Azt gondolnánk, hogy a pizzára szórt laza feltét, illetve a csuklóból indult mozdulattal adagolt nagy főzött fagylaltgombóc olasz módra, az élet egyszerű minden tanulás és magától értetődő része, hogy az ilyen lett, és semmihez nem hasonlítható. Pedig a feltét felszórása, a levegőben nyúló tészta, és a hatalmas, formátlan, de ízében feledhetetlen fagyi, mind – mind tanult, és nagyon is kimódolt munka végeredménye. Ez igaz arra is, ha ezt a divat fogalmat, amit a sprezzatura takar, meg akarjuk érteni, és valakinek megmagyarázni, mert a „nonchalance” azaz a nemtörődömség is jól kitalált és megformált hanyagság.

 

Az én felfogásom is nemtörődöm. Fotó : Galló Kriszta 

 

  Úgy néz ki, hogy szétszórt és nemtörődöm, szabályszegő; de mégsem. Itt jónak tűnk a gondolat, nem minden az, aminek látszik, avagy egykori nagy mágus szavával élve; „Figyeljék a kezemet, mert csalok.”. Csal azzal, hogy úgy látszik, mintha minden szabályt megszegve dobálta volna magára a ruhadarabokat, és nem szándékosan szeg meg olyan szabályokat melyeket az angol szabók véstek, ha nem is kőbe, de ollóval szabtak anyagba. A stílus elterjedésének gazdája 1528 -ban kezdte meg működését, amikor az itáliai öltözködési mód mestere kezdte meg működését, Baldassare Castiglione.

 

 

Már a nyakkendő kötése is szabályellenes. 

 

  Idővel pedig egyre többen követve ezt a „mókolt hanyagságot”, mígnem elérkezünk a huszonegyedik századba, míg már majd nemhogy ez lett az általános és elfogadott outfit. Ehhez viszont nagyon kellettek azok a „stílus sztárok”, akiket látva meggyökeresedett ez a divatműfaj. Ők azok, akik utódjait a firenzei Pitti Uomo divat parádén láthatunk Pitti páváiként, de talán ők azok, akiket a legtöbben követnek a közösségi képmegosztó felületeken is.

 

Nem megszokot, de mégis rend van. 

  Azért van mégis szabály, a szabálytalanságban? Naná, mert nem minden sprezzatura az, ami annak mutatja magát. Tudjuk gyomorrontás lehet a vége, ha tobzódunk és fokhagymás nápolyit eszünk mákoslecsóval. Így abból is baj lehet, ha idétlen mód túltoljuk a divat és stílus bringát. A szabály az, hogy nem lenne szabály, de mégis a stílus zebrán haladunk át, és nem a tilosban. Ilyen példának okáért, ha túl sok és egymásnak ellentmondó színeket használunk, vagy a számos sprezzatura elemet, nyitott gallér, óriási díszzsebkendő és halmozottan hátrányos helyzetű rácsmintát alkalmazunk megjelenésünk során túlzásba esve. Persze a játékosság nem árthat, de „hülyegyerek” is beveri az arcát, ha a rollerrel túlpörög, vagy a lépcsőn használja azt.

 

Szabály a szabálytalanságban. Fotó: Galló Kriszta 

 

  A példák sora inkább képekben fejezhető ki, és persze kinek – kinek vérmérséklete szerint követhetőek is. Én azt vallom, hogy előbb fogadjuk be a megszokott és általános, de alapokat adó „normál” stílust, mint rögvest a lecsóba csapva rontunk neki az önmegvalósításnak. Abból még baj nem volt, hogy tudtuk mire valók a stílus szabályok, mert legalább tisztában lehetünk azzal, hogy mit fogunk egy – egy formabontó újításunkkal megszegni.

 

Az alapok tiszták, így meg is szeghetik a szabályokat. 

  Számos példát láthatunk arra, hogy melyek azok a határok, amelyeket illik ebben a stílus hanyagságban is megtartani, betartani. A mértékletesség és az ízlés kifinomultsága itt sem árthat, sőt!

  Úgy gondolom, hogy a mai street fashion valahol ebben a múltban találta meg a jelenkori helyét, a szakadt farmerekkel, és túlméretezett, vagy épp túlszűkített formáiban. Látható a hatás szinte a divat minden területén, és egyre jobban hat arra, hogy a szabályokat és korlátokat ledönteni szándékozó új hullámok a ruházati márkák üzleteiben is nagyobb teret kapnak. Én ellenesége nem vagyok, de lássuk a korlátait is.

 

 

Pros nem tilos? Nem, már nem! Fotó : Galló Kriszta

 

Barátsággal;

Tibor