Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Tibor Stílus Lapja

Izom –trikó, izom helyett.

izomtrikó  ujjatlan póló nyári megjelenés  stílustalanság  antidivat  tiborstíluslapja  tsl férfidivat

   Volt az a reklám, amiben a férfi azt mondja, "hogy most mivel kimentek a hölgyek nyugodtan beszélhetünk a prosztata gondokról". Emlékeztek? Na ha ez megvan, akkor én most behívom a hölgyeket, és beszéljünk az izom nélküli izomtrikó, azaz az ujjatlan póló problematikájáról. Mert szükség lesz rájuk is, mivel sok esetben nem értem mivel magyarázzuk azt, hogy ők ezt női szemmel képesek elviselni. Konkrétan miről is beszélünk? Arról, hogy nem egy férfi gondolja azt, hogy rendben van úgy megjelenni a köztereken, utcákon, hogy teste minden pólusából árad valami, mert az úgynevezett nyári hőségben a legjobb megoldásnak az ujjatlan pólót találta a legjobb megoldásnak. Tegyünk egy pontot a dogok végre és beszéljünk végre őszintén arról, hogy ez nem csak ronda, de egyben egyesek számára taszító dolog, és ebben van, amikor társra lelnek életük párjában, mert ő sem szól rá, hogy - "Te Géza, nem látod magad a tükörben a sörrel a kezedben, mennyire gáz már ez a strandmentős, „hónaljkutya szelídítő” öltözet"- és Géza nem látja. Nem és néha még örülnek is neki, hogy apuci ebben a szettben mutatja meg magát a világnak.izomtrikó  ujjatlan póló nyári megjelenés  stílustalanság  antidivat  tiborstíluslapja  tsl férfidivat

                                                            Ő sem! 

   Tudom, nem leszek népszerű, de tessék már másokra is gondolni. Legyen az épp egy tömegközlekedési eszköz közös használata, vagy épp egy olyan hely ahol együtt egy légtérben kell tartózkodnunk. Az úgynevezett izomtrikó sem ott, sem más helyeken, melyek nem edzőtermek, strandok, nincs helyük. Pláne nem, ha az illetőnek még izma sincs, de rendesen "kutyát" tart a karja alatt, és alhasi gondjai is nagyobbak a kelleténél. Vagyis ezt az öltözetet nem városi megjelenésre szánta a tervezője. Szerényen jegyezném meg, hogy a hölgyek, akik legtöbb esetben zokni nélküli cipőhordás esetén harcos amazonba mennek át, itt valahogy néma csendben vannak. Holott, mi ez, ha nem a legnagyobb környezet szennyezés, amit a stílus ellen tudunk elkövetni. Más téma, hogy bizonyos kor felett sajnos ez a trend a nőkre is átterjed, és ők is viselik ezt a ruhadarabot, hogy elrettentő példát adjanak a serdülő fiúk nemi fejlődésének. Tudom ott is meg lesz a magyarázat, hogy meleg van, és neki meg már úgyis mindegy, mert nem nézi meg senki, és minek venne fel zártabb ruhát, ha lemegy a piacra rohadt barackot venni.

    De nem is róla beszélek ... izomtrikó  ujjatlan póló nyári megjelenés  stílustalanság  antidivat  tiborstíluslapja  tsl férfidivat

     A férfiak számára sajnos az, hogy ez a ruhadarab bevett szokássá vált, mint utcai viselet, erősítve kap igazolást, a televízióban mutogatott celebektől, akik terjesztik ezt a kórságot. Egy dolgot azért felhozhatunk mentségükre, hogy leginkább azokon látjuk ezt viszont, akik valóban a legalja műsorok sztárjai lettek egy – egy magukból teljesen ostobát csináló fellépésük után. ( Lásd: Pumped Gabó, Alekosz stb. )

izomtrikó  ujjatlan póló nyári megjelenés  stílustalanság  antidivat  tiborstíluslapja  tsl férfidivat
Kidolgozott felsőtest ... 

   Tudom, és remélem, hogy ez a probléma egy szűk kört érint, és nem általános, hogy ebben a szettben fogadjanak bennünket a bankok, vagy közintézmények dolgozói, de azokon a helyeken a sorban állás során, sajnos százból legalább lesz öt olyan férfi, aki ujjatlan pólóban nyomja majd. Kiegészítő extra, a flip-flop papucs, mert miért is ne, ha már lúd, akkor legyen papucsban. izomtrikó  ujjatlan póló nyári megjelenés  stílustalanság  antidivat  tiborstíluslapja  tsl férfidivat

                                      A teremtés koronája.

    Nehéz dolog ez, mert a nyarak egyre melegebbek lesznek, de ettől még a városi ruházat, nem mehet át strandokon sem hordott cuccok területére, főleg nem, ha azt sem az alkatunk, sem a környezet nem engedi meg. Tegyünk róla közösen, hogy ezt a már – már beidegződéssé váló nyári viseletet, vessük a le és dobjuk ki. Avagy tegyük ezt a helyére, és csakis a vízpartok közelében engedjük meg. A probléma adott, de ebben csakis együtt a hölgyekkel tudunk lépni, mert ha ők mégis elfogadják, hogy párjuk, noha nem rendelkezik Dávid szobrának adottságaival, hogy azt, amit a csapolt sörökkel leöblített pacallal szerzett megmutassa, közszemlére tegye mégis, addig sajnos nehéz dolgunk lesz. ("Apa, te ebben is szép vagy!")izomtrikó  ujjatlan póló nyári megjelenés  stílustalanság  antidivat  tiborstíluslapja  tsl férfidivat

Együttérzést és kíméletet kérnék, és nem csak az én nevemben!

Köszönettel, és barátsággal: Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Legatyásodva.

   Tudom nem illik megszólni, hogy ki mit visel, de van az a helyzet, amikor a „virtuális környezet szennyezés” olyan mértéket ölt, ami mellett már csak azért sem szabad elmennem szó nélkül, mert a közállapotokra is hatással van. Ehhez hasonló esetek amikor, színészek, celebek, politikusok úgy gondolják, hogy számukra nincs tabu, és midet fel és levehetek. Itt és ne tovább, mondhatná mindenki, ha nem lennénk elnézőek mi magunk is a megjelenésünkkel szemben. Pedig a rossz példa ragadós és nyúló állagú, mindet megfertőz, és romba dönt.politika  divat  stílus  rossz példa  megjelenés  tsl tiborstíluslapja  tslstyle facebook  instagram tumblr  blog origo  reblog

  Azt is gondolom, hogy a pénz nem jelenti azt, hogy ezzel egyenes arányban a megjelenés kultúrája is magasabb szinten lenne jelen, mert ugye láttunk mi már lyukas zokniban tipegő világbankelnököt, és szürreális szettekben mozgó operabáli hírességeket. Olykor dohogok is, hogy a bulvár média nem azon van kiakadva, hogy ez vagy az, mennyire gáz volt, hogy nem tudta mit illene felvenni, hanem megszavaztatja olvasóit, hogy ki volt a legfeltűnőbb jelenség az adott nemes eseményen. Ebben az esetben is a népnevelés csimborasszója az, hogy még jól be is mutatjuk a rossz példák sorát. Egy biztos, nehéz lehet a honi közszereplők sorsa, mert, tele tudnám írni a blogom azzal, hogy ki mikor, mekkorát vétett a megjelenés ellen, amikor, ott és amott „közszerepelt”.

politika  divat  stílus  rossz példa  megjelenés  tsl tiborstíluslapja  tslstyle facebook  instagram tumblr  blog origo  reblog
Lyuk, lyuk, lyuk sajnáljuk.

  Tegnap sokkhatás ért, amikor álmos fejemből kinézve az egyik televízió hírműsorán épp a „legkegyetlenebb” hazai probléma esetén menő huza-vonáról tartott sajtótájékoztatót az ellenzék szóvivője. Napi politikában nem szoktam tocsogni, mert ez nem az én területem, de az már igen, hogy a téma súlytalansága mellett, mennyit ártanak az ízlésvilágnak azok akiknek pont az lenne a szerepük, hogy példával járjanak elől. Itt konkrétan a szóvivők, a nyilatkozó politikusok és csatlósaikról lenne szó, kerülve a magasabb szinteteket, mert ugye a népi mondás is azt tartja:”fejétől bűzlik a hal” . A lábfejétől!

politika  divat  stílus  rossz példa  megjelenés  tsl tiborstíluslapja  tslstyle facebook  instagram tumblr  blog origo  reblog
Akció közben!

Szóval ülök magam elé bámulva, a villogó képek mennek tompa fejem előtt, és mivel pont kivettem a kontaktlencsém és az szemüvegre való átállás miatt, még szédültem is kissé, nem akartam hinni a szememnek, amikor ezt a képet láttam meg.

politika  divat  stílus  rossz példa  megjelenés  tsl tiborstíluslapja  tslstyle facebook  instagram tumblr  blog origo  reblog
Élő adás, spontaneitás.

  Elnézést a kép minősége miatt, de nem sikeredett jobb ebből a remekből, mert saját magamnak kellett megörökíteni az utókor számára, hogy hol rontotta el az amúgy sem rózsás közállapotokat, a szóvivő, már öltözködés szempontjából. Másról nem is beszélve. Vizsgáljuk meg miről is van itt szó!

A nadrág vége térdben elvágva, a cipő egyfajta mokaszin, és persze az ing ujja rövid. Harminc fok felett, még egy szabadságáról berendelt piaci kofa sem tudna szebbet alkotni, nemhogy egy szavak mesterének kikiáltott megmondó ember, akinek az a feladata, hogy pártja arca legyen akkor és ott. Furcsa dolog ez, mert érteni véltem a koncepciót, hiszen a nép egyszerű gyermeke, nem akart mást mutatni, mint ami, hogy ne vágjon fel azzal, hogy túlöltözi, vele szemben megjelent sajtómunkásokat, mert lévén majdnem szaharai hőség, ők sem szmokingban jelentek meg, a hölgyek pedig kiskosztümben. Viszont azt már nem értem, hogy az üzenet, amit az öltözékével adott Nyakó István, mivel hozható össze. Arra gondolok, hogy ő egyfajta lezserségét, az üggyel összefüggésben látta jónak, és ezért villantott bokát. Mert ez a téma, hogy a pártja új stratégiával állt elő, igényelte a hanyag, mi majd megmutatjuk, hogy nem vagyunk hivalkodó pávák, és a nép egyszerű nyelvén beszélünk, nem veszünk magunkra „bezárt” öltözetet, mutatta a tegnapi napon. Legatyásodott nemzetünkhöz, gatyában szólunk. Holott, szerintem, ha fontos, és valóban lényeges kérdésben szeretett volna szólni a politikus, úgy azt a helyzethez mért „eleganciával” kellett volna megtennie. Persze nem csak ebben, de más esetekben sem megengedett a „vizibicaj kölcsönzős” megjelenés, ha sajtótájékoztatóra adjuk a fejünket. (Kivétel, ha valóban a strandon vagyunk, és a vizibiciklik méltánytalan helyzetéről beszélnénk.) Bár szerintem akkor sem. Lényeg, hogy a példa sajnos rossz, és nem mutat előre. Inkább azt érzékelteti, hogy gyarló ember a politikus is, és megengedheti magának a lazaságot, tehát nem kötelezi semmire, semmi. Csak nehogy félre érthető legyek! A kép sajnos nem csak az ellenzék soraira jellemző, - tisztelet a ritka kivételnek – de a kormánypárti politikusainkra is. Hány kormányinfó megy úgy le, hogy Lázár János mellett Kovács szóvivő úr, úgy gondolja, hogy egy ilyen eseményre megengedett a „casual outfit”, mert a miniszter öltönyét ő ellenpontozza a lezserséggel, leereszkedve a sajtómunkások mellé. Pedig lenne pár jó példa, amiből tanulhatnának, mert csak neten kéne "guglizni", és láthatná, hogy öltöznek munkatársaik még egy egyszerű információ közlés esetén tőlünk távolabb, azt nem mondom, hogy boldogabb országokban.

politika  divat  stílus  rossz példa  megjelenés  tsl tiborstíluslapja  tslstyle facebook  instagram tumblr  blog origo  reblog
Ott a farmer, hol a farmer? 

  Miután magamhoz tértem, és mára felocsúdtam a látott képek után, arra jutottam, háta olvassa ezt a pár keresetlen szót az, aki legközelebb hasonló helyzetben áll ki a kamerák elé, és nem szerez be magának előtte egy „hasitasit” amiből majd a megírt anyagot kapja elő. A remény hal meg utoljára!

Barátsággal : Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Apák(napjára)

apák napja  tiborstíluslapja  tsl blog  origo  tumblr  facebook  instagram

  A sört, a bort, a pálinkát. Meg a pacalt is. Meg mindent, ami ma kijár nekünk. Meg talán azt, hogy kinek – kinek mi „jutott”. Lánya, fia, de még az is, hogy nekünk is volt édes apukánk. Én ma semmi mást nem teszek, csak pár képpel, ami persze beállított, és „nem valós”, de inspiráló lehet apukák, és leendő apukák számára tudok adni.

 

apák napja  tiborstíluslapja  tsl blog  origo  tumblr  facebook  instagram
Így indultunk ... 

apák napja  tiborstíluslapja  tsl blog  origo  tumblr  facebook  instagram
Ebből lesz az apuka? 
apák napja  tiborstíluslapja  tsl blog  origo  tumblr  facebook  instagram
Ez is kellett hozzá!
apák napja  tiborstíluslapja  tsl blog  origo  tumblr  facebook  instagram
Nagynak éreztük magunkat. 
apák napja  tiborstíluslapja  tsl blog  origo  tumblr  facebook  instagram
Komoly készülődés előzte meg. 
apák napja  tiborstíluslapja  tsl blog  origo  tumblr  facebook  instagram
Tanácsokat kaptunk. 
apák napja  tiborstíluslapja  tsl blog  origo  tumblr  facebook  instagram
Már tudtuk mi kell a nőnek. 
apák napja  tiborstíluslapja  tsl blog  origo  tumblr  facebook  instagram
Rájöttünk! Belejöttünk ... 
apák napja  tiborstíluslapja  tsl blog  origo  tumblr  facebook  instagram
És mgis megmaradtunk, ilyennek. 

  Boldog napot, nekünk, és nekik is. Jelszó, „ma ne verd meg apád”, mert egy pohárral többet adott a testének, egyszer van ilyen nap az évben.

Boldog Apád napját!

Barátsággal: Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Röviden a rövid ujjú ingekről, pólókról.

piké póló  póló  stílus  thomas breitling  tommy hilfiger  ralph lauren  suitsupply  tsl tiborstíluslapja  blog  reblog  origo  tumblr
Nem is igaz! 

  Tudom, kritikus vagyok, és jobb lenne, ha néha magamba néznék, és azzal foglakoznék, ami rajtam szintén idétlen, és hülyén áll. Közben meg osztom az észt, ész nélkül, nem beszélve arról, hogy a stílust, mint olyant még messziről sem szagolom. Büntess magyar szakértő gárda, és olvasd a fejemre mennyire felesleges az, amit teszek. Viszont, hogy a költő szavával éljek: „Nem fogom be, pörös számat, a tudásnak teszek panaszt.” ( József Attila – Ars Poetica ) Mert a tudás hatalom, és aki a divat, vagy a stílus mesterének mondja magát – velem ellentétben – nem menne szó nélkül el a lenti kép mellett.

piké póló  póló  stílus  thomas breitling  tommy hilfiger  ralph lauren  suitsupply  tsl tiborstíluslapja  blog  reblog  origo  tumblr
Thomas Breitling - 2017 nyár 

  Nos, mi magyarok különös anyagból vagyunk gyúrva, és ezért mindent másként viselünk, mint azt kellene. Mert mit nekünk zordon Kárpátoknak …stb.  A kép, arról szól, hogy valamikor a kétezres évek elején egy meg nem nevezhető, vállalkozó a Balaton nyári buja fülledt éjszakjában, fogta magát és a piké póló gallérját mintegy stílus diktátor, hanyag eleganciával felgyűrte és onnan kezdve így látta azt jónak. A csorda szellem látva ezt, követte példáját és mára már szinte a pestis terjedésének sebességével, lett ez a fertőzés széles körben elfogadott betegség. A „kapcsolt ciki”, a homlokba tolt napszemüveggel kiegészített kompozíció. Amikor szegény Ralph Lauren, vagy Lacoste megálmodta a piké pólót, nem gondolta, hogy majd jön egy nép, és erőszakot tesz rajta. Pedig mennyire más volt ez egykor, és mennyire más ez ma is, de nem idehaza. Főleg ha azt egy divatcég reklámként nyomja is. Ilyenkor gondolkodom el azon, mennyire hiábavaló az a rengeteg szájtépés, amit én is teszek. Jön egy cég, készít pár – és itt a fotósom elakadt lélegzete is benne van – reklámfotót, ezzel népszerűsítve az amúgy nem rossz márkát. Ellenben romba is dönti azt. A véleményem szerint, ami ugye maga a szubjektum.

piké póló  póló  stílus  thomas breitling  tommy hilfiger  ralph lauren  suitsupply  tsl tiborstíluslapja  blog  reblog  origo  tumblr
Thomas Breitling - facebook 

   A rövid ujjú galléros póló, azért galléros, hogy átmenetet adjon a casual egyfajta elegánsabb, de mégis könnyed megjelenésének. Vagy valami hasonló, de ez is divat duma puffogtatás, tudás nélkül. Viszont az biztos, hogy Tommy Hilfiger, vagy Ralph Lauren is dobna egy hátast, ha ezt látná, hogy mit műveltünk az általuk megálmodott színes csodákkal. Vagyis mi lett a galléros pólójukból.    Szeretném leszögezni, ezzel nem akarok „segget” csinálni a számból, hogy a divatban mindent szabad, amit nem tilos. Viszont egy biztos, a kép tanulsága az, hogy pont azt sulykolja, hogy mit ne tegyél.  A rövid ujjú galléros piké pólót, soha nem hordjuk így. Helyette valami ilyesmi lenne az elfogadott.

piké póló  póló  stílus  thomas breitling  tommy hilfiger  ralph lauren  suitsupply  tsl tiborstíluslapja  blog  reblog  origo  tumblr
Lacoste - facebook 

  Vagy maga a reklámfilm, ami maga az időtlenség a stílusban, Lacoste módra. 

  Befejezve az amúgy is unalmas, írást legyen néhány kép, arról, én mit gondolok követendő példának, a piké pólók esetében, és a rövid ujjú ingek viselése területén. Mert ne higgye senki, hogy megrögzött ellensége vagyok, mindannak ami a nyár fontos része. Csak legyen a helyén kezelve, hordva és viselve.

piké póló  póló  stílus  thomas breitling  tommy hilfiger  ralph lauren  suitsupply  tsl tiborstíluslapja  blog  reblog  origo  tumblr
Suit Supply - facebook
piké póló  póló  stílus  thomas breitling  tommy hilfiger  ralph lauren  suitsupply  tsl tiborstíluslapja  blog  reblog  origo  tumblr
Tommy Hilfiger - facebook 
piké póló  póló  stílus  thomas breitling  tommy hilfiger  ralph lauren  suitsupply  tsl tiborstíluslapja  blog  reblog  origo  tumblr
Ralph Lauren - facebook 

Kicsit más, ugye? Viszont legalább tudjuk, miért "magyar a naracs", mert kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk. 

Barátsággal: Tibor  

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kánikulai délután.

nyár  meleg öltöny  hőség  nyakkendő  blog origo reblog  fotó Galló  tiborstíluslapja  TSL tslstyle                                           (Nem reklám .... ! )

   Amikor erre a bejegyzésre gondoltam, a nyár már próbálgatta az emberi tűréshatárokat súrolni hőmérséklet tekintetében, és arra vágytam talpig öltönyben, hogy végre kicsomagolhassam magam én is . Mert ugye azért mi sem vagyunk hőálló azbesztből, és nem dolgozunk a kohó mellett úgy, hogy tudjuk feszegetni a határainkat. Csupán férfiak vagyunk akik – mert néha kell, és mert megkívánják tőlünk – munkaruha gyanánt öltönybe bújunk akkor is, amikor normális ember a pálmafák, vagy legalábbis a nádasok hűs közegébe bújnak el. Mi viszont erős jellememmel, és kemény elkötelezettséggel, álljuk az időjárás kemény kihívásait.  Mert, ahogyan a mondás is tartja, nem az a férfi, aki adja, hanem aki kapja. Mi meg kapjuk, nem kicsit.

nyár  meleg öltöny  hőség  nyakkendő  blog origo reblog  fotó Galló  tiborstíluslapja  TSL tslstyle
Itt ez nem a "példakép". (Fotó Galló)

   Ellenben hülyék azért nem vagyunk, tehát mi is keressük a megoldást arra, mi legyen ha már tombol a harminc fok feletti nap, és mintegy páncélos lovag mi mégis feszítünk, mert kell. Most jöjjön néhány tipp, mivel vészeld át a nyarat, ha nem vagy vizibicikli kölcsönző tulaja, vagy legalább is piros nacis tengeri mentő, David Hasselhoff, illetve  Spongya Bob kockanadrág. Vagy mindkettő.nyár  meleg öltöny  hőség  nyakkendő  blog origo reblog  fotó Galló  tiborstíluslapja  TSL tslstyle

   A meleg ellen a legjobb megoldás, ha az öltönyöd anyaga vékony és csak nyomokban tartalmaz, vagy egyáltalán nem is látott műszálat, leánykori nevén poliésztert. Legyen pamut, vagy len.  Ezek keveréke is jó megoldás. A műszál télen sem jó, de nyáron a leggonoszabb. A színek esetében keresd a világos tónusokat, tudva, hogy nem fogsz tömeg közlekedni, és kerülöd a padokat, még ha vonzó is lenne egy kis romantikához. A legjobb választás a fehér. Lehet világoskék, és persze sárga is. ( Bár tudom az nálunk a határeset kategória.) Azt is sejteni vélem, hogy most arra vártok mikor javaslom a jégakkut a testre erősítve, de szerintem komplikált lenne. Helyette a hűvös anyagokkal kell a megoldást megtalálni.

nyár  meleg öltöny  hőség  nyakkendő  blog origo reblog  fotó Galló  tiborstíluslapja  TSL tslstyle
Zakó a lényeg, a mellény elhagyható. ( FotóGalló)

  Mi legyen a zakó alatt? Ilyenkor jönnek a rövid ujjú ingek szakértői, és a szellősség mellett kiállva hangoztatják annak kényelmes viseletét. Szerintem kár vitatkozni erről, meggyőzni úgysem tudom azokat, aki fent nevezett, „valami” hívei. Azért szabadjon itt megjegyeznem, hogy amennyiben ellenállunk a titokzokni „bokavillantó” módjától, úgy nem ítéljük el, azokat a szőrös karokat, amelyek a zakó ujja alól kivillannak, egy kornyári napra eső „MLM értékesítő” konferencia eseményén. Egyezzünk ki abban, hogy számomra még mindig a zakóhoz az ing, hosszú ujjú. Viszont az ing minősége, lényeges, mert csakis pamutból lehet az anyaga, itt valóban tilos a műszál. Hidd el, higiénia szempontjából is, jobban jársz. Van két tábor, aki egymásnak ellentmondóan vallja a következőt: az ing alatt legyen alsó atléta, és van, aki ezt tagadva ellenzi annak nyári viseletét. Itt én az utóbbiak mellett vagyok, de mert télen sem kedvelem az ing alatti atlétát. Viszont ha a sivatag vándoraira gondolok, akik a legforróbb napon is réteges fekete hacukában járnak a melóba a tevén, elgondolkodom, hogy lehet benne valami mégis.

nyár  meleg öltöny  hőség  nyakkendő  blog origo reblog  fotó Galló  tiborstíluslapja  TSL tslstyle
Inges 

   Zokni, és annak hiánya nyári verőn. Fontos és minden szempontból megosztó kérdéskör ez is. Vannak már mindenre elszánt hívei a zokni nélküliségnek is. Én ebben a helyzetben azt javallom, hogy az öltöny esetében, még ha a legszebb loafer cipő is van a lábunkon, jobb, ha van egy titok zokni is rajta. Egyéb nem mokaszin jellegű cipők esetén, pedig kifejezetten ajánlom a hosszabb szárú  zoknit is. Lényeges, hogy nem a téli bundás kollekcióból valót és persze itt is a műszál kerülendő.

nyár  meleg öltöny  hőség  nyakkendő  blog origo reblog  fotó Galló  tiborstíluslapja  TSL tslstyle
Cipő és zokni 

  Mivel a mai blog az öltönyös megjelenés hőguta körüli hőmérséklet közeli állapotát járja körül, a lábtól megint feljebb kerülve, a nyak körüli dolgokra koncentrálok a végén. Vagyis a nyakkendő, illetve annak hiánya lesz kitárgyalva, zárva a mai „szentleckét”. Szerintem a nyakkendő része az öltönyös megjelenésünknek, tehát ha tombol is a nap, nincs mese ott bizony nyakkendőnek is helye van. Kivétel, ami meg erősíti a szabályt, hogy pénteki, vagy lazább napokon, és persze az öltöny szabása adta lehetőségek mentén, az elhagyható. Képes segítség mellékelve.

nyár  meleg öltöny  hőség  nyakkendő  blog origo reblog  fotó Galló  tiborstíluslapja  TSL tslstyle
Csokorba kötve 

  Zárva az írást, Uraim, nincs mese, addig, amíg az irodai munka megköveteli, hogy öltönyt hordjunk, azt kell hordanunk még negyven fokban is, sajnos az öltönybe épített légkondicionáló még várat magára, és Donald Trump épp minap tett róla, hogy esélye se legyen a Föld nevű bolygó lehűlésének, nem marad más, mint átgondolva, és megfogadva pár tanácsom öltözködjünk így.

Barátsággal: Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Egyszerű ez!

   Olvasom minap, hogy a férfidivat bloggerek többsége tapasztalatok és egyéb képességek híján dobálják egymásra a közösségi felületről lopott képeket és töltelék mellébeszéléssel tömik ki, a hézagokat. Ezzel vezetve félre, vagy inkább a semmibe a követőiket, azokat, akik annyira ostobák, hogy ezt észre sem véve mennek a „véleményvezérek” után a mélységes mély „stílus kútba”. Persze csakis azért mert manapság, ha eldobsz egy követ stílus bloggert üt agyon. Illetve minden bokorban az terem, nem csattanómaszlag. Pedig milyen szép is volt egykor amikor, csakis azok mondhattak véleményt, akik erre fel lettek szentelve, vagy legalábbis textilipari mérnökként „végeztek ki” minden konfekcióból vásárló férfit. reblog divat  bloggervilág  tsl tiborstiluslapja  tslstyle 

   Tudom, minek jár a szám, mert én is egy ilyen fából vaskarika vagyok, és amikor verem a klaviatúrám a hűvös szobám sötétben álló asztala előtt, magam sem lettem tagja a számtalan férfiruházati bolt tulajdonosok egyikének sem, akik valaha üzletet nyitva adtak el a határokon át behozott kincset, amit a „rothadó nyugat” már saját népére nem tudott rásózni. Jártatom a szám tapasztalat és egyéb felkészültség nélkül, holott ezt a misztériumot, még ugatni sem tudnám, mint a kutya a holdat.

reblog divat  bloggervilág  tsl tiborstiluslapja  tslstyle
Lehangolt nap utáni szelfizés ... 

  Én úgy vagyok ezzel, mint azt a mondás tartja, aki tudja, csinálja, aki nem tudja, tanítja, aki tanítani sem tudja abból lesz a tornatanár, jelen esetben a divat blogger. Parafrázis ez, mert aki azt állítja, hogy a divat bloggerek nem értenek ahhoz, amivel éppen foglakoznak, egyből cáfolt lett, mert az, aki ezt leírta maga is egyike azoknak, akik ebből a keserű ám, de szép hivatásból nyertek követőket, és varázsoltak maguknak vevőt. Kihasználva az instagram, és a facebook közösség építő erejét. Egyszerű ez, mint az egyszeregy. Pont ebben a blogban olvastam, hogy  már nem igaz az sem amit egy hete vettél annak, mert a divat változó mint az időjárás. Akkor meg minek vagyunk mi, akik holmi frontátvonulásoknak szánunk időt és energiát. Pont azért, hogy azok, akik ebből élnek, és szeretnék, hogy még jobban menjen a szekerük, több vevővel és több stílusos pasival legyen teli a boltjuk. Outletjük, raktáruk, és pörögjön az a pénztárgép. Aki azt gondolja, hogy az idétlen divat blogger, csupán saját szórakozására, örömére írogat naponként, el van tévedve. Nem, a legtöbb divat blogger és legyen ez most egy példa is, ( én ) azért írunk, és teszünk illusztráció gyanánt egy-egy „lopott” stílus képet, a sorok közé, hogy lássa az akit ez érdekel, hogy nem túl bonyolult matek ez. Mert simán lehet egy farmerből, egy ingből és zakóból álló kombó is elegáns, de lehet ezt fokozva a sliccelérsről, a reverek szélességéről akadémiai szinten is értekezni, csak marhára fölösleges, mert a lényeg ott sem más, mint a megjelenés stílusossága. Ehhez pedig segédeszközt bizony kell használni.

reblog divat  bloggervilág  tsl tiborstiluslapja  tslstyle
Piszkosul nagy tudás kellett ehhez ... 

   Itt jegyzem meg, hogy szerény személyem érintve érzete magát a blog író által, mert ott az volt, hogy „többet jelent egy magán befotózott anyag”, mint egy lopott kép a pinterestről. Igen, ez így van! Én sem szeretem, ha név nélküli instabloggerek ellopják a rólam készült képet, és „aljas” mód tovább osztják, hogy többen is inspirálódjanak belőle a nemzetközi képmegosztó térben. Ilyenkor „keményen” fel is lépek, és oda nyomok egy köszönöm jelet.

                                             Ki lehet eza a "csávó" ? 

   Lépjünk szerintem túl ezen a dolgon, a szerepek már rég mások, mint egykor voltak. Valóban lehetne azt mondani, könnyebb ma divatról blogolni, mint az ívhegesztéséről pláne nekem. Viszont ahogy fent is írtam azok, akik erre a sanyarú kenyérre adják a fejüket, tudják több támadásnak lesznek kitéve, főleg ha kicsit jobbak lesznek az átlagnál, mint egy közepes teljesítményű politikus, aki a parlament soraiban az adott választási időszak között tetszhalott állapotban „teljesít jobban”.  Rögvest b@zi lesz, vagy „diszmajom”, akit csak a külsőségek érdekelnek. Pedig aki ezt szereti és szívből nyomja, nem tesz mást, mint segíti azt az ipart, amiből számos vállalkozás akar megélni kis hazánkban.    Száz szónak is egy a vége, ne bánts a bloggered, mert ha az bánt majd legközelebb, érezni fogod az üzleted forgalmán.  Már Trump kampánya esetén is látható volt, mennyire számít a "social media" ereje, és ott „csupán” egy ország sorsa dőlt el. Itt meg az, hogy vegyen fel zoknit ahhoz a cipőhöz, vagy sem. Mellékesen még az is, hogy hol vegye meg azt a cipőt …De ez tényleg mellékes!  Én inkább örülök annak, hogy egyre többen vagyunk, akinek van véleménye erről, a nem agysebészeti tudást igénylő tematikáról, amit divatnak nevezünk. Legyen boldogság, és virágozzék minden virág, és ha lehet mellé világbéke is.reblog divat  bloggervilág  tsl tiborstiluslapja  tslstyle

Barátsággal: Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Lakodalom van a mi utcánkban …  

    Amikor életed egyik legszebb és legemlékezetesebb napja közeleg, és már a frász vert ki, mert a lista, amit leendő feleséged összerakott a rokonok névsorával, és a zenészek, akiket rávettél, hogy jöjjenek bazseválni, és a cukrászat ahol az összes édességet végigkóstoltátok már rég letudva. Na, akkor és talán az utolsó pecek, bombasztikus hangulatában, ami valóban olyan, mint a legutolsó Tom Cruise film akciójelenete. Pirosat, vagy a fehér drótot kell elvágni.  Akkor jössz rá egy átizzadt éjjelen, hogy a fenében, nincs még meg a ruhám, amit az utolsó szó kimondására kellene magamra ölteni. Remegő szájszéllel, és pattanásig feszült idegekkel rontasz be a legközelebbi üzletbe, hogy végleg letudd azt, amit le kell tudnod. Legyen szép esküvői ceremónia ruhád. Drága arád már rég túl van az utolsó igazításokon, de te még a francia nyakkendők, és zsakettek rémképeivel küzdesz valahol egy porosodó üzletben, amit valaki ajánlott, hogy oda menj, mert elintézni csak ott lehet azt. Persze mindezt azért, mert nem szeretnéd, hogy az középsulis barátaid azon röhögjenek, hogy pont abban az öltönyben, vagy amiben együtt ballagtatok el nem oly rég. Közben pedig nem elég, hogy majd egy tarka-barka színes kompánia nézzen veled farkasszemet, nem akarva azt, hogy szublimálódj a vegyes körettel. Jobban teszed, ha most elolvasod ezt a bejegyzést, és együtt vesszük végig, higgadtan, miért nem szabad kapkodva esküvői ruhádat kiválasztani. Sorvezetőnek pedig lesznek képek is, hogy láss olyan dolgokat, ami inspirálhat. Kövess, és majd én, vezetlek. ( Nekem már nem drága … )esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom

1, Idő az nincs! Nincs, mert dolgozol, és csak hétvégén érnél rá arra, hogy dönts, sötétkék, vagy fekete, vagy mélyszürke az a szín, ami majd a fellépő szetted színe lesz. Pedig, jobb, ha felkészülsz, mert időt kell erre is szánnod. Nem mindegy milyen lesz az outfit a menyasszony mellett. Ja és, hogy elrontsam a kedved, ez nem letudható egy nap alatt.

 

esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom
Dobó Kathia, Digel Store Budapest 

  2, Van idő, de nincs kedved. Legyen! Gondolj arra, hogy két dolog történhet, vehetsz egy átlagosan ronda szettet, amiben nagyon nem érzed majd jól magad és arra gondolsz, jó lesz majd ez egy másik szintén pap előtti eseményen, de ott már nem te leszel az aktív szereplő. Inkább legyen jobb a kedved, és szerezz be egy olyan kombót amit aztán vagy más elegánsabb megjelenést igénylő eseményen is felvehetsz, vagy legyen ez az összeállítás, ami csakis erre a dicső napra szól, de abban aztán tuti jól is érezd majd magad. ( A képek úgysem csalnak, majd meglátod.)

 

esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom
Digel Store Budapest 

   3, Próba macera! Nem az, de a szükséges rossz. Ne csak egy helyen nézz meg dolgokat, hanem több ajánlást is vegyél figyelembe. Mára hála a divat magasságos isteneinek, több helyről válogatva juthatsz a legjobb megoldáshoz. Próbát viszont nem úszhatod meg, és jobb is az, mint a kapkodás. Tudjuk, annak sehol nem volt még jó a vége!esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom

   4, Legyen egyedi!? Attól, hogy később akár egy elegánsabb öltönyt választottál csupán, és nem szmokingot, vagy frakkot. Tedd egyedivé valamivel, ami csakis erre az alkalomra lesz rajtad. Egy szebb kiegészítő, egyedi nyakkendő. Tudd, hogy nem te vagy a hetvenedik rokon az eseményen, hanem a főszereplő. Éppen elég fura társaság lesz majd ott extra megjelenésében, és itt az „egyediség” nem pozitíve értendő.esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom

   5, A szett kiválasztásakor ne legyen ott anyukád! Durva, amit írok, de jobb egy barát vagy a leendő életed párja. Édesanyád itt most csak ronthat a helyzeten. Hidd el, nem hasból beszélek. Tudjuk minden fiúnak az anyukája az, aki azt mondja, „pici fiam ebben leszel a legcsinosabb vőlegény”. Aztán azt látjuk, hogy a nadrág több számmal nagyobb, a zakó szintén, és az egész valami furcsa „ez nem én vagyok” érzést sugall. A barátod jobban látja azt, amit az „anyai szív” elfed. Az életed párja pedig azt ismeri miben lesz ő majd a ceremónián melletted, és ezt persze te is tudni véled, ha másból nem, is mint a leemelt összegből a számládon. Ellenben ő tud abban segíteni, hogy passzolni fogtok egyáltalán egymáshoz egyáltalán.esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom

   6, Készítess, vagy konfekciót vegyél? Két érv, és két összeg. Az egyik üti a másikat. A varratás extra kiadással és persze időben is sokkal több ráfordítással járó ügylet. A mellette szóló érv, hogy valóban egyedi lehet a megjelenésed. A "másnak ilyen nem lesz soha" érzését adja! Viszont mekkora már annak az esélye, hogy pont aznap ugyan abban a kihízott öltönyben fussatok össze a házasságkötő terem előtt egy másik vőlegénnyel? Nagyjából a nullához közelítő szám. A konfekció mellet az ár, és a gyorsaság szól, de nem elhanyagolható, hogy mára ez a kelléktár is van annyira igényes, hogy még a legfinnyásabb elképzelésnek is tud meglepetést okozni. Árban is, de ez hagyjuk ezen a szép napon amikor egy életre szóló igent kell majd elrebegned.

 

esküvő ruha tanácsadás  divat  stílus  tiborstíluslapja  tibor  tsl tslstyle  mensfashion  esküvők  lakodalom
Dobó Kathia , Digel Store Budapest 

  Összefoglalva: Ne kapkodj, időd az nincs, nyugi mert választék viszont több is mint gondolnád. Ehhez nem kell anyukád, de jó ha majd látja mi lesz rajtad, akkor amikor ott lesz az esküvőn. Varrass, de maradj épelméjű, még ha a szerelem el is vette rég, az összes sütnivalód, tehát ha lehet (ötlet) válaszd a konfekciót. Az utolsó szó jogán pedig egy tapaszatalati úton szerzett tanács. Jól gondold át! Mármint a színválasztást, mert mást  már úgysem tehetsz.

Többet ... 

Barátsággal: Tibor

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kinek nem inge, ne vegye magára!

  

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr

   Az ingekről tényleg nagyon röviden és lényegre “tömören”, ahogy azt megszoktátok tőlem. (Bár már nem emlékszem magáztalak - e titeket, vagy tegeztem - e, önöket…) Első tézis, az ing nem póló! ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr 

  Hiába is csábít, hogy a kényelmével elkápráztassa a nézőket, az ing az ing, a póló pedig póló. Második tézis, az ing nem csak a hideg, vagy a meleg ellne viselt vászon darab! Az ing a férfiember egyik legfontosabb ruhadarabja. 

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr
Emanuel Berg 

   Az ing az, amit nyakkendővel, vagy a nélkül, zakóval és/vagy „zakótlan” hordhatunk. Az ujja pedig hosszú! Nem teszek kompromisszumot 40 fokban, sem, sehogy! Az ing amit, tárgyaláshoz, irodában, utcára, munkában, öltönyhöz főleg, csakis hosszú ujjal készülhet. A nyár, és a meleg tavasz csakis ott engedi meg a lazaságot, ahol annak helye és ideje van: vízpart, strand, stb. 

  További tézisem. Vegyél alá valamit, vagy sem? Nos, ebben nem lennék ennyire szigorú. Sokan hordanak az ing alatt pamut atlétát. Szerénységem ezt már páncélnak tartja, de praktikus oka is lehet a viseletének. Tehát szabadon vállalt gyakorlat lehet ez is.

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr
instagram

   A tézisek sorában a gallér a következő. Itt számomra nincs szabály, de elegancia szempontból lehet, egy döntésképtelenség mihez mi kell, helyzete. Cápa, vagy sima. Két gombos magasított, legombolt. Sorolhatnánk. Itt a szabály az, hogy a fej formája melyik gallért részesíti előnyben. Mert nem mindegy, hogy a gömbölyű még kerekebb lesz, vagy a hosszúkás, elnyúlt. Mármint az arcunk, persze nem az ing ára miatt. Alap, hogy rossz szokásaink egyike, a legombolt inghez vett nyakkendő. Én azt vallom, a legombolt gallérú ing, inkább casual, tehát nem vegyél hozzá fel nyakkendőt.   Extra, hogy manapság a legombolt gallér dupla, és ehhez is hordanak nyakkendőt, nem elég, hogy duplán csúf ez az ing, de még rontunk a helyzeten.

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr
instagram 

  A tézis antitézise. Szintézis. Szín/tézis. Az ing színe lehet sima, egyszínű, ez főleg akkor hasznos, ha a nyakkendő dominál, és a hozzá a zakóban hordott díszzsepi. Ellenben, ha mintás az ing, és itt főleg a rácsok, kockák (politikamentesen) jönnek képbe, soha nem lehet a nyakkendő zavaróan mintázott. Túlzások elkerülése érdekében. Bár itt is mint minden esetben a divat, mondja meg, hogy ki vagy. Vagy épp ki nem!

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr

   Az ing „mandzsettássága”, vagy mandzsetta nélkülisége fontos kérdés lehet. A mandzsetta az ing igazán elegáns, és fontos kiegészítője lehet. Viszont nem kötelező, csak abban az esetben, ha a helyzet, és a hely megkívánja azt. Variációk széles skáláján mozoghatunk. Itt viszont valóban fontos, hogy a zakó ujjának hossza be legyen rendesen lőve, hogy a mandzsetta érvényt szerezzen. Vagyis látszódjék az, ami az ingből épp, hogy látszódni kell, a mandzsettagomb. 

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr

   A tézisek tézise. Az ing formája, szabása és a testen felvett íve. Talán a legfontosabb, hogy az ing nem lóghat, nem lehet több számmal nagyobb, és nem lehet kisebb sem. Itt már igazán nem panaszkodhatunk, mert mára elmúltak azok az idők, amikor azt kérdezték, hogy az úrnak valami baja van, hogy ilyen furcsán mozog, és a válasz az volt rá, - Nem, nem csak a „Macsonyaalsó Konfekció Ruhagyár” termékét viseli. A konfekciós, és nem szabóságban készült ingeknél is ügyelnek a hossz és a nyakméret mellett az ujjhosszra is.

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr

  A modern ingfelfogás egyre jobban ügyel arra, hogy az ing sokszori hordás miatt is megmaradjon formájában és színében. Másik és ez is felfogás kérdése, főleg a feminista mozgalmak miatt a vasalhatóság. Mert ki szeret vasalni, persze ha nem tisztítóba hordja a ruháit. A kompromisszum itt is a vasalás minimalizálása felé halad. Bár néha számomra a “non iron” esetében azt az érzetet kelti, hogy az illető csak az ing látható részén futtatta meg a forró nehéz fémet. ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr 

  A tézisek sora még bővíthető, de számomra ezek voltak a legfontosabbak mára. Szabad választás joga, hogy a gallér milyen, a színek skálájában melyik a legjobb számunkra, a mandzsettást, vagy a sima gombost vállaljuk be, a formája slim fit, vagy kevésbé karcsúsított, szabót kérünk meg a méretre gyártás során, mert Krőzus unokái vagyunk. A vasalhatóság fontos pont a családi béke megőrzése végett, vagy annyira kreatívak vagyunk, hogy mi simítjuk el a ráncokat. Az ingben a lényeg, hogy ne hanyag, slampos választás kényszerűsége látszódjék rajta. Mert a cipő után, ezt nézi meg rajtunk a teremtés “szebbik” produktuma. Ugye nem voltam szexista?ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr

  

  És nem akarunk nemes halált halni, természetesen, és főleg erőszak által? Mint általában itt is érvényes a mondás, hogy nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel.   Tudod: YouTube, instagram, facebook és persze a tumblr is. 

ing ingek  stílustippek  férfidivat  elegancia  stílus  tiborstíluslapja  tsl  tslstyle  blog  reblog  facebook  instagram  tumblr

Barátsággal : Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Van, Graaf? Van ott Zara is!

 Most tudom, egy életre elvágom magam a nagy plázás ruházati üzletnél, de legyen, meg Úr akarata. Illetve az urak akartak. Mert arról szól ma a blog miért nem ajánlom a Zara, H&M,  Van Graaf, és az általam és szerintem többek által ki sem ejthető nevű, Peek & Cloppenburg boltokat.üzlet teszt  féfridivat stílusblog stílustanácsadás  vélemény  tiborstíluslapja  tsl tslstyle bolt pláza

  De miért? Tenné fel Ábelünk is a kérdést, és talán joggal. Mert nem jó, és drága és unott és agyoncsépelt, és egyébként is izé. Viszont ezek nem lennének kellő alaposságú indokok, és persze a fent említett cégek rögvest kilós pert akasztanának a nyakamba, de mivel ezt szeretném elkerülni a szubjektív élményeim, kerüljenek sorok közé. Vegyük elsőnek az ömlesztett márkák elitista, de közben a vidéki ábécé szintjén mozgó üzletét, ami egy és ugyanaz, csak az egyik szebbnek adja el magát, míg a másik ugyanazt akarja ránk sózni, csak amolyan outlet formában. Jöjjön, tehát a Van Graaf ami a saját márkáin kívül azt mondja, hogy a „világmárkák” üzlete. Gyakran van az úgy, hogy mint Mátyás az igazságos, de nem álruhában, mert az nincs, meg ostobán is néznék ki, bemegyek ezekbe a boltokba és mintegy vevőnek álcázva magam, bolyongok a gondolák és a polcok között. Mert mi mást is tehetnék, mivel a legfőbb gondom rögvest azzal van, hogy egy ember az, aki árgus szemmel követ, és legalább vette a bátorságot és köszöntött belépve, az bizony a biztonsági szolgálat szűkre húzott szemű őre. Biztos látja nem jó szándékkal tértem be. Az üzletben akár sátrat is verhetnék, még az sem tűnne fel az eladók unott álmosságának. Te bolond, tudnod kell, hogy ők nem érted vannak ott, hanem azért, hogy tovább erősítsék azt a gondolatot, hogy a férfi vevőt jobb, ha nem zaklatod, mert ő bizony célzott vásárló és tudja, mit akar. Pedig nem. Ott van anyuka, feleség, barátnő, majd ő megmondja mi a tuti.üzlet teszt  féfridivat stílusblog stílustanácsadás  vélemény  tiborstíluslapja  tsl tslstyle bolt pláza

  Van az úgy, hogy nem. Legutolsó látogatásom során, a két ártatlan férfi próbált magának egy öltönyt szerezni, mert valami nemesebb esemény végett ide vitte őket a „balsors”. Meg mivel a „márkák barátai”, arra gondoltak a minőség itt van. Az a két férfi talán máig küzdene a reverek, és hajtókák, színek közt, és éhen is veszett volna, ha nem rohan az egyik a bolt másik végében az előle menekülő eladó után. Majd kétségbe esve magyarázná el neki, hogy mire is lenne szüksége. Mindez a Hugo Boss, Tommy Hilfiger csekély értékű hacukái között. Nem szégyellve magát, hogy itt a vevő nem kevés pénzért akarna magának valamit venni. Persze mondhatnák, nincs jól megfizetve, meg különben is nem érdekelt az eladott mennyiség után, és persze a „Boss” úr sem fogja megköszönni neki a fáradozást. Na de mégis, nekem volt kényelmetlen ez a szituáció, úgy, hogy közben már nem ez volt az első ilyen eset. A testvére a blog elején említett Peek, meg a Cloppenburg, abban válik, el a Van és Graaftól, hogy ott mintegy Kínai piacon, egymás hegyére hányva lóg a „minőségi” szövet. A nem szégyenlős vevő és a legtöbbje a „keleti-uráli” nyelvek tudora, bátran turkál bele, és gyömöszöli izzadt testére őket, mert a légkondicionálás épp kifulladt. Minek után, sem az hossz, sem az átmérő nem stimmelt az úr megunva az egészet, hanyag eleganciával dobta a zakót a gondola tetejére. Ott tartózkodásom körülbelüli fél órájában sem jött senki oda, hogy a szétcincált zakót visszategye a helyére, vagy legalábbis megigazítsa. Ajvé, mint akarok én! Ez csak egy Armani felöltő volt. Potom pénzért ott, és csakis neked. Itt is mondhatjuk azt, hogy a vevő kulturáltsága nem volt a csúcson, és miért is kellene egy amolyan outlet felfogású üzletben rendezettebbeknek lenni, de közben meg, ha azt nézem, hogy ezek a, márkák azok amelyeket prémium kategóriában szoktunk emlegeti, mégis valami idegrángás kezdődik nálam és furcsán kezdek viselkedni én is. Ki tudja, valaki lehet, pont ezt kedveli ezekben a nívós üzletekben, hogy egy kalandtúra a vásárlás, és nem elegendő a tömött pénztárca, de kap mellé „dzsungel” élményt is, nem beszélve, hogy én mellékelnék egy – egy térképet is, hogy aztán nehogy eltévedjen szegény, amíg talál egy rendes eladót, aki ismeri a méreteket is. Arról nem is beszélve, hogy aztán tudjon javasolni szabót is az után igazításhoz. Itt is lenne miről mesélni, mert a zakó ujjhosszt levágással megoldó Van Graaf, még egy kevésbé „drága” Hugo Boss öltönyt is gallyra tud küldeni. Szegény vállból igazító mesterszabó barátom, rég elküldött volna a melegebb égtájak megtekintésére.üzlet teszt  féfridivat stílusblog stílustanácsadás  vélemény  tiborstíluslapja  tsl tslstyle bolt pláza

  A Zara és a H&M k.b. ugyan az, csak az egyik mégis úgy csinál, mintha jobb lenne a másiknál. Pedig nem, sőt nagyon nem. A Zara azzal kábít, hogy „na te okos férfi itt aztán megkapod a modern, de mégis elegáns öltözködésed kellékeit” , a cipőtől a zokniig bezárva a színtiszta poliészterben. Mert ez van, ha két, három zakó próba között kijönnél Paksra, nem kellene a kettes blokkot megépíteni, mert elegendő áramot fejlesztenél az egész ország számára. Egyik „bennfentes” szöveteket, és egyéb gyártási ügyeket jól ismerő forrásom elmondta, miért van az, hogy a német, vagy amerikai Zaraban ugyan az a zakó, miért nem „ráz”, és miért nem megy tönkre az első tisztítás után. Pedig mindegyiket ugyan abban az olcsó munkaerőt biztosító országban, és ugyan abban a gyárban állítják elő, csak az egyik soron a keleti országok boltjaira szánt szettek készülnek, míg a másik soron a jobb sorsra jutott „hanyatló” nyugati kapja. Ehhez itt is társul az üzletben dolgozó eladók tudatlansága, és egy-egy helyen még a flegmasága is. Vicc, de már a boltban uralkodó káosz nem is zavar, mert olyan finom kis „balkáni” hangulatot kölcsönöz az, hogy fehér chino nacin tapos keresztül az aki ingeket akarja megnézni, mert a földön lóg a nadrágok szára. Láttam, épp most „csilliárdokat” adnak ki az előre sározott farmerekért, itt meg legott megkapod echte magyar sárral egy esősebb nap után, fele annyiért. Nem megéri? Még a hülyének is, nehogy nekem.  A kollégája a H&M annyiban más, hogy ott legalább a fekete és szürke árnyaltokon nem látszik meg a vevők lábnyoma. Az eladó fiúk és lányok pedig vidám egyhangúságban tengetik életüket roskadásig tömött polcok között. A minőség pedig pont olyan, amit a gyorséttermek ételei nyújtanak a gourmet számára. Gyors, rossz, íztelen, de legalább megéri, hogy fél óra múlva keveregjen a gyomrod.üzlet teszt  féfridivat stílusblog stílustanácsadás  vélemény  tiborstíluslapja  tsl tslstyle bolt pláza

  Azt is tudom, hogy a fenti sorok miatt olvasóim többsége is támadásba lendül majd, mert miért „bántom”, azokat az üzleteket ahol legalább van „választék”, és a pénztárcájukhoz mérten még „jól is járnak”. Higgyétek el, ez baromira nem így van. Kis pajtások itt vagytok igazán átverve. Közben még örültök is neki, mert végre van papírzacsi, amin márka név szerepel, és büszkén lehettek tulajdonosai a belegyűrt, ki tudja hányadik izzadt, zsíros, keleti parfümszagtól illatos testről lekerült terméknek. A legszomorúbb az egészben, hogy a honi bloggerek százait tömik tele, próba cuccokkal, hogy aztán azt visszaadva képeken örökítsék meg, posztolják ki, hogy mekkora királyság ebből öltözködni. Legutóbb még "hastag" falat is állítva nekik, hogy ingyen tegyék meg azt a szívességet, amit a legdrágább reklámhelyért kellene fizetni máshol. #envagyokottafarmerben

Lőjj egy selfiet drága ... nekünk olcsó!

   Szomorú ez, de kis hazánk stílus "firkászai" - ide tartozom én is -  ennek a csábításnak sem mondanak ellent, nemhogy arról írnának mennyire ciki is ez. Kaptak egy szánalom belépőt, és ingyen kólát a legutolsó „fassionsóra”. ( Tudom irigy vagyok, mert engem meg se ... )

  Most tuti nem lettem népszerű a „fast fashion” márkák közt, és lehet egyetlen plázában sem fogadnak szívesen, illetve a fent említett üzletek falán ott lóg majd a wanted felirattal ellátott képem, de hidd el kedves követőm, olvasóm nagyon régóta bennem volt ez, és nem bírt már elfojtva bennem maradni. A vulkán kitört és a láva a lábunkra folyt.

Én ezért ajánlom, és azért dolgozom, - még ha „plázás” is a márka-, olyan üzletekkel, ahol a szolgáltatás minőségi, és mellé az anyag minőségében sem vernek át (nagyon). Viszont mint tudjuk, ma már nem minden út Kínába vezet, vagy Törökország mellé. Egykor a selyem út is arra kanyargott, most csak visszatértünk hozzá, csupán kevesebb a selyem. Róma kizárt, mert ott a szabóságok és elit üzletek száma nem rejt hasonló alacsony színvonalú kiszolgálást.üzlet teszt  féfridivat stílusblog stílustanácsadás  vélemény  tiborstíluslapja  tsl tslstyle bolt pláza

   Remélem, többen leszünk gondolkodó és megfontolt vásárlók, és persze a fent felsorolt üzletek mellé még pár bejöhet, mint versenyző ezen a szomorú vetélkedőn, de róluk inkább ti szóljatok a bejegyzés alatti kommentben. Ébresztő, én megtettem az első lépést!

Barátsággal: Tibor    

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Korához „nem” illő!

stílus  tsl divat férfidivat  stílustanácsadás  blog  reblog  blogger  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  origo

   Térjünk rá egy bizonyos gátló tényezőre, ami gyakorta előbújik, mint a tavaszi csiga a házából, félősen, de mégis dölyfös magabiztossággal, hogy az a férfi, aki egy bizonyos koron túl van, nem a megfelelő outfitben jelenik meg az teljességgel elfogadhatatlan. Persze ezt a tézist, mint bármit, ami a divattal kapcsolatos, általában olyanok hangoztatják, akik vagy soha az életben nem öltözködtek, vagy épp azok, akik igen, és ebből élnek, (meg) mint stílus guruk. ( Én egyik csoporthoz sem tartozom, mert azt vallom, amit Woody Allen, „Sohasem lennék egy olyan klubnak a tagja, amelyik elfogadna engem tagjának.”)

stílus  tsl divat férfidivat  stílustanácsadás  blog  reblog  blogger  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  origo

  Tudom nehéz "belőni" azt, hogy egy férfi mikor éri el azt a kort, amikor már a divat sodrásával való szoros haladás, már „ciki”. Mert ez alkat és habitus kérdései is. Ellenben inkább tarozom azon stílust terjesztő bloggerek közé, akik azt vallják, hogy amíg valami nem túlzás és „vizuális környezetszennyezés”, tegye bátran, mert nem az a fontos mások, mint mondnak, hanem az, hogy te miben érzed jól magad. Itt is tehetnék egy laza szembesítést magammal, mert a „jól érzed magad” kifejezést gyakran negatív értelemben használtam. Ellenben itt nem arra értem, hogy az „átlag férfi”, aki már elengedte a divat gyeplőjét, és a ló elszaladt mellette, megelégszik a puszta kényelmet biztosító „slampossággal”. Valljuk be, ez azért inkább jellemző még, mint a gondos odafigyelés, sajnos!

stílus  tsl divat férfidivat  stílustanácsadás  blog  reblog  blogger  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  origo

  Blogom, és egyéb közösségi felületeimen keresztül, egyfajta irányt szerettem volna mutatni, nem csak átvett képekkel, de legtöbb esetben (és ez az utóbbi időben gyakran van így) magamon bemutatva, hogy ne legyen skrupulusa senkinek, mert itt van ez a nem túl fotogén lény, aki próbálja átadni azt, amit „összeszedett”. Nem szifilisz ez, mert szabadulni könnyebb tőle, és ráadásul nem is fáj. Gondoltam, hogy talán a saját példa ragadósabb, mint az, amit egy-egy katalógus fotó mutat, a valóságban nem gyakori embertípusokon. Már csak remélem, hogy kortársaim és egykori kollégáim nem röhögnek hangosan, hogy „na, nézd a majom már megint pozőrködik”.

  Ami a lényeget illeti, a mai bejegyzés esetén az, hogy egy hete olvastam hosszas elemzést, egy stílussal és divattal foglakozó oldalon, hogy a férfiak legtöbbje, nem igazán tudja eldönteni mi az amiben, megjelenhet a korához illően. Persze az írás több oldalon elemzi a casual, a business és egyéb megjelenés összességét, de a vége az volt, hogy egyes „tévhitek szerint” amit a mai „korszellem” és egyes „blogok” terjesztenek, azért nem tudnak a magyar hímneműek öltözködni, mert ezek a téveszmék félre vezetik őket. Vagyis megint ott van a „túlbuzgó entellektüel”, aki meg akarja magyarázni, hogy a divat valami olyan magasztos és földtől háromezer méter magasan lévő hegycsúcs, amihez csakis azok juthatnak fel akik legalábbis elvégeztek száz kurzust ahol megmagyarázták nekik a nulla együtthatóját. Mindezt nem kevés pénz ellenében! Bosszantó, ugyanis szerintem, ha valami nem jön magától és nem érez rá valaki kisebb segítséggel, akkor tanulhatja azt egyetemi fokon akár, akkor sem fog menni. Ezért inkább feladja. Drága olvasóm, te itt még ne add fel, a remény hal meg utoljára. Illetve a „reményhal” kiment a divatból, és a sza@ok "rája" jött helyette.

stílus  tsl divat férfidivat  stílustanácsadás  blog  reblog  blogger  tiborstíluslapja  facebook  instagram  tumblr  origo

  A divat persze vihet bennünket félre, és egészen borzalmas dolgokat is művelhet, de azt csak azok követhetik el, akik vakon mennek utána. Én azt vallom, és vissza a címhez, az életkor és az öltözködési stílus változhat, nem kell ezer évvel ezelőtt leírt rizsporos könyvekből, és azok tanait oktató felkent papoktól elsajátítani. Mert a józanész és a tükör nagyobb segítség lehet, mint bárki más. Azok dolgok, hogy mi az, amit illik és nem illik már felvennünk, és mikor, hol nagyon sok helyen megtalálható, akár még meg is tanulható. Viszont az, hogy ezt miként építjük, be saját stílustárunkba, már rajtunk múlik. Vallom, hogy te is tudod, és nem leszel bolond, hogy másként tegyél! Nem vagyok szigorú, de ellenben következetes, és blogom, facebook és isntagram oldalam ebben segíthet. Képekkel, inspirációkkal. Aztán azokkal a normál kereteken belül folyó, komment diskurzussal, ami ezek alatt képződik. Legyen az a cipő és a zokni, magasztos kérdése, vagy a nadrág hossz, zakószűkítés, miegyéb. Minden férfi, aki egyszer olvasott, vagy látott tőlem valamit remélhetőleg beépítette magába, vagy ha nem akkor sem ment el mellette szótlan, ha nem is nekem, de másnak megemlítve.

via GIPHY

 Utolsó sor szintén legyen Allentől: „Nálunk otthon én vagyok a főnök, a feleségem csak a döntéshozó.” ( Valahogy így Uraim, nemdebár? )

Barátsággal: Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tibor Stílus Lapja

blogavatar

"A stílus a legegyszerűbb módja annak, hogy valami bonyolultat közöljünk másokkal." (Jean Cocteau)

Hirdetés

Like vadász! T.S.L Facebook

Hirdetés

Hirdetés

Instagram @tiborstiluslapja

YouTube - Feliratkozás

T.S.L - Pinterest

Címkefelhő

férfidivat (74),tiborstíluslapja (73),stílus (63),Tiborstiluslapja (56),tsl (54),divat (46),blog (45),tiborstíluslapja (39),facebook (28),blog (28),reblog (27),férfidivat (27),divat (27),reblog (25),instagram (24),stílustippek (24),tslstyle (23),stílus (22),tumblr (20),tslstyle (19),blogger (19),tibor (19),origo (18),nyár (18),tsl (16),férfidivat világ (14),stílus blog (14),instagram (13),zakó (11),férfi (11),cipő (11),tavasz (10),öltöny (10),facebook (10),stílustanácsok (10),zokni (10),ferfidivat (10),stílustippek (9),tibor (8),stílustanácsadás (8),origo (8),ősz (8),tumblr (8),cipő (7), stílus (7),öltöny (7),ferfi divat (7),style (7),hétvége (7),vásárlás (6),ing (6),őszi divat (6),TSL (6),YouTube (6),blogger (6),öltönyök (6),outfit (5),öltözködés (5),nyakkendő (5),outfit (5),férfi divat (5),elegancia (5),origo.hu (5),tavasz (5),zakó (5),férfiak (5),stilusmustra (4),tél (4),megjelenés (4),origo.hu (4),stilusikon (4),divatsprint (4),cipők (4),divat blog (4),kabát (4),mit vegyek fel (4), férfidivat (4), stílustippek (4),tiborstiluslapja (4),Facebook (4), divat (4),Instagram (4),stílusblog (4),shopping (3),mit vegyek fel (3),shopping (3),karóra (3),karácsony (3),webshop (3),férfiak (3),digel (3),óra (3),óra (3),színek (3),méretes szabóság (3),megjelenés (3),nyári divat (3),ingek (3),ruha (3),hétfő (3),style (3),stílustanácsadás (3),nadrág (3),meleg (3),cipők (3),színek (3),stílusblog (3),péntek (3), (3),zakók (3),férfi stílus (3),nyár (3), férfi stílus (2),képek (2),nyaralás (2),menstyle (2),mi lesz a divat (2),nadrág (2), férfistílus (2),sportcipő (2),edzőcipő (2), vlog (2),divat blog (2),őszidivat (2),tv (2),munkaruha (2),negyven felett (2),férfi divat blog (2),www.tiborstiluslapja.hu (2),stílustanácsok (2),szemészet (2),férfidivat ing stílus botrány rövid ujjú (2),látás (2),online (2),Budapest (2),mensfashion (2),fashion (2),üzletajánló (2),esküvő (2),digel (2),TSL (2),mensfashion (2),loafer (2),tanácsok (2),férfiékszer (2),szabóság (2),féfridivat (2), tibor stílus lapja (2),sapka (2),férfi divat (2),hideg (2),szürke (2),YouTube (2),tibor stílus lapja (2),stílus blogger (2),stílus blog (2),férfistílus (2),ősz (2),turkáló (2),farmer (2),zokni (2),barna (2),Pink (2),piros (2),hétköznap (2),eső (2),férfi cipő (2),esküvő (2),hétvégi divat (2),fiúk (2),hipszter (2),Friday style (2),póló (2),munkanap (2),órák (2),táskák (2),zakók (2),casual (2),Weekend (2),casual style (2),sztárok (2),casualstyle (2),nyakkendő (2),stílusok (2),vásárlás (2),csokornyakkendő (2),ideális férfi (1),szandál (1),táska (1),új kollekció (1),second hand (1),tabu (1),bag (1),ujjatlan póló (1),nyári megjelenés (1),izomtrikó (1),pinterest (1),hátizsák (1),sporttáska (1),meleg időjárás (1),comfort fit (1),tommy hilfiger (1),ralph lauren (1),suitsupply (1),digel store budapest (1),40 felett (1),thomas breitling (1),mozi sztárok (1),Torrente (1),apák napja (1),slim fit (1),extra slim fit (1),stílustalanság (1),rossz példa (1),politika (1),styleblog (1),casual outfit (1),regular fit (1),mintás zokni (1),fiatalok (1),fiatal férfiak (1),farmeres (1),válaszok (1),kérdések (1),inspirációk (1),digel store budapest (1),outfittipp (1),tiborstílsulapja (1),bakik (1),szabóság (1),méretek (1),amerikai álom (1),sorozatok (1),casual outfit (1),filmek (1),www.tiborstiluslapja.hu (1),chino (1),komment (1),selejtezés (1),ruházat (1),trollok (1),rólatok (1),póló (1),happy (1),napszemüvegek (1),lencsék (1),skinny fit (1),farmer (1),ruhatár (1),Bermuda (1),szabad szemmel (1),éleslátás (1),antidivat (1),piké póló (1),super size (1),big (1),stílustnácsok (1),nagy méret (1),xxl (1),közösségi média (1),algoritmus (1),stílustipp (1),ébredés (1),intasgram (1),szemüveg (1),kotaktlencse (1),szemünkfénye (1),optimum látásjavító lézerközpont (1),ebredes (1),munka (1),lájkvadász (1),kedvelés (1),mozi (1),lézeres szemműtétek (1),optimum szemészeti központ (1),rangsor (1),színes zokni (1),honor8 (1),4skandinavia (1),látásvizsgálat (1),4_skandinavia (1),facebook adatok (1),locsolós (1),húsvét (1),Google Play app (1),dánia (1),jack&jones (1),casual (1),megelőzés (1),glaucoma (1),okos (1),eiffel szalon (1),május (1),nyakkendők (1),ingek (1),menstyle (1),willsoor (1),cotton&silk (1),olaszok (1),tiborstiluslapja (1),hőség (1),fotó Galló (1),bloggervilág (1),pinterest (1),ajánlat (1),stílus-tanácsadás (1),lakodalom (1),esküvők (1),bolt (1),pláza (1),dove (1),fashionblogger (1),vélemény (1),üzlet teszt (1),állásinterjú (1),győzelem (1),győztesek (1),piac (1),ruhadivat (1),tanácsadás (1),internet (1),webshop (1),videó (1),web (1),selfie (1),(1), tavaszi nyári stílusok (1),vallomás (1), önarckép (1),stílushibák (1),trendhim.hu (1), nyakkendő (1), sál (1), díszzsebkendő (1), bloggerélet (1),szakáll (1), (1), cipők (1), makkos cipő (1),nyári stílus (1), divatos férfiak (1), borbély (1), fodrász (1), férfiak (1), bálás ruha (1), turkáló (1), maximillian buchkarest (1), fashion week (1), humor (1),divat show (1), szabóság (1), hanyagság (1),fetis (1),méretvétel (1),hétköznapi stílus (1), casual (1),v kivágású póló (1), v nyakú (1),turi (1), farmernadrág (1), farmer (1), farmer és mellény (1),tramarossa jeans (1),táska (1), férfi táska (1), snassz (1), eltűnő kiegészítők (1),boomer (1), öltözködési tanácsok (1),alapok (1),divat hibák (1), stílus bakik (1), hétköznapi stílus (1), középkorú lettél (1), férfi kézitáskák (1), otthoni munka (1), otthoni stílus (1), maradj otthon (1),homeoffice outfit (1), trendek (1), nyár (1), újragondolt stílus (1), őszi férfidivat (1), őszi divat (1), realitás (1),idézetek (1),divat világa férfidivat stílus elegancia pepita eszterházy kockás (1), valóság (1),stílusálmok (1),rövidnadrág (1), térdnadrág (1), nyári outfitek (1),szabályok (1), stílus kötelmek (1), tudatosság (1), felelősség (1),őszi stílus (1), környezeti válság (1), tragédia (1), stílus irányzatok (1),Amazónia (1), lezser elegancia (1), kényelem (1),borosta (1),férfi ápoltság (1),tsltstyle (1),panasonic borotva (1),viselkedés (1),kütyük (1),tsltyle (1),hétköznapok stílusa (1),leica sofort (1),fotózás (1),tíz százalék (1),kedvezmény kupon (1),1861 pécsi kesztyűmanufaktúra (1),TSL10 (1),hamerli (1),leica budapest (1),influencer (1),pécsi kesztyű (1),mobiltelefon (1),xiaomishop.hu (1),konfekcio (1),negyven felett (1),életvitel (1),fagy (1),tél (1),tsl kollekció (1),ceremónia ruha (1),dzseki (1),ajándék (1),gift (1),eiffel szalon (1),kollekció (1),xiaomi mi A1 (1),party (1),orogo.hu (1),buli (1),év vége (1),ajándék ötletek (1),mobil (1), videa.hu (1), videó (1),pulóver (1),Titem Öltönyüzlet (1),félelmek (1), outfit (1), italy (1),ferfi divat (1), TSL (1), blog (1),kötött ruha (1), szokások (1),Celeb (1), zakó (1), cipő (1),pulóverek (1), ing (1), tslstyle (1),sprezzatura (1),karácsonyi öltözködés (1),suit (1),lézeres szemműtét (1),Tibor Stílus Lapja (1),téli tippek (1),xiaomi (1),kesztyűk (1),tsl10 kód (1),éles látás (1),optimum látásjavító lézerközpont (1), óra divat (1), karóra (1), férfi órák (1), divat órák (1),Színház az egész világ! (1),műtét (1),tibor stílus lapja (1),esküvő kiállítás (1),boat shoe (1),nyakkendőnélkül (1),casual divat (1),hétvégi divat (1),zokni nélkül (1),hármas ajánlás (1),elegancia a hétköznapokon (1),férfiruha (1),téli divat (1),férfi divat blog (1),hipszter (1),botrány (1),tibor stíluslapja (1),James Bond (1),színek és formák (1),stílus hipszterek (1),divat máshogy (1),különcségek (1),konvencio (1),kék (1),válltáska (1),bőr (1),mit vegyek meg (1),hasi tasi (1),nejlonszatyor (1),ami a kabátról tudnod kell (1),Táska (1),férfi táska (1),cipőtrend (1),férfi cipők (1),startup (1),Budapest (1),kergetjük az amerikai álmot (1),style&dirt (1),divatpóló (1),színes cipők (1),pólódivat (1),film (1),Tom Ford (1),party (1),okos óra (1),férfidivat blog (1),alsónemű (1),boxer (1),hipszterek (1),dress me and you (1),fecske (1),kockák (1),rácsok (1),szürke ötven árnyalata (1),burberry (1),szürkeség (1),hétköznapi gondok (1),paul hewitt (1),kockás ingek (1),férfi ing (1),dapper (1),New York (1),hideg (1),sál (1),hajtogatás (1),esős időjárás (1),zsebkendő (1),mozi (1),spectre (1),színes ruhák (1),nagykabát (1),díszzsebkendők (1),nők (1),nők férfi ruhákban (1),mi legyen alul (1),ár (1),DW (1),férfiékszer (1),férfióra (1),őszi divat (1),átmeneti kabát (1),Filmek (1),pride (1),férfias (1),Kémek (1),Terminator (1),menfashion (1),Blogger (1),ügynök (1),nők (1),meleg buszkeseg (1),stílusikonok (1),balaton (1),nyaralunk (1),pitti uomo (1),James Bond (1),sztereotípiák (1),exrtém (1),esztétikum (1),klasszikus értékek (1),presszo (1),cipőápolás (1),júlisu (1),ristretto (1),kávé (1),casualday (1),laza divat (1),cipőmánia (1),nyáridivat (1),strand (1),nem modell (1),kiegészítők (1),gucci (1),valóság (1),hasznos (1),városi divat (1),Helló július (1),hurrá nyaralunk (1),öv (1),gyerek (1),twitter (1),zenész (1),reggelek (1),gyerekdivat (1),esernyő (1),kabát (1),Korosodó férfiak (1),tv sztár (1),magyar férfi (1),anyakomplexus (1),mandzsettagomb (1),férfiingek (1),anyacsakegyvan (1),anyuci pici fia (1),féfri (1),nők és férfiak (1),korai ősz (1),nyári napok (1),Schiffer Miklós (1),nyakkendő nélkül (1),mukaruha (1),fehér (1),nadrágtartó (1),férfiöv (1),kék (1),nyárutó (1),srácok (1),double monk (1),két soros (1),forrónapok (1),kölykök (1),jóslatok (1),bordó (1),propeller (1),kötött holmik (1),pulóver (1),ruha (1),kövérség (1),digel márkaüzlet (1),sulyproblema (1),xxxl (1),dress code (1),kód (1),szabályok (1),dress code (1),anyák napja (1),ballagás (1),olasz divat (1),nadrághossz (1),május (1),édesanyák (1),sztárok (1),anyukák (1),fogyókúra helyett (1),titokzokni (1),nadrágtartó (1),hózenetróger (1),férficipők (1),vasalási trükkök (1),Tiborstíluslapja (1),farmering (1),farmernadrag (1),faros (1),szombat (1),pazarlás (1),hibák (1),ne vedd meg (1),intsagram (1),karóra divat (1),idő (1),pénzkidobás (1),hétfő (1),chino nadrág (1),nyári divat (1),Az enek iskolaja (1),média (1),férficipők (1),műsor (1),stílus tsl tiborstíluslapja tibor stílus hibák stílus tippek férfidivat blog blogger facebook instagram (1),divat diktátor (1),tv2 (1),stylstyle (1),derby (1),oxford (1),rebblog (1),bespoke (1),buzi (1),tasse loafer (1),penny loafer (1),sámfa (1),sneekres (1),stl (1),színes (1),xiaomi (1),kínai kütyü (1),kütyübuzik (1),telefon (1),mobil stílus (1),esküvő férfi szemmel (1),colors (1),idézetek (1),business (1),is kedvel (1),férfidivat elemzés (1),Magyarország szépe (1),mert ő (1),kirakja az origó (1),kedd (1),hátha (1),egy év (1),öltönyösök (1),férfi ruhák (1),hétköznapok (1),hét napjai (1),őszi ruhák (1),téli divat (1),summer (1),ruha vásárlás (1),boltok (1),munkaruha (1),kamaszok (1),este (1),fröccs (1),sapka (1),drága óra (1),luxusóra (1),kamasz divat (1),Naközben (1),mokaszin (1),dzsekik (1),Skagen (1),daniel wellington (1),búcsúbejegyzés (1),zeppelin (1),őszi férfidivat (1),garbó (1),mama kötötte (1),téli férfi divat (1),csá (1),helló (1),kabátok (1),télikabát (1),őszi ballonkabát (1),nemciki (1),makkoscipő (1),zokninélkül (1),férficipő (1),kalap (1),kötött sapka (1),bloggerek (1),hipster (1),téli ruházat (1),könyv (1),Schiffer Miklós (1),cipész (1),mester cipész (1),micottini (1),ékszerek (1),leárazás (1),karkötők (1),magyar férfi (1),fashion (1),kommentek (1),Hank Moody (1),január (1),ékszer készítés (1),egyedi cipők (1),Prada (1),karkötők (1),karácsonyi vásár (1),bóvli (1),panama kalap (1),siltes sapka (1),kemény kalap (1),borsalino (1),gagyi (1),laza szerkók (1),próba vásárlás (1),könnyed (1),öltönyök (1),vásárlás próba (1),internet (1),megbízhatóság (1),botrány (1),stílushibák (1)