tibor stíluslapja

Willsoor, az vajon mi?

  Megdöbbentő, de létezik a magyar influencer (ez valami olyan, mint a véleményvezér), és ennél is megdöbbentőbb, hogy akár már magam is közéjük sorolhatom. Bár mint véleményvezér, kicsit túlzás, de a divat tematikában valamit sikerült elérnem, hacsak az nem az ajtókilincs sámliról. Netán vak vezet világtalant, majdnem. Ezt szokták azok kritizálni, akik nem értenek egyet azzal, hogy egy divat blogger, vagy „stílusvadász” miért nem fogalmaz, jobban vagy miért nem ír pontosabban. Illetve legalább alapfokon érthetne ahhoz, amivel foglakozik. Most akkor nagy baj lehet, mert az elért számok a közösségi felületen, és ebből adódóan a jelentkező cégek száma teljesen mást mutat. Bizonyára azért van, hogy inkább külföldről érkező megbízások találnak meg, (tisztelet a számos hazai kivételnek, de ők erősítik a szabályt) és az ottani cégek marketingesei nem annyira finnyásak, hogy velem dolgozzanak. Best buy! willsoor ingek nyakkendők  webshop  okos  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog férfidivat 

  Így jött, hogy egy Lengyel cég is megkeresett pár hónappal ezelőtt, hogy nincs kedvem esetleg velük együttműködve a termékeit bemutatni a lelendő vevői számára. Vannak olyan esetek, amikor azt szoktam mondani, főleg ha eddig még nem is hallottam a cégről, hogy előbb próba szerencse alapon küldjenek pár terméket, aztán ha azt látom, hogy a mindenre „finnyás” olvasóim, és kedvelőim számára elfogadható lehet a „cucc”, hát lehet arról beszélni, hogy esetleg ajánlom is őket. Szomorú tény, de tény, hogy valóban ebben a tematikában a külhoni cégek az erősebbek, és nem a hazai begyöpösödött, - „úgyis bejön a szerencsétlen vevő és vesz valamit tőlünk” -, típusú honi vállalkozások azok, akik kihasználnák a bennünk rejlő lehetőséget. Szerintem hagyjuk is őket meg ebben a hitükben, és majd ha már nem lesz, egy vevőjük sem, majd rájönnek arra, mire való a „közösségi tér – erő”.

willsoor ingek nyakkendők  webshop  okos  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog férfidivat
Van nekem erre időm? 

   Hogy szavamat egymásba ne öltsem, egy ingeket, és egyéb kiegészítőket forgalmazó cég keresett meg azzal, hogy Magyarország lesz a következő célpont, majd Románia. A neve Willsoor. Arra gondoltam, hogy volt már pár sikertelen webes cég, akik valami egészen furcsa gondolat alapján olyan termékkel támadtak le, amire rögvest még a futár hozzám irányítsa előtt mondtam, hogy "ezt azért mégse". Itt viszont megnézve mit mutat a webshop, és milyen minőséget lőttek be maguknak, szintként, úgy döntöttem legyen. Jöjjön pár ing, és egy – két kiegészítő. Nyakkendő, díszzsebkendő stb.

willsoor ingek nyakkendők  webshop  okos  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog férfidivat
Piperkőc!

  A Willsoor név számomra sem mondott semmit, tehát mint a puding esetében, az Angolok mondják az evés a próba. Itt meg a tapintás és majd az egyszeri, kétszeri hordás után a mosás, és megint viselés dönti el, milyen inget is adnak 15.000 jó magyar forintért. Ingek esetében én azt kértem, hogy legyen egy slim fit, egy regaular, és  egy slim fit, de mandzsettás elegánsabb kivitelű. A „zsepiknél” nem voltam ennyire szigorú, de kértem 100 % selyem, és lenből készült egyszerűbb darabot is. A nyakkendők közül, tesztre a magas minőséget képviselő selyem közül kértem egyet, és egyet abból, ami idehaza kevés forgalmazónál kapható, a horgolt változatot, „lecsapott” véggel. Persze a csokor, propeller sem maradhatott el. Így lett komplett a szett. Egy rövid videó az, amiben a kicsomagolás „boldog” pillanatait rögzítettem, miután megérkezett a futár a csomaggal. Itt nézhetitek meg.

  A csomagolásra és a benne lévő termékekre alapvetően az igényesség szót tudnám elővenni, a szótáramból, és nem hazudnék. Az ingeket megtapintva és próbának is kitéve azt mondhatom, megéri az árát. A mérte alapján történ kiválasztásban sem csalódtam, mert nem lett hosszú az ujja és bő a nyakrésze, holott a nemzetközi betűket használják ( s,m,l, xl stb ). Szinekben még van mit javítani, mert amit szerettem volna sajnos már kifogyott. Viszont a minősége, viselés és mosás után sem romlott. Az anyag esetében itt két típus közül választottam, az egyik a vasalás könnyített anyagú, míg a másik sima, amolyan házi asszonyok réme. A slim fit ingeknél az anyag tartalmaz némi műszálat, mert a „nyúlás” miatt kellett bele, de egyáltalán nem okozott kellemetlen érzést viselés közben. Konzervatív vagyok, tehát egyszínű pinkben kértem a legombolható gallérú casual slim fit inget. A mandzsettás elegáns ing, cápa gallárral készült és az ing gallérja, illetve a mandzsetta ujj része, minőségi eldolgozást mutatott. A hasonló árfekvésben kapható hazai ingek esetében ez, nem minden esetben van így sajnálatos mód.

willsoor ingek nyakkendők  webshop  okos  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog férfidivat
Horgolt nyakkendőben 

  A kiegészítők csomagolása is magas színvonalat mutatott, papír doboz, és nem műanyag „nejlonzörgős” csomagolás, a nyakkendők, és zsebkendők is ízléssel kerülnek a vevő kezébe. (Lásd fenti videó!)  A minőség a selyem esetében, extra, a horgolt nyakkendőnél pedig nem spórolták ki a kötést könnyítő betétet sem. Plusz érv mellettük. Ár érték arányt tekintve ez megér még egy csillagot a márkanév mellett.willsoor ingek nyakkendők  webshop  okos  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog férfidivat

  A sok pozitívum mellett mert, kérte külön a cég, hogy ne csak azt írjam, ami jó, legyen itt az, ami engem bosszantott. Szinte minden webes áruház estében itt is a mérethiány az, ami leginkább kiakasztó. Az ingek esetében, főleg ha ez a kiemelt termékcsoportjuk, igazán lehetne feltölteni a teljes méret skálával.  Ellenben itt leginkább persze azok az átlagos méretekkel rendelkező pasik járnak rosszul, mint én.

Óriások előnyben!

   Zárva „első benyomásos” tesztelős, képes bejegyzésem, ha ingre lesz, szükségem innen fogok tuti vásárolni, természetesen, ha feltöltik a méret készletet is, a színekkel, és gallérformákkal. Engem meggyőztek, már csak arra lennék kíváncsi, hogy a weboldalukon a furcsa nyelv használatában mikor lépnek meg egy szintet, mert van még mit javítania a fordítóknak. A másik, hogy a hazai gyártók, forgalmazók mikor esnek le a „magaslóról”, hogy egyszeri „facebook, instagram, blog huszárokkal”, mint én  is szóba álljanak, és ne csak a RTL, vagy TV2 műsorvezetőinek öltöztetésében lássák a remek marketing lehetőséget, amit kutya sem figyel, vagy ha igen akkor azt, mennyire volt igénytelen a zakó és a gyűrött ing, vagy póló az aktuális celeben.  

Barátsággal : (a "szegény ember Schiffer Miklósa"), Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


IDŐBEN SZÓLOK, AZ ÓRÁKRÓL

http://tiborstiluslapja.com/post/121086204403/idoben-szolok-az-orakrol
Tovább
Megosztom ezt a cikket


tibor stíluslapja

blogavatar

Egy férfi is lehet stílusos, sőt divatos, de mindenképp elegáns. Ugodi Tibor, egy átlagos férfi nézőpontja a megjelenésről, mely szubjektív. www.tiborstiluslapja.hu

Ezzel a segítesz! Kattints!

Like!

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

YouTube - Feliratkozás

Címkefelhő

tiborstíluslapja (68),férfidivat (67),stílus (59),Tiborstiluslapja (56),tsl (48),divat (46),blog (41),tiborstíluslapja (35),férfidivat (26),divat (25),facebook (25),reblog (24),tslstyle (23),blog (23),stílus (21),instagram (20),tibor (19),reblog (19),blogger (19),stílustippek (18),nyár (17),origo (17),tumblr (17),férfidivat világ (14),stílus blog (14),instagram (13),tslstyle (13),cipő (11),zakó (11),férfi (11),stílustanácsok (10),ferfidivat (10),facebook (10),zokni (9),tavasz (9),tumblr (8),öltöny (8),stílustanácsadás (8),ősz (8),cipő (7),tibor (7),style (7),tsl (7),origo (7),stílustippek (7),ferfi divat (7),hétvége (7),vásárlás (6),őszi divat (6),TSL (6),öltöny (6),YouTube (6),ing (6),öltönyök (6),elegancia (5),tavasz (5),öltözködés (5),outfit (5),blogger (5),férfiak (5),nyakkendő (4),megjelenés (4),zakó (4),Facebook (4),férfi divat (4),tél (4),stilusikon (4),stilusmustra (4),outfit (4),divat blog (4),divatsprint (4),stílusblog (4),mit vegyek fel (4),tiborstiluslapja (4),cipők (4),Instagram (4),nyári divat (3),nyár (3),ruha (3),ingek (3),színek (3),péntek (3),digel (3),férfi stílus (3),style (3),hétfő (3),shopping (3),stílusblog (3),óra (3),zakók (3),színek (3),shopping (3),meleg (3),cipők (3),megjelenés (3),mit vegyek fel (3),karóra (3),nadrág (3),stílustanácsadás (3),webshop (3),kabát (3),óra (3),látás (2),piros (2),barna (2),Pink (2),fiúk (2),férfiak (2),hideg (2),szemészet (2),munkaruha (2),mensfashion (2),mi lesz a divat (2),fashion (2),tv (2),YouTube (2),férfi divat blog (2),őszidivat (2),digel (2),divat blog (2),mensfashion (2),stílustanácsok (2),nyaralás (2),üzletajánló (2),férfi divat (2),farmer (2),menstyle (2),nadrág (2),sportcipő (2),edzőcipő (2),TSL (2),tanácsok (2),hétköznap (2),stílus blog (2),zokni (2),esküvő (2),Budapest (2),eső (2),férfistílus (2),casual style (2),hipszter (2),origo.hu (2),casualstyle (2),stílus blogger (2),stílusok (2),munkanap (2),sztárok (2),online (2),hétvégi divat (2),vásárlás (2),www.tiborstiluslapja.hu (2),csokornyakkendő (2),nyakkendő (2),férfiékszer (2),ősz (2),póló (2),férfi cipő (2),szabóság (2),féfridivat (2),férfidivat ing stílus botrány rövid ujjú (2),zakók (2),Weekend (2),Friday style (2),casual (2),szürke (2),méretes szabóság (2),is kedvel (1),sztárok (1),mert ő (1),méretek (1),titokzokni (1),anyák napja (1),intsagram (1),kirakja az origó (1),cipész (1),mester cipész (1),szabályok (1),micottini (1),kód (1),idő (1),dress code (1),hátha (1),férfidivat elemzés (1),Magyarország szépe (1),Tiborstíluslapja (1),stílus tsl tiborstíluslapja tibor stílus hibák stílus tippek férfidivat blog blogger facebook instagram (1),stylstyle (1),férficipők (1),média (1),karácsony (1),megbízhatóság (1),internet (1),vásárlás próba (1),Prada (1),egyedi cipők (1),karóra divat (1),öltönyök (1),sorozatok (1),stl (1),próba vásárlás (1),anyukák (1),business (1),telefon (1),mobil stílus (1),egy év (1),fashion (1),magyar férfi (1),ruha (1),hózenetróger (1),digel márkaüzlet (1),esküvő (1),olasz divat (1),nadrágtartó (1),bakik (1),nadrághossz (1),chino nadrág (1),esküvő férfi szemmel (1),nyári divat (1),hibák (1),férficipők (1),téli ruházat (1),édesanyák (1),leárazás (1),filmek (1),bloggerek (1),Schiffer Miklós (1),könyv (1),idézetek (1),kütyübuzik (1),amerikai álom (1),kommentek (1),xiaomi (1),hétfő (1),kínai kütyü (1),január (1),május (1),munka (1),suitsupply (1),apák napja (1),politika (1),ralph lauren (1),tommy hilfiger (1),póló (1),thomas breitling (1),rossz példa (1),slim fit (1),turkáló (1),second hand (1),tibor stílus lapja (1),regular fit (1),extra slim fit (1),comfort fit (1),piké póló (1),fotó Galló (1),okos (1),május (1),nyakkendők (1),ingek (1),lakodalom (1),willsoor (1),cotton&silk (1),olaszok (1),tiborstiluslapja (1),hőség (1),bloggervilág (1),pinterest (1),ajánlat (1),stílus-tanácsadás (1),tabu (1),táska (1),éleslátás (1),skinny fit (1),farmer (1),szabad szemmel (1),outfittipp (1),napszemüvegek (1),lencsék (1),chino (1),www.tiborstiluslapja.hu (1),válaszok (1),fiatalok (1),farmeres (1),kérdések (1),inspirációk (1),digel store budapest (1),ruházat (1),selejtezés (1),izomtrikó (1),ujjatlan póló (1),pinterest (1),sporttáska (1),bag (1),hátizsák (1),nyári megjelenés (1),stílustalanság (1),trollok (1),komment (1),rólatok (1),happy (1),antidivat (1),mintás zokni (1),esküvők (1),tanácsadás (1),fiatal férfiak (1),selfie (1),honor8 (1),intasgram (1),állásinterjú (1),menstyle (1),fashionblogger (1),4skandinavia (1),színes zokni (1),jack&jones (1),casual (1),4_skandinavia (1),látásvizsgálat (1),lézeres szemműtétek (1),optimum szemészeti központ (1),40 felett (1),digel store budapest (1),penny loafer (1),tasse loafer (1),sneekres (1),boat shoe (1),oxford (1),loafer (1),casual outfit (1),rebblog (1),casual outfit (1),styleblog (1),új kollekció (1),tiborstílsulapja (1),bespoke (1),stílushibák (1),dánia (1),locsolós (1),vélemény (1),bolt (1),pláza (1),üzlet teszt (1),glaucoma (1),kotaktlencse (1),megelőzés (1),dove (1),győzelem (1),internet (1),piac (1),webshop (1),web (1),győztesek (1),videó (1),szemüveg (1),szemünkfénye (1),algoritmus (1),xxl (1),közösségi média (1),lájkvadász (1),húsvét (1),kedvelés (1),nagy méret (1),super size (1),ebredes (1),optimum látásjavító lézerközpont (1),ébredés (1),stílustipp (1),big (1),stílustnácsok (1),derby (1),rácsok (1),kölykök (1),srácok (1),gyerekdivat (1),gyerek (1),mandzsettagomb (1),twitter (1),mukaruha (1),nyakkendő nélkül (1),Kémek (1),ügynök (1),Filmek (1),James Bond (1),fehér (1),kék (1),férfiingek (1),kék (1),alsónemű (1),boxer (1),okos óra (1),paul hewitt (1),zeppelin (1),burberry (1),fecske (1),mi legyen alul (1),zokni nélkül (1),konvencio (1),nyakkendőnélkül (1),zsebkendő (1),díszzsebkendők (1),hajtogatás (1),esztétikum (1),hasznos (1),Blogger (1),Terminator (1),menfashion (1),klasszikus értékek (1),kiegészítők (1),gucci (1),pride (1),férfias (1),pitti uomo (1),stílusikonok (1),exrtém (1),sztereotípiák (1),nők (1),meleg buszkeseg (1),nem modell (1),valóság (1),laza divat (1),kávé (1),casualday (1),sámfa (1),cipőápolás (1),cipőmánia (1),ristretto (1),presszo (1),Helló július (1),képek (1),városi divat (1),strand (1),júlisu (1),nyáridivat (1),Skagen (1),daniel wellington (1),szabóság (1),konfekcio (1),ruhatár (1),ideális férfi (1),mozi sztárok (1),Torrente (1),buzi (1),Az enek iskolaja (1),kedd (1),colors (1),színes (1),divat diktátor (1),műsor (1),tv2 (1),rangsor (1),mozi (1),pulóver (1),félelmek (1),pulóverek (1),kötött ruha (1),divat világa férfidivat stílus elegancia pepita eszterházy kockás (1),fetis (1),ferfi divat (1),táskák (1),facebook adatok (1),Google Play app (1),ruhadivat (1),meleg időjárás (1),Bermuda (1),szandál (1),ballagás (1),dress code (1),laza szerkók (1),fröccs (1),botrány (1),könnyed (1),ékszerek (1),hipster (1),este (1),Naközben (1),zokninélkül (1),órák (1),makkoscipő (1),nemciki (1),summer (1),mokaszin (1),ékszer készítés (1),Hank Moody (1),ne vedd meg (1),pénzkidobás (1),fogyókúra helyett (1),xxxl (1),kövérség (1),sulyproblema (1),pazarlás (1),szombat (1),öltönyösök (1),karkötők (1),farmering (1),farmernadrag (1),vasalási trükkök (1),faros (1),balaton (1),nyaralunk (1),kockák (1),kockás ingek (1),férfidivat blog (1),party (1),hipszterek (1),dress me and you (1),férfi ing (1),hétköznapi gondok (1),garbó (1),mama kötötte (1),pulóver (1),kötött holmik (1),szürke ötven árnyalata (1),szürkeség (1),dapper (1),New York (1),hideg (1),sál (1),esős időjárás (1),színes ruhák (1),mozi (1),spectre (1),sapka (1),nagykabát (1),nők (1),nők férfi ruhákban (1),ár (1),DW (1),férfiékszer (1),férfióra (1),téli férfi divat (1),őszi férfidivat (1),sapka (1),kalap (1),drága óra (1),luxusóra (1),kamaszok (1),kamasz divat (1),kötött sapka (1),kemény kalap (1),karácsonyi vásár (1),bóvli (1),karkötők (1),panama kalap (1),borsalino (1),siltes sapka (1),munkaruha (1),hét napjai (1),kabátok (1),télikabát (1),férficipő (1),helló (1),búcsúbejegyzés (1),csá (1),őszi ballonkabát (1),dzsekik (1),férfi ruhák (1),hétköznapok (1),őszi ruhák (1),téli divat (1),ruha vásárlás (1),boltok (1),Tom Ford (1),film (1),tv sztár (1),magyar férfi (1),zenész (1),reggelek (1),negyven felett (1),Korosodó férfiak (1),féfri (1),nők és férfiak (1),őszi divat (1),ami a kabátról tudnod kell (1),átmeneti kabát (1),anyakomplexus (1),anyuci pici fia (1),anyacsakegyvan (1),kabát (1),esernyő (1),Schiffer Miklós (1),nyárutó (1),nadrágtartó (1),férfiöv (1),hurrá nyaralunk (1),öv (1),bordó (1),propeller (1),nyári napok (1),korai ősz (1),forrónapok (1),két soros (1),jóslatok (1),double monk (1),Táska (1),férfi táska (1),hétvégi divat (1),férfi divat blog (1),casual divat (1),hármas ajánlás (1),férfiruha (1),téli divat (1),hipszter (1),divat máshogy (1),tibor stíluslapja (1),James Bond (1),botrány (1),színek és formák (1),különcségek (1),stílus hipszterek (1),elegancia a hétköznapokon (1),kergetjük az amerikai álmot (1),mit vegyek meg (1),cipőtrend (1),bőr (1),válltáska (1),nejlonszatyor (1),hasi tasi (1),férfi cipők (1),színes cipők (1),startup (1),Budapest (1),style&dirt (1),divatpóló (1),pólódivat (1),gagyi (1)