Tibor Stílus Lapja

A farmer!!!

Az igazi farmer. 

  A farmer, ami állandó és örök téma lesz a férfidivat világában. A farmer, ami örök probléma lesz a férfiak stílusában. Ez a két mondta nem mond ellent egymásnak, mert a divat és stílus kéz a kézben kellen, hogy járjon, mint az is, hogy a farmer nem szabad, hogy csakis egy hétköznapi ruhadarab legyen a hímek gardróbjában.

  Miért írom ezeket a sorokat? Logikus és agyoncsépelt gondolatok a kék színű „tehénpásztor” ruházatról, hogy az egy valóban csakis hétköznapra való viselet, amikor leugrassz tejért a közeli tehenészetbe, megfejni a Riskát. Aztán meg mégsem, mert megint jöttek az olaszok, Giorgo Armaniról nem is beszélve, akik úgy gondolták, hogy „haver te meg vagy bolondulva, hogy azt hiszed a farmeredről, hogy az csak egy sarokkal letaposni való nadrág unalom, és a hippik szerkója.”  Akkor és ott a sprezzatura jegyében megújult a farmer, és lépett egy szintet oda, ahova való.

A magyar sprezzatura. 

  Jó mondhatjuk erre, hogy a farmer az „farmer” és nem lesz belőle „bespoke öltöny”, minthogy a lefőzött lekvárból, kerítésszaggató pálinka. Azt gondlom, hogy igaza is van, meg nem is annak, aki ezt gondolja. A farmer az a ruhadarab, ami talán az első olyan dolog lesz a ruhás szekrényben, amit egy még kiforratlan ízléssel rendelkező pasi megkap tinédzser korában a szüleitől, mert a többi srác is ezt hordja. Akkor viszont nem lenne divat és stílus szempontjából logikus, hogy az a bizonyos első divat ruhadarab, legyen olyan amire élete során úgy emlékszik, hogy egy lépcsőfok volt a szofisztikált öltözködés belépő szintjén. Naná hogy az lenne, és miért is ne lehetne a slamposság elkerülése érdekében a farmer is egy igazi stíl darab.

A bőség zavara, zavar a bőségben. 

   Ebbe a fennkölt eszmefuttatásba hasít bele, mint egy nyíl a repedező fakéregbe, az olaszok egyik kedvenc farmermárkája, a Sartoria Tramarossa. A cég 1967 óta gondolta úgy, hogy máshogy tekint a farmerekre és a férfiak ruházkodásának alappillérére. Ugyanis a minőséget tették a mennyiség elé, és a családi manufaktúra, követve a trendet magasabb polcra emelte fel a kék vászonnadrágokat. Nemhiába az egyik vezető farmermárka immáron negyven éve és nem csak a spagetti hazájában, ahol aztán igazán tudják mi fán terem a stílusos öltözködés. Az anyagválasztás a minőségi koptatás, mosás és varrás után lesz olyan ez a farmer, hogyha egyszer felvette az elsőt életében – lásd e sorok íróját is, aki meglett férfikorára és számos más farmer márka elkoptatása után lett tulajdonosa ez első ilyen nacijának – nem tud mást viselni ezek után. Persze mondhatjuk lefitymálva, hogy „Te bakker ez csak egy farmer”, és ráadásul nem is „occsó”, aztán ha mégis felvettük, és eltöltöttünk benne pár dolgos napot, jön az az érzés; "hogyafenébenemvoltezmegmégnekem!"

Csak ez a minőség! 

    Tudom nehéz úgy elfogadni tőlem a fenti sorokat, hogy közben arra gondoltok, mennyit fizetett a cég azért, hogy ezt leírjam róla. Akik erre gondolnak, azoknak üzenném, a Sartoria Tramarossa nem szorul arra, hogy holmi Tibor orrbaszájba nyomja a dicséret gombot, mert nálam nagyobb emberek, a tepsi szájú Mick Jaggertől a szomorú arcú Lou Reedig, vagy a színészkirály Jack Nicholson is ezt a farost választotta, és hirdette fennen, hogy amig a rock and roll létezik, ők ebben hasítanak, bár ez már szegény Ferddie Mercurynak már nehezen menne, de én hiszem, hogy ott a rock mennyei palotájába is ezt ajánlja Szent Péternek is.

Ki vagyok én a sztárokhoz képest? 

  Gondlom beszédesebbek a képek és az általuk nyújtott inspirációk, hogy ez a farmer AZ A FARMER, ami lehet akár a hétköznapi elegancia kiegészítő kelléke, de akár egy casual outfit része, ami egy hétvégi kiruccanáshoz vettünk magunkra, hogy még jobban teljen a nap. Azért abban egyet kell, hogy értsenek még a fanyalgók is, hogyha valóban mívesen kidolgozott és mondhatni a test vonalát követő nadrágot akarunk, nem nyúlunk mellé ezzel a márkával. Ne csak nézd, szerezz be magadnak egy – egy darabot, és valóban nem lesz többé kérdés, miért írtam ezt a rengeteg dicséretet, mellette pedig tudhatod, hogy nem szoktam beállni, és arcomat adni olyan dolgok mellé, amit nem vennék fel én is jóérzéssel és stílussal.

Tedd zsebre és elhiszed. 

Barátsággal; 

Tibor 

Szakmai partner : Tramarossa Hungary 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Chino ollééé !

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Hosszú a rövid, avagy a hét “kínzó”  kérdése.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Sándor, József, Benedek, ahogy  a zsák és a meleg

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A nadrág “biztonsága”

Tovább
Megosztom ezt a cikket


TETŐTŐL, TALPIG

http://tiborstiluslapja.com/post/128907987713/tetőtől-talpig
Tovább
Megosztom ezt a cikket


MOST AKKOR ÖVVEL, VAGY ÖV NÉLKÜL? A BIZTONSÁGOS NADRÁG!

http://tiborstiluslapja.com/post/125320616463/most-akkor-övvel-vagy-öv-nélkül-a-biztonságos
Tovább
Megosztom ezt a cikket


FARMER,AMIT NEM CSAK HÉTVÉGÉN HORDHATUNK

http://tiborstiluslapja.com/post/119746720203/farmer-amit-nem-csak-hetvegen-hordhatunk
Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tibor Stílus Lapja

blogavatar

"A stílus a legegyszerűbb módja annak, hogy valami bonyolultat közöljünk másokkal." (Jean Cocteau)

Hirdetés

Like vadász! T.S.L Facebook

Hirdetés

Hirdetés

Instagram @tslstyle

YouTube - Feliratkozás

T.S.L - Pinterest

Címkefelhő

férfidivat (74),tiborstíluslapja (73),stílus (63),Tiborstiluslapja (56),tsl (54),divat (46),blog (45),tiborstíluslapja (39),blog (28),facebook (28),divat (27),reblog (27),férfidivat (27),reblog (25),instagram (24),stílustippek (24),tslstyle (23),stílus (21),tumblr (20),tslstyle (19),blogger (19),tibor (19),origo (18),nyár (17),tsl (16),férfidivat világ (14),stílus blog (14),instagram (13),cipő (11),férfi (11),zakó (11),stílustanácsok (10),ferfidivat (10),facebook (10),öltöny (10),zokni (10),tavasz (9),stílustanácsadás (8),tibor (8),stílustippek (8),tumblr (8),origo (8),ősz (8),hétvége (7),style (7),cipő (7),ferfi divat (7),öltöny (7),YouTube (6),ing (6),TSL (6),öltönyök (6),őszi divat (6),vásárlás (6),blogger (6),outfit (5),nyakkendő (5),zakó (5),férfiak (5),elegancia (5),origo.hu (5),öltözködés (5),tavasz (5),outfit (5),origo.hu (4),stílusblog (4),megjelenés (4),kabát (4),divatsprint (4),tél (4),cipők (4),stilusikon (4),férfi divat (4),stilusmustra (4),divat blog (4),Facebook (4),mit vegyek fel (4),Instagram (4),tiborstiluslapja (4),méretes szabóság (3),mit vegyek fel (3),karóra (3),óra (3),ingek (3),színek (3),színek (3),shopping (3),zakók (3),hétfő (3),péntek (3),webshop (3),nyári divat (3),férfi stílus (3),karácsony (3),stílustanácsadás (3),meleg (3),nyár (3),megjelenés (3),shopping (3), stílus (3),digel (3),cipők (3),férfiak (3),ruha (3),óra (3),nadrág (3),style (3),stílusblog (3),őszidivat (2),látás (2),nyaralás (2),képek (2),vásárlás (2),férfistílus (2),férfi divat (2),mensfashion (2),csokornyakkendő (2),hideg (2),nyakkendő (2),tibor stílus lapja (2),férfi divat blog (2),stílus blog (2),fashion (2),sztárok (2),nadrág (2),stílustanácsok (2),hétvégi divat (2),szürke (2),szabóság (2),mi lesz a divat (2),munkanap (2),divat blog (2),féfridivat (2),ősz (2),www.tiborstiluslapja.hu (2),munkaruha (2),stílus blogger (2),menstyle (2),tv (2),esküvő (2),szemészet (2),hétköznap (2),sportcipő (2),edzőcipő (2), (2),stílusok (2),digel (2),zakók (2),tanácsok (2),Weekend (2),casual (2),piros (2),Friday style (2),férfi cipő (2), vlog (2),online (2),TSL (2),eső (2), tibor stílus lapja (2),üzletajánló (2),órák (2),Pink (2),esküvő (2),Budapest (2),barna (2),casualstyle (2),férfiékszer (2),YouTube (2),casual style (2),mensfashion (2),zokni (2),póló (2),fiúk (2),férfidivat ing stílus botrány rövid ujjú (2),hipszter (2),farmer (2), stílustippek (2),május (1),big (1),super size (1),tanácsadás (1),stílustnácsok (1),algoritmus (1),közösségi média (1),xxl (1),nagy méret (1),videó (1),megelőzés (1),dove (1),kotaktlencse (1),szemüveg (1),pláza (1),lájkvadász (1),bolt (1),vélemény (1),üzlet teszt (1),glaucoma (1),szemünkfénye (1),optimum látásjavító lézerközpont (1),web (1),webshop (1),internet (1),piac (1),stílustipp (1),győztesek (1),nadrághossz (1),ebredes (1),győzelem (1),ébredés (1),olasz divat (1),telefon (1),bespoke (1),stílushibák (1),rebblog (1),kirakja az origó (1),mert ő (1),hátha (1),business (1),styleblog (1),digel store budapest (1),casual outfit (1),új kollekció (1),idézetek (1),tasse loafer (1),penny loafer (1),férfidivat elemzés (1),média (1),stílus tsl tiborstíluslapja tibor stílus hibák stílus tippek férfidivat blog blogger facebook instagram (1),stylstyle (1),Magyarország szépe (1),férficipők (1),derby (1),boat shoe (1),sneekres (1),loafer (1),oxford (1),is kedvel (1),40 felett (1),menstyle (1),4_skandinavia (1),jack&jones (1),látásvizsgálat (1),optimum szemészeti központ (1),lézeres szemműtétek (1),casual (1),dánia (1),húsvét (1),chino nadrág (1),nyári divat (1),locsolós (1),esküvő férfi szemmel (1),mobil stílus (1),stl (1),munka (1),kütyübuzik (1),intasgram (1),állásinterjú (1),fashionblogger (1),kínai kütyü (1),selfie (1),xiaomi (1),színes zokni (1),4skandinavia (1),honor8 (1),kedvelés (1),pinterest (1),ajándék ötletek (1),mobil (1),xiaomi (1),kesztyűk (1),1861 pécsi kesztyűmanufaktúra (1),kedvezmény kupon (1),hamerli (1),TSL10 (1),tíz százalék (1),tsl10 kód (1),téli tippek (1),optimum látásjavító lézerközpont (1),műtét (1),tibor stílus lapja (1),éles látás (1),lézeres szemműtét (1),Tibor Stílus Lapja (1),karácsonyi öltözködés (1),suit (1),pécsi kesztyű (1),influencer (1),xiaomi mi A1 (1),xiaomishop.hu (1),mobiltelefon (1),kütyük (1),kollekció (1),eiffel szalon (1),év vége (1),orogo.hu (1),party (1),tsltyle (1),hétköznapok stílusa (1),leica sofort (1),fotózás (1),leica budapest (1),tsltstyle (1),férfi ápoltság (1),viselkedés (1),panasonic borotva (1),borosta (1),Színház az egész világ! (1), divat órák (1), fashion week (1), humor (1),hétköznapi stílus (1), casual (1), maximillian buchkarest (1),divat show (1), hanyagság (1),méretvétel (1), szabóság (1), farmer és mellény (1),tramarossa jeans (1),turi (1), turkáló (1), bálás ruha (1), férfistílus (1), v nyakú (1), farmer (1), farmernadrág (1),v kivágású póló (1), lezser elegancia (1), kényelem (1), outfit (1), italy (1), férfidivat (1),Titem Öltönyüzlet (1), tslstyle (1),sprezzatura (1), óra divat (1), karóra (1), férfi órák (1), videa.hu (1), videó (1), divat (1), szokások (1),Celeb (1), zakó (1), cipő (1), TSL (1), blog (1), ing (1),buli (1),gift (1),comfort fit (1),regular fit (1),turkáló (1),second hand (1),extra slim fit (1),slim fit (1),apák napja (1),politika (1),rossz példa (1),tabu (1),táska (1),ujjatlan póló (1),nyári megjelenés (1),stílustalanság (1),izomtrikó (1),édesanyák (1),bag (1),hátizsák (1),sporttáska (1),suitsupply (1),ralph lauren (1),május (1),cotton&silk (1),olaszok (1),ajánlat (1),okos (1),nyakkendők (1),lakodalom (1),willsoor (1),ingek (1),stílus-tanácsadás (1),pinterest (1),póló (1),thomas breitling (1),tommy hilfiger (1),piké póló (1),fotó Galló (1),bloggervilág (1),tiborstiluslapja (1),hőség (1),antidivat (1),mintás zokni (1),amerikai álom (1),bakik (1),méretek (1),eiffel szalon (1),sorozatok (1),filmek (1),outfittipp (1),tiborstílsulapja (1),casual outfit (1),esküvő kiállítás (1),tsl kollekció (1),negyven felett (1),életvitel (1),ajándék (1),(1),fagy (1),ceremónia ruha (1),dzseki (1),tél (1),farmeres (1),fiatal férfiak (1),ruházat (1),napszemüvegek (1),lencsék (1),szabad szemmel (1),selejtezés (1),komment (1),happy (1),rólatok (1),trollok (1),éleslátás (1),skinny fit (1),kérdések (1),válaszok (1),fiatalok (1),digel store budapest (1),inspirációk (1),farmer (1),chino (1),www.tiborstiluslapja.hu (1),esküvők (1),kemény kalap (1),cipőmánia (1),sámfa (1),casualday (1),cipőápolás (1),hasznos (1),Kémek (1),ügynök (1),esztétikum (1),laza divat (1),kávé (1),strand (1),városi divat (1),Helló július (1),nyáridivat (1),júlisu (1),ristretto (1),presszo (1),Filmek (1),James Bond (1),kék (1),férfiingek (1),mandzsettagomb (1),konvencio (1),zokni nélkül (1),zsebkendő (1),nyakkendőnélkül (1),twitter (1),gyerek (1),nyakkendő nélkül (1),fehér (1),kék (1),mukaruha (1),srácok (1),gyerekdivat (1),kölykök (1),valóság (1),nem modell (1),bordó (1),propeller (1),jóslatok (1),nyárutó (1),Schiffer Miklós (1),férfiöv (1),nadrágtartó (1),double monk (1),két soros (1),kabát (1),negyven felett (1),Korosodó férfiak (1),esernyő (1),korai ősz (1),forrónapok (1),nyári napok (1),öv (1),hurrá nyaralunk (1),Blogger (1),Terminator (1),pride (1),menfashion (1),klasszikus értékek (1),kiegészítők (1),gucci (1),férfias (1),nők (1),stílusikonok (1),balaton (1),nyaralunk (1),pitti uomo (1),exrtém (1),meleg buszkeseg (1),sztereotípiák (1),hajtogatás (1),díszzsebkendők (1),Az enek iskolaja (1),műsor (1),tv2 (1),buzi (1),konfekcio (1),ideális férfi (1),ruhatár (1),szabóság (1),divat diktátor (1),színes (1),kövérség (1),sulyproblema (1),xxxl (1),dress code (1),ballagás (1),kedd (1),colors (1),Torrente (1),mozi sztárok (1),pulóver (1),félelmek (1),ferfi divat (1),pulóverek (1),kötött ruha (1),divat világa férfidivat stílus elegancia pepita eszterházy kockás (1),fetis (1),táskák (1),Bermuda (1),Google Play app (1),mozi (1),rangsor (1),facebook adatok (1),ruhadivat (1),szandál (1),meleg időjárás (1),fogyókúra helyett (1),ne vedd meg (1),makkoscipő (1),zokninélkül (1),daniel wellington (1),nemciki (1),mokaszin (1),Naközben (1),summer (1),Skagen (1),zeppelin (1),boxer (1),fecske (1),mi legyen alul (1),alsónemű (1),okos óra (1),burberry (1),paul hewitt (1),este (1),fröccs (1),faros (1),farmernadrag (1),farmering (1),vasalási trükkök (1),szombat (1),pénzkidobás (1),pazarlás (1),öltönyösök (1),karkötők (1),könnyed (1),botrány (1),laza szerkók (1),hipster (1),ékszerek (1),Hank Moody (1),ékszer készítés (1),reggelek (1),zenész (1),drága óra (1),sapka (1),kalap (1),luxusóra (1),kamasz divat (1),hét napjai (1),munkaruha (1),kamaszok (1),kötött sapka (1),borsalino (1),bóvli (1),gagyi (1),megbízhatóság (1),karácsonyi vásár (1),karkötők (1),siltes sapka (1),panama kalap (1),hétköznapok (1),férfi ruhák (1),búcsúbejegyzés (1),csá (1),helló (1),őszi férfidivat (1),téli férfi divat (1),garbó (1),mama kötötte (1),férficipő (1),kabátok (1),boltok (1),téli divat (1),őszi ruhák (1),ruha vásárlás (1),dzsekik (1),télikabát (1),őszi ballonkabát (1),internet (1),vásárlás próba (1),idő (1),karóra divat (1),hibák (1),hétfő (1),férficipők (1),nadrágtartó (1),hózenetróger (1),intsagram (1),titokzokni (1),digel márkaüzlet (1),anyák napja (1),sztárok (1),ruha (1),szabályok (1),dress code (1),kód (1),Tiborstíluslapja (1),egy év (1),cipész (1),mester cipész (1),micottini (1),egyedi cipők (1),Prada (1),próba vásárlás (1),öltönyök (1),Schiffer Miklós (1),könyv (1),kommentek (1),magyar férfi (1),fashion (1),január (1),leárazás (1),bloggerek (1),téli ruházat (1),pulóver (1),kötött holmik (1),style&dirt (1),startup (1),Budapest (1),divatpóló (1),pólódivat (1),férfi cipők (1),színes cipők (1),kergetjük az amerikai álmot (1),elegancia a hétköznapokon (1),hétvégi divat (1),férfi divat blog (1),hipszter (1),casual divat (1),hármas ajánlás (1),férfiruha (1),téli divat (1),cipőtrend (1),mit vegyek meg (1),anyuci pici fia (1),anyacsakegyvan (1),anyakomplexus (1),nők és férfiak (1),féfri (1),tv sztár (1),magyar férfi (1),átmeneti kabát (1),őszi divat (1),hasi tasi (1),válltáska (1),bőr (1),nejlonszatyor (1),férfi táska (1),ami a kabátról tudnod kell (1),Táska (1),divat máshogy (1),különcségek (1),dapper (1),hipszterek (1),dress me and you (1),New York (1),nők férfi ruhákban (1),ár (1),nők (1),party (1),férfidivat blog (1),hétköznapi gondok (1),szürke ötven árnyalata (1),szürkeség (1),férfi ing (1),kockás ingek (1),kockák (1),rácsok (1),DW (1),férfióra (1),James Bond (1),film (1),Tom Ford (1),tibor stíluslapja (1),botrány (1),stílus hipszterek (1),színek és formák (1),mozi (1),spectre (1),sapka (1),nagykabát (1),férfiékszer (1),sál (1),hideg (1),színes ruhák (1),esős időjárás (1),anyukák (1)