Egyszer egy zsidó barátom mondta, hogy annyi vallási szabályuk van, hogyha betartaná mindet nem érne rá semmire. Remélem ezzel még nem leszek antiszemitának bélyegezve, és nem sértettem meg senkit! Ami miatt ez eszembe jutott, hogy a divat és az öltözködés körében is annyi szabály és tradicionális dolog van. hogyha azt mind követve betartanák, nem lennének újító gondolatok, és nem születtek volna új stílusok.

  A példák sora, a teljesség igény nélkül. Ne vegyél fel kockás, rácsos mintát csíkos mellé! Aztán jön szembe velem az instán egy több százezres követői számmal rendelkező blogger, vagy egy remekül öltözött és stílusos férfi egy filmben kockás ing, hozzá egy halszálka mintás öltöny kombinációja van rajta, és nem lehet őket bántani. Nem lehetett azt mondani rájuk, hogy „bakker” ezek meg mit képzelnek. Mert nem bántó, és esztétikum szempontjából sem láttam rajtuk kivetnivalót.

  Vagy ott van az örök dilemma, a szűkített és a lezserebb fazon harca. Jöttek a hatvanas évek, és a bőségráncok eltűntek, csőnadrággá vált az eddigi bővebb szarú naci, és a zakók is amolyan „kis hülye Pistike” látszatot keltették. Nézd csak a meg a Beatles fiúkat. Sokan kiabáltak és nem értették mi ez. Majd bevett lett és stílus, onnan elfogadott és még irányt mutató is. Az azt követő években és évtizedekben jöttek – mentek a szűkítés és a bővítés körüli polémiák. Mára ott tartunk, hogy majdnem mindegyik forma megmaradt, mondjuk a túl extrém mód, bő vagy túl szűk természetesen most is nevetség tárgyát képezi.

   A férfi stílusban szintén változó, de mégis valahol a kőtáblába vésett szabály, a nadrág szárának hossza. Ebben nem is lenne nagy eltérés, ha a közös nevezőt betartva látnánk viszont a modelleken. A cipőt éppen elfedő az alap, nem buggyanó szár, vagy a túlzásba vitt rövid bokalengetés lenne általános. Persze, hogy megy a vita … naná!

   A zakó gombolása, a három gombos felül záródó, egykor nagyon menőnek számító, majd azt lecserélő két gombos és lejjebb záródó stílus, ami a mai trendet illeti. Vicces, hogy ezen is megy néha még a cicaharc, holott nagyjából mindenkinek igaza van. Jönnek mennek az évek, és ez vagy az lesz a zakó szabásának trendje, alapnak egy közös pont mard, hogy a zakó egy és állandó örök darabja lesz a férfiak elegáns megjelenésének. A mellényről nem is beszélve, hogy egykor VII. Edward király nem bírt a hasától a lovon úgy ülni, hogy ki ne gombolja a mellénye alsó gombját, innentől ez lett a szabály, ha mellény gombolása volt soron. Azóta szegény Edwardnak is mindegy lett, hogy gombolja a mellényt, de az „előírás” itt maradt ránk. Arról nem is beszélve, hogy ez amolyan városi legendából lett kritérium.

  A cipők alakja is átment egy sor változáson, hogy aztán megérkezzünk a mai elfogadott formához. Ki ne emlékezne még a kétezres évek kocka orrú cipőire, amire ma azt írjuk förtelmes. Akkor mindenki ezt hordta és kereste. Vagy ott van, a mára teljesen elfogadott hosszúkás hegyesebb keskeny kiképzésű, vonalvezetésű amolyan olaszos cipő modellek, egyesek szinte irtóznak a látványától is, - míg talán a többség – csakis ebben tudják a lábukat elképzelni. A cipőtalp is változott, és őrületeken esett át, az ötvenes évek magas gumitalpú surranói jöttek mára vissza, még olyan neves olasz manufaktúrák esetén, mint a Bontoni, vagy a GG.

   Ha szigorúak lennénk, azt mondhatnánk, hogy cipő csak kétfajta létezhet a Derby, vagy az Oxford alapszínekben és bőrtalppal. Aztán láss csodát, és máris új irányt vett mindkét régi bevált forma. Persze sajnos vannak itt is a konfekció ipar miatt kialakított rossz irányok, lásd „Kis MuK” felgörbülő orrú cipői egy három betűs márka esetén. Vettek egy sámfaszettet a gyártó sorra, mert olcsó volt és máris csak ebben látni férfi társaink sokaságát.

   Rághatjuk a gittet, de egy dologban biztosak lehetünk, amig a föld forog és a divatipar dolgos mesterei iparkodva serénykednek, mindig lesz min vitatkozni, hogy ez miért jó, vagy épp miért borzalmas. Egy, ami mára biztos, hogy a kényelem egyre nagyobb úr lesz, így a szabályok felett inkább elsikló, vagy azt hanyagul kezelő divatirányzatok nyernek teret. Az, hogy ez mennyire nagy baj, vagy sem, én megítélni nem akarom, és nem is tudom. Ami viszont marad, hogy a stílus az örök, a többit meg megette a fene, így kár rajta vitatkozni, csatározni.

Barátsággal;

Tibor

 A címben lévő idézet talán a leginkább ide való, mert divat és stílus kérdése van porondon, akkor valóban csakis a legmegfelelőbb embertől kell idéznem. Lehet valami vagy nagyon extrém, vagy túl semleges, de a köztes állapot ebben az esetben is a valóban vállalhatatlant hozza elő belőlünk, ami leginkább a „hülyék” kiváltsága.   Ugye mi a tízmillió (már nem annyi, de reméljük lesz megint) foci, politika, atomfizikus, és stílus szakember országa vagyunk? Igen. Így bátran írhatom és írom is mire gondolok sorokba szedve az idézethez híven. A pontokat a facebook oldalamon kirakott képek alá érkező kommentek ihlették. (Sértődés ne essék, mert a mögöttes szándék inkább jobbító!)

1, Utáljuk a túl rövidre szabott nadrágok szárát, ha azt stílus fotón látjuk, de elfogadjuk, hogy letaposott, duplán harmonikázó trottyos nadrágszárak futkároznak az utcán. Viszont, harsányan tudunk röhögni, ha ezt egy közszereplőn látjuk viszont.

2, A rövid ujjú ingek mellett hevesen érvelők a hőségre hivatkozva felejtik le, mint a rossz tanuló a másodfokú egyenlet megoldóképletét, hogy dédapáink a rekkenő melegben kezükben a kaszával hosszú ujjú ingekben arattak, de egykori kávéházak és éttermek főurai szintén karjukon a tányérokkal csakis hosszú ujjú ingekben, néhol még köpenyekben szolgáltak fel az ételeket.

3, Undorodunk a zokni nélküli és / vagy a titokzoknival hordott bőr cipők, sneakerek látványától, de elfogadjuk, ha az utcán igénytelen láb higiénia mentes, pedikűrt messze kerülő szandálokból kikandikáló lábikók jönnek mennek, vagy éppen olyan zoknik melyeket nagyon régen vettek le a boltok polcairól, és már a pókháló szővi be a lábujjak hegyét.

4, Nem tudjuk elfogadni, ha valami úgy van szabva-varrva, hogy pontosan illeszkedik a viselőjének alkatához, mert túl szűknek, vagy túl rövidnek találjuk, alapból elfogadott ennek ellenkezője a legalább két számmal nagyobb ruhák lígő - lógó látványa, „mert úgyis bele fogsz hízni” személettel élünk bele a világba.

5, Minden, ami kicsit kilóg az átlagosan slampos viselettől szemet szúr, de nem bántja a szépérzékünk az általános igénytelenség.

6, Eltúlzott „luxus” dolognak tartjuk, ha valaki követi az adott divat trendeket, de elfogadjuk szemrebbenés nélkül, hogy a legújabb mobil legyen a kezünkben, abszolúte felesleges fejlesztésekkel felcicomázva és túlárazva. Visszük mintha ingyen adnák.  

7, Stílus ideaként nevezünk meg olyan személyeket, ha divat kerül szóba, akik koruk miatt és pozíciójuk végett szabott kereteknek megfelelve kell, hogy öltözködjenek, de nem értjük meg, hogy a világ elenyésző részét képezik ők. (királyi házak hercegei, idősebb színészek, korosodó stílus tanácsadók) „Bezzeg ők tudják mi a stílus!”

8, A divatra úgy tekintünk, mint egy matematikai feladatra, csakis szabályok szerint lehet művelni, de közben nem értjük meg, hogy mi az valójában; szabadság, művészet, életérzés. Porosodó szabálykönyvek és stílus lexikonok adatait mormoljuk, amit aztán mi sem tartunk be, de jópofa hangoztatni őket.

9, Imádjuk a déli országok lezser megjelenését, (Főleg, ha Talján!) de ha nekünk kellene elmozdulni abba az irányba, rögvest szúrós sün pozícióba merevedünk. („Ők megtehetik persze, mi nem.”)

10, Úgy gondoljuk, hogy egy „globális ultra liberális háttérhatalom” erőszakolja a férfiakra is az „elfogadott”, „megszokott” móditól való eltérő stílusokat és ezt, mint ige hirdetjük is bárhol bármikor, közben pedig azt látjuk, hogy ez valóságban teljesen máshogy van és volt, mert semmiféle „erőszakszervezet” nem akar senkire semmit ráerőszakolni.

10 +1, Mindent felülírhat a kényelem és megszokás, mert az attól való eltérés félelmetes.

  Bár csak ott tartanánk, hogy ezek a mondatok végre eltűnnének a süllyesztőbe! Helyette befogadóbban tekintenénk körbe a világban, kritikusabbak lennénk a saját környezetünkkel szemben, és nem sértődnénk meg, ha erről valakinek más véleménye van.  A merev és avítt álláspontokon kellene úgy változtatni, hogy közben ugyanúgy merevnek és avíttnak kellene lenni az igénytelenség, és nemtörődömséggel szemben. Minden mondatom mellé oda kell tenni, tisztelet a kivételnek, ami meg ugye erősíti a szabályt. Mondjam; sajnos!

Barátsággal; Tibor

   A kamaszok öltözködési dilemmája leginkább az anyukák, és legkevésbé az apjuk vállát nyomja. "Mert mit vegyen fel az a gyerek?"; ha már nem “szanadi-zokni-edzőcipős” korszakát éli, teszik fel maguknak sokan a kérdést. Felnőtt lett, a kisfiúból. Közben pedig egyre jobban menne a saját útján, mert kamasz és neki van véleménye. Ma erre próbálok megoldást adni, ami annyira nehéz, mint röhögés nélkül végignéznie egy valódi hegymászónak az Everest fimet 3D-ben. Zuhanjunk tehát a szakadékba, jön a tini - kamasz - halmaz. 

  Szóval jobb, ha megfogadod, a ruha teszi az embert, és persze ne hidd el, hogy ez nem így van. Meg fogja nézni mindenki mit, viselsz, és mit követsz, mi a példa számodra. Most néztem kedvenc “Youvloggerem” egyik video bejegyzését, ahol a legelején egy kritikai megjegyzéssel élt az öltönyökre, és az öltönyt viselő emberekkel szemben. Azt mondta Szirmai Gergely, hogy az öltöny mára megkövetelt egyenruha lett, és nem az egyediség kiváltsága. Vagy valami hasonló … nos, igen ez így van, de miért is baj ez? Mert az öltöny mára nem is igazán öltöny, az pedig, hogy hord nem is igazán kiváltság, inkább a munka egyenruhája lett. Első pont, szokj az öltönyhöz. Ess rajta túl, mint a bárányhimlőn. 

Nem kell komolyan venni, de a zakó nem valami istentől-embertől elrugaszkodott dolog, hanem egy feszesebb viselet, “egyfajta komolyabb megjelenés” hozzátartozója. Tehát, legyen legalább egy zakód, amit szeretsz és kedvelsz hordani, és itt a „szeretni” szavamon van a hangsúly. Olyan zakót válassz, ami megy az egyéniségedhez, és akár egy farmer mellé is felveheted úgy, hogy nem mondják rád “lúzer” vagy. A zakód legyen méretedre igazítva jobb esetben szabva, és ne úgy álljon rajtad, mint amit régi tablóképeken láttál, a suli megkopott falán. A konfekciós öltönyökben feszülő egykori „kényszeröltöztetett” diákok viselete. A zakód, és ha lehet inkább zakóid, színe(i) legyenek inkább sötétebb színűek, illetve egy, ami nem annyira az. Nagyobb esélyed van, hogy nem csak bizonyos, fontos alkalmakra veheted fel. A zakó alatti dolog jön a sorban; ing és a nyakkendő.

   A fehér mindent visz, a fekete is, bár azzal óvatos lennék, és a kék szintén jó döntés, mert az mindenkinek jól áll. Az inged legyen egyszerű egyszínű, de minőségi. A szabály itt is egyszerű, legyen az alakodnak megfelelő. Itt számos előnnyel indultok, a korosodó felnőttekkel szemben. Nem lesz nehéz dolgod, mert manapság már minden modell elérhető a slim fittől a bővebb fazonokig. Az inget pótolhatja melegebb napokon a zakó alatti póló. Amennyiben nyakkendőd van, (azért jó, ha van) semmiképp a apa megunt mintás csodája legyen. Itt sem lehet panasz, ma már minden jobb boltban kapható változatos minőségben és színben a modern ( hú de utálom ezt a szót ) fiatalos fazon. Trendi lett a csokornyaki is!

   A nadrághoz a zakó, az ing és a propeller. Hidd, el nem néznek hülye gyereknek. (Szakáll nem kötelező egyedileg választott!) Viszont ha itt tartunk, a nadrág, is mint probléma előkerül a kamaszkor viseletét illetően.  Nadrág a neuralgikus probléma általában. Emlékeim szerint, én is a farmer örök híve maradtam volna, ha nem jön el a nagybetűs élet első munkahelye, ahol a farmer már ciki volt. Mára ezeknek a munkahelyek a száma, hatványozódott. Viszont a farmergyártók is alkalmazkodtak a trendhez, és már nem okoz gondot, egy farmernek látszó, de mégis lezseren elegáns darabot találni. Ajánlásom viszont az, hogy a farmer nem mindenre megoldás, még kamaszkorban sem. Legyen egy rendes nacid is! Formára és alakodra igazítva, mint már a zakók esetében ezt írtam.

    Nem pont erre gondoltam, de nézzük csak, egy példa hogy még egy "sportnadrágból" is ki tudjuk hozni a legtöbbet. Jelszó, nem minden nadrág, öltönynadrág, vagy sportnaci.

   Inkább ez az, amit a farmer helyett elképzelhetőnek lehet mondani. Viszont ebben sem ajánlom elkísérni a mamát az operába. Ott adjuk meg a módját, és a színház is ez a hely, ahova azért jól jön, ha van egy rendes öltönyöd, vagy zakód és hozzá a megfelelő sötétebb tónusú nadrágod.

   Cipőd a lábadon zárja a mai stílus igehirdetésem. A cipő sajnos a kamaszkor neuralgikus problémája, egy örök gócpont, ami nehezen gyógyul. Vagy csak sportcipő, és semmi más, vagy … És itt nincs több. Ellenben, végre ebben is láthatunk elmozdulást. Átmenet a kettő közt, nem edzőcipő, de nem is apám komolykodó darabja. Hétköznapra, teljesen oké. Viszont, hidegebb napokon már nem ez a legjobb lehetőség. Az öltönyös megjelenés esetében pedig végleg elvetendő? Mára már ez sem annyira biztos. A sneaker, egyre több esetben elfogadott, de idehaza még ezt is szokni kell. 

   Farmer mellé és nem csak oda, egy bőr magas-szárú fűzős cipő illik. A színében lehetsz kreatív, de a barna a legjobb választás. A zoknik tekintetében pedig alap; kerüld a sport zoknikat, és ha lehet, pótold ebbéli elvárásaid a színekre, mintákra koncentrálva, erre számos zoknigyártó ad lehetőséget. Nehezen lehet mellényúlni, és még trendi is. 

   Remélem nem csak az anyukák olvasták végig, de ha csupán ők az sem baj. A kamasz fiúval a boltokat róva, a saját stílus béli elképzeléseit, ne erőltesse rá arra, szegény fiúra. Engedje szabadon, hátha ragadt rá valami a koszon kívül. A pénztárca, és a benne található mennyiség szabhat határt, mert választék leginkább ennek a korosztálynak van igazán terítve, a fast fashion üzletekben. Sajnos néha nagyon, de nagyon téves útra küldve őket, bár mint tudjuk az életnek ezen korszaka az, mikor jobb ha letudjuk a lázadás összes pontját, és talán nem lesz belőlünk túl konzervatív felnőtt, aki aztán mint most én, osztja az észt megállás nélkül. 

Barátsággal : Tibor 

   A végletek országa vagyunk, pedig ezt inkább a nagyobb területű, és népesebb országokra szokták mondani. Én most ezt a „véglet” kérdését, a stílus és divat viszonylatára fordítanám le, vagyis a címben szereplő kérdést járnám körbe. Mi történik a férfiakkal, ha elérik a bűvös negyvenes sebesség korlátozó táblát, ne adj isten (vagyis adja csak, mert jó az így!) az ötveneset.

  A virtuális útelágazás, - mely szó, egykori miniszterelnökünk esetében is nehezen kimondhatónak bizonyult -, két ösvényt mutat. Az egyik a nagypapás, és egyre jobban elhanyagolt megjelenés vezető lejtős és tövisekkel körbevett susnyást. A másik a ragyogó, és mindent túlzásba vivő, széles sztráda, amin csak úgy suhannak tova a luxusautók. A totális leépülés, kontra a kort meghazudtolni vágyó örök tinédzser apuka. Egyik sem jó, de a középút valahogy csak nem talál magára, vagy ha igen nagyon kevés látszik belőle. Úgy gondlom, nem árthat néhány tanács a kilengések elkerülése érdekében.

  A négy X  azért is jó, mert már van annyi tapasztalat a hátunk mögött, hogy azokból építkezve felépíthetjük azt a stílust, ami valóban a mienk lehet. A divat és stílus között peresze van átjárás, de a, mint azt már többször emlegettük, a stílus nem megvehető. A korral előre haladva, inkább a stílus kerül előtérbe a divathóbotokkal szemben. Erre ügyeljünk első lépésként. Talán véssük is fel magunknak, hogy ott legyen mellettük, a hülye döntéseink elkerülése végett.

   A nadrágoknál egyre jobban kerülni lenne illendő, a skinny fit, extra slim fazonokat, ha csak nem rendelkezünk olyan alkattal, ami ezt még ebben a korban is megengedi. Helyette, maradhat a csőszár, de nem a szorosan a lábra, combokra tapadó, ami a pálcika lábakon járó hordótestet eredményezi. Az anyagok esetében, tudom nagy szerelem a farmer, de lehetőség szerint távolodjunk el napi szinten tőle, és inkább a vászon, és kord anyagok jelenjenek meg. A nadrág színeit tekintve, egyre jobban kellene kerülni a harsány színeket, nem azért, mert nem lenne meglepő egy kanárisárga naciban villantó negyvenes, de inkább lesz vicces, mint jófejség. Jöhetnek a sötétebb tónusok, de ezzel nem zártuk ki például a fehér színt. A chino nadrágoknál pedig nagyon jó a barna árnyalat, mert karaktert adhat.

  A felső ruházatban nem baj, ha már nagyobb méreteket választunk, persze ha azt sem visszük túlzásba, értve ezalatt a slim fazonok kerülést, mint a nadrágok esetében, nem olyan már az izomzat, ha volt egyáltalán, ami ezt vizuálisan elviselhetővé teszi. Lehet bővebb, és kicsit lazább, de szem előtt tartva azt, hogy mégsem a nagyfaterünk négy számmal nagyobb zakóit akarjuk magunkon tudni. Könnyed elhajlás jelentkezik a kötött holmik felé, ami nem baj, de itt is a mértékletesség a cél. Nem kell annak az unalmas kötött kardigános megjelenésnek lennie. A garbók és a pulóverek, ha méreten pontosak és nem feszülnek, de még nem xxxl méretűek, jók lesznek egy lazább casual megjelenésnél. Az ingek esetében nagy igazság az, hogy ezt a kort elérve jobb, ha többet takar, mint mutat. Jó kondiban lévő negyvenes pasik imádják a köldökig ( p@csig ) kigombolt mellkas szőrmét villantani. Maradva a témánál, nem kell itt sem ellazulni, és megint visszatérni a rövid ujjú ingekhez; ez ebben a korban sem stílusos, sőt!

  A nyakkendőhöz kötődő viszony - érted KÖTŐDŐ hahaha -  az öltöny esetében, egyre neuralgikusabbá válik ezt a kort elérve; mert vagy megvállunk tőle, és mintegy laza fiatalos trendi pasi hatását keltve, nem vesszük fel még akkor sem, ha az kötelező (nem szeretem ezt a szót, de!) lenne. Illetve egyre szerelmesebbek leszünk, abba az egyetlenegy szörnyű darabba, ami meg lett kötve egy életre, és a szekrényben tartava kényelemből tudjuk a nyakunkba akasztani indulás előtt. Javaslatom főleg, ha olyan helyen dolgozunk, ahol ezt még meg is követelik tőlünk, legyünk bátrak és vegyünk többet és szebbeket, hiszen lehet ez az időszak lesz az utolsó, amikor ezt a kiegészítőt még napi szinten hordhatjuk.

   Cipők és lábbelik esetén sem mindegy már, hogy mit veszünk fel. Hajlamosak vagyunk a kor előrehaladtával is, mint általában, hogy elhanyagoljuk ezt a területet, hiszen a kényelem mindent visz elve alapján, nekünk már mindegy csak ne szorítson és olcsó legyen. Ebben a kényelem kérdése, még értető is, de nem mondana ellent az olcsóság sem a kívánalmaknak, az viszont már igen, ha ez a formátlan, és igénytelen területre visz bennünket. Nem megoldás minden helyzetre az sportcipő, és aza a bizonyos „fater cipő” sem. Lehetünk kényelmesen elegánsak, ha mondjuk egy belebújós loafert vagy mokaszint választunk, vagy a sportcipő helyébe, egy igényesebb vitorlás cipőre emlékezteztető csuka lép az életünkbe. Hidegebb napokon pedig a boka csizma, más néven a chelsea boots lesz a lábunkon.

   Külön téma lehet, hogy stílusunk a ruházkodás mellet, a megjelenés egyéb területére is kiterjesszük, haj, körmök, arcszőrzet, egyéb prémek megjelenése ott, ahol eddig nem volt, de a bőrápolás sem lenne elhanyagolható ezt a nemes férfikort elérve. Ez viszont már egy hosszabb regényt is megérne, de ma erre futotta csak. A lényeg, hogy nem minden annyira trendi, mint az olaszok botrányhőse, a blog vezető képén látható Gianluca Vacchi, aki korát meghazudtolva tetováltatja tele magát akár a wc-n ülve is, és követve a Berlusconi múmiává váló mosolyát a sok plasztikától, jön majd idén az VOLT fesztiválra, mert most épp DJ lett.     Ezzel nem azt mondtam, hogy hajts fejet az idő múlásának, és legyél koravén, de nem baj, ha nem követed azt a vonalat sem, ahol a kapuzárási betegségtől szenvedő pasik viccei születnek.

Barátsággal;

Tibor

  Egy régebbi énem még nagyra értékelte azokat a stílus gurukat - szenteket, akik az anyag esését, a varrás minőségét, a ráncok simulását magasztalták, és osztották, mint bibliai témát ott, ahol ezt lehetett. Azaz egykori énem egy kicsit „meghalt”. El lett temetve, mert amióta saját magam is erre a pályára keveredtem szembejött a valóság és az elképzelt álomvilág romboló reality showja.

  Ezzel nem azt mondom, vagy üzenem, hogy lejjebb kellene adni az elvárásokat, de az sem működik, hogy „eltartott kisujjal” kritizálva, néha – néha megvető modorban, egy zárt világ elefántcsonttornyából kellen nézni az utca pór népét. Mert ez a mentalitás nem vezet sehová. Marad egy szűk elit kör, mint egykor a szivarfüstös férfiak klubháza, ahova máig nem léphet be nő, és az sem, aki legalább egyszer nem szeretkezett fiatal fiúval. (Lásd; Egy nagyon angolos botrány.)

  Mert ha így kezeljük a stílust és a divatot, nem lesz sem kedvelt, sem követhető és példaértékű. A bloggerek és influencerek (de utálom a kifejezést) felelőssége az, hogy a modern világ eseményeit követve, de szem előtt tartva a hazai környezetet is, bemutassák merre kellene haladni. Lehet ábrándozni arról, hogy majd egyszer minden férfi szép öltönyökben, frissen vasalt ingekben, makulátlan outfittel jár – kel, de ez tényleg a „kis birkák ugrálását” számoló álom előtti bódultság pillanatára jellemző. Ott még elhihető, hogy ez lenne az átlagosan elfogadható. Vissza – vissza sírva azt az időt, amikor Budapest volt a kelet Párizsa, nem csak divat szempontból.

  A "fast fashion" egy belépőszint amit, ha elkezdünk fogyasztani; megragadunk ott, vagy majd vágyakozni fogunk arra, hogy magasabb szintre jussunk. Jó példa erre a Massimo Dutti, vagy a Mango. Magasabb kategória már a Digel, vagy a Boss. Ezután pedig már a méretes szabósági munkák jönnek, szabad anyagválasztással.  Ellenben, valahol el kellen kezdeni, mert ha csak két véglet között lenne választani; az elit és a toprongy – ennek meg nagyon, de nagyon szörnyű következmény lenne. Nem lehetne átjárás a kettő közt? Sajnos a stílus vagy van, vagy tanulni kell. Ha nincs meg, akkor jó ha vannak, akik segítenek az elsajátításában, de nem mindegy, hogy merre visznek. Nagy a felelősség! Én már csak tudom.  A tévedés kockázatával naponta szembenézek én, és lehet tényleg tévedek is. Belátom ebben a tematikában teljesen tökéletest senki nem mutatott fel, és ez nem minden esetben azok hibája, akik ezzel foglalkoznak.

  Úgy érzem, hogy valahol ott veszett el minden, amikor sorra nyitottak egymásra a „bespoke” szalonok, hogy azt a mintegy ötezres férfi közönséget, akik ezt igénylik és meg tudják fizetni „elszipkázzák” egymás elől. Hangosan hirdetve, hogy ez – vagy az az anyag csak náluk van, és a szabójuk olasz, vagy legalábbis járt arra. Sértődés ne essék, nagyon boldog lennék, ha valós és egyre növekvő igényeket szolgálnának ki. Elleneben a véleményem az, hogy ez így pont nem igaz. Már ott tart a divatipar, hogy a legolcsóbb kategóriát képviselő márkáknak is be kellet zárni üzleteket, mert a Kínai gyors ledarát őket. Akkor az a kérdés, hogy győzött az igénytelenség? Nem hinném ezt sem. Azt viszont látom, hogy nem biztos az a megfelelő, ha erővel és akarattal, lenézve a másként gondolkozókat, azt mondjuk; akinek nem inge, ne vegye magára.

   Kérdés inkább az, hogy akkor mi lenne a megoldás, hogy a káposzta is megmaradjon, de a kecskét se kelljen levágni. Szerény véleményem az, hogy ami robog és gyorsabb, mint mi, nem fogjuk tudni megállítani. Ellenben tehetünk arról, hogy segítsük megérteni, hogy a rengeteg rosszabbnál – rosszabb minnőségű és fertelmes kinézetű ruhák helyett, törekedjünk a jobb és szebb minőség megszerzésére. A vágyak képei peregnek az instán, de a valóság az, hogy legtöbb esetben fel sem venné az utcára, mert „túl soknak” tartaná. A "sok" alatt nem az árát értjük. A példa viszont jó, és ragadós! Még van rá lehetőség, hogy jobban nézzenek ki a férfiak, de közben maradjunk meg a rögvalóság talaján, és ha kell dolgozzunk abból amink van. Nem feledve, hogy ez egy játék, és ne vegyük véresen komolyan, mert árthat az egészségnek. Írtam már, nagy a felelőssége azoknak, akik erre a pályára tévedve követőket szereztek.

Én érzem!

Barátsággal; Tibor

   A kérdés jogos, mert a nyári meleg, a globális felmelegedés és ezalatt ne értsünk félre semmit, mert nem az úgynevezett forrónadrágot dicsőíteném ezekkel a sorokkal, és nem is a kis költségvetésű pantallónak állítanék szobrot. Az írás lényeg, hogy amennyiben a rövid naci mellett döntesz az alábbi – nem akarok erős szavakat használni – szabályokat jobb figyelembe venned.

   A, A rövidnadrág nem „forrónaci”. Jól írta a facebook oldalamon, az egyik kedves kommentelő, hogy a rövidnadrág nem Tom Selleck Magnumjának fehér shortja, amiben csak úgy domborodott a nyolcvanasévek vége, és más valaminek a vége is. Valóban, a short az short, és nem a mai kornak megfelelő rövidnadrág. Ezzel valóban megválaszolva az égető kérdést, hogy a rövidnadrág hossza, milyen legyen.

  B, A rövidnadrág nem a többzsebes, ülep alá lógó boka felett végződő gatya. Tudom minálunk, ahol a bőgatyát nemzeti szimbólumként hordjuk, még ha az öltöny forma is lehet, így nem megkerülhető ez a nadrágtípus. Az érvek melyek ehhez a csodához csábítják nem kevés rajongójukat, a kényelem melyet a bősége, és a sokzsebben rejlő praktikuma adja. Tele lehet tömni a zsebeit, így akár táska sem kell, mert a fél Révai Nagylexikon is belefér. Ide sorolható lenne még a közkedvelt bermuda is, de az remélhetőleg eltűnik a háromszögben végleg.

  C, A rövidnadrág nem a sportokra használt bringás gatyó. Annak a szerepe ott van, ahol kell lennie, az gyorsulás megfelelő szintjét elérni, az áramvonalas kialakítással és testet követő kialakítással. Azért ebből a típusból láthatunk a legkevesebbet, a nem rendeletesé szerinti használat során. Ez olyan volt mint egyfajta használati utasítás, azok számára, akik először használnak kőbaltát.

                                       Akkor, ha a fenti sor nem „shortlist”, akkor mi az igazi rövidnadrág?

  A rövidnadrág egyszínű, a hossza pont a térd felett végződik, - ezért nem térdnadrág – a zsebeinek száma négy vagy öt. Színe inkább egységes, lehetőleg inkább kerülve a sötét árnyalatokat, de nem baj, ha van benne egy kis fantázia akár rácsmintás is. A rövidnadrágot nem hétköznapi irodai, és vagy sétálóutcai viseletre tervezték. Fontos, hogy ennek a ruhadarabnak valóban csakis a kikapcsolódásra szánt időben és helyén van szerepe. Strandok közelében, kerti party, sütögetés. Szigorún sem lenne helye a nyaralás idején az utcákon, és a szálloda reggelizőjében. Bár tudjuk a lelazulás mára mindennek az elfogadása lett, így az az outfitekre is vonatkozik. Tanuljuk meg, hogy ezzel nem leszünk lezserebbek, és vagányabbak mert kivillantjuk akár még edzett alsó végtagunkat, olyan helyen, ahol ezt nem illendő megtenni. Alapból vannak férfiak, akik azt vallják, hogy felnőtt hím nem hord rövidnadrágot, mert már nem óvodás. Ezzel én vitatkozom, és nem vagyok ennyire szigorú, mert igen is hely van az öltözködésben ennek a kényelmi megoldásnak.

  Bár tudjuk és látjuk, hogy világmárkák és luxus brandek, rengeteg energiát és tervezést fektet a náluk is fellelhető félbevágott nadrágokba, én azt gondolom, mégsem érdemes anyagilag legatyásodni, ehhez a szetthez. Még az is belefér, ha az egynyári viseletünket nem e legexkluzívabb helyről szerezzük be. Hordj tehát rövid nadrágot, feltűrt ujjú laza len inggel, vagy galléros pólóval, de tud merre és hol jelenhetsz így meg.

Barátsággal;

Tibor   

   Csak gondokat, problémákat okoz a férfiembereknek a táska?! Azért merem ezt ennyire plasztikusan és egyértelműen leírni, mert én is így vagyok vele. A problémák okát kereshetjük a funkcionalitás hiányában, mert ugye a baj azzal kezdődik, hogy a táska a szükséges rossz az életünkben. Mivel mi férfiak nem úgy viszonyulunk a táskánkhoz, mint a hölgyek, akiken ez egyfajta kiegészítő, és szerintem a nagy számok törvénye alapján is nehéz lenne olyan, a szebbik nemhez tartozót találni, aki ne lenne táska mániás. Arról nem is beszélve, hogy erős sztereotípiák a női táskák tartalmával kapcsolatosak, hogy azokban, akár még egy törpe atomerőmű is felfedezhető, ha ne adj isten kipakolják. Ellenben valljuk be mi is férfiasan, hogyha a táskáink tartalmát kellene megmutatni, ott is kerülnének elő „csodák”, a Kennedy gyilkosság döntő bizonyítéka mellett. Ugye, hogy ugye?! 

  Így aztán a probléma adott lett, hogy azoknak, akiknek táska kell, mert a munkájuk esetén, - oh de rég is volt, hogy egy kilós kenyér és szalonna is belefért a melós tatyóba ebéd gyanánt – az szükséges, bizony nehéz megtalálni az egyensúlyt a praktikus és a szép között. Így jelentek meg a lazán vállon átdobott, és egyre másra megjelenő púposra tömött műbőr borzalmak az utcán, és a tömeges közlekedésen. Az a bizonyos F@la pedig olyan lett, mintha nem lehetne férfi az, aki nem ezt cipeli magával. Szóval a táska bajok adottak, és nem igazán megoldott problémának látszanak a férfi stílus kiegészítők sorában.

   Szerény személyem csupán véleményt formálok ebben a témában, tehát ne vessetek a mókusok elé, mert én nem preferálom a válltáskák, és a kis hátizsákok elterjedését. Több indokom van erre, de a legfontosabb az, hogy ezt a válltáska és pántos hátitatyó megoldást, csupán azon esetben lehetne viszonylag megfelelőnek mondani, ha azt amolyan sportos megjelenés mellé vinnénk magunkkal. Ellenben hülyén, és bután mutat a zakón átdobva vagy arra felakasztva. Meggyűri, elhúzza, egyszóval igénytelenné teszi az öltözékünket. Ez még akkor is igaz, ha ezt úgy látjuk másokon, mintha nem lenne holnap és csakis ez lenne a legtrendibb, mert remek és vagány, a „praktikusságáról” nem is beszélve. Hidd el nem az!

  Akkor, ha nem válltáska, és nem hátizsák, akkor mi? Én úgy gondolom jobb megoldás a kisebb kézi táska és a hozzá hasonló csatos lapos laptop tartók megvétele. Két problémát oldunk meg velük; az első, hogy nem lehet túltömni felesleges kacatokkal; a második pedig, hogy nem teszi tönkre a top outfitünket. A méret azért korlátoz, mert mondjuk egy több aktányi anyagot magukkal cipelő ügyvédek esetén ez valóban nem megoldás, de ők természetesen tudják is ezt, így „szegények” szinte egy bőrönd nagyságú táskákkal futkosnak bíróságról – bíróságra. Ellenben mindenki más, aki nem ezt a kasztot gyarapítja, és megelégszik a laposabb laptopjaik, notebookjaik és egy – egy pár tollal kiegészített szettjük cipelésével, bőven elegendő, ha ehhez a mérethez választ táskát. Nem hinném, hogy nem lehetne megtalálni akár a weben, vagy az üzletekben a megfelelő és elegáns darabot. Így talán elkerülhetjük a válltáskák, és hátizsákok orgiáját.

   Utolsó szó arról, hogy miből készüljön a táska, amit ajánlottam. Úgy érzem, hogy a "vad" környezetvédők, és vega hadtestek ellenében, én még mindig a valódi bőrt preferálom. Vannak azért remek bőrutánzatok is, és akár műanyag kialakítások, de nehéz ezt egy remek szövetből készült öltöny vagy zakó mellé elképzelni. Itt persze én mindig javasolni szoktam, hogy mint a cipőnkre úgy a táskánkra is adjunk, ezrért érdemes megkeresni a kézműves megoldásokat és bőrösöket, mert igazi kincseket ott lehet azért találni.

  Ezzel a táska problémát részemről letudtam, lehetne persze ezt tovább és bővebben taglalni, de szerintem fölösleges szócséplés lenne, és tartom magam ahhoz a gondolathoz, hogy az, aki más idejét rabolja, egyéb galádságokra is képes, én pedig ezt nem szeretném.

Barátsággal; 

Tibor 

    Gyakran gondolkodom el azon, hogy miért nem szeretik a loafert a magyar férfiak, illetve mondhatnám úgy is durvábban, hogy egyfajta gyűlölet veszi körbe, bújik bele és tölti ki, ezt a cipőfajtát.  Aztán persze rá kell jönnöm, hogy a vitakultúra szerint amúgy nem szabályos módhoz kell nyúlnom és rájönnöm, hogy azt nézd, aki utálja. Avagy azok írják róla legtöbb alkalommal kommentben, hozzászólásban, akik legjobb lábelli választása a Crocs papucs volt a nyár elején, de vidáman hencegik át a tavaszt, a tavaly szezonális leértékelésben vett tépő zárás neonzöld szandijukban.

   De ne előbb gondolkozzunk el azon, honnan ered ez a lenéző karaktergyilkosság ezzel a cipővel szemben. Nézzük az eredendő bűn elkövetőit, akik egy már a fiatalabb generáció által csak YouTube archív videókon láthatók, vagyis a makkos cipő fehér cérna vagy frottír zokni kombót viselő hősök. Kezdve a manapság megint - szó szerint - hamvaiból feltámadó Michael Jacksonnal, aki talán legelőször ugrik be a, ha fehér cérnazokni és loafer párosításra gondolunk. Valóban egy igazi thriller az egész! Aztán ott vannak a késő nyolcvanas és kora kilencvenes évek magyar elsőgenerációs vállalkozói, akik (mű)bőr autós táskáik mellé elengedhetetlen atomreaktorral működő mobiljaikkal, de az igazán „valódi” makkosban vonultak be az első operabálba, nem megvetve a mályva színű zakók mellé a fehér sport zoknikat, három csíkkal mert az Adidas volt.

   Az eredendő bűn ezzel égetett rá egyfajta skarlát betűt a loferekre, mint megvetendő példáját annak, hogy akik ezt hordják csakis stílus és vagy valódi „gengszterek” lehetnek. Pedig ez így nem lehet igaz, és nem lenne szabad, hogy megmaradjon a köztudatban. A másik nagy ellenérzés, amiatt alakulhatott ki, hogy ebben a cipőben tényleg elég ostobán hat, ha zokni van a lábunkra húzva, ami meg alapvetően szégyen egy magyar férfinak, ha kivillan a bokája, mert ne adj isten titokzokni, vagy még az sincs rajta, holott mondjuk egy szűkebb fazonú szövetnadrágot visel, és halmazati vétségként öltönyben végződik a megjelenése nyáron. Jön a divat Kuk-klux klán, és égő keresztekkel hirdetik, hogy itt a vétkes! Jó még akasztani nem fognak, de igényük lenne rá.

  Mindeközben pedig a fentebb felsorolt harcos ellenzők, bátran hágnak át mindent és mindenkor. Legyen az egy, flip-flop papucs a belvárosban nyáron zsebes térdnacival, és felhajtott gallérú pólóban, hozzá az szinte már szimbiotikus egységben élő a homlokukra feltolt napszemüveggel. Aztán a végső verdiktet erre a cipőre és azok viselőire kimondják, hogy ez mekkora „homár” dolog már. Nézd a kis köcsögöt, még a cipője is milyen?!

     Szokjuk hozzá, vagy legalább fogadjuk el, és ne nézzük le a viselőjét! Mint, ahogyan mi sem szólunk be, ha izomtrikóban nyomulsz az izzadt testeddel a villamoson. Hála a magasságos stílus teremtőnek, egyre több fiatal tojik nagyban arra, hogy ezt a cipőt minek mondják el, és bátran hordják, zokni nélkül, vagy titokzoknival. Szerintem az új generációt, már nem hatja meg, hogy egykori történetek miért feketítik be a loafer múltját. Ők már csak a „dicső” jövőjét látják, meg azt, hogy piszkos jól áll a lábon, és még kényelmes is. Ők győznek és nem a maradiság, én ezt hiszem, mert egyre több üzletben lehet a legjobb árakon is beszerezni ezt az újra felfedezett cipőformát. Hordjuk és szeressük, mert stílusa és eleganciája van.

Barátsággal; 

Tibor 

   Hiába az örök tél, az eső és a hideg, azért csak lesz az idén is nyár, meleg meg napsütés. Bár, ahogyan olvasom már idehaza is jó táptalajra leltek a globális felmelegedés ellenességi, és azt csak a média furcsa térfájának tudják be egyre többen, de mi tagadás, valóban voltak hasonló tavaszok, amikor arra vártunk, hogy mimkor tehetjük el a nagykabátot végre. Vagy jégvirágot kaptak a ballagók, mert az orgona ága és a barackfa virága is megdermedt, az anyukák pedig hoppon maradtak, mert csak fagyasztott szegfű volt a virágosnál. Mi viszont legyünk pozitívok és higgyünk abban, hogy jön a nyár és a szép honderű. Lassan pedig forduljunk rá, hogy mit is vegyünk fel (vagy le) amikor majd azon pattogunk, hogy miért romlott el megint az a fránya légkondi.

                                                              Levászon minél több, és vékonyabb, lengébb!

   Minden szinten jöhetnek a lenvászon anyagok, szellős és nem „rohad rád” még akkor sem, ha kint és bent is negyven fok lesz. (Ne vitorlavászon legyen!) Vászon zakók, ingek, és nadrágok. Nem kell tőlük félni, hogy hamarabb gyűrődnek, meg kicsit szegényesebbnek tűnnek, közben pedig ezt kompenzálja a lazaságuk és lezserségük. Zakók esetében arra figyelve, hogy ha lehet csak a minimális bélés legyen bennük, és az is csak ott, ahol szükséges, a hónalj és a vállrésznél alapos kidolgozottsággal.

                                         Jó döntés, a vékonyabb és minőségi szövetekből készült termékek.

   Amennyiben a munkahelyed megköveteli a zártabb ruházatot, feszes decens öltönyös emberek közt kellene szenvedned, míg a többiek a moijitót szürcsölik valahol egy vizes part mellett, neked a vékony és minél kevesebb kevert szálas (műszál) anyagból készült öltönyöd kellene, hogy legyen. Az Aperol spritz meg már ciki a New York Times szerint, ezzel azért vitába lehet szállni. A műszál az örök ellenség, de nem csak nyáron! Arra is ügyelj, hogy ezeknél a nyárra tervezett szetteknél, mint a lenvászon anyagoknál írtam, kevesebb és vékonyabb bélés legyen belül. Sajnos itt nem megvalósítható a bélés nélküliség, de ha az egy hűvösebb selyem és szintén extra vékony, talán nem érezhető a „szövet páncél” szorítása.

                                                                                  Színek és minták.

   Az idén nyáron már aggódhatnak azok, akik imádták az elmúlt évek harsány színeit, mert beköszöntött a tompított árnyalatok világa. Nem stíl már a kanári sárga, a feltűnően rikító kék, vagy a piros. A mai színek inkább tompábbak és közelebb vannak a „földhöz”. (Nem kell félni a „bebogarasodástól”!) A pink jött a harsány piros helyébe, vagy a hússzín. A kék örök kísérőnk, de abban is a világosabb árnyalat. A répa szín, és narancssárga inkább a chino nadrágok, vagy a strandos rövidnacik területére szorultak vissza. A fehér és a tojáshéj szín ismét divat lett, de ezt csak valóban bátrak részére ajánlom, mert felettébb kényesek. Nem, VOLÁN és BKK álló stílus! A minták területén már szinte elkerülhetetlen a rácsminta, és az igazi esterházy kockák.     Ezeknél jelenik meg inkább a harsányság, és az extrémebb bártorság. A jövő zenéje, de már itthon is kopogtat az újbóli szerelem, a csíkok megjelenése, ami egyre vastagodó és bátrabb vonalakkal szerepel a szetteken. Azért erre majd idehaza aludni kell még egy évet, és jövőre lesz dugig minden férfi ruházati üzlet velük.

                                                                               A farmer az örök darab.

  Idén nyáron sem ússzuk meg az „urban fashion”, vagy „street fashion”; magyar nevén a „sportos elegancia” (hú, de utálom ezt a szóösszetételt) területén a farmert. Kor és alkat tekintetében a farmer lehet előre „gyárilag” szaggatott – koptatott, de ezt azért negyven feletti hordás esetén már én viccesnek tartom. A farmer leginkább a nadrág, de a reneszánszát éli a dzsekik is.  A dzsekik szabása alkat függően, inkább a slim és rövidített formában lettek divatosak. Én nem vagyok ellensége, (kit érdekel ez?)  de ez a szett már valóban csak munka utáni, és szabadidős megjelenésen legyen jelen az életedben.

                                                                                Pólók, ingek és társaik.

   Divat lett ismét a póló, vagyis azt mondanám nem ment ki a divatból, maradt velünk, és szabadabb lehetőségeket kínál az outfitekben. Nem zárja ki az öltöny alá felvett lazább casual megjelenésénél a „csónak” vagy „hajó” kivágású egyszínű fehér, vagy más színekben megjelenő formát. A „V” kivágás is kedvelt lett, de már írtam egy külön posztban, hogy a póló egy olyan divat, amihez valóban, kell a test edzettsége és talán a fiatalság is. Ne légy apucitestű nevetség tárgya! A még lazább farmeres (dzsekivel) összeállítás esetén, a gombos gallér nélküli pólók jöttek trendbe. Itt sem árt a testkontroll, mert mellé lehet nyúlni, de nagyon. Az ingek színei és mintázatai, az idei évben még ellentmondásosabbak, mint valaha. Az egyszínű és rácsmintás slim, és extra slim szabás mellé bejött, a vadabb kis virágmintás, színeiben is határozottan harsány ingek sora. Sőt egyre nagyobb teret kap, az egykor – nevezzük nevén (nem pc mód!) – cigány mintás ingek. Ez köszönhető a délolasz divat egyre nagyobb térnyerésének. Én nem bánom, sőt mértékkel és belátással kezelve ez nagyon jópofa és elegáns is lehet.

   Idei nyár remélhetőleg megint színes és elegáns lesz, vagy ha legalább nem ez, akkor meg meleg, és akiknek ezek nem jöttek be, ajánlom egy régebbi írásom, amiben azt taglalom, hogy mi az amit kerülni kellene, mint az ágyipoloskát. Apropó, a lábbelikkel nem foglalkoztam ebben az írásban, de higgyétek el, jönnek azok is majd. Lábon kihordva. Addig is kedvelj, kövess és olvass!

Barátsággal;

Tibor  

   Számomra egyfajta "becsípődés" nem csak orvosi értelmeben, ez a téma. Logikusnak tűnhet, mert ugye egy divat és stílus blogger mi fenével foglalkozna mással. A férfi, és a divat, avagy a divatos férfi. Számos, nem kifejezetten a ruhák szerelmeseivel elbeszélgetve jutottam az alábbi következtetésekre, és persze ezek a beszélgetések a legfontosabbak. Egyrészt mert azok, akik kedvelik a divatot és követik, vagy legalábbis nem vetik meg és még stílusérzékük is van, nem érdekesek ebben az esetben. Mivel nekik határozott elképzelésük van, és mellette érdeklődők is. Ezért épp azokon van a hangsúly, akiket hidegen hagy ez a tematika, mert ők vannak többen.

Alapeset(a), hogy azért nem foglalkozik saját megjelenésével, mert egyfajta luxusnak tartja az arra áldozott összes kiadást. Mondva, hogy ez valami „kivagyiság”, és piperkőc dolog, amihez neki semmiképp nem kell csatlakoznia. Minek, hiszen a megvásárolt kora kamaszkori, akkor még igen is divatosnak számító ruhái, pont megfelelőek számára még ma is.

Alapeset(b), szintén az a "halmaz", akiket azért nem érdekel ez az egész felhajtás, mert egyszerűen nincs kedvük ezzel foglalkozni, és egyébként is úgy jó minden, ahogy azt az anyukájuk, majd barátnőjük, és végül feleségük adja rájuk, mert ők valóban értenek hozzá, és különben is nekik kell, hogy tessen az, ami rajuk pompázik. Nem maguknak, másoknak akarnak megfelelni.

Alapeset (x), hogy már csak azért sem érdekli ez az úri huncutság, mert ha egy jobb vagy elegánsabb ruhát vesz fel, megszólják, ckizik a környezetében. Meg egyébként is a b@zis, meleg és ratyi.  

Alapeset (xy), azon férfiak köre, akik csak azért sem hajlanak meg, mert ki az, aki nekik, meg merné mondani, hogy mit és, hogy vegyenek fel. Le@rják és megvetik azokat, akik ebben segíteni vagy épp „tanítani” szeretnék őket. Ők már kijárták a „divatélet iskoláját” és ezzel bőven le is tudták a dolgot.

  Mindeközben meg rohadt vicces, hogy a fenti példák mindegyik alanyának van határozott és fajsúlyos véleménye mindenről, amit számos stílus és divat tanácsadó prédikál. Arról, hogy ez miért úgy rossz, ahogy van, és ha az ő szavaikat vetném erre a virtuális papírra, talán még a net is belepirulna. Bár ezen már kár csodálkozni, ha csak a közbeszéd gyönyörűen virágba borult jellegét tekintem mércének, Lásd kis rágcsálók emlegetése, vagy éppen tini lányok szoknyája alá kandikálás. Egyet ide, egyet oda és máris (l)egális a morál. 

  A netes demokrácia pedig el kell, hogy tűrje a fajsúlyos véleményeket, és kommenteket. Megjegyezve azt, hogy a tükör előtti állapotért, nem mindig a tükröt tartót kellene hibáztatni. Pedig gyakorta inkább van ez így, mint ellenkezőleg. Ezzel nem arra szerettem volna végkövetkeztetésként jutni, hogy a stílus iparunk nem felszentelt, de magukat pápának tartó megmondó embereinek (akár még én is) minden esetben igazunk lenne. Viszont azért az is felettébb humoros, hogy ebben a témában nem lett egységes egymást támogató szakmai kör sem. Mert még mindig vannak olyan mondatok, hogy „nem követem, az úr munkásságát, mert akkor elvesznék az amúgy óriási divatzajban”. Szerintem ahhoz, hogy közös nevezőre juthassunk, legalább egy – egy pontban, igen is kellene, hogy kövessük egymás munkásságát, és akár még tisztelni is azt. Mert ha nem,  akkor valóban eljön az örök tél, és a vastrónra a fent felsorolt példák közül ül le a legerősebb. Mindeközben pedig eluralkodik az igénytelenség, és a közöny. Az pedig semmi jót nem hoz magával.

Barátsággal; 

Tibor