ing nem csak a hideg, vagy a meleg ellne viselt vászon darab! Az ing a férfiember egyik legfontosabb ruhadarabja. 

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr
Emanuel Berg 

   Az ing az, amit nyakkendővel, vagy a nélkül, zakóval és/vagy „zakótlan” hordhatunk. Az ujja pedig hosszú! Nem teszek kompromisszumot 40 fokban, sem, sehogy! Az ing amit, tárgyaláshoz, irodában, utcára, munkában, öltönyhöz főleg, csakis hosszú ujjal készülhet. A nyár, és a meleg tavasz csakis ott engedi meg a lazaságot, ahol annak helye és ideje van: vízpart, strand, stb. 

  További tézisem. Vegyél alá valamit, vagy sem? Nos, ebben nem lennék ennyire szigorú. Sokan hordanak az ing alatt pamut atlétát. Szerénységem ezt már páncélnak tartja, de praktikus oka is lehet a viseletének. Tehát szabadon vállalt gyakorlat lehet ez is.

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr
instagram

   A tézisek sorában a gallér a következő. Itt számomra nincs szabály, de elegancia szempontból lehet, egy döntésképtelenség mihez mi kell, helyzete. Cápa, vagy sima. Két gombos magasított, legombolt. Sorolhatnánk. Itt a szabály az, hogy a fej formája melyik gallért részesíti előnyben. Mert nem mindegy, hogy a gömbölyű még kerekebb lesz, vagy a hosszúkás, elnyúlt. Mármint az arcunk, persze nem az ing ára miatt. Alap, hogy rossz szokásaink egyike, a legombolt inghez vett nyakkendő. Én azt vallom, a legombolt gallérú ing, inkább casual, tehát nem vegyél hozzá fel nyakkendőt.   Extra, hogy manapság a legombolt gallér dupla, és ehhez is hordanak nyakkendőt, nem elég, hogy duplán csúf ez az ing, de még rontunk a helyzeten.

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr
instagram 

  A tézis antitézise. Szintézis. Szín/tézis. Az ing színe lehet sima, egyszínű, ez főleg akkor hasznos, ha a nyakkendő dominál, és a hozzá a zakóban hordott díszzsepi. Ellenben, ha mintás az ing, és itt főleg a rácsok, kockák (politikamentesen) jönnek képbe, soha nem lehet a nyakkendő zavaróan mintázott. Túlzások elkerülése érdekében. Bár itt is mint minden esetben a divat, mondja meg, hogy ki vagy. Vagy épp ki nem!

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr

   Az ing „mandzsettássága”, vagy mandzsetta nélkülisége fontos kérdés lehet. A mandzsetta az ing igazán elegáns, és fontos kiegészítője lehet. Viszont nem kötelező, csak abban az esetben, ha a helyzet, és a hely megkívánja azt. Variációk széles skáláján mozoghatunk. Itt viszont valóban fontos, hogy a zakó ujjának hossza be legyen rendesen lőve, hogy a mandzsetta érvényt szerezzen. Vagyis látszódjék az, ami az ingből épp, hogy látszódni kell, a mandzsettagomb. 

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr

   A tézisek tézise. Az ing formája, szabása és a testen felvett íve. Talán a legfontosabb, hogy az ing nem lóghat, nem lehet több számmal nagyobb, és nem lehet kisebb sem. Itt már igazán nem panaszkodhatunk, mert mára elmúltak azok az idők, amikor azt kérdezték, hogy az úrnak valami baja van, hogy ilyen furcsán mozog, és a válasz az volt rá, - Nem, nem csak a „Macsonyaalsó Konfekció Ruhagyár” termékét viseli. A konfekciós, és nem szabóságban készült ingeknél is ügyelnek a hossz és a nyakméret mellett az ujjhosszra is.

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr

  A modern ingfelfogás egyre jobban ügyel arra, hogy az ing sokszori hordás miatt is megmaradjon formájában és színében. Másik és ez is felfogás kérdése, főleg a feminista mozgalmak miatt a vasalhatóság. Mert ki szeret vasalni, persze ha nem tisztítóba hordja a ruháit. A kompromisszum itt is a vasalás minimalizálása felé halad. Bár néha számomra a “non iron” esetében azt az érzetet kelti, hogy az illető csak az ing látható részén futtatta meg a forró nehéz fémet. ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr 

  A tézisek sora még bővíthető, de számomra ezek voltak a legfontosabbak mára. Szabad választás joga, hogy a gallér milyen, a színek skálájában melyik a legjobb számunkra, a mandzsettást, vagy a sima gombost vállaljuk be, a formája slim fit, vagy kevésbé karcsúsított, szabót kérünk meg a méretre gyártás során, mert Krőzus unokái vagyunk. A vasalhatóság fontos pont a családi béke megőrzése végett, vagy annyira kreatívak vagyunk, hogy mi simítjuk el a ráncokat. Az ingben a lényeg, hogy ne hanyag, slampos választás kényszerűsége látszódjék rajta. Mert a cipő után, ezt nézi meg rajtunk a teremtés “szebbik” produktuma. Ugye nem voltam szexista?ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr

  

  És nem akarunk nemes halált halni, természetesen, és főleg erőszak által? Mint általában itt is érvényes a mondás, hogy nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel.   Tudod: YouTube, instagram, facebook és persze a tumblr is. 

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr

Barátsággal : Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Sugárzó optimizmus (ez egy pozitív bejegyzés)!

divat  stílus  blog üzletajánló  stílustippek  stílustanácsok  férfidivat  tsl  tslstyle blogger  instagram  facebook  tumblr

   Vannak napok, amikor az ember átmegy „negatívba”, és még a méz is keserű, de aztán arra gondol, van nekem erre időm. Mert ha több napod veszi el a búskomorság, és levertség minek az egész.  Tagadod vagy sem, ugye tavaszodik, meg a leányok is egyre szebbek, és lengébb a textil, tehát van minek örülni. Mindezt annak a jegyében is, hogy minap megszaladt a klaviatúra és áradt belőlem a rossz, bizonyára többet néztem a kelleténél a „House of cards” sorozatot, és nem a ruhákra koncentráltam benne, holott öltöny van ott dögivel. Akkor viszont lépjünk is, mert ígértem, hogy lesz egy üzlet, "bevásárló" lista, amiben talán te sem csalódhattál, csalódhatsz. Tudom kedves vidéki, - és itt ne vegye senki sértésnek a jelzőt – mert én is az voltam, vagyok és leszek, de ezek az üzletek Budapesten találhatóak nagyobb számmal, emiatt megint elmondható, hogy vízfejű ország vagyunk. A lényeg, hogy a sem a sorrend, sem semmi más nem jelzi majd itt a felsorolásban, hogy ez, vagy az lenne a jobb. Ez egy teljesen magam, és benyomásaim által rendbe szedett lista, ahol azon ruházati üzletek szerepelnek, amelyeket én is kedvelek, és peresze hordom is a termékeiket. Lásd a képen! 

  Dobpergés helye itt lenne, de azt leírni nehéz, tehát csapjunk a lovak közé, és jöjjön a „best buy” lista. Az üzletek és boltok neve egyben link is, tehát a pontos címeket a rájuk kattintás után megtalálod. (Szolg.Közl.)

divat  stílus  blog üzletajánló  stílustippek  stílustanácsok  férfidivat  tsl  tslstyle blogger  instagram  facebook  tumblr

  Loft Outlet: Egy hely, ami ugyan egy raktár épület középső traktusában van, és számomra szinte egyfajta bronxi hangulatot ad, hogy a vasajtó csengőjének megnyomása után, iszonyatos berregés fogad. Már várod, hogy egy marcona úr, kérdezze meg, - a „Soprano családból, hogy van tagságija? „- amikor nyílik az ajtó. Mindezek után viszont jön a kellemes meglepetés, az olasz fazonok mániákusai számára, hogy „little Italy” itt van. Öltönyök, zakók, nadrágok, ingek és cipők, na persze a kiegészítők sem hiányoznak. Része hajló vagyok, de Kun Gergely (Geri) az, aki engem igazából erre a pályára sodort, Ő ugyanis az egyik tulajdonos. Ellenben lehet, ennek már kevésbé örül, de egy elvitathatatlan, hogy üzlete „kis magyar” divatkövetők kötelező helye. Ár érték arány rendben van, minőség a konfekciós olasz holmik között az egyik legjobb. Ajánlott hely, viszont egy biztos, nem elegendő a „lapos buksza”.

divat  stílus  blog üzletajánló  stílustippek  stílustanácsok  férfidivat  tsl  tslstyle blogger  instagram  facebook  tumblr

Cross & Fileld: Kedves, tradicionális családi üzlet a Pozsonyi úton. Nyugis, amolyan békebeli igazi polgári szabóságból lett, igényes konfekciót áruló minőségi üzlet. Legelső komoly tapasztalatom ott ért, hogy a mesterséget mennyire lehet szeretni, és tisztelni. Közben az összes kritériumnak megfelelő igényesség megtalálható itt. A termékskála tényleg a maximumon van, nem lehet gond, ha kiegészítő kell, vagy egy komplett ceremónia szett. Érdemes betérni, mert érzéssel közelednek a leendő vásárló felé, tudni fogod, hogy nem leszel elégedetlen, amikor távoztál. Ellenben itt, is mint minden hasonló magasabb színvonalon dolgozó üzletben, se számítsa arra, hogy a pénztárcád kímélnék.

divat  stílus  blog üzletajánló  stílustippek  stílustanácsok  férfidivat  tsl  tslstyle blogger  instagram  facebook  tumblr

   Férfi Ruhaszalon: Deák tér és az Adrássy út arany háromszögében, a Révay közben egy kis üzlet, ami igazából a ceremónia szettek kiemelkedő választékét kínálja a leendő vőlegények, karmesterek, vagy bálozók részére. Viszont ebben az egyik talán legjobb Budapesten, de sértés ne essék ez is amolyan szubjektum részemről. A ceremónia mellett, van persze jobb minőségű konfekció, ami inkább az üzletemberekre fókuszál. Öltönyök és zakók, na persze ingek is.  A márkáiról előző évadban sokat írtam, ha teheted, nézd meg a régebbi posztokat. A „bejelentkezéses” alapon működő üzletben, tényleg te lehetsz az akivel egyedileg foglakoznak. Nem szabad kihagyni, ezt a boltot sem. Árak tekintetében nagyjából azonos azzal, amit képvisel, de ez ne ijesszen meg senkit.

divat  stílus  blog üzletajánló  stílustippek  stílustanácsok  férfidivat  tsl  tslstyle blogger  instagram  facebook  tumblr

  Dress Me and You: Méretes szabóság, ahol nem szálltak el még az árka. Amikor olyan dolgot keresek, amit szinte sehol nem lehetett kapni, ide szoktam jönni, mert az biztos, hogy van. Ha meg még sincs, holnapra lesz. Elmondhatom, hogy kezdeti lépéseim szintén segítette az üzlet, és mára már rutinná vált „tapogatós” vásárlásaim őtőlük tanultam el. Ha a konfekció és a régebbi megunt ruhadarab igazításra vár, őket szívesen ajánlom. Aztán ha már ott vagy úgysem állod meg, hogy ne vegyél magadnak valami kiegészítőt. Ár és az érték itt is a gondos odafigyeléssel társulva, számomra megfelelően eltalálva.

divat  stílus  blog üzletajánló  stílustippek  stílustanácsok  férfidivat  tsl  tslstyle blogger  instagram  facebook  tumblr

  Vathy’s Corner: A felsőkategóriás konfekciók helye. Itt valóban igaz az, hogy nem egyszerű megoldásokat keresők lesznek azok, akik betérnek. Te se tedd, ha nem vagy felkészülve arra, hogy a minőségért valóban fizetni kell, és nem keveset. Két üzletük, évek óta a megszokott, és magas színvonalat képviseli, válogatott márkáit. Az olasz prémium brandek helye ez, de persze egy „alacsonyabb” árfekvésű casual szerelmese is megtalálhatja a számára kielégítő szetteket. Ár, érték itt a legmagasabb az eddig felsorolt üzletekhez képest, de mit is várhatnál ott, ahol „ezek” a prémium márkák képviseltetik magukat. Azon követőim számára ajánlom, akik nem tűrnek kompromisszumot.

divat  stílus  blog üzletajánló  stílustippek  stílustanácsok  férfidivat  tsl  tslstyle blogger  instagram  facebook  tumblr

   Digel Store Budapest: Gondolom, aki rendszeresen követi tevékenységem, nem lepődik, meg miért ajánlom ezt az üzletet. Számomra a német precizitás és hidegség, ellentétje ez a márka. Nemhiába, lett az elmúlt években olasz tervező gárda szerződtetve. Sokkal többet nem írnék róluk, mert számos bejegyzésben felmagasztaltam őket, viszont az itt is megjegyzendő, hogy egyre jobb és jobb minőségi anyaggal dolgoznak, viszont az árakat nem emelték annyira, magasra, hogy azt egy átlag férfi ne tudná elviselni. Erősek az üzleti modellek területén, de a casual sem megvetendő, sőt mi több egyre jobb és jobb. Erősen ajánlott üzlet, Budapest belvárosában.

divat  stílus  blog üzletajánló  stílustippek  stílustanácsok  férfidivat  tsl  tslstyle blogger  instagram  facebook  tumblr

  4_sakndivavia: Eddig ez a legérdekesebb a listán, mert tipikus „pláza ásza” kategória. A plázák egyik nagy előnye, hogy egyszerre tudsz le mindent, amit szeretnél, két „hambi-bambi” között egy szandi, vagy egy zakó. Mint előző „negatív posztomban” írtam, pontosan itt kaphatod az igazi nagy zakót is! Viszont itt pont nem, mert jó a termék, a minőség és nem a megszokott undorral fogadnak az hozzá nem értő eladók. Már nyert ügy! Viszont ami ellenben mégis fast fashion termék, lehet jó is és a casual kedvelőinek még jobb. Fiatalos és lendületes. Imádom őket, és ez kevés helyről mondható el, ha egyáltalán bemegyek a nagy tömegeket vonzó színes szélesvásznú helyekre. Ár érték magasabb, mint a Zara, vagy a H&M, de cserébe jobb is. Extrán ajánlott!

divat  stílus  blog üzletajánló  stílustippek  stílustanácsok  férfidivat  tsl  tslstyle blogger  instagram  facebook  tumblr

   Schiffer Upper Class Club: Amolyan kis pláza, de mégis egyfajta eleganciával rendelkező helyen van a "klub". A hegyvidék kedves bevásárlóközpontjában, Schiffer Miklós stílus szakértő/ szakember / mágus / guru / író kollekciója várja azokat, akik a minőségi made to measure öltönyökre és zakókra vágyakoznak. Mellette az egyik legigényesebb ingeket árusító üzlet az Emanuel Berg szimbiózisban él vele. Miklós gondos keze és ízlése hívogató és csábító, mégsem érzem magam feszültnek, ha bemegyek hozzájuk. Otthonos és semmi pikért sznobság, ami nem vág orrba. (Pedig hány ilyen hely van…) Aki persze „stílust árul”, az bizony megkéri az árát, de valljuk be, amit itt veszel, megér minden pénzt! Szeretem, és önző mód ajánlom is.

   Lassan elérkeztem a végéhez! Szólhattam volna a kis olasz boltocskáról a Ráday utcában, vagy a Ducioról a Podmaniczkyban, vagy a szabóság az Opera mögött, mert van pár kincs még, de „blogidő” hiányában nem tudok mindenre kitérni.  Itt viszont vegyünk egy nagy levegőt és jelzem, tényleg nagy levegőt vegyen mindenki! ( Remélem megvolt ... ? ) 

divat  stílus  blog üzletajánló  stílustippek  stílustanácsok  férfidivat  tsl  tslstyle blogger  instagram  facebook  tumblr  Ajánlatom végén valóban két „az eddigiektől” eltérő vegyes üzletet mutatok, mely saját márkát kínál a „megfizethető” kategóriában. Jelzem ez lesz a legnagyobb vita alapja, de megéri.

divat  stílus  blog üzletajánló  stílustippek  stílustanácsok  férfidivat  tsl  tslstyle blogger  instagram  facebook  tumblr

  Charles Vögele: Az itt található termékek sem felső kategóriát, sem anyagminőséget tekintve meg sem közelítik az eddig felsorolt üzleteket. Ellenben azok számára, akik mégis elegáns, de nem túl drága fast fashion termékeket keresnek, és elvárják, hogy udvarias és jó kiszolgálást kapjanak, nekik érdemes betérniük ide. A farmer, és casual kollekció szerintem rendben van, az öltönyök területén sajnos vannak problémák, de évről évre jobb lesz ez is. Ingek esetében, reális áron kapsz nem egyedi, de még anyagában jó minőséget. Tudom, nehéz lehet most azt mondani, hogy a fentiekhez képest ez lenne a legjobb megoldás, de még mindig jobb, mint bármi más, a hasonló nagy ruházati boltok esete. Ár érték változó, de ha odafigyelve válogatsz, lehet egészen jó dolgokat is kifogni!

divat  stílus  blog üzletajánló  stílustippek  stílustanácsok  férfidivat  tsl  tslstyle blogger  instagram  facebook  tumblr

   Springfield: Színtiszta casual. Régebben volt öltöny kollekciója is, de arra a területre bejött a H&M és a Zara így megmaradt a Springfield a „street fashionnél”. Abban viszont számomra verhetetlen, pedig a márka is tipikus bangladesi „kizsákmányoló”. A fiatal felnőttek, és a fiatal férfiak számára én teljes szívemből tudom ajánlani. A méretezése pedig kifejezetten rendben van, mivel számomra sem volt nehéz olyan darabot találni, ami nem lett volna jó, ha már a színe megtetszett. Az ingek esetében vagyok egy kicsit zavarban, mert ott az árazást túlzónak érzem, de amúgy az ár érték pont megfelelő. Bátran ajánlom.divat  stílus  blog üzletajánló  stílustippek  stílustanácsok  férfidivat  tsl  tslstyle blogger  instagram  facebook  tumblr

  Zárva soraim, a felsorolt üzletek, és boltok egyre magasabb színvonalon gondolják az urak, férfiak, kiszolgálást, és ez jó. A választék miatt sem lehetek szomorú, és ami a lényeg, ember számba vesznek, még ott is ahol tudom, hogy maximum egy cipőfűzőt (se) tudnék venni. A megoldás kulcsa, az edukáción van, mert tanít, és stílusra szoktat az a hely, ahol a személyzet, nem tolakodón, de jelen van vásárlásaid során. Oda szívesen mész vissza, és nem mondod azt, hogy azért tértél be, mert jobb híján ez volt a közelben. A polcok rendezettek, a gondolák között remekül elférsz, és szellős a berendezés, vagy nyugalmat áraszt.  Remélem, most többen lesznek, akik azzal a "hálás" örömmel olvasták végig soraim, hogy nem a szapulás, a negatív megszokott magyaros mentalitás diktálta a mondatokat. Hidd el, én sem szeretem, ha oktatni kellene az eladókat, vagy nevelni az üzletek tulajdonosait, hogy merre az arra, még nálunk is, ahol a vásárlóerő sem áll a magaslatokon.

Barátsággal : Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Van, Graaf? Van ott Zara is!

 Most tudom, egy életre elvágom magam a nagy plázás ruházati üzletnél, de legyen, meg Úr akarata. Illetve az urak akartak. Mert arról szól ma a blog miért nem ajánlom a Zara, H&M,  Van Graaf, és az általam és szerintem többek által ki sem ejthető nevű, Peek & Cloppenburg boltokat.üzlet teszt  féfridivat stílusblog stílustanácsadás  vélemény  tiborstíluslapja  tsl tslstyle bolt pláza

  De miért? Tenné fel Ábelünk is a kérdést, és talán joggal. Mert nem jó, és drága és unott és agyoncsépelt, és egyébként is izé. Viszont ezek nem lennének kellő alaposságú indokok, és persze a fent említett cégek rögvest kilós pert akasztanának a nyakamba, de mivel ezt szeretném elkerülni a szubjektív élményeim, kerüljenek sorok közé. Vegyük elsőnek az ömlesztett márkák elitista, de közben a vidéki ábécé szintjén mozgó üzletét, ami egy és ugyanaz, csak az egyik szebbnek adja el magát, míg a másik ugyanazt akarja ránk sózni, csak amolyan outlet formában. Jöjjön, tehát a Van Graaf ami a saját márkáin kívül azt mondja, hogy a „világmárkák” üzlete. Gyakran van az úgy, hogy mint Mátyás az igazságos, de nem álruhában, mert az nincs, meg ostobán is néznék ki, bemegyek ezekbe a boltokba és mintegy vevőnek álcázva magam, bolyongok a gondolák és a polcok között. Mert mi mást is tehetnék, mivel a legfőbb gondom rögvest azzal van, hogy egy ember az, aki árgus szemmel követ, és legalább vette a bátorságot és köszöntött belépve, az bizony a biztonsági szolgálat szűkre húzott szemű őre. Biztos látja nem jó szándékkal tértem be. Az üzletben akár sátrat is verhetnék, még az sem tűnne fel az eladók unott álmosságának. Te bolond, tudnod kell, hogy ők nem érted vannak ott, hanem azért, hogy tovább erősítsék azt a gondolatot, hogy a férfi vevőt jobb, ha nem zaklatod, mert ő bizony célzott vásárló és tudja, mit akar. Pedig nem. Ott van anyuka, feleség, barátnő, majd ő megmondja mi a tuti.üzlet teszt  féfridivat stílusblog stílustanácsadás  vélemény  tiborstíluslapja  tsl tslstyle bolt pláza

  Van az úgy, hogy nem. Legutolsó látogatásom során, a két ártatlan férfi próbált magának egy öltönyt szerezni, mert valami nemesebb esemény végett ide vitte őket a „balsors”. Meg mivel a „márkák barátai”, arra gondoltak a minőség itt van. Az a két férfi talán máig küzdene a reverek, és hajtókák, színek közt, és éhen is veszett volna, ha nem rohan az egyik a bolt másik végében az előle menekülő eladó után. Majd kétségbe esve magyarázná el neki, hogy mire is lenne szüksége. Mindez a Hugo Boss, Tommy Hilfiger csekély értékű hacukái között. Nem szégyellve magát, hogy itt a vevő nem kevés pénzért akarna magának valamit venni. Persze mondhatnák, nincs jól megfizetve, meg különben is nem érdekelt az eladott mennyiség után, és persze a „Boss” úr sem fogja megköszönni neki a fáradozást. Na de mégis, nekem volt kényelmetlen ez a szituáció, úgy, hogy közben már nem ez volt az első ilyen eset. A testvére a blog elején említett Peek, meg a Cloppenburg, abban válik, el a Van és Graaftól, hogy ott mintegy Kínai piacon, egymás hegyére hányva lóg a „minőségi” szövet. A nem szégyenlős vevő és a legtöbbje a „keleti-uráli” nyelvek tudora, bátran turkál bele, és gyömöszöli izzadt testére őket, mert a légkondicionálás épp kifulladt. Minek után, sem az hossz, sem az átmérő nem stimmelt az úr megunva az egészet, hanyag eleganciával dobta a zakót a gondola tetejére. Ott tartózkodásom körülbelüli fél órájában sem jött senki oda, hogy a szétcincált zakót visszategye a helyére, vagy legalábbis megigazítsa. Ajvé, mint akarok én! Ez csak egy Armani felöltő volt. Potom pénzért ott, és csakis neked. Itt is mondhatjuk azt, hogy a vevő kulturáltsága nem volt a csúcson, és miért is kellene egy amolyan outlet felfogású üzletben rendezettebbeknek lenni, de közben meg, ha azt nézem, hogy ezek a, márkák azok amelyeket prémium kategóriában szoktunk emlegeti, mégis valami idegrángás kezdődik nálam és furcsán kezdek viselkedni én is. Ki tudja, valaki lehet, pont ezt kedveli ezekben a nívós üzletekben, hogy egy kalandtúra a vásárlás, és nem elegendő a tömött pénztárca, de kap mellé „dzsungel” élményt is, nem beszélve, hogy én mellékelnék egy – egy térképet is, hogy aztán nehogy eltévedjen szegény, amíg talál egy rendes eladót, aki ismeri a méreteket is. Arról nem is beszélve, hogy aztán tudjon javasolni szabót is az után igazításhoz. Itt is lenne miről mesélni, mert a zakó ujjhosszt levágással megoldó Van Graaf, még egy kevésbé „drága” Hugo Boss öltönyt is gallyra tud küldeni. Szegény vállból igazító mesterszabó barátom, rég elküldött volna a melegebb égtájak megtekintésére.üzlet teszt  féfridivat stílusblog stílustanácsadás  vélemény  tiborstíluslapja  tsl tslstyle bolt pláza

  A Zara és a H&M k.b. ugyan az, csak az egyik mégis úgy csinál, mintha jobb lenne a másiknál. Pedig nem, sőt nagyon nem. A Zara azzal kábít, hogy „na te okos férfi itt aztán megkapod a modern, de mégis elegáns öltözködésed kellékeit” , a cipőtől a zokniig bezárva a színtiszta poliészterben. Mert ez van, ha két, három zakó próba között kijönnél Paksra, nem kellene a kettes blokkot megépíteni, mert elegendő áramot fejlesztenél az egész ország számára. Egyik „bennfentes” szöveteket, és egyéb gyártási ügyeket jól ismerő forrásom elmondta, miért van az, hogy a német, vagy amerikai Zaraban ugyan az a zakó, miért nem „ráz”, és miért nem megy tönkre az első tisztítás után. Pedig mindegyiket ugyan abban az olcsó munkaerőt biztosító országban, és ugyan abban a gyárban állítják elő, csak az egyik soron a keleti országok boltjaira szánt szettek készülnek, míg a másik soron a jobb sorsra jutott „hanyatló” nyugati kapja. Ehhez itt is társul az üzletben dolgozó eladók tudatlansága, és egy-egy helyen még a flegmasága is. Vicc, de már a boltban uralkodó káosz nem is zavar, mert olyan finom kis „balkáni” hangulatot kölcsönöz az, hogy fehér chino nacin tapos keresztül az aki ingeket akarja megnézni, mert a földön lóg a nadrágok szára. Láttam, épp most „csilliárdokat” adnak ki az előre sározott farmerekért, itt meg legott megkapod echte magyar sárral egy esősebb nap után, fele annyiért. Nem megéri? Még a hülyének is, nehogy nekem.  A kollégája a H&M annyiban más, hogy ott legalább a fekete és szürke árnyaltokon nem látszik meg a vevők lábnyoma. Az eladó fiúk és lányok pedig vidám egyhangúságban tengetik életüket roskadásig tömött polcok között. A minőség pedig pont olyan, amit a gyorséttermek ételei nyújtanak a gourmet számára. Gyors, rossz, íztelen, de legalább megéri, hogy fél óra múlva keveregjen a gyomrod.üzlet teszt  féfridivat stílusblog stílustanácsadás  vélemény  tiborstíluslapja  tsl tslstyle bolt pláza

  Azt is tudom, hogy a fenti sorok miatt olvasóim többsége is támadásba lendül majd, mert miért „bántom”, azokat az üzleteket ahol legalább van „választék”, és a pénztárcájukhoz mérten még „jól is járnak”. Higgyétek el, ez baromira nem így van. Kis pajtások itt vagytok igazán átverve. Közben még örültök is neki, mert végre van papírzacsi, amin márka név szerepel, és büszkén lehettek tulajdonosai a belegyűrt, ki tudja hányadik izzadt, zsíros, keleti parfümszagtól illatos testről lekerült terméknek. A legszomorúbb az egészben, hogy a honi bloggerek százait tömik tele, próba cuccokkal, hogy aztán azt visszaadva képeken örökítsék meg, posztolják ki, hogy mekkora királyság ebből öltözködni. Legutóbb még "hastag" falat is állítva nekik, hogy ingyen tegyék meg azt a szívességet, amit a legdrágább reklámhelyért kellene fizetni máshol. #envagyokottafarmerben

Lőjj egy selfiet drága ... nekünk olcsó!

   Szomorú ez, de kis hazánk stílus "firkászai" - ide tartozom én is -  ennek a csábításnak sem mondanak ellent, nemhogy arról írnának mennyire ciki is ez. Kaptak egy szánalom belépőt, és ingyen kólát a legutolsó „fassionsóra”. ( Tudom irigy vagyok, mert engem meg se ... )

  Most tuti nem lettem népszerű a „fast fashion” márkák közt, és lehet egyetlen plázában sem fogadnak szívesen, illetve a fent említett üzletek falán ott lóg majd a wanted felirattal ellátott képem, de hidd el kedves követőm, olvasóm nagyon régóta bennem volt ez, és nem bírt már elfojtva bennem maradni. A vulkán kitört és a láva a lábunkra folyt.

Én ezért ajánlom, és azért dolgozom, - még ha „plázás” is a márka-, olyan üzletekkel, ahol a szolgáltatás minőségi, és mellé az anyag minőségében sem vernek át (nagyon). Viszont mint tudjuk, ma már nem minden út Kínába vezet, vagy Törökország mellé. Egykor a selyem út is arra kanyargott, most csak visszatértünk hozzá, csupán kevesebb a selyem. Róma kizárt, mert ott a szabóságok és elit üzletek száma nem rejt hasonló alacsony színvonalú kiszolgálást.üzlet teszt  féfridivat stílusblog stílustanácsadás  vélemény  tiborstíluslapja  tsl tslstyle bolt pláza

   Remélem, többen leszünk gondolkodó és megfontolt vásárlók, és persze a fent felsorolt üzletek mellé még pár bejöhet, mint versenyző ezen a szomorú vetélkedőn, de róluk inkább ti szóljatok a bejegyzés alatti kommentben. Ébresztő, én megtettem az első lépést!

Barátsággal: Tibor    

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tévhitek rabjai, ébresztő!

ébredés  divat  férfidivat  blog tiborstíluslapja tsl stílus  reblog  tslstyle  stílustanácsadás ebredes

  Idézettel kezdem: „Közhely, de van, amikor szavak nélkül is értjük a másikat. Van, amikor szavakkal sem.”

ébredés  divat  férfidivat  blog tiborstíluslapja tsl stílus  reblog  tslstyle  stílustanácsadás ebredes

  A szavak elvesztik értelmüket, főleg ha egy férfi divattal foglalkozó bloggert olvasnak azok, akik ki tudja miért, de őt választották, pécézték ki maguknak. A szavakkal sem értjük egymást itt valóban értelmet nyer, mert a sztereotípiák hadteste lendületbe jön, és támad. Miért, mert csak, vagy, mert unatkozik, vagy, mert rohadtul utálja ha másnak más a véleménye. Viszont most pár dolog, amivel helyre rakjuk a szavak értelmét, vagyis magyarázzuk meg miért nincs, vagy mégis miért van igaza azoknak, akik támadják a bloggert, a divat blogja alapján. Tévhitek a jólöltözöttség kérdésköréről.

ébredés  divat  férfidivat  blog tiborstíluslapja tsl stílus  reblog  tslstyle  stílustanácsadás ebredes

 1, Minden férfi, aki törődik a külsejével, és szereti a divatot követni, vagy meleg, vagy legalábbis az. Csak titkolja. Ha valóban így lenne, akkor már rég kihalt volna a bolygó és csakis rondán öltözött majmok, és vagy egyéb állatfajok laknák a földet. UFO is szóba jöhetnek, bár náluk nem tudjuk mi az aktuális trend az öltözködést illetően, tehát ne hamarkodjuk el ezt a lehetőséget, mert támadhatók lehetnek.

ébredés  divat  férfidivat  blog tiborstíluslapja tsl stílus  reblog  tslstyle  stílustanácsadás ebredes

  2, Minden blog, blogger aki az aktuális divattal, és vagy a stílusos megjelenéssel foglalkozik, a „bűnös háttérhatalom” szolgája, mert arra kényszeríti olvasóit, és követőit, hogy vakon verjék el a család összes megtakarítását valamiféle furcsa holmikra, amire valóságban semmi, de semmi szükségük nem lenne. Ha így lenne, olyan gazdag lennék, hogy nem tudnám csak vasvillával forgatni a pénzem, mivel az összes divatház engem fizetne meg, hogy mételyezzem tovább követőim és olvasóim. Ami persze megint nem igaz, mert „csóró” vagyok, mint a „jólöltözött templomegere”.

ébredés  divat  férfidivat  blog tiborstíluslapja tsl stílus  reblog  tslstyle  stílustanácsadás ebredes

  3, Minden férfi, aki másképp öltözködik, mint az átlag, és ezzel feltűnést kelt szintén „kőgazdag” , mert csak ők engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy a külsejükkel foglakozzanak. Soha nem dolgoztak semmit, és a pénzt a szegényektől vették le, és vagy médiában felkapott üresfejű senkik. Ha ez így lenne az össze gyártulajdonos, mérnök, és vagy bankár a legutolsó valóságshow menekültje lenne. Ellenben az üres fej, és a pénz néha társul és annak következménye a stílustalan öltözködés. Lásd a fenti tézis „reciprokát”.

ébredés  divat  férfidivat  blog tiborstíluslapja tsl stílus  reblog  tslstyle  stílustanácsadás ebredes

  4, Minden férfi, aki a megjelenésével foglalkozik, legtöbb esetben a felületességét, és modortalanságát leplezi. Ha ez így lenne, nem lennének stílus, és etikett tanácsadók, és a barlang bőven elég lenne a lakhatásra, illetve a lánykérés elfogadott módja még mindig a kőbunkóval való fejbevágás lenne. Ennek a „tételnek” cáfolata is létezik, csupán nézz körbe az a valódi „éjjel nappal Budapesten”.

ébredés  divat  férfidivat  blog tiborstíluslapja tsl stílus  reblog  tslstyle  stílustanácsadás ebredes

  5, Minden férfi, aki a többet foglalkozik a divatos megjelenéssel, egyéb testi fogyatékosságát akarja leplezni. Vagyis kövér, izomhiányos, puhány, férfiatlan. Ha ez így lenne szegény egykor neves NFL játékos lenne „zokniszandihasitasis” izomkolosszus. Az állítás igazolása, hogy a legtöbb divattal nem foglalkozó férfi már az alakjára sem figyel, mert minek kellene. Úgy szép ahogy van!

ébredés  divat  férfidivat  blog tiborstíluslapja tsl stílus  reblog  tslstyle  stílustanácsadás ebredes

  6, Ráadás. Minden férfi, aki szereti követni az aktuális divatot, és szeret a hétköznapok világában adni megjelenésére, otthon rejteget egy valódi „szöszmösz tvénézős mackóalsót”. Igen ez így van, mert aki a hét legalább hat napján olyan, mint akit a gyufaskatulyából húztak elő, megengedheti magának, hogy otthon a Netflixes magányában, abban legyen sorozatnéző áldozat, amiben a legkényelmesebb.ébredés  divat  férfidivat  blog tiborstíluslapja tsl stílus  reblog  tslstyle  stílustanácsadás ebredes

  Tudom, lehetne még bővíteni a sorokat, mert az irigység, blogok elolvasás nélküli kommentelése, nálunk nemzeti hagyomány, és a „természetes” megjelenést gyakran keverjük a pocsék öltözködéssel, mégis itt fejezem be. Szerintem "adjunk magunkra" és ismét lesz értelme a szavaknak. Csapataim harcban állnak, a kormányos a helyén van. Az UFOK és a "gyíkemberek" pedig tovább tömik a virtuális pénztárcámat.

Amennyiben még nem lettél áldozatom, itt a facebook, instagram, tumblr, és YouTube csatornámon azzá válhatsz!

Barátsággal: Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Mit tegyek, ha nem vagyok „slim fit”?

Ha kövér leszek (KFT együttes)

„Ha elérem, hogy kövér leszek,
az lesz majd a jó.
Úgy meghízok, hogy senki nem lesz
hozzám fogható.
Tarka-barka ruházatomban,
mint egy gombolyag,
én leszek majd a legboldogabb.”xxl nagy méret  super size  big férfidivat  stílustnácsok stílustipp tiborstíluslapja  tsl tslstyle divat

  Semmi gond, hogy azt az utolsó egyébként már teljesen felesleges nagyi sütötte finomságot az arcodba toltad, maximum a lelkiismereted furdal, és a gondolat, hogy mennyire lesz rémisztő az álom, ami ezután vár. Nagyjából Húsvét után minden férfi találkozik ezzel a magvas gondolattal, és azzal hessenti tova, hogy nagy has nagy élvezet. Igen legyen most nekik igazuk, mert valóban nem kell félni, ha super size a méret, és a dupla xxl sem lenne már elég, ha ruhát kell vásárolni. Ahogy a KFT együttes örökbecsű dala mondja, „Tarka-barka ruházatomban, mint egy gombolyag, én leszek majd a legboldogabb”.

 

xxl nagy méret  super size  big férfidivat  stílustnácsok stílustipp tiborstíluslapja  tsl tslstyle divat

  Azért pár tanács nem jön rosszul, ha te leszel a legboldogabb sé ettől meg még talán elegáns és hódító is egyben. Mielőtt belevágnánk a közös „hasutazásba”, szögezzük le, itt a legfontosabb az "optikai csalás", és persze a hely (üzlet, bolt ) ahol mindezt meg is szerezheted.

 

xxl nagy méret  super size  big férfidivat  stílustnácsok stílustipp tiborstíluslapja  tsl tslstyle divat

 

 A "kövérség", vagy szebb nevén a telt idomok még nem jelentik azt, hogy le kell mondani a stílusos, vagy éppen lazább, de megfelelő eleganciával bíró megjelenésről. Mert nem minden a csontsoványság, vagy éppen a kidolgozott felsőtest, lehetsz te is magabiztos attól, hogy a szobamérleg nyelve kileng.xxl nagy méret  super size  big férfidivat  stílustnácsok stílustipp tiborstíluslapja  tsl tslstyle divat

  Vegyük sorba, mire figyelj, ha nem megy a fogyás, de nem szeretnél lemondani a divat kihívásairól.

  1, Optimális mérte a barátod. Ez pontosan azt jelenti, mint a soványabb alkatúak esetében, hogy a méreted az, amiben még pont jól érzed magad, de nem lett túlméretezett, és lepelszerűen takaró.

 

 

xxl nagy méret  super size  big férfidivat  stílustnácsok stílustipp tiborstíluslapja  tsl tslstyle divat

  2, A színek a barátaid, ezt, még ha több a felesleg, akkor se feledd el. A szürke besimulás, és a fekete nem slankit.

 

xxl nagy méret  super size  big férfidivat  stílustnácsok stílustipp tiborstíluslapja  tsl tslstyle divat

  3, Nem búj el, mert úgy gondolod ebben a helyzetben ez a legjobb megoldás! A ruha kompenzál, és segít, de ettől még nem kell túlzásokba esni. A legjobb megoldás minden esetbe itt is a kevesebb néha több elvet követni.

 

xxl nagy méret  super size  big férfidivat  stílustnácsok stílustipp tiborstíluslapja  tsl tslstyle divat

 4, Az elején említett optika abban segít téged, hogy ott emelj, ki ahol az kell, és ott takarj, ahol az már sok lenne. Minden öltözködés alapja és itt leginkább elmondható, hogy a kiválasztott méret legyen pontosan rád igazítva. Ne félj áldozni még pár forintot erre.

 

xxl nagy méret  super size  big férfidivat  stílustnácsok stílustipp tiborstíluslapja  tsl tslstyle divat

  5, A "slim fit" is lehet a te szetted méret, de nem mindegy milyen slim, és milyen fit. Amikor az ingeket veszik a extra méretű férfiak, gyakran abba a hibába esnek, még ha létezik is a méretükben slim fit, nem merik megvenni, mert szűknek érzik a világot benne. Hidd el, nem igaz ez, itt szintén az optika működik, és segít kiegyenesíteni azt ami, domborodik. Vigyázva a gombok pattanására. Ez a fenti állíts az öltönyök, chino nadrágok, és klub zakókra is vonatkozik.

 

xxl nagy méret  super size  big férfidivat  stílustnácsok stílustipp tiborstíluslapja  tsl tslstyle divat

(Instagram fotó)

  Eddig az öt tanács, vagy megfogadod, vagy nem, a te döntésed, de a képek segítségével talán te is megérted, van élet a habos tortán túl.

 

xxl nagy méret  super size  big férfidivat  stílustnácsok stílustipp tiborstíluslapja  tsl tslstyle divat

 

  Amennyiben nem akarsz lemaradni semmiről, olvasd el előző posztom is, és kedveld facebook, instagram, és tumblr oldalam.

Barátsággal: Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Képtelen képeskönyv!

facebook instagram kedvelés  lájkvadász tsl tiborstíluslapja  divat közösségi média  algoritmus  style  fashion tslstyle  tumblr blog origo

  Tudatosan nem szoktam szidni a facebook közösségi felületet, mert sok mindet köszönhetek én is ennek a végtelen komment, és hírtengernek. Viszont a Húsvét nem csak a nyulat, és feltámadást hozta le számunkra, hanem egy „algoritmus” korrekciót is. Persze mondhatjuk, a facebook ebből él, és persze azon oldalakat tolja az orrod elé, amelyek kellő pénzt nyomnak abban, hogy teljesen felesleges összeesküvés elméleteiket, politikai trollkodsait, és persze a rák legjobb gyógymódját a vizes mosogató szivacsot hozza el neked szűnni nem akaró lelkesedéssel. Viszont most azt gondlom nekem is, aki nem keveset áldozott arra, hogy a profil, amelyen keresztül stílus, és divat üzenetim szórjam „kéretlen”, elegem legyen. Nem kicsit, nagyon.facebook instagram kedvelés  lájkvadász tsl tiborstíluslapja  divat közösségi média  algoritmus  style  fashion tslstyle  tumblr blog origo

   A "TSL" oldal lassan és biztosan tűnik el azok elől is, aki pedig pedánsan, rendesen kedvelve és követve jelezték, hogy érdekli őket. Ez a tünet szinte radikálisan ment át szinte „láthatatlanba”, 2017. 04. 18. után. A "nagyhatalmú" arcos könyvtár változtatva a besoroláson, úgy döntött, azok, aki eddig a férfidivat Tiboros megosztásaira voltak kíváncsiak, azok túlzásba estek, és jobb, ha nem kapnak belőle sokkal többet, mint azt megérdemelnék. ( Jelzem nem csak nálam jelentkezett a fenti hiba, mert lévén én is követője számos hasonszőrű oldalnak, őket sem látom … ) Jelezték is nekem párna, privát módban, hogy talán kevesebbet ülök a gép elé, vagy nem törődöm az oldallal? Pedig ... 

  Nos, ez persze nem igaz. Vicces is, mert a szintén Zuckerberg kézben lévő instagram oldalam ellentétben a kapcsolt TSL facebook profillal, szinte szárnyal. Mára 22 000 követője és egy - egy poszt alatt 1100 – 1300 aktivitással (szívecskével jelezve, lájkova )  működik. Úgy gondolom, ott még nagyon mélyen nem nyúltak bele ártó programozó kezek.

  Tudom, naivitás lenne azt gondolni, hogy az, amit a facebook profilon művelek, annyira nagy hatással lehet, mint egy mindent megmozgató „háttérhatalmat” ( gyíkemberek, ufókat, ceusorosokat) feltérképező oldal, de azért mégis valami hiba került a fogaskerekek működésébe. A bejegyzés épp ezért született, hogy próbáljuk meg közösen orvosolni azt, ami most tőlünk független ment gallyra. Mit is tehetünk? Most képekkel illusztrálva mutatom be, mire hova kattintva maradhattok divatosan elegánsak.

facebook instagram kedvelés  lájkvadász tsl tiborstíluslapja  divat közösségi média  algoritmus  style  fashion tslstyle  tumblr blog origo

A, megjelenés elsőként 

facebook instagram kedvelés  lájkvadász tsl tiborstíluslapja  divat közösségi média  algoritmus  style  fashion tslstyle  tumblr blog origo

B, Megjlenés elsőként kipipálva! (semmiképp, a követés leállítása) Bár az is lehet opció, ha már unalmas lennék! 

facebook instagram kedvelés  lájkvadász tsl tiborstíluslapja  divat közösségi média  algoritmus  style  fashion tslstyle  tumblr blog origo

  Bár tudom, lehet ezt a bejegyzést is csak azok olvashatják, akiknek ezt a „nagy képeskönyv” fura ura engedi majd, szűrve. Talán hátha mégis jobb lesz, és nem maradtok le az aktuális divatőrületekről, ha a jelzett módszerrel éltek. Kint szakad a hó, én meg itt bent azon gondolkodom, hogy az időjárás tehet róla biztos, hogy „mindennek” elment az (gép)esze. Legalább mi őrizzük meg a hidegvérünk, oké, jó az sem jó most. Maradjunk józanok. Az alkohol a hidegben jól jön, tehát ez sem a megfelelő. Legyünk résen és okosan csaljuk elő a TSL oldalt ismét az elsők közé, ahol annak a helye volt. Közös erővel talán ez is megy!facebook instagram kedvelés  lájkvadász tsl tiborstíluslapja  divat közösségi média  algoritmus  style  fashion tslstyle  tumblr blog origo

  Köszönettel, és szűnni nem akaró barátsággal: Tibor  

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Öt szett, amiben elmehetsz „locsolni”.

locsolós  húsvét outfit divat  stílus  stílustanácsadás  blog tsl tslstyle tiborstíluslapja

 

  Jön a nyúl. Nem az! A nyúlon túl! Ott bizony kellet az „Anthiókia szent kézigránát”, hogy Artúr véget vessen véres pusztításának, és Ménár Atya hozta is, hogy a lovagok megmenküljenek a véres szörnytől. Aztán a nyúlnak lett, kampec. Most, hogy az örök klasszikust idézve a Húsvét hétfő egyik régi hagyományát vezettem fel, jöjjön öt outfit amiben be is engednek a "lányos házba", és még talán a tojásod is megmarad. Vagyis kapsz többet is, mint amennyi kellene.

 

locsolós  húsvét outfit divat  stílus  stílustanácsadás  blog tsl tslstyle tiborstíluslapja

         Bringa jobb lenne, de a szett indulásnak rendben van. 

locsolós  húsvét outfit divat  stílus  stílustanácsadás  blog tsl tslstyle tiborstíluslapja

                                           A bevált öltönyös.

 

locsolós  húsvét outfit divat  stílus  stílustanácsadás  blog tsl tslstyle tiborstíluslapja

  A teljesen "laza", amiben még az autód, akarom mondania kerékpárod is megtalálod a "locsolós háznál" kapott „szérűs kertek királynője” lefogyasztása után.

 

locsolós  húsvét outfit divat  stílus  stílustanácsadás  blog tsl tslstyle tiborstíluslapja

  Végül a  hagyománytisztelő. A szettek beszerzése kissé nehézkes, de talán megéri. 

 

locsolós  húsvét outfit divat  stílus  stílustanácsadás  blog tsl tslstyle tiborstíluslapja

  Remélem tudtam támpontot adni, és ez nem lesz mellényúlás, akkor sem ha pálinka győz le erős férfiakat. Ezzel a kis rövid poszttal kívánok már most Áldott, békés húsvéti ünnepeket!

locsolós  húsvét outfit divat  stílus  stílustanácsadás  blog tsl tslstyle tiborstíluslapja

A többit tudjátok: facebook, instagram, tumblr, YouTube! A végső elkeserdésre pedig a tanácsot itt kapod meg

Barátsággal: Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tibor Stílus Lapja

blogavatar

"A stílus a legegyszerűbb módja annak, hogy valami bonyolultat közöljünk másokkal." (Jean Cocteau)

Hirdetés

Like vadász! T.S.L Facebook

Hirdetés

Hirdetés

Instagram @tiborstiluslapja

YouTube - Feliratkozás

T.S.L - Pinterest

Címkefelhő

férfidivat (74),tiborstíluslapja (73),stílus (63),Tiborstiluslapja (56),tsl (54),divat (46),blog (45),tiborstíluslapja (39),facebook (28),blog (28),reblog (27),férfidivat (27),divat (27),reblog (25),instagram (24),stílustippek (24),tslstyle (23),stílus (22),tumblr (20),tslstyle (19),blogger (19),tibor (19),origo (18),nyár (18),tsl (16),férfidivat világ (14),stílus blog (14),instagram (13),zakó (11),férfi (11),cipő (11),tavasz (10),öltöny (10),facebook (10),stílustanácsok (10),zokni (10),ferfidivat (10),stílustippek (9),tibor (8),stílustanácsadás (8),origo (8),ősz (8),tumblr (8),cipő (7), stílus (7),öltöny (7),ferfi divat (7),style (7),hétvége (7),vásárlás (6),ing (6),őszi divat (6),TSL (6),YouTube (6),blogger (6),öltönyök (6),outfit (5),öltözködés (5),nyakkendő (5),outfit (5),férfi divat (5),elegancia (5),origo.hu (5),tavasz (5),zakó (5),férfiak (5),stilusmustra (4),tél (4),megjelenés (4),origo.hu (4),stilusikon (4),divatsprint (4),cipők (4),divat blog (4),kabát (4),mit vegyek fel (4), férfidivat (4), stílustippek (4),tiborstiluslapja (4),Facebook (4), divat (4),Instagram (4),stílusblog (4),shopping (3),mit vegyek fel (3),shopping (3),karóra (3),karácsony (3),webshop (3),férfiak (3),digel (3),óra (3),óra (3),színek (3),méretes szabóság (3),megjelenés (3),nyári divat (3),ingek (3),ruha (3),hétfő (3),style (3),stílustanácsadás (3),nadrág (3),meleg (3),cipők (3),színek (3),stílusblog (3),péntek (3), (3),zakók (3),férfi stílus (3),nyár (3), férfi stílus (2),képek (2),nyaralás (2),menstyle (2),mi lesz a divat (2),nadrág (2), férfistílus (2),sportcipő (2),edzőcipő (2), vlog (2),divat blog (2),őszidivat (2),tv (2),munkaruha (2),negyven felett (2),férfi divat blog (2),www.tiborstiluslapja.hu (2),stílustanácsok (2),szemészet (2),férfidivat ing stílus botrány rövid ujjú (2),látás (2),online (2),Budapest (2),mensfashion (2),fashion (2),üzletajánló (2),esküvő (2),digel (2),TSL (2),mensfashion (2),loafer (2),tanácsok (2),férfiékszer (2),szabóság (2),féfridivat (2), tibor stílus lapja (2),sapka (2),férfi divat (2),hideg (2),szürke (2),YouTube (2),tibor stílus lapja (2),stílus blogger (2),stílus blog (2),férfistílus (2),ősz (2),turkáló (2),farmer (2),zokni (2),barna (2),Pink (2),piros (2),hétköznap (2),eső (2),férfi cipő (2),esküvő (2),hétvégi divat (2),fiúk (2),hipszter (2),Friday style (2),póló (2),munkanap (2),órák (2),táskák (2),zakók (2),casual (2),Weekend (2),casual style (2),sztárok (2),casualstyle (2),nyakkendő (2),stílusok (2),vásárlás (2),csokornyakkendő (2),ideális férfi (1),szandál (1),táska (1),új kollekció (1),second hand (1),tabu (1),bag (1),ujjatlan póló (1),nyári megjelenés (1),izomtrikó (1),pinterest (1),hátizsák (1),sporttáska (1),meleg időjárás (1),comfort fit (1),tommy hilfiger (1),ralph lauren (1),suitsupply (1),digel store budapest (1),40 felett (1),thomas breitling (1),mozi sztárok (1),Torrente (1),apák napja (1),slim fit (1),extra slim fit (1),stílustalanság (1),rossz példa (1),politika (1),styleblog (1),casual outfit (1),regular fit (1),mintás zokni (1),fiatalok (1),fiatal férfiak (1),farmeres (1),válaszok (1),kérdések (1),inspirációk (1),digel store budapest (1),outfittipp (1),tiborstílsulapja (1),bakik (1),szabóság (1),méretek (1),amerikai álom (1),sorozatok (1),casual outfit (1),filmek (1),www.tiborstiluslapja.hu (1),chino (1),komment (1),selejtezés (1),ruházat (1),trollok (1),rólatok (1),póló (1),happy (1),napszemüvegek (1),lencsék (1),skinny fit (1),farmer (1),ruhatár (1),Bermuda (1),szabad szemmel (1),éleslátás (1),antidivat (1),piké póló (1),super size (1),big (1),stílustnácsok (1),nagy méret (1),xxl (1),közösségi média (1),algoritmus (1),stílustipp (1),ébredés (1),intasgram (1),szemüveg (1),kotaktlencse (1),szemünkfénye (1),optimum látásjavító lézerközpont (1),ebredes (1),munka (1),lájkvadász (1),kedvelés (1),mozi (1),lézeres szemműtétek (1),optimum szemészeti központ (1),rangsor (1),színes zokni (1),honor8 (1),4skandinavia (1),látásvizsgálat (1),4_skandinavia (1),facebook adatok (1),locsolós (1),húsvét (1),Google Play app (1),dánia (1),jack&jones (1),casual (1),megelőzés (1),glaucoma (1),okos (1),eiffel szalon (1),május (1),nyakkendők (1),ingek (1),menstyle (1),willsoor (1),cotton&silk (1),olaszok (1),tiborstiluslapja (1),hőség (1),fotó Galló (1),bloggervilág (1),pinterest (1),ajánlat (1),stílus-tanácsadás (1),lakodalom (1),esküvők (1),bolt (1),pláza (1),dove (1),fashionblogger (1),vélemény (1),üzlet teszt (1),állásinterjú (1),győzelem (1),győztesek (1),piac (1),ruhadivat (1),tanácsadás (1),internet (1),webshop (1),videó (1),web (1),selfie (1),(1), tavaszi nyári stílusok (1),vallomás (1), önarckép (1),stílushibák (1),trendhim.hu (1), nyakkendő (1), sál (1), díszzsebkendő (1), bloggerélet (1),szakáll (1), (1), cipők (1), makkos cipő (1),nyári stílus (1), divatos férfiak (1), borbély (1), fodrász (1), férfiak (1), bálás ruha (1), turkáló (1), maximillian buchkarest (1), fashion week (1), humor (1),divat show (1), szabóság (1), hanyagság (1),fetis (1),méretvétel (1),hétköznapi stílus (1), casual (1),v kivágású póló (1), v nyakú (1),turi (1), farmernadrág (1), farmer (1), farmer és mellény (1),tramarossa jeans (1),táska (1), férfi táska (1), snassz (1), eltűnő kiegészítők (1),boomer (1), öltözködési tanácsok (1),alapok (1),divat hibák (1), stílus bakik (1), hétköznapi stílus (1), középkorú lettél (1), férfi kézitáskák (1), otthoni munka (1), otthoni stílus (1), maradj otthon (1),homeoffice outfit (1), trendek (1), nyár (1), újragondolt stílus (1), őszi férfidivat (1), őszi divat (1), realitás (1),idézetek (1),divat világa férfidivat stílus elegancia pepita eszterházy kockás (1), valóság (1),stílusálmok (1),rövidnadrág (1), térdnadrág (1), nyári outfitek (1),szabályok (1), stílus kötelmek (1), tudatosság (1), felelősség (1),őszi stílus (1), környezeti válság (1), tragédia (1), stílus irányzatok (1),Amazónia (1), lezser elegancia (1), kényelem (1),borosta (1),férfi ápoltság (1),tsltstyle (1),panasonic borotva (1),viselkedés (1),kütyük (1),tsltyle (1),hétköznapok stílusa (1),leica sofort (1),fotózás (1),tíz százalék (1),kedvezmény kupon (1),1861 pécsi kesztyűmanufaktúra (1),TSL10 (1),hamerli (1),leica budapest (1),influencer (1),pécsi kesztyű (1),mobiltelefon (1),xiaomishop.hu (1),konfekcio (1),negyven felett (1),életvitel (1),fagy (1),tél (1),tsl kollekció (1),ceremónia ruha (1),dzseki (1),ajándék (1),gift (1),eiffel szalon (1),kollekció (1),xiaomi mi A1 (1),party (1),orogo.hu (1),buli (1),év vége (1),ajándék ötletek (1),mobil (1), videa.hu (1), videó (1),pulóver (1),Titem Öltönyüzlet (1),félelmek (1), outfit (1), italy (1),ferfi divat (1), TSL (1), blog (1),kötött ruha (1), szokások (1),Celeb (1), zakó (1), cipő (1),pulóverek (1), ing (1), tslstyle (1),sprezzatura (1),karácsonyi öltözködés (1),suit (1),lézeres szemműtét (1),Tibor Stílus Lapja (1),téli tippek (1),xiaomi (1),kesztyűk (1),tsl10 kód (1),éles látás (1),optimum látásjavító lézerközpont (1), óra divat (1), karóra (1), férfi órák (1), divat órák (1),Színház az egész világ! (1),műtét (1),tibor stílus lapja (1),esküvő kiállítás (1),boat shoe (1),nyakkendőnélkül (1),casual divat (1),hétvégi divat (1),zokni nélkül (1),hármas ajánlás (1),elegancia a hétköznapokon (1),férfiruha (1),téli divat (1),férfi divat blog (1),hipszter (1),botrány (1),tibor stíluslapja (1),James Bond (1),színek és formák (1),stílus hipszterek (1),divat máshogy (1),különcségek (1),konvencio (1),kék (1),válltáska (1),bőr (1),mit vegyek meg (1),hasi tasi (1),nejlonszatyor (1),ami a kabátról tudnod kell (1),Táska (1),férfi táska (1),cipőtrend (1),férfi cipők (1),startup (1),Budapest (1),kergetjük az amerikai álmot (1),style&dirt (1),divatpóló (1),színes cipők (1),pólódivat (1),film (1),Tom Ford (1),party (1),okos óra (1),férfidivat blog (1),alsónemű (1),boxer (1),hipszterek (1),dress me and you (1),fecske (1),kockák (1),rácsok (1),szürke ötven árnyalata (1),burberry (1),szürkeség (1),hétköznapi gondok (1),paul hewitt (1),kockás ingek (1),férfi ing (1),dapper (1),New York (1),hideg (1),sál (1),hajtogatás (1),esős időjárás (1),zsebkendő (1),mozi (1),spectre (1),színes ruhák (1),nagykabát (1),díszzsebkendők (1),nők (1),nők férfi ruhákban (1),mi legyen alul (1),ár (1),DW (1),férfiékszer (1),férfióra (1),őszi divat (1),átmeneti kabát (1),Filmek (1),pride (1),férfias (1),Kémek (1),Terminator (1),menfashion (1),Blogger (1),ügynök (1),nők (1),meleg buszkeseg (1),stílusikonok (1),balaton (1),nyaralunk (1),pitti uomo (1),James Bond (1),sztereotípiák (1),exrtém (1),esztétikum (1),klasszikus értékek (1),presszo (1),cipőápolás (1),júlisu (1),ristretto (1),kávé (1),casualday (1),laza divat (1),cipőmánia (1),nyáridivat (1),strand (1),nem modell (1),kiegészítők (1),gucci (1),valóság (1),hasznos (1),városi divat (1),Helló július (1),hurrá nyaralunk (1),öv (1),gyerek (1),twitter (1),zenész (1),reggelek (1),gyerekdivat (1),esernyő (1),kabát (1),Korosodó férfiak (1),tv sztár (1),magyar férfi (1),anyakomplexus (1),mandzsettagomb (1),férfiingek (1),anyacsakegyvan (1),anyuci pici fia (1),féfri (1),nők és férfiak (1),korai ősz (1),nyári napok (1),Schiffer Miklós (1),nyakkendő nélkül (1),mukaruha (1),fehér (1),nadrágtartó (1),férfiöv (1),kék (1),nyárutó (1),srácok (1),double monk (1),két soros (1),forrónapok (1),kölykök (1),jóslatok (1),bordó (1),propeller (1),kötött holmik (1),pulóver (1),ruha (1),kövérség (1),digel márkaüzlet (1),sulyproblema (1),xxxl (1),dress code (1),kód (1),szabályok (1),dress code (1),anyák napja (1),ballagás (1),olasz divat (1),nadrághossz (1),május (1),édesanyák (1),sztárok (1),anyukák (1),fogyókúra helyett (1),titokzokni (1),nadrágtartó (1),hózenetróger (1),férficipők (1),vasalási trükkök (1),Tiborstíluslapja (1),farmering (1),farmernadrag (1),faros (1),szombat (1),pazarlás (1),hibák (1),ne vedd meg (1),intsagram (1),karóra divat (1),idő (1),pénzkidobás (1),hétfő (1),chino nadrág (1),nyári divat (1),Az enek iskolaja (1),média (1),férficipők (1),műsor (1),stílus tsl tiborstíluslapja tibor stílus hibák stílus tippek férfidivat blog blogger facebook instagram (1),divat diktátor (1),tv2 (1),stylstyle (1),derby (1),oxford (1),rebblog (1),bespoke (1),buzi (1),tasse loafer (1),penny loafer (1),sámfa (1),sneekres (1),stl (1),színes (1),xiaomi (1),kínai kütyü (1),kütyübuzik (1),telefon (1),mobil stílus (1),esküvő férfi szemmel (1),colors (1),idézetek (1),business (1),is kedvel (1),férfidivat elemzés (1),Magyarország szépe (1),mert ő (1),kirakja az origó (1),kedd (1),hátha (1),egy év (1),öltönyösök (1),férfi ruhák (1),hétköznapok (1),hét napjai (1),őszi ruhák (1),téli divat (1),summer (1),ruha vásárlás (1),boltok (1),munkaruha (1),kamaszok (1),este (1),fröccs (1),sapka (1),drága óra (1),luxusóra (1),kamasz divat (1),Naközben (1),mokaszin (1),dzsekik (1),Skagen (1),daniel wellington (1),búcsúbejegyzés (1),zeppelin (1),őszi férfidivat (1),garbó (1),mama kötötte (1),téli férfi divat (1),csá (1),helló (1),kabátok (1),télikabát (1),őszi ballonkabát (1),nemciki (1),makkoscipő (1),zokninélkül (1),férficipő (1),kalap (1),kötött sapka (1),bloggerek (1),hipster (1),téli ruházat (1),könyv (1),Schiffer Miklós (1),cipész (1),mester cipész (1),micottini (1),ékszerek (1),leárazás (1),karkötők (1),magyar férfi (1),fashion (1),kommentek (1),Hank Moody (1),január (1),ékszer készítés (1),egyedi cipők (1),Prada (1),karkötők (1),karácsonyi vásár (1),bóvli (1),panama kalap (1),siltes sapka (1),kemény kalap (1),borsalino (1),gagyi (1),laza szerkók (1),próba vásárlás (1),könnyed (1),öltönyök (1),vásárlás próba (1),internet (1),megbízhatóság (1),botrány (1),stílushibák (1)