Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Tibor Stílus Lapja

Riadó, nyár van!

  Télen a hó miatt, tavasszal a hideg esős idő, nyáron pedig a hőség miatt vagyunk kiakadva. Ahogy a népdal is mondja, „télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha sincs jó idő, mindig esik az eső.” Elégedetlenek pedig minden helyzetben lehetünk, meg lehet rá a jó okunk. Viszont ha már meleg, és hőség, meg a nyár, akkor nem maradhat el, az a bejegyzés, hogy mit ajánlok azoknak, akik nem adják fel és le, stílusosak, és persze elegánsak szeretnének lenni, még akkor is, ha szakad róluk a víz. Jöjjenek a nyári szettek, mert lassan de biztosan leárazva is hozzá juthatunk. Ahogy szoktam tetőtől a talpig, és nem veszem figyelembe azt, hogy rám szóltak, igen is merítek a külhoni bloggerek képi világából, hogy lássuk, mi lenne az, ami nekünk sem ártana. nyár outfit stílustippek tiborstíluslapja tsl tslstyle férfidivat 

  Az ing, és a póló harca. Azt gondlom, hogy az ing nem veszthet csatát a pólóval szemben, és ha jó minőségű és anyagú inget szerzünk be, ez nem is lehet kérdés. Csak mértékkel az ujj hossz tekintetében, és mint egy ismerősöm fogalmazta meg, mi az a rövid ujjú ing, olyan mintha elvágták volna derékban a zakót. Igaza is van, de azért sántít is a megközelítés, mert létezik egyfajta ing típus, ami a nyári verőn is lehet röviden stílusos. Mutatom is.

nyár outfit stílustippek tiborstíluslapja tsl tslstyle férfidivat
Ugye ez rövid? 

  Azt viszont hozzá kell tennem, hogy a magyar férfi nem pont erre teszi fel az életét, ha inget választana. Neki a lengő bő ujjú rövid valami kell. Ezen már csak akkor tudunk változtatni, ha egy generáció rossz beidegződése lefut. Jöhet a póló? Persze, hogy jöhet, sőt. Persze ha az nem az, ami „hasadó anyagot” is tartalmazó Kínai piacos, enyhén nyúlt anyagú! A zakó alatt is elfér. Bár decensebb urak, és korosodó, - hozzám hasonló – testépítést kerülő férfiak számára nem ajánlanám jó szívvel. Nekünk akkor inkább a piké, és szigorúan lehajtott gallérral! Itt is jó, ha figyelünk a színek és a méretek pontosságára.

nyár outfit stílustippek tiborstíluslapja tsl tslstyle férfidivat
Póló is van, instagramon. 

nyár outfit stílustippek tiborstíluslapja tsl tslstyle férfidivat
Neki könnyű? 

  Öltöny, vagy lazább smart casual? Nincs már szabály, csak egy, az pedig a munkakörülmény. Ha teheted, engedd szabadon magad és inkább a casual legyen a nyáron a kedvenced. Télen úgyis lesz elég idő a kabát alatt az öltönynek. Viszont, ha mégis öltöny, akkor legyen világos színű, és habkönnyű anyagból. A smart casual együttes lehet, chino nadrág, vagy farmer, felül egy könnyű nyári zakó – véletlen sem írom le a spotos kifejezést – mert azt nem tudom micsoda. A zakó anyaga len, vagy könnyű pamut, de létezik és saját magam, mint kísérleti nyúl, tudom a dzsörzé. Alig tűnik fel, hogy az műszál, pedig az.

nyár outfit stílustippek tiborstíluslapja tsl tslstyle férfidivat
Digel zakó, dzsörzé. 

  Ami a lábat illeti. A nyár itt is kihívást teremt. Tudjuk nem nagy a választék, és az is egysíkú, tisztelet a kivételnek, de valóban nehéz jó nyári lábbelit találni. ( Reális áron!!! ) Javaslatom, hogy ha lehet ilyenkor jobb, a belebújós mokaszin jellegű cipők felé fordulni. A zárt érzést ezzel le lehet tudni, és még divatos is lehet. A baj az, hogy jó mokaszint, loafert nehéz találni, mert vagy drága, vagy nem az, viszont ellenben ronda, és műbőr. Kénytelenek vagyunk jobban utána járni – ha ha ha, milyen fordulat ez, egy cipő esetén. A smart casual szett teljes rangú tagja lehet egy boat shoe is – vitorlás cipő -, de itt nem arra gondolok, ami valóban a tengere habjainak szelésére valók, „zordon szakáll” szettjének része.  Olyan cipő ez, ami mégsem az, aminek látszik. Hasznos barátunk még a sneakres is, akár öltöny részeként, de itt azért a korhatár megint betartandó, hogy ne nézzenek teljesen bolondnak. A cipők viselése mellé, jöhetnek a zoknik is, de itt már inkább a titok, vagy balett zoknik lehetnek hű(s) társaink. A hosszabb szárú zokni, legyen nyarat idézően vidámabb színű, ha már a bánatos szürke és fekete kikopott.

nyár outfit stílustippek tiborstíluslapja tsl tslstyle férfidivat
Mokaszin 

nyár outfit stílustippek tiborstíluslapja tsl tslstyle férfidivat
Titokban!
nyár outfit stílustippek tiborstíluslapja tsl tslstyle férfidivat
Színes loafer

  Naci aminek nincs szára. Térdnadrág?  Lehet, sőt akár még zakóval is. Viszont itt valóban a testi lehetőségeinkhez mérten, és a helyzethez alkalmazkodóan. Hülyén mutat, ha ebben bandukolunk el, egy kemény üzleti megbeszélésre, vagy úgy gondoljuk, hogy a vádlink még van olyan állapotban több visszér műtét után is, hogy azt közszemlére tegyük.

nyár outfit stílustippek tiborstíluslapja tsl tslstyle férfidivat
Vespa lovag.

  Mértékkel tehát az olaszos lazaságnak, amit én is kedvelek, és szívemhez közelinek érzek. Tudom itt, is mint minden másban, a saját szabad döntés joga, hogy ki miben érzi jól magát, a bőrében. A divat ne határozza meg a napjainkat, de tehetünk érte, hogy jobb legyen a kedvünk, ha kapunk pár elismerő szót. Férfi társaim, valljuk, be hiúbbak vagyunk bármelyik hölgynél. Ez a nyárra is vonatkozik, mert habtestünk úgyis megvillantjuk majd valamelyik strandon, vagy parton, de ha még nem jutottunk el addig, legyünk a forrósságban is elegánsak. Remélem ismét tudtam pár ötlet adni, hogy miként éljük túl a dolgos nyári napokat.

nyár outfit stílustippek tiborstíluslapja tsl tslstyle férfidivat
Pontosan így kellene.

Barátsággal: Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Röviden a rövid ujjú ingekről, pólókról.

piké póló  póló  stílus  thomas breitling  tommy hilfiger  ralph lauren  suitsupply  tsl tiborstíluslapja  blog  reblog  origo  tumblr
Nem is igaz! 

  Tudom, kritikus vagyok, és jobb lenne, ha néha magamba néznék, és azzal foglakoznék, ami rajtam szintén idétlen, és hülyén áll. Közben meg osztom az észt, ész nélkül, nem beszélve arról, hogy a stílust, mint olyant még messziről sem szagolom. Büntess magyar szakértő gárda, és olvasd a fejemre mennyire felesleges az, amit teszek. Viszont, hogy a költő szavával éljek: „Nem fogom be, pörös számat, a tudásnak teszek panaszt.” ( József Attila – Ars Poetica ) Mert a tudás hatalom, és aki a divat, vagy a stílus mesterének mondja magát – velem ellentétben – nem menne szó nélkül el a lenti kép mellett.

piké póló  póló  stílus  thomas breitling  tommy hilfiger  ralph lauren  suitsupply  tsl tiborstíluslapja  blog  reblog  origo  tumblr
Thomas Breitling - 2017 nyár 

  Nos, mi magyarok különös anyagból vagyunk gyúrva, és ezért mindent másként viselünk, mint azt kellene. Mert mit nekünk zordon Kárpátoknak …stb.  A kép, arról szól, hogy valamikor a kétezres évek elején egy meg nem nevezhető, vállalkozó a Balaton nyári buja fülledt éjszakjában, fogta magát és a piké póló gallérját mintegy stílus diktátor, hanyag eleganciával felgyűrte és onnan kezdve így látta azt jónak. A csorda szellem látva ezt, követte példáját és mára már szinte a pestis terjedésének sebességével, lett ez a fertőzés széles körben elfogadott betegség. A „kapcsolt ciki”, a homlokba tolt napszemüveggel kiegészített kompozíció. Amikor szegény Ralph Lauren, vagy Lacoste megálmodta a piké pólót, nem gondolta, hogy majd jön egy nép, és erőszakot tesz rajta. Pedig mennyire más volt ez egykor, és mennyire más ez ma is, de nem idehaza. Főleg ha azt egy divatcég reklámként nyomja is. Ilyenkor gondolkodom el azon, mennyire hiábavaló az a rengeteg szájtépés, amit én is teszek. Jön egy cég, készít pár – és itt a fotósom elakadt lélegzete is benne van – reklámfotót, ezzel népszerűsítve az amúgy nem rossz márkát. Ellenben romba is dönti azt. A véleményem szerint, ami ugye maga a szubjektum.

piké póló  póló  stílus  thomas breitling  tommy hilfiger  ralph lauren  suitsupply  tsl tiborstíluslapja  blog  reblog  origo  tumblr
Thomas Breitling - facebook 

   A rövid ujjú galléros póló, azért galléros, hogy átmenetet adjon a casual egyfajta elegánsabb, de mégis könnyed megjelenésének. Vagy valami hasonló, de ez is divat duma puffogtatás, tudás nélkül. Viszont az biztos, hogy Tommy Hilfiger, vagy Ralph Lauren is dobna egy hátast, ha ezt látná, hogy mit műveltünk az általuk megálmodott színes csodákkal. Vagyis mi lett a galléros pólójukból.    Szeretném leszögezni, ezzel nem akarok „segget” csinálni a számból, hogy a divatban mindent szabad, amit nem tilos. Viszont egy biztos, a kép tanulsága az, hogy pont azt sulykolja, hogy mit ne tegyél.  A rövid ujjú galléros piké pólót, soha nem hordjuk így. Helyette valami ilyesmi lenne az elfogadott.

piké póló  póló  stílus  thomas breitling  tommy hilfiger  ralph lauren  suitsupply  tsl tiborstíluslapja  blog  reblog  origo  tumblr
Lacoste - facebook 

  Vagy maga a reklámfilm, ami maga az időtlenség a stílusban, Lacoste módra. 

  Befejezve az amúgy is unalmas, írást legyen néhány kép, arról, én mit gondolok követendő példának, a piké pólók esetében, és a rövid ujjú ingek viselése területén. Mert ne higgye senki, hogy megrögzött ellensége vagyok, mindannak ami a nyár fontos része. Csak legyen a helyén kezelve, hordva és viselve.

piké póló  póló  stílus  thomas breitling  tommy hilfiger  ralph lauren  suitsupply  tsl tiborstíluslapja  blog  reblog  origo  tumblr
Suit Supply - facebook
piké póló  póló  stílus  thomas breitling  tommy hilfiger  ralph lauren  suitsupply  tsl tiborstíluslapja  blog  reblog  origo  tumblr
Tommy Hilfiger - facebook 
piké póló  póló  stílus  thomas breitling  tommy hilfiger  ralph lauren  suitsupply  tsl tiborstíluslapja  blog  reblog  origo  tumblr
Ralph Lauren - facebook 

Kicsit más, ugye? Viszont legalább tudjuk, miért "magyar a naracs", mert kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk. 

Barátsággal: Tibor  

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kánikulai délután.

nyár  meleg öltöny  hőség  nyakkendő  blog origo reblog  fotó Galló  tiborstíluslapja  TSL tslstyle                                           (Nem reklám .... ! )

   Amikor erre a bejegyzésre gondoltam, a nyár már próbálgatta az emberi tűréshatárokat súrolni hőmérséklet tekintetében, és arra vágytam talpig öltönyben, hogy végre kicsomagolhassam magam én is . Mert ugye azért mi sem vagyunk hőálló azbesztből, és nem dolgozunk a kohó mellett úgy, hogy tudjuk feszegetni a határainkat. Csupán férfiak vagyunk akik – mert néha kell, és mert megkívánják tőlünk – munkaruha gyanánt öltönybe bújunk akkor is, amikor normális ember a pálmafák, vagy legalábbis a nádasok hűs közegébe bújnak el. Mi viszont erős jellememmel, és kemény elkötelezettséggel, álljuk az időjárás kemény kihívásait.  Mert, ahogyan a mondás is tartja, nem az a férfi, aki adja, hanem aki kapja. Mi meg kapjuk, nem kicsit.

nyár  meleg öltöny  hőség  nyakkendő  blog origo reblog  fotó Galló  tiborstíluslapja  TSL tslstyle
Itt ez nem a "példakép". (Fotó Galló)

   Ellenben hülyék azért nem vagyunk, tehát mi is keressük a megoldást arra, mi legyen ha már tombol a harminc fok feletti nap, és mintegy páncélos lovag mi mégis feszítünk, mert kell. Most jöjjön néhány tipp, mivel vészeld át a nyarat, ha nem vagy vizibicikli kölcsönző tulaja, vagy legalább is piros nacis tengeri mentő, David Hasselhoff, illetve  Spongya Bob kockanadrág. Vagy mindkettő.nyár  meleg öltöny  hőség  nyakkendő  blog origo reblog  fotó Galló  tiborstíluslapja  TSL tslstyle

   A meleg ellen a legjobb megoldás, ha az öltönyöd anyaga vékony és csak nyomokban tartalmaz, vagy egyáltalán nem is látott műszálat, leánykori nevén poliésztert. Legyen pamut, vagy len.  Ezek keveréke is jó megoldás. A műszál télen sem jó, de nyáron a leggonoszabb. A színek esetében keresd a világos tónusokat, tudva, hogy nem fogsz tömeg közlekedni, és kerülöd a padokat, még ha vonzó is lenne egy kis romantikához. A legjobb választás a fehér. Lehet világoskék, és persze sárga is. ( Bár tudom az nálunk a határeset kategória.) Azt is sejteni vélem, hogy most arra vártok mikor javaslom a jégakkut a testre erősítve, de szerintem komplikált lenne. Helyette a hűvös anyagokkal kell a megoldást megtalálni.

nyár  meleg öltöny  hőség  nyakkendő  blog origo reblog  fotó Galló  tiborstíluslapja  TSL tslstyle
Zakó a lényeg, a mellény elhagyható. ( FotóGalló)

  Mi legyen a zakó alatt? Ilyenkor jönnek a rövid ujjú ingek szakértői, és a szellősség mellett kiállva hangoztatják annak kényelmes viseletét. Szerintem kár vitatkozni erről, meggyőzni úgysem tudom azokat, aki fent nevezett, „valami” hívei. Azért szabadjon itt megjegyeznem, hogy amennyiben ellenállunk a titokzokni „bokavillantó” módjától, úgy nem ítéljük el, azokat a szőrös karokat, amelyek a zakó ujja alól kivillannak, egy kornyári napra eső „MLM értékesítő” konferencia eseményén. Egyezzünk ki abban, hogy számomra még mindig a zakóhoz az ing, hosszú ujjú. Viszont az ing minősége, lényeges, mert csakis pamutból lehet az anyaga, itt valóban tilos a műszál. Hidd el, higiénia szempontjából is, jobban jársz. Van két tábor, aki egymásnak ellentmondóan vallja a következőt: az ing alatt legyen alsó atléta, és van, aki ezt tagadva ellenzi annak nyári viseletét. Itt én az utóbbiak mellett vagyok, de mert télen sem kedvelem az ing alatti atlétát. Viszont ha a sivatag vándoraira gondolok, akik a legforróbb napon is réteges fekete hacukában járnak a melóba a tevén, elgondolkodom, hogy lehet benne valami mégis.

nyár  meleg öltöny  hőség  nyakkendő  blog origo reblog  fotó Galló  tiborstíluslapja  TSL tslstyle
Inges 

   Zokni, és annak hiánya nyári verőn. Fontos és minden szempontból megosztó kérdéskör ez is. Vannak már mindenre elszánt hívei a zokni nélküliségnek is. Én ebben a helyzetben azt javallom, hogy az öltöny esetében, még ha a legszebb loafer cipő is van a lábunkon, jobb, ha van egy titok zokni is rajta. Egyéb nem mokaszin jellegű cipők esetén, pedig kifejezetten ajánlom a hosszabb szárú  zoknit is. Lényeges, hogy nem a téli bundás kollekcióból valót és persze itt is a műszál kerülendő.

nyár  meleg öltöny  hőség  nyakkendő  blog origo reblog  fotó Galló  tiborstíluslapja  TSL tslstyle
Cipő és zokni 

  Mivel a mai blog az öltönyös megjelenés hőguta körüli hőmérséklet közeli állapotát járja körül, a lábtól megint feljebb kerülve, a nyak körüli dolgokra koncentrálok a végén. Vagyis a nyakkendő, illetve annak hiánya lesz kitárgyalva, zárva a mai „szentleckét”. Szerintem a nyakkendő része az öltönyös megjelenésünknek, tehát ha tombol is a nap, nincs mese ott bizony nyakkendőnek is helye van. Kivétel, ami meg erősíti a szabályt, hogy pénteki, vagy lazább napokon, és persze az öltöny szabása adta lehetőségek mentén, az elhagyható. Képes segítség mellékelve.

nyár  meleg öltöny  hőség  nyakkendő  blog origo reblog  fotó Galló  tiborstíluslapja  TSL tslstyle
Csokorba kötve 

  Zárva az írást, Uraim, nincs mese, addig, amíg az irodai munka megköveteli, hogy öltönyt hordjunk, azt kell hordanunk még negyven fokban is, sajnos az öltönybe épített légkondicionáló még várat magára, és Donald Trump épp minap tett róla, hogy esélye se legyen a Föld nevű bolygó lehűlésének, nem marad más, mint átgondolva, és megfogadva pár tanácsom öltözködjünk így.

Barátsággal: Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Egyszerű ez!

   Olvasom minap, hogy a férfidivat bloggerek többsége tapasztalatok és egyéb képességek híján dobálják egymásra a közösségi felületről lopott képeket és töltelék mellébeszéléssel tömik ki, a hézagokat. Ezzel vezetve félre, vagy inkább a semmibe a követőiket, azokat, akik annyira ostobák, hogy ezt észre sem véve mennek a „véleményvezérek” után a mélységes mély „stílus kútba”. Persze csakis azért mert manapság, ha eldobsz egy követ stílus bloggert üt agyon. Illetve minden bokorban az terem, nem csattanómaszlag. Pedig milyen szép is volt egykor amikor, csakis azok mondhattak véleményt, akik erre fel lettek szentelve, vagy legalábbis textilipari mérnökként „végeztek ki” minden konfekcióból vásárló férfit. reblog divat  bloggervilág  tsl tiborstiluslapja  tslstyle 

   Tudom, minek jár a szám, mert én is egy ilyen fából vaskarika vagyok, és amikor verem a klaviatúrám a hűvös szobám sötétben álló asztala előtt, magam sem lettem tagja a számtalan férfiruházati bolt tulajdonosok egyikének sem, akik valaha üzletet nyitva adtak el a határokon át behozott kincset, amit a „rothadó nyugat” már saját népére nem tudott rásózni. Jártatom a szám tapasztalat és egyéb felkészültség nélkül, holott ezt a misztériumot, még ugatni sem tudnám, mint a kutya a holdat.

reblog divat  bloggervilág  tsl tiborstiluslapja  tslstyle
Lehangolt nap utáni szelfizés ... 

  Én úgy vagyok ezzel, mint azt a mondás tartja, aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja, aki tanítani sem tudja abból lesz a tornatanár, jelen esetben a divat blogger. Parafrázis ez, mert aki azt állítja, hogy a divat bloggerek nem értenek ahhoz, amivel éppen foglakoznak, egyből cáfolt lett, mert az, aki ezt leírta maga is egyike azoknak, akik ebből a keserű ám, de szép hivatásból nyertek követőket, és varázsoltak maguknak vevőt. Kihasználva az instagram, és a facebook közösség építő erejét. Egyszerű ez, mint az egyszeregy. Pont ebben a blogban olvastam, hogy  már nem igaz az sem amit egy hete vettél annak, mert a divat változó mint az időjárás. Akkor meg minek vagyunk mi, akik holmi frontátvonulásoknak szánunk időt és energiát. Pont azért, hogy azok, akik ebből élnek, és szeretnék, hogy még jobban menjen a szekerük, több vevővel és több stílusos pasival legyen teli a boltjuk. Outletjük, raktáruk, és pörögjön az a pénztárgép. Aki azt gondolja, hogy az idétlen divat blogger, csupán saját szórakozására, örömére írogat naponként, el van tévedve. Nem, a legtöbb divat blogger és legyen ez most egy példa is, ( én ) azért írunk, és teszünk illusztráció gyanánt egy-egy „lopott” stílus képet, a sorok közé, hogy lássa az akit ez érdekel, hogy nem túl bonyolult matek ez. Mert simán lehet egy farmerből, egy ingből és zakóból álló kombó is elegáns, de lehet ezt fokozva a sliccelérsről, a reverek szélességéről akadémiai szinten is értekezni, csak marhára fölösleges, mert a lényeg ott sem más, mint a megjelenés stílusossága. Ehhez pedig segédeszközt bizony kell használni.

reblog divat  bloggervilág  tsl tiborstiluslapja  tslstyle
Piszkosul nagy tudás kellett ehhez ... 

   Itt jegyzem meg, hogy szerény személyem érintve érzete magát a blog író által, mert ott az volt, hogy „többet jelent egy magán befotózott anyag”, mint egy lopott kép a pinterestről. Igen, ez így van! Én sem szeretem, ha név nélküli instabloggerek ellopják a rólam készült képet, és „aljas” mód tovább osztják, hogy többen is inspirálódjanak belőle a nemzetközi képmegosztó térben. Ilyenkor „keményen” fel is lépek, és oda nyomok egy köszönöm jelet.

                                             Ki lehet eza a "csávó" ? 

   Lépjünk szerintem túl ezen a dolgon, a szerepek már rég mások, mint egykor voltak. Valóban lehetne azt mondani, könnyebb ma divatról blogolni, mint az ívhegesztéséről pláne nekem. Viszont ahogy fent is írtam azok, akik erre a sanyarú kenyérre adják a fejüket, tudják több támadásnak lesznek kitéve, főleg ha kicsit jobbak lesznek az átlagnál, mint egy közepes teljesítményű politikus, aki a parlament soraiban az adott választási időszak között tetszhalott állapotban „teljesít jobban”.  Rögvest b@zi lesz, vagy „diszmajom”, akit csak a külsőségek érdekelnek. Pedig aki ezt szereti és szívből nyomja, nem tesz mást, mint segíti azt az ipart, amiből számos vállalkozás akar megélni kis hazánkban.    Száz szónak is egy a vége, ne bánts a bloggered, mert ha az bánt majd legközelebb, érezni fogod az üzleted forgalmán.  Már Trump kampánya esetén is látható volt, mennyire számít a "social media" ereje, és ott „csupán” egy ország sorsa dőlt el. Itt meg az, hogy vegyen fel zoknit ahhoz a cipőhöz, vagy sem. Mellékesen még az is, hogy hol vegye meg azt a cipőt …De ez tényleg mellékes!  Én inkább örülök annak, hogy egyre többen vagyunk, akinek van véleménye erről, a nem agysebészeti tudást igénylő tematikáról, amit divatnak nevezünk. Legyen boldogság, és virágozzék minden virág, és ha lehet mellé világbéke is.reblog divat  bloggervilág  tsl tiborstiluslapja  tslstyle

Barátsággal: Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Gumicsizma, vagy mokaszin?

  Nézve az elmúlt napok „Blade Runnert” idéző szélsőségesen csapadékos időjárását, tényleg felvetődik a kérdés gumicsizma legyen az idei tavaszból a nyárba jutó szezon cipő divatja, vagy marad a hagyományos. Azért ne legyünk ennyire borúlátóak, mint Reisz András a zivatar felhőkkel tarkított térkép előtt, legyünk optimisták mindeközben pedig vegyük át milyen „lépőben” lehetünk elegánsak és talán „trendiek”. Öt plusz egy tipp, miben sétáljunk a flaszteren az idei nyáron.cipő férfidivat nyár  cipők  stílustippek  tiborstíluslapja blog reblog stílus stílus-tanácsadás  tsl tslstyle facebook instagram pinterest

   1, A mokaszin, ami nem is az, vagyis mégis? Mi annak hívunk minden cipőt, amibe nem kell fűző, és mintegy könnyed csusszanással libbenünk reggel bele, hogy „gyorsított eljárással” jussunk a legtávolabb az otthonunktól. Holott a mokaszin speciel nem minden fűző nélküli cipőre mondható, de a boltosok a könnyebb érthetőség végett ezt használják a loafertől a valódi mokaszinig mindenre. Most nem is mennék én sem bele ennek a feszegetésébe, erre már volt egy korábbi írás itt. Hanem nézzük át, mit javasolok arra, ha nem akarunk, vagy nem tanultunk meg cipőfűzőt bekötni. ( Ovi alsó, „pöttyös labda” csoport.) A képek alatt ott lesznek a nevek is.

 

cipő férfidivat nyár  cipők  stílustippek  tiborstíluslapja blog reblog stílus stílus-tanácsadás  tsl tslstyle facebook instagram pinterest
Mokaszin 

cipő férfidivat nyár  cipők  stílustippek  tiborstíluslapja blog reblog stílus stílus-tanácsadás  tsl tslstyle facebook instagram pinterest
Loafer
cipő férfidivat nyár  cipők  stílustippek  tiborstíluslapja blog reblog stílus stílus-tanácsadás  tsl tslstyle facebook instagram pinterest
Mokaszin 

   2, A „csatosok”, amiktől egyeseket kiver a víz. Igen a „monk cipők” ismét, és mindig szereplői lesznek a tavaszi és nyári divatnak. Ne tessék őket besorolni a transzneműek, és homoszexuálisok kedvencei közé, mert nagyon is macsós dolog. Ha már túlélted a fenti „mokaszin” szintet ez már kisrutinból menni fog, nem akadhat a torkodon, maximum az ára, ha jobbfajtát szeretnél magadénak tudni. Lássuk a képeket.

 

cipő férfidivat nyár  cipők  stílustippek  tiborstíluslapja blog reblog stílus stílus-tanácsadás  tsl tslstyle facebook instagram pinterest
Double monk

 

 

cipő férfidivat nyár  cipők  stílustippek  tiborstíluslapja blog reblog stílus stílus-tanácsadás  tsl tslstyle facebook instagram pinterest
Double monk

   3, Sima fűzős, de mégsem az. Mi az? Derby, Oxford, teljesen mindegy is lenne, ha szép és kényelmes, de ne legyünk ennyire igénytelenek, nézzük meg mi a kettő közt a különbség. A képek segítenek, és ötleteket is adnak, miben jelenj meg, ha már ezt a típusú cipőt választod. A reneszánszát élő "brogue" egy kicsit másként értelmezve, magasított gumitalpon és több színben, ad egyedi megjelenést a lábadnak is.

 

cipő férfidivat nyár  cipők  stílustippek  tiborstíluslapja blog reblog stílus stílus-tanácsadás  tsl tslstyle facebook instagram pinterest
Derby 

cipő férfidivat nyár  cipők  stílustippek  tiborstíluslapja blog reblog stílus stílus-tanácsadás  tsl tslstyle facebook instagram pinterest
Oxford 
cipő férfidivat nyár  cipők  stílustippek  tiborstíluslapja blog reblog stílus stílus-tanácsadás  tsl tslstyle facebook instagram pinterest
Brogue derby 

   4, Sport és a sneaker cipők, nem csak farmerhez! A tabuk dőltek le, de ez is múló tünet lesz, mint a divatra jellemző egyéb ügyek, hogy nem csak farmerhez vehetők fel ezek a lábravalók. Az viszont nem, hogy a sportcipők betörtek ismét a gardróbba, és ott is lesznek nyár végéig. Nézzük mire gondolt a „költő” amikor képekben meséli el ezekről a cipőkről szóló balladáját.

 

cipő férfidivat nyár  cipők  stílustippek  tiborstíluslapja blog reblog stílus stílus-tanácsadás  tsl tslstyle facebook instagram pinterest

                                                       Sneaker

cipő férfidivat nyár  cipők  stílustippek  tiborstíluslapja blog reblog stílus stílus-tanácsadás  tsl tslstyle facebook instagram pinterest
Sport 

 

   5, Mi az a lábadon? Szandállllllll! Oké, egyezzünk ki, legyen „a szandi”, ha már annyira akartátok, de kérlek, ha lehet, ne vegyetek hozzá semmilyen zoknit, ha már erre a fura lábbelire ment el a fizetésetek egy része. Aztán ha már boldog tulajdonosai vagytok, legyetek kedvesek és csakis olyan helyen vegyétek fel, ahol ezt illik, és persze ne ez legyen az egyetlen nyári topogó. Mert tudjuk esőben kiváló, mert elöl, és hátul távozik a víz, de közben meg térdnaciban, dolgozni, menni, szandálban, még akkor is sértés, ha te úgy gondold hipszter vagy.

cipő férfidivat nyár  cipők  stílustippek  tiborstíluslapja blog reblog stílus stílus-tanácsadás  tsl tslstyle facebook instagram pinterest
Ez a szandál!

   + Egy! Zokni és a cipő. Tudom ez az örök dilemma nem feloldható, és annyira tabu, mint az, hogy miért bántom a szandált hordó „sokaságot”. A cipő a lábaddal szoros együttműködésben élő valami, ezért javaslom, hogy anyagában kerüld, még ha nagyon csábító az ára és színvilága, és ráadásul állatvédő is vagy, a műbőröket. „Ásóka a kis gomba”, lehet a barátod, de nem egy életre szóló kapcsolatban kell gondolkodnod vele az életed. A cipő és a zokni elhagyása, nem ajánlott, de lehet divatos. Használj inkább jó minőségű „titok zoknikat”. Olvastam, és láttam is azt a felmérést, hogy a hölgyeknél mennyire nem jön be a bokavillantós megoldás, és inkább látnak egy színes, bolondos zoknit, mint a te ronda szőrős lábad. Viszont vannak kifejezetten olyan lábbelik, amelyek csakis zokni nélkül mutatnak jól. Itt javaslom, és ajánlok is a kifejezetten ezekhez gyártott titok zoknikat. Ezeket is úgy, hogy ne lógjon ki a cipő szárából, és ne legyen rossz minőségű, műszálas. A lábad védi, közben meg lazán elegáns is.

 

cipő férfidivat nyár  cipők  stílustippek  tiborstíluslapja blog reblog stílus stílus-tanácsadás  tsl tslstyle facebook instagram pinterest
Itt is van zokni, csak nem látod.

cipő férfidivat nyár  cipők  stílustippek  tiborstíluslapja blog reblog stílus stílus-tanácsadás  tsl tslstyle facebook instagram pinterest
Titokban

  Tudom, még itt lenne a helye a flip-flop őrületnek is, de azt hagyjuk meg a strandok hívogató fövenyének, mert nem városi hordásra találták ki. ( Hiába a sok ellenpélda, nem és nem! ) Itt ezzel zárom a lábra valót, és ha tetszett, amit olvastál, ne kíméld a megosztás gombot!cipő férfidivat nyár  cipők  stílustippek  tiborstíluslapja blog reblog stílus stílus-tanácsadás  tsl tslstyle facebook instagram pinterest

Barátsággal: Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Olaszok már a spájzban vannak!

cotton&silk  tsl mensfashion olaszok stílustippek tiborstíluslapja tibor  ajánlat  férfidivat

   Azért az tagadhatatlan, hogy a férfidivatot nálunk inkább az olaszok lazasága diktálja, mint a feszes decens briteké. Bár legtöbb esetben persze még az Olaszok sem, mert a szandizokni, térdnadrág kombót nem lehet legyőzni, ehhez kevés lenne egy hadosztály „jólfésült digó”. Viszont, ha már követni szeretünk valamit, az inkább  legyen a napfényes Itália. Nincs is ezzel semmi gond, persze itt sem árt az alapokkal tisztába lenni, ezért jobb, ha átfutod előző írásaimat, mielőtt magadra aggatsz pár ruhadarabot, vagy össze – vissza, vásárolsz, ezt meg azt.cotton&silk  tsl mensfashion olaszok stílustippek tiborstíluslapja tibor  ajánlat  férfidivat

   Tekintsük át mi az, amit az olaszok az idei nyárra javasolnak, nem csak maguknak, de a világon bárkinek, akik nem csak a pizzát és spagettit szeretik tőlük. Nagy mázlim van, mert egy echte olasz márka keresett meg, itt jegyzem meg - sajnálattal idehaza, nem kapható termékeivel - , hogy ha tehetem, írjak róluk pár keresetlen szót. Megjegyzem, ha idehaza lehetne kapni ezeket a darabokat, nem biztos, hogy outfit forradalom törne ki, de pár ruházati cég biztosan átgondolná árazási politikáját. A márka ami: Cotton&Silk néven fut idestova 25 éve az azúrkék égboltú országban, küldött pár képet milyen szetteket dobott össze azoknak, akik szeretik a lazább, lezserebb megjelenést, de mégis elegánsan szeretnének megjelenni.

    Nézzünk tehát pár kombót amit én is úgy gondoltam, nem lenne baj, ha a blogomon mint egyfajta példa bemutatnék.

cotton&silk  tsl mensfashion olaszok stílustippek tiborstíluslapja tibor  ajánlat  férfidivat

  Semmi hivalkodó, de mégis valahol ott bújik meg, azaz "stíl", ami csakis rájuk jellemező, ami egy ilyen szettben nem meglepő. Sima fehér ing, és a szinte mindenkinek jól álló, kék szín. Az öltöny sima len anyag, ami nyáron kellemes és kényelmes viselet. A szabásvonal inkább regular, de már slim felé hajlik, óvatosan közelítve azért azokhoz is, akik nem vetik meg a lasagne-t sem.cotton&silk  tsl mensfashion olaszok stílustippek tiborstíluslapja tibor  ajánlat  férfidivat

  A casual szerelmesei számára a chino nacik több színben jelennek meg, ezzel szabad teret adva azoknak, akik szeretik a merész együtteseket. Persze nem lenne az „ami”, ha a cipőt ne a szett részeként tekintenénk. Ebben is nagy választékkal rendelkezik a márka.cotton&silk  tsl mensfashion olaszok stílustippek tiborstíluslapja tibor  ajánlat  férfidivat

  Persze a híres olasz farmer sem hiányozhat a smart casual összeállításokból náluk sem.  Finom minőség, és mennyire érdekes, hogy sehol egy lyuk és szakítás, amit mára szinte nem lehet száműzni az hasonló magyar megjelenés esetén. Nem értem mi abban a jó, ha szakadtnak tűnik, ami nem is az?cotton&silk  tsl mensfashion olaszok stílustippek tiborstíluslapja tibor  ajánlat  férfidivat

   Egykor vétek lett volna, de mára egyre jobban elfogadott, hogy a nadrág lehet piros, és hozzá ne normál megszokott és unott cipőt rántsunk magunkra. Vastagabb talpakon és mégis stílusosan. Az öv viszont színében egyező.  Fogjuk erre is, hogy inkább „smart casual”, mint irodai forma. Az anyagok itt is a forróbb nyárra gondolva lettek összeválogatva.cotton&silk  tsl mensfashion olaszok stílustippek tiborstíluslapja tibor  ajánlat  férfidivat

   Utolsó egyveleg, szintén egyfajta szabadabb elgondolás, de azok számára, akik inkább nem próbálkoznak a színek merészségével, hanem a hagyományokat tartják előnyben. Azért itt is érződik, hogy a Cotton&Silk olasz brand. Az „unalmas” szettet, egy sportos cipővel dobja fel, mellé pedig hanyagul odatesz egy díszzsebkendőt, amit mondjuk ki bátran, nem hagy el egyik ajánlatából sem.cotton&silk  tsl mensfashion olaszok stílustippek tiborstíluslapja tibor  ajánlat  férfidivat

                             Zakók nem harsányak, de kényelmesek.

cotton&silk  tsl mensfashion olaszok stílustippek tiborstíluslapja tibor  ajánlat  férfidivat

   Ott van az a "fránya" hétvége, de közben mindenképp jó lenne a strandra is leszaladni valamiben, a megoldás a képen egyben.             (Tudom ott a rövid ujjú ing.) Fuss neki megint, hova ajánlottam ezt a szerelést. Nincs ellentmondás korábbi elveimmel. cotton&silk  tsl mensfashion olaszok stílustippek tiborstíluslapja tibor  ajánlat  férfidivat

   Mennyire vagytok elégedettek? Én az lennék, ha csak a felével, amit a képeken láttam,  viszontláthatnám az idei nyáron, a magyar férfiakon. Erre pedig nem lehet azt mondani, hogy a "sok" pénz kérdése, mert ha a weboldalukon megnézed az árakat, és átszámolod, arra jössz rá, megint idehaza vernek át, de nem egyszerűen, amikor olasz dizájnt kínálnak megfizethetetlen áron.  A kérdés persze jogos, hogy miért nem jön a márka hozzánk. Remélve, hogy nemsokára azért így vagy úgy, de mi is hozzájuthatunk valahogy, na ezért is született ez a mai bejegyzés. Korábbi írásaim itt elérhetőek, és persze az össze közösségi médiafelület rendelkezésetekre áll. Ide egy like! Itt követés, és itt is, feliratkozás itt! :)

Barátsággal: Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Május, ugyan már ... 

 “Nyár van, olvad a málna a számban,
  Égek egy könnyű lázban,
  Ha a váll a vállhoz ér!
  És minden percben nyár van,
  A csókod pihen az ágyban, “ ( Szerelem : Rúzsa Magdi ) május  divat  nyár férfidivat  blog origo reblog  outfit  tsl tiborstiluslapja tslstyle

  Lehetsz ifjú és bohó, vagy közepesen elégedett a koroddal, akár aggastyán, a nyár téged is megérint, és ha megérintett a ruhatárad is átalakuláson megy át. Támadnak a színek, a lazább fazonok, és végre a májusi tél is, maga mögött hagyja a tavaszt. Bár ez így elég furán, bután hangzott. A lényeg, hogy nézzük, mit ajánlok az elkövetkező remélhetőleg nem szibériai “hőség” idejére, outfit tekintetében. Tetőtől, talpig. május  divat  nyár férfidivat  blog origo reblog  outfit  tsl tiborstiluslapja tslstyle

  Mielőtt lefagy a mosoly, és a megkeseredett életünk összes nyomora feltör, vegyük elő a kincstári optimizmusunkat és hagyjuk magunkat sodorni az árral. Mi is lehetünk színesek, lazák, még ha az adottságaink nem a modellek eszköztárát vonultatja fel. Has behúz, hát kiegyenesít, fej felemelkedik. május  divat  nyár férfidivat  blog origo reblog  outfit  tsl tiborstiluslapja tslstyle

  Mondjuk nem mindenkinek áll jól a piros, de egy próbát megér, és mennyire más lesz tőle a világ … a piros mellé én, ahogyan a képen is látható a búzakék színt javaslom. (Ez egy zakó és nem öltöny.) május  divat  nyár férfidivat  blog origo reblog  outfit  tsl tiborstiluslapja tslstyle

  A zakó nem szűk, és nem gyerekméret, pont akkora amekkorának kell lennie. A nadrág chino, amiről már pár posztban értekeztem, és hozzá egy pár barna nem “ünneplős” csuka. Bátorság, nem néznek bolondnak a csokornyakkendődben, mert az idei nyár végre visszahozta nekünk ezt a nyakbavalót is. A napszemüveget ebben a formában én hanyagoltam volna, vannak ennél már trendibb darabok is. május  divat  nyár férfidivat  blog origo reblog  outfit  tsl tiborstiluslapja tslstyle  

  A bespoke mestere, már több évvel ezelőtt is ezt a stílust javasolta, és mennyire nem tévedett, az látszik azon is, hogy nem ment ki a divatból. Búzakék, fehér és barna, nem lőhetsz mellé, ha ebben iszogatod a “málnaszörpöd”. Max vigyázz, hogy egy csepp se menjen félre. május  divat  nyár férfidivat  blog origo reblog  outfit  tsl tiborstiluslapja tslstyle  

  Az utcai viselet réme, és a cipőtisztítók álma. Világos bőr, ami erős használat után sok fejfájást okoz gazdájának. Ha gondos barátai vagyunk, nem lehet baj, csak a megfelelő cipőbalzsam kell hozzá. Fordulj bizalommal kedvenc cipészmesterdhez, ő tudja a titkok, titkát! május  divat  nyár férfidivat  blog origo reblog  outfit  tsl tiborstiluslapja tslstyle

  A táska mélye szintén a nyár örökös tagját rejti, a "boat shoe", tavaly ez még több neves webes oldalt is megihletett, hogy aztán nagyobb port keverjen a férfistílus “bloggervilág” kicsiny, ám de harcias terepén. Mert nem minden boat shoe, az aminek látszik.május  divat  nyár férfidivat  blog origo reblog  outfit  tsl tiborstiluslapja tslstyle

  Az úr félbe sem lett vágva, de a lába nem látható, viszont én nagyban fogadnék rá, hogy a cipőben, a lábra nem került zokni. "Ezt, mint tudjuk itthon, még meg kell szokni." Viszont, ha idegenkedünk tőle, ha a szett mégis ezt kívánja meg, ott a jó öreg titok zokni. Nem szégyen az. Az öv pedig még mindig a fonott szekcióból való, pedig szinte már azt hittük erre a nyárra ez is eltűnik, elillan. Mégsem, sőt mi több reneszánszát éli. május  divat  nyár férfidivat  blog origo reblog  outfit  tsl tiborstiluslapja tslstyle

  A kiegészítők szinte teljes készlete jelen van már idehaza is, nem úgy mint amikor a blogom indítottam, akkor még vadászni kellett karkötők és díszzsepik után. A meló megérte, mert ma már szinte csak ezzel van tele a webshop és “netbazár”, és minden valamirevaló férfi beszerzett magának belőle. Idén nyáron se hagyd el, hord bátran őket.május  divat  nyár férfidivat  blog origo reblog  outfit  tsl tiborstiluslapja tslstyle

  Mindezek után, nyugodt lélekkel vághatunk bele a kora nyár örömeibe, és kelhetünk útra, nem érhet meglepetés, mert az outfit rendben van. Bár biztos az idei nyáron is dohogni, és "püffögni fogok", a borzalmak láttán, ami megjelenik a városi flaszteren, de arra majd megint jön egy bejegyzés, hogy rend legyen az univerzumban.

   Addig meg legyen világbéke, és napsütés dögivel! Ha unatkoznál olvass bele az előző írásaimba is, lehet megéri. 

Barátsággal: Tibor 

  

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Willsoor, az vajon mi?

  Megdöbbentő, de létezik a magyar influencer (ez valami olyan, mint a véleményvezér), és ennél is megdöbbentőbb, hogy akár már magam is közéjük sorolhatom. Bár mint véleményvezér, kicsit túlzás, de a divat tematikában valamit sikerült elérnem, hacsak az nem az ajtókilincs sámliról. Netán vak vezet világtalant, majdnem. Ezt szokták azok kritizálni, akik nem értenek egyet azzal, hogy egy divat blogger, vagy „stílusvadász” miért nem fogalmaz, jobban vagy miért nem ír pontosabban. Illetve legalább alapfokon érthetne ahhoz, amivel foglakozik. Most akkor nagy baj lehet, mert az elért számok a közösségi felületen, és ebből adódóan a jelentkező cégek száma teljesen mást mutat. Bizonyára azért van, hogy inkább külföldről érkező megbízások találnak meg, (tisztelet a számos hazai kivételnek, de ők erősítik a szabályt) és az ottani cégek marketingesei nem annyira finnyásak, hogy velem dolgozzanak. Best buy! willsoor ingek nyakkendők  webshop  okos  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog férfidivat 

  Így jött, hogy egy Lengyel cég is megkeresett pár hónappal ezelőtt, hogy nincs kedvem esetleg velük együttműködve a termékeit bemutatni a lelendő vevői számára. Vannak olyan esetek, amikor azt szoktam mondani, főleg ha eddig még nem is hallottam a cégről, hogy előbb próba szerencse alapon küldjenek pár terméket, aztán ha azt látom, hogy a mindenre „finnyás” olvasóim, és kedvelőim számára elfogadható lehet a „cucc”, hát lehet arról beszélni, hogy esetleg ajánlom is őket. Szomorú tény, de tény, hogy valóban ebben a tematikában a külhoni cégek az erősebbek, és nem a hazai begyöpösödött, - „úgyis bejön a szerencsétlen vevő és vesz valamit tőlünk” -, típusú honi vállalkozások azok, akik kihasználnák a bennünk rejlő lehetőséget. Szerintem hagyjuk is őket meg ebben a hitükben, és majd ha már nem lesz, egy vevőjük sem, majd rájönnek arra, mire való a „közösségi tér – erő”.

willsoor ingek nyakkendők  webshop  okos  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog férfidivat
Van nekem erre időm? 

   Hogy szavamat egymásba ne öltsem, egy ingeket, és egyéb kiegészítőket forgalmazó cég keresett meg azzal, hogy Magyarország lesz a következő célpont, majd Románia. A neve Willsoor. Arra gondoltam, hogy volt már pár sikertelen webes cég, akik valami egészen furcsa gondolat alapján olyan termékkel támadtak le, amire rögvest még a futár hozzám irányítsa előtt mondtam, hogy "ezt azért mégse". Itt viszont megnézve mit mutat a webshop, és milyen minőséget lőttek be maguknak, szintként, úgy döntöttem legyen. Jöjjön pár ing, és egy – két kiegészítő. Nyakkendő, díszzsebkendő stb.

willsoor ingek nyakkendők  webshop  okos  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog férfidivat
Piperkőc!

  A Willsoor név számomra sem mondott semmit, tehát mint a puding esetében, az Angolok mondják az evés a próba. Itt meg a tapintás és majd az egyszeri, kétszeri hordás után a mosás, és megint viselés dönti el, milyen inget is adnak 15.000 jó magyar forintért. Ingek esetében én azt kértem, hogy legyen egy slim fit, egy regaular, és  egy slim fit, de mandzsettás elegánsabb kivitelű. A „zsepiknél” nem voltam ennyire szigorú, de kértem 100 % selyem, és lenből készült egyszerűbb darabot is. A nyakkendők közül, tesztre a magas minőséget képviselő selyem közül kértem egyet, és egyet abból, ami idehaza kevés forgalmazónál kapható, a horgolt változatot, „lecsapott” véggel. Persze a csokor, propeller sem maradhatott el. Így lett komplett a szett. Egy rövid videó az, amiben a kicsomagolás „boldog” pillanatait rögzítettem, miután megérkezett a futár a csomaggal. Itt nézhetitek meg.

  A csomagolásra és a benne lévő termékekre alapvetően az igényesség szót tudnám elővenni, a szótáramból, és nem hazudnék. Az ingeket megtapintva és próbának is kitéve azt mondhatom, megéri az árát. A mérte alapján történ kiválasztásban sem csalódtam, mert nem lett hosszú az ujja és bő a nyakrésze, holott a nemzetközi betűket használják ( s,m,l, xl stb ). Szinekben még van mit javítani, mert amit szerettem volna sajnos már kifogyott. Viszont a minősége, viselés és mosás után sem romlott. Az anyag esetében itt két típus közül választottam, az egyik a vasalás könnyített anyagú, míg a másik sima, amolyan házi asszonyok réme. A slim fit ingeknél az anyag tartalmaz némi műszálat, mert a „nyúlás” miatt kellett bele, de egyáltalán nem okozott kellemetlen érzést viselés közben. Konzervatív vagyok, tehát egyszínű pinkben kértem a legombolható gallérú casual slim fit inget. A mandzsettás elegáns ing, cápa gallárral készült és az ing gallérja, illetve a mandzsetta ujj része, minőségi eldolgozást mutatott. A hasonló árfekvésben kapható hazai ingek esetében ez, nem minden esetben van így sajnálatos mód.

willsoor ingek nyakkendők  webshop  okos  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog férfidivat
Horgolt nyakkendőben 

  A kiegészítők csomagolása is magas színvonalat mutatott, papír doboz, és nem műanyag „nejlonzörgős” csomagolás, a nyakkendők, és zsebkendők is ízléssel kerülnek a vevő kezébe. (Lásd fenti videó!)  A minőség a selyem esetében, extra, a horgolt nyakkendőnél pedig nem spórolták ki a kötést könnyítő betétet sem. Plusz érv mellettük. Ár érték arányt tekintve ez megér még egy csillagot a márkanév mellett.willsoor ingek nyakkendők  webshop  okos  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog férfidivat

  A sok pozitívum mellett mert, kérte külön a cég, hogy ne csak azt írjam, ami jó, legyen itt az, ami engem bosszantott. Szinte minden webes áruház estében itt is a mérethiány az, ami leginkább kiakasztó. Az ingek esetében, főleg ha ez a kiemelt termékcsoportjuk, igazán lehetne feltölteni a teljes méret skálával.  Ellenben itt leginkább persze azok az átlagos méretekkel rendelkező pasik járnak rosszul, mint én.

Óriások előnyben!

   Zárva „első benyomásos” tesztelős, képes bejegyzésem, ha ingre lesz, szükségem innen fogok tuti vásárolni, természetesen, ha feltöltik a méret készletet is, a színekkel, és gallérformákkal. Engem meggyőztek, már csak arra lennék kíváncsi, hogy a weboldalukon a furcsa nyelv használatában mikor lépnek meg egy szintet, mert van még mit javítania a fordítóknak. A másik, hogy a hazai gyártók, forgalmazók mikor esnek le a „magaslóról”, hogy egyszeri „facebook, instagram, blog huszárokkal”, mint én  is szóba álljanak, és ne csak a RTL, vagy TV2 műsorvezetőinek öltöztetésében lássák a remek marketing lehetőséget, amit kutya sem figyel, vagy ha igen akkor azt, mennyire volt igénytelen a zakó és a gyűrött ing, vagy póló az aktuális celeben.  

Barátsággal : (a "szegény ember Schiffer Miklósa"), Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ne "zakózz" nagyot!


zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor

   Több tételben kapjuk az „ívet” amikor egy ünnepi eseményen látható fazonokat nézzük, vagy csupán az egyik kereskedelmi televízió műsorába tekintünk bele. Jobb esetben talán messziről jól mutat, de hogy színben és fazonban valami nem stimmel az már nem az tuti. Viszont az, hogy ezt mi elkerüljük és kicsit „edukáljuk” magunkat, - piff, hogy mennyire művelt ez a blogger, hogy "ismeretlen" szavakkal dobálózik -, ma azt írom le képekkel társítva mi a jó zakó ismérve, még ha az konfekcióból származik. Vagyis, ne verjenek át, ha már „zakót kapsz”.

zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor
Digel zakó 

  1, Minden szabály alapja a méret. Ismerve a hazai szokásaink legjavát, tuti, hogy két számmal nagyobbat veszel, csak azért, mert "spúr" vagy, arra gondolsz mi lesz, ha majd egyszer a rengeteg pacal után nem férsz már bele. Nyugalom, addigra pont ki megy a divatból és ezért nem veszed többet fel, de legalább addig is volt egy „baromi bő” zakód. Kérlek, ne vedd meg a méretednél nagyobb darabokat, mert nagyon nem jól mutat és soha nem az a cél, mint egy egykor volt mondta sugallta:„Majd bele hízol (nősz) úgyis fiam”. 

zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor
Instagram 

  2, Anyaga legyen minőségi. Tudom nagy a vonzódás a „tájkép” zakók iránt. Mi az? Nem tudod mi a „tájkép” zakó? Olyan, mint a tájkép festmény, messziről jól mutat, de ha közel lépsz hozzá, rögvest látszanak az elnagyolt ecsetvonások, itt meg a szabó ollóvágások. Az anyaga ezeknek a legtöbb esetben a műszál használat miatt viselhetetlen, főleg nyáron, de télen még inkább a súrlódások végett. Szikrázó hangulatot teremtve. A jó zakó anyaga, nem tartalmaz műszálat, vagy csak nagyon kis mértékben. Legyen az tiszta pamut, vagy len. Nyáron inkább a len ajánlott. Viszont akkor mi van a dzsörzé anyagokból készült casual zakókkal? A kérdés jogos, de ezek amennyiben minőségi gyártónál vett szettek része, hidd, el nem okoznak csalódást. Minden esetben nézd meg a zakó belsejébe varrt, anyagminőséget igazoló cédulát. ( Jobb esetben nem kamu! )  Óvakodj a „no name” gyártók színpompás termékeitől!

zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor
Len zakó 

  3, A bélés. Miről gagyog ez a blogger, bélés nyáron? Nem csak nyáron, de tavasszal és télen is fontos a bélés. Itt nem csak az esztétikai kérdések mérvadóak, hanem az, hogy a bélés az, ami a tested felületével találkozva adja a zakó kényelmi garanciáját. Persze ez a nyári, és tavaszi zakók esetében minimálisra csökkentett, hogy ne kapj gutaütést. Legjobb zakók esetében a hónalj részen találkató bélés el is különül anyagában a belső fali résztől. Lehet a bélés mintás, hogy csavart vigyen a megjelenésedbe.

zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor
Zakók

  4, A váll és a "rever". Neuralgikus része a zakónknak a váll rész kialakítása. Csapot váll, vagy kiemelt válltömésű. A lezserebb megoldás a csapott vállú zakó, ezek inkább azok, amelyek olyan alkatú férfiaknak jó, akiknek eleve, széles válla van. A túlzott válltömés neki már inkább ront, mint javít a megjelenésen. A zakó esetében, ha csapott, ha kitömött a váll rész, fontos megnézni az eldolgozottságot. Az igénytelenebb gyártók itt hibáznak a legtöbbet, és lesznek a Notre Dame-i toronyőr hasonmásai a zakó viselői.zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor   A rever, vagyis a gallér rész szintén problémás részlet. A mai kor divatja szerint ez, egyre vékonyodik, nem menő a széles rever. Viszont a hiba lehetőség itt is pontosan látható, ha az zakó gyártója elnagyolta a dolgát. A gomblyukazás minősége, és szép eldolgozása a rever felső részén szintén fontos elem. Vagy a rever szélvarrása, illetve a felső rész belső hajtókájának anyaggal való kibélelése. Ha ez hiányzik, veszt a zakó a tartásából.

zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor
Széles rever 

  5, A gomblyukak. Az egyik legszembetűnőbb hiba az eldolgozatlan gomblyukak sokasága. Kilóg a cérna, nem stimmel a szín, feslő anyagok. Ilyen látvány esetén fogd menekülőre. A zakó ujjának végén található gombsor igénytelen kidolgozása árulkodik a silány minőségről. A prémium minőségű zakók esetén ez nem lehet csúnya. Fontos apró részlet, de ronthatja az összképet, ha elnagyolt és igénytelen munka látszik rajta. A zakó esetében a zakó ujj gombsorsa egyfajta díszítő elem. A gombok fényessége, anyaga, és a felvarrásához használt cérna miatt. Figyelj erre is oda, amikor a zakód kiválasztod.

zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor
instagram 

  6, A zakó szabása. A végére hagytam a nyalánkságot. Itt a szabás, „elszabás” lehet, legyen az slim fit, vagy regular. A konfekció méretbe zárt világában, az egységesített embertípusokra gondoltak, melyek válla, dereka és ujjának hossza azonos. Persze, hogy nem! Viszont ha már ez van, és ezzel kell kezdenünk valamit, legalább legyen olyan a mihez, ha hozzá kell nyúlnia a szabónak, ne azzal kezdje: "Uram, hol vette ezt a borzalmat?" A jól szabott konfekció zakó majdnem passzol, csak némi igazítást igényel. Ez legtöbb esetben az ujj, és néha a derék részt érinti. Ha többet kellene hozzányúlni, az már régen rossz. A jól szabott konfekció tart méretben olyan darabokat, melyek igazidnak a különféle magasságú, illetve mélységű férfiakhoz. ( Speciel én is mély vagyok, és mégis találok megfelelő méretet… ) a mérttáblázatuk nem csak egy sorban létezik.

zakó öltöny  férfidivat  stílustanácsok  tiborstíluslapja tsl tslstyle  facebook  instagram  tumblr  tibor
Instagram

  Remélem sokban járulhattam hozzá, hogy a ne legyél "megzakózva", és e legjobb minőséget válaszd, ha már konfekcióból elégítetd ki igényed. Inspirálódni ott az instagram, facebook és tumblr oldalam, de követheted videó blogomat is a YouTube csatornán.

Barátsággal: Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Lakodalom van a mi utcánkban …  

    Amikor életed egyik legszebb és legemlékezetesebb napja közeleg, és már a frász vert ki, mert a lista, amit leendő feleséged összerakott a rokonok névsorával, és a zenészek, akiket rávettél, hogy jöjjenek bazseválni, és a cukrászat ahol az összes édességet végigkóstoltátok már rég letudva. Na, akkor és talán az utolsó pecek, bombasztikus hangulatában, ami valóban olyan, mint a legutolsó Tom Cruise film akciójelenete. Pirosat, vagy a fehér drótot kell elvágni.  Akkor jössz rá egy átizzadt éjjelen, hogy a fenében, nincs még meg a ruhám, amit az utolsó szó kimondására kellene magamra ölteni. Remegő szájszéllel, és pattanásig feszült idegekkel rontasz be a legközelebbi üzletbe, hogy végleg letudd azt, amit le kell tudnod. Legyen szép esküvői ceremónia ruhád. Drága arád már rég túl van az utolsó igazításokon, de te még a francia nyakkendők, és zsakettek rémképeivel küzdesz valahol egy porosodó üzletben, amit valaki ajánlott, hogy oda menj, mert elintézni csak ott lehet azt. Persze mindezt azért, mert nem szeretnéd, hogy az középsulis barátaid azon röhögjenek, hogy pont abban az öltönyben, vagy amiben együtt ballagtatok el nem oly rég. Közben pedig nem elég, hogy majd egy tarka-barka színes kompánia nézzen veled farkasszemet, nem akarva azt, hogy szublimálódj a vegyes körettel. Jobban teszed, ha most elolvasod ezt a bejegyzést, és együtt vesszük végig, higgadtan, miért nem szabad kapkodva esküvői ruhádat kiválasztani. Sorvezetőnek pedig lesznek képek is, hogy láss olyan dolgokat, ami inspirálhat. Kövess, és majd én, vezetlek. ( Nekem már nem drága … )esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom

1, Idő az nincs! Nincs, mert dolgozol, és csak hétvégén érnél rá arra, hogy dönts, sötétkék, vagy fekete, vagy mélyszürke az a szín, ami majd a fellépő szetted színe lesz. Pedig, jobb, ha felkészülsz, mert időt kell erre is szánnod. Nem mindegy milyen lesz az outfit a menyasszony mellett. Ja és, hogy elrontsam a kedved, ez nem letudható egy nap alatt.

 

esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom
Dobó Kathia, Digel Store Budapest 

  2, Van idő, de nincs kedved. Legyen! Gondolj arra, hogy két dolog történhet, vehetsz egy átlagosan ronda szettet, amiben nagyon nem érzed majd jól magad és arra gondolsz, jó lesz majd ez egy másik szintén pap előtti eseményen, de ott már nem te leszel az aktív szereplő. Inkább legyen jobb a kedved, és szerezz be egy olyan kombót amit aztán vagy más elegánsabb megjelenést igénylő eseményen is felvehetsz, vagy legyen ez az összeállítás, ami csakis erre a dicső napra szól, de abban aztán tuti jól is érezd majd magad. ( A képek úgysem csalnak, majd meglátod.)

 

esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom
Digel Store Budapest 

   3, Próba macera! Nem az, de a szükséges rossz. Ne csak egy helyen nézz meg dolgokat, hanem több ajánlást is vegyél figyelembe. Mára hála a divat magasságos isteneinek, több helyről válogatva juthatsz a legjobb megoldáshoz. Próbát viszont nem úszhatod meg, és jobb is az, mint a kapkodás. Tudjuk, annak sehol nem volt még jó a vége!esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom

   4, Legyen egyedi!? Attól, hogy később akár egy elegánsabb öltönyt választottál csupán, és nem szmokingot, vagy frakkot. Tedd egyedivé valamivel, ami csakis erre az alkalomra lesz rajtad. Egy szebb kiegészítő, egyedi nyakkendő. Tudd, hogy nem te vagy a hetvenedik rokon az eseményen, hanem a főszereplő. Éppen elég fura társaság lesz majd ott extra megjelenésében, és itt az „egyediség” nem pozitíve értendő.esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom

   5, A szett kiválasztásakor ne legyen ott anyukád! Durva, amit írok, de jobb egy barát vagy a leendő életed párja. Édesanyád itt most csak ronthat a helyzeten. Hidd el, nem hasból beszélek. Tudjuk minden fiúnak az anyukája az, aki azt mondja, „pici fiam ebben leszel a legcsinosabb vőlegény”. Aztán azt látjuk, hogy a nadrág több számmal nagyobb, a zakó szintén, és az egész valami furcsa „ez nem én vagyok” érzést sugall. A barátod jobban látja azt, amit az „anyai szív” elfed. Az életed párja pedig azt ismeri miben lesz ő majd a ceremónián melletted, és ezt persze te is tudni véled, ha másból nem, is mint a leemelt összegből a számládon. Ellenben ő tud abban segíteni, hogy passzolni fogtok egyáltalán egymáshoz egyáltalán.esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom

   6, Készítess, vagy konfekciót vegyél? Két érv, és két összeg. Az egyik üti a másikat. A varratás extra kiadással és persze időben is sokkal több ráfordítással járó ügylet. A mellette szóló érv, hogy valóban egyedi lehet a megjelenésed. A "másnak ilyen nem lesz soha" érzését adja! Viszont mekkora már annak az esélye, hogy pont aznap ugyan abban a kihízott öltönyben fussatok össze a házasságkötő terem előtt egy másik vőlegénnyel? Nagyjából a nullához közelítő szám. A konfekció mellet az ár, és a gyorsaság szól, de nem elhanyagolható, hogy mára ez a kelléktár is van annyira igényes, hogy még a legfinnyásabb elképzelésnek is tud meglepetést okozni. Árban is, de ez hagyjuk ezen a szép napon amikor egy életre szóló igent kell majd elrebegned.

 

esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom
Dobó Kathia , Digel Store Budapest 

  Összefoglalva: Ne kapkodj, időd az nincs, nyugi mert választék viszont több is mint gondolnád. Ehhez nem kell anyukád, de jó ha majd látja mi lesz rajtad, akkor amikor ott lesz az esküvőn. Varrass, de maradj épelméjű, még ha a szerelem el is vette rég, az összes sütnivalód, tehát ha lehet (ötlet) válaszd a konfekciót. Az utolsó szó jogán pedig egy tapaszatalati úton szerzett tanács. Jól gondold át! Mármint a színválasztást, mert mást  már úgysem tehetsz.

Többet ... 

Barátsággal: Tibor

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tibor Stílus Lapja

blogavatar

"A stílus a legegyszerűbb módja annak, hogy valami bonyolultat közöljünk másokkal." (Jean Cocteau)

Hirdetés

Like vadász! T.S.L Facebook

Hirdetés

Hirdetés

Instagram @tiborstiluslapja

YouTube - Feliratkozás

T.S.L - Pinterest

Címkefelhő

férfidivat (74),tiborstíluslapja (73),stílus (63),Tiborstiluslapja (56),tsl (54),divat (46),blog (45),tiborstíluslapja (39),facebook (28),blog (28),reblog (27),férfidivat (27),divat (27),reblog (25),instagram (24),stílustippek (24),tslstyle (23),stílus (22),tumblr (20),tslstyle (19),blogger (19),tibor (19),origo (18),nyár (18),tsl (16),férfidivat világ (14),stílus blog (14),instagram (13),zakó (11),férfi (11),cipő (11),tavasz (10),öltöny (10),facebook (10),stílustanácsok (10),zokni (10),ferfidivat (10),stílustippek (9),tibor (8),stílustanácsadás (8),origo (8),ősz (8),tumblr (8),cipő (7), stílus (7),öltöny (7),ferfi divat (7),style (7),hétvége (7),vásárlás (6),ing (6),őszi divat (6),TSL (6),YouTube (6),blogger (6),öltönyök (6),outfit (5),öltözködés (5),nyakkendő (5),outfit (5),férfi divat (5),elegancia (5),origo.hu (5),tavasz (5),zakó (5),férfiak (5),stilusmustra (4),tél (4),megjelenés (4),origo.hu (4),stilusikon (4),divatsprint (4),cipők (4),divat blog (4),kabát (4),mit vegyek fel (4), férfidivat (4), stílustippek (4),tiborstiluslapja (4),Facebook (4), divat (4),Instagram (4),stílusblog (4),shopping (3),mit vegyek fel (3),shopping (3),karóra (3),karácsony (3),webshop (3),férfiak (3),digel (3),óra (3),óra (3),színek (3),méretes szabóság (3),megjelenés (3),nyári divat (3),ingek (3),ruha (3),hétfő (3),style (3),stílustanácsadás (3),nadrág (3),meleg (3),cipők (3),színek (3),stílusblog (3),péntek (3), (3),zakók (3),férfi stílus (3),nyár (3), férfi stílus (2),képek (2),nyaralás (2),menstyle (2),mi lesz a divat (2),nadrág (2), férfistílus (2),sportcipő (2),edzőcipő (2), vlog (2),divat blog (2),őszidivat (2),tv (2),munkaruha (2),negyven felett (2),férfi divat blog (2),www.tiborstiluslapja.hu (2),stílustanácsok (2),szemészet (2),férfidivat ing stílus botrány rövid ujjú (2),látás (2),online (2),Budapest (2),mensfashion (2),fashion (2),üzletajánló (2),esküvő (2),digel (2),TSL (2),mensfashion (2),loafer (2),tanácsok (2),férfiékszer (2),szabóság (2),féfridivat (2), tibor stílus lapja (2),sapka (2),férfi divat (2),hideg (2),szürke (2),YouTube (2),tibor stílus lapja (2),stílus blogger (2),stílus blog (2),férfistílus (2),ősz (2),turkáló (2),farmer (2),zokni (2),barna (2),Pink (2),piros (2),hétköznap (2),eső (2),férfi cipő (2),esküvő (2),hétvégi divat (2),fiúk (2),hipszter (2),Friday style (2),póló (2),munkanap (2),órák (2),táskák (2),zakók (2),casual (2),Weekend (2),casual style (2),sztárok (2),casualstyle (2),nyakkendő (2),stílusok (2),vásárlás (2),csokornyakkendő (2),ideális férfi (1),szandál (1),táska (1),új kollekció (1),second hand (1),tabu (1),bag (1),ujjatlan póló (1),nyári megjelenés (1),izomtrikó (1),pinterest (1),hátizsák (1),sporttáska (1),meleg időjárás (1),comfort fit (1),tommy hilfiger (1),ralph lauren (1),suitsupply (1),digel store budapest (1),40 felett (1),thomas breitling (1),mozi sztárok (1),Torrente (1),apák napja (1),slim fit (1),extra slim fit (1),stílustalanság (1),rossz példa (1),politika (1),styleblog (1),casual outfit (1),regular fit (1),mintás zokni (1),fiatalok (1),fiatal férfiak (1),farmeres (1),válaszok (1),kérdések (1),inspirációk (1),digel store budapest (1),outfittipp (1),tiborstílsulapja (1),bakik (1),szabóság (1),méretek (1),amerikai álom (1),sorozatok (1),casual outfit (1),filmek (1),www.tiborstiluslapja.hu (1),chino (1),komment (1),selejtezés (1),ruházat (1),trollok (1),rólatok (1),póló (1),happy (1),napszemüvegek (1),lencsék (1),skinny fit (1),farmer (1),ruhatár (1),Bermuda (1),szabad szemmel (1),éleslátás (1),antidivat (1),piké póló (1),super size (1),big (1),stílustnácsok (1),nagy méret (1),xxl (1),közösségi média (1),algoritmus (1),stílustipp (1),ébredés (1),intasgram (1),szemüveg (1),kotaktlencse (1),szemünkfénye (1),optimum látásjavító lézerközpont (1),ebredes (1),munka (1),lájkvadász (1),kedvelés (1),mozi (1),lézeres szemműtétek (1),optimum szemészeti központ (1),rangsor (1),színes zokni (1),honor8 (1),4skandinavia (1),látásvizsgálat (1),4_skandinavia (1),facebook adatok (1),locsolós (1),húsvét (1),Google Play app (1),dánia (1),jack&jones (1),casual (1),megelőzés (1),glaucoma (1),okos (1),eiffel szalon (1),május (1),nyakkendők (1),ingek (1),menstyle (1),willsoor (1),cotton&silk (1),olaszok (1),tiborstiluslapja (1),hőség (1),fotó Galló (1),bloggervilág (1),pinterest (1),ajánlat (1),stílus-tanácsadás (1),lakodalom (1),esküvők (1),bolt (1),pláza (1),dove (1),fashionblogger (1),vélemény (1),üzlet teszt (1),állásinterjú (1),győzelem (1),győztesek (1),piac (1),ruhadivat (1),tanácsadás (1),internet (1),webshop (1),videó (1),web (1),selfie (1),(1), tavaszi nyári stílusok (1),vallomás (1), önarckép (1),stílushibák (1),trendhim.hu (1), nyakkendő (1), sál (1), díszzsebkendő (1), bloggerélet (1),szakáll (1), (1), cipők (1), makkos cipő (1),nyári stílus (1), divatos férfiak (1), borbély (1), fodrász (1), férfiak (1), bálás ruha (1), turkáló (1), maximillian buchkarest (1), fashion week (1), humor (1),divat show (1), szabóság (1), hanyagság (1),fetis (1),méretvétel (1),hétköznapi stílus (1), casual (1),v kivágású póló (1), v nyakú (1),turi (1), farmernadrág (1), farmer (1), farmer és mellény (1),tramarossa jeans (1),táska (1), férfi táska (1), snassz (1), eltűnő kiegészítők (1),boomer (1), öltözködési tanácsok (1),alapok (1),divat hibák (1), stílus bakik (1), hétköznapi stílus (1), középkorú lettél (1), férfi kézitáskák (1), otthoni munka (1), otthoni stílus (1), maradj otthon (1),homeoffice outfit (1), trendek (1), nyár (1), újragondolt stílus (1), őszi férfidivat (1), őszi divat (1), realitás (1),idézetek (1),divat világa férfidivat stílus elegancia pepita eszterházy kockás (1), valóság (1),stílusálmok (1),rövidnadrág (1), térdnadrág (1), nyári outfitek (1),szabályok (1), stílus kötelmek (1), tudatosság (1), felelősség (1),őszi stílus (1), környezeti válság (1), tragédia (1), stílus irányzatok (1),Amazónia (1), lezser elegancia (1), kényelem (1),borosta (1),férfi ápoltság (1),tsltstyle (1),panasonic borotva (1),viselkedés (1),kütyük (1),tsltyle (1),hétköznapok stílusa (1),leica sofort (1),fotózás (1),tíz százalék (1),kedvezmény kupon (1),1861 pécsi kesztyűmanufaktúra (1),TSL10 (1),hamerli (1),leica budapest (1),influencer (1),pécsi kesztyű (1),mobiltelefon (1),xiaomishop.hu (1),konfekcio (1),negyven felett (1),életvitel (1),fagy (1),tél (1),tsl kollekció (1),ceremónia ruha (1),dzseki (1),ajándék (1),gift (1),eiffel szalon (1),kollekció (1),xiaomi mi A1 (1),party (1),orogo.hu (1),buli (1),év vége (1),ajándék ötletek (1),mobil (1), videa.hu (1), videó (1),pulóver (1),Titem Öltönyüzlet (1),félelmek (1), outfit (1), italy (1),ferfi divat (1), TSL (1), blog (1),kötött ruha (1), szokások (1),Celeb (1), zakó (1), cipő (1),pulóverek (1), ing (1), tslstyle (1),sprezzatura (1),karácsonyi öltözködés (1),suit (1),lézeres szemműtét (1),Tibor Stílus Lapja (1),téli tippek (1),xiaomi (1),kesztyűk (1),tsl10 kód (1),éles látás (1),optimum látásjavító lézerközpont (1), óra divat (1), karóra (1), férfi órák (1), divat órák (1),Színház az egész világ! (1),műtét (1),tibor stílus lapja (1),esküvő kiállítás (1),boat shoe (1),nyakkendőnélkül (1),casual divat (1),hétvégi divat (1),zokni nélkül (1),hármas ajánlás (1),elegancia a hétköznapokon (1),férfiruha (1),téli divat (1),férfi divat blog (1),hipszter (1),botrány (1),tibor stíluslapja (1),James Bond (1),színek és formák (1),stílus hipszterek (1),divat máshogy (1),különcségek (1),konvencio (1),kék (1),válltáska (1),bőr (1),mit vegyek meg (1),hasi tasi (1),nejlonszatyor (1),ami a kabátról tudnod kell (1),Táska (1),férfi táska (1),cipőtrend (1),férfi cipők (1),startup (1),Budapest (1),kergetjük az amerikai álmot (1),style&dirt (1),divatpóló (1),színes cipők (1),pólódivat (1),film (1),Tom Ford (1),party (1),okos óra (1),férfidivat blog (1),alsónemű (1),boxer (1),hipszterek (1),dress me and you (1),fecske (1),kockák (1),rácsok (1),szürke ötven árnyalata (1),burberry (1),szürkeség (1),hétköznapi gondok (1),paul hewitt (1),kockás ingek (1),férfi ing (1),dapper (1),New York (1),hideg (1),sál (1),hajtogatás (1),esős időjárás (1),zsebkendő (1),mozi (1),spectre (1),színes ruhák (1),nagykabát (1),díszzsebkendők (1),nők (1),nők férfi ruhákban (1),mi legyen alul (1),ár (1),DW (1),férfiékszer (1),férfióra (1),őszi divat (1),átmeneti kabát (1),Filmek (1),pride (1),férfias (1),Kémek (1),Terminator (1),menfashion (1),Blogger (1),ügynök (1),nők (1),meleg buszkeseg (1),stílusikonok (1),balaton (1),nyaralunk (1),pitti uomo (1),James Bond (1),sztereotípiák (1),exrtém (1),esztétikum (1),klasszikus értékek (1),presszo (1),cipőápolás (1),júlisu (1),ristretto (1),kávé (1),casualday (1),laza divat (1),cipőmánia (1),nyáridivat (1),strand (1),nem modell (1),kiegészítők (1),gucci (1),valóság (1),hasznos (1),városi divat (1),Helló július (1),hurrá nyaralunk (1),öv (1),gyerek (1),twitter (1),zenész (1),reggelek (1),gyerekdivat (1),esernyő (1),kabát (1),Korosodó férfiak (1),tv sztár (1),magyar férfi (1),anyakomplexus (1),mandzsettagomb (1),férfiingek (1),anyacsakegyvan (1),anyuci pici fia (1),féfri (1),nők és férfiak (1),korai ősz (1),nyári napok (1),Schiffer Miklós (1),nyakkendő nélkül (1),mukaruha (1),fehér (1),nadrágtartó (1),férfiöv (1),kék (1),nyárutó (1),srácok (1),double monk (1),két soros (1),forrónapok (1),kölykök (1),jóslatok (1),bordó (1),propeller (1),kötött holmik (1),pulóver (1),ruha (1),kövérség (1),digel márkaüzlet (1),sulyproblema (1),xxxl (1),dress code (1),kód (1),szabályok (1),dress code (1),anyák napja (1),ballagás (1),olasz divat (1),nadrághossz (1),május (1),édesanyák (1),sztárok (1),anyukák (1),fogyókúra helyett (1),titokzokni (1),nadrágtartó (1),hózenetróger (1),férficipők (1),vasalási trükkök (1),Tiborstíluslapja (1),farmering (1),farmernadrag (1),faros (1),szombat (1),pazarlás (1),hibák (1),ne vedd meg (1),intsagram (1),karóra divat (1),idő (1),pénzkidobás (1),hétfő (1),chino nadrág (1),nyári divat (1),Az enek iskolaja (1),média (1),férficipők (1),műsor (1),stílus tsl tiborstíluslapja tibor stílus hibák stílus tippek férfidivat blog blogger facebook instagram (1),divat diktátor (1),tv2 (1),stylstyle (1),derby (1),oxford (1),rebblog (1),bespoke (1),buzi (1),tasse loafer (1),penny loafer (1),sámfa (1),sneekres (1),stl (1),színes (1),xiaomi (1),kínai kütyü (1),kütyübuzik (1),telefon (1),mobil stílus (1),esküvő férfi szemmel (1),colors (1),idézetek (1),business (1),is kedvel (1),férfidivat elemzés (1),Magyarország szépe (1),mert ő (1),kirakja az origó (1),kedd (1),hátha (1),egy év (1),öltönyösök (1),férfi ruhák (1),hétköznapok (1),hét napjai (1),őszi ruhák (1),téli divat (1),summer (1),ruha vásárlás (1),boltok (1),munkaruha (1),kamaszok (1),este (1),fröccs (1),sapka (1),drága óra (1),luxusóra (1),kamasz divat (1),Naközben (1),mokaszin (1),dzsekik (1),Skagen (1),daniel wellington (1),búcsúbejegyzés (1),zeppelin (1),őszi férfidivat (1),garbó (1),mama kötötte (1),téli férfi divat (1),csá (1),helló (1),kabátok (1),télikabát (1),őszi ballonkabát (1),nemciki (1),makkoscipő (1),zokninélkül (1),férficipő (1),kalap (1),kötött sapka (1),bloggerek (1),hipster (1),téli ruházat (1),könyv (1),Schiffer Miklós (1),cipész (1),mester cipész (1),micottini (1),ékszerek (1),leárazás (1),karkötők (1),magyar férfi (1),fashion (1),kommentek (1),Hank Moody (1),január (1),ékszer készítés (1),egyedi cipők (1),Prada (1),karkötők (1),karácsonyi vásár (1),bóvli (1),panama kalap (1),siltes sapka (1),kemény kalap (1),borsalino (1),gagyi (1),laza szerkók (1),próba vásárlás (1),könnyed (1),öltönyök (1),vásárlás próba (1),internet (1),megbízhatóság (1),botrány (1),stílushibák (1)