Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
Tibor Stílus Lapja

Harminc felett minden nap egy ajándék?  

negyven felett  stílustippek  tsl  tiborstíluslapja  blog  origo  reblog  divat  életvitel

   Oké, de mi van a negyven felettiekkel; ott minden óra? Erről az a rossz poén jut eszembe, amikor az orvostól kérdezi a betege, mennyi időm van hátra, és a doki a rögtön az órájára néz. Szóval ma a blog a negyvenet elért, vagy meghaladt korú uraknak szól. ( Nem kizárva senkit, aki még „tinédzser”, őket sem kíméli az idő vas foga. )

 

negyven felett  stílustippek  tsl  tiborstíluslapja  blog  origo  reblog  divat  életvitel
Instagram sztár 

   Mi negyvenesek már nem pattanunk úgy fel reggel az ágyból, mint, akit a leányos ház apja űz, mert ránk nyitották az ajtót. Komótosabb az már. Aztán ott van a reggeli indulás előtti dilemma, hogy kinek is keltem fel, az sem okoz szívfájdalmat, persze ha van pacemaker, meg egy bejáratott feleség. Én inkább a stílusra gondolok, hogy maradjon a borosta vagy sem. Leginkább marad. A fürdőszoba rejtekében pedig a zuhany után nem volt, és nem is lesz az első mozdulat, hogy valami regeneráló krémet nyomjunk fel, mert amúgy sem néz vissza ránk a tükörből Rayan Gosling. A haj már nem baj, főleg ha nincs, legalább az nem fáj, hogy eltűnt. De miért vagyunk ennyire depisek, holott még csak alig telte el az életünk fele.

 

negyven felett  stílustippek  tsl  tiborstíluslapja  blog  origo  reblog  divat  életvitel
Foto Galló - Tükör 

   A mentális leépülés nem csak a testben indul el, hanem leginkább fejben. Ott döntjük el, hogy semmi gáz, ha már ennyi időt megértünk, a többi már nem számít és kezdünk mindenbe beletörődni. Holott pont, hogy nem kellene, és itt nem arra gondolok, hogy az utolsó nagy nekigyürkőzéssel rontsunk az életre, és feneketlen bendővel habzsoljuk annak minden zamatát az utolsó mézes cseppig. Nem mert egyszerre válik a negyvenes pasi a kapuzárási pánik röhejes alakjává, ha nyitott kabrióból nevet a világra a reggeli két fokban. Aztán esete meg a nyaka már úgy beállt, hogy a mecset is állva nézi a kanapén.  Nem kell megbolondulni, de az sem baj, ha maradunk „kicsit” fiatalok. Ebben nem csak az autó, és a külsőségek segítenek, hanem az, hogy reggel például, mit döntünk el a fejünkben. Nem hókuszpókusz, és nem életviteli, tanácsok azok amikre gondolok, hanem sima egyszerű ügyek. Mostantól kezdve, nem csak slendrián mód kiválasztott arcszeszt nyomok fel az arcszőr eltávolítása után, vagy ha van, szakáll azt nem hagyom, csak úgy Marx módjára magára. Az arcom ápolása csak egy reggeli plusz rutin lesz. Nem vesztesz időt, és energiát azzal, ha törődsz a bőröddel. Non plus ultra; van, akinek annyira vastag, hogy duplán kell.

 

 

negyven felett  stílustippek  tsl  tiborstíluslapja  blog  origo  reblog  divat  életvitel
A reggeli és a többi ... 

 

  Fejben döntöm el, hogy ma az amúgy sem egyszerű, ám stresszes napon nem fogom magam azzal nyugtatni, hogy a még egy tömény zsírhegyet megeszem, mert akkor jobb lesz. Itt megint nem arra gondolok, ami Woody Allen híres filmjében szerepel, hogy beülve egy reform étterembe, szegény Woody csak nézi az étlapot, majd dönt, és válasz egy lucernabimbót, spenót körettel.negyven felett  stílustippek  tsl  tiborstíluslapja  blog  origo  reblog  divat  életvitel  

  A reggel dönti el, hogy nem fogom többé magam rossz kávéval még rosszabb közérzet felé sodorni. Rossz kávéra nincs idő! Ha nem vagyok kávéfüggő, akkor sem. A kávából pedig napközben sem megyek a túlzás irányába. Alapjában véve, azt akarom lassan, de nem sietve megértetni, hogy negyven felett már nincs időnk arra, hogy elpazaroljunk napokat arra, hogy rosszat tegyünk magunknak.

 

negyven felett  stílustippek  tsl  tiborstíluslapja  blog  origo  reblog  divat  életvitel
Nyugi! 

   Tudom, nehéz ez! Viszont ha eldőlt, akkor nagyjából minden megy. És itt jön el az a pillanat, amikor a negyvenes pasi, nem egy lepukkant kép lesz, ami elsőre beugrik, hanem a lehetőségeihez mérten egy stílusos fazon. Mert a stílus nem a divat, hanem az, amikor belépsz valahová, és tudják, hogy ott vagy. Ehhez viszont azért nem árt a gardróbod is rendbe szedned, de az majd a következő bejegyzésben lesz bővebben kifejte. Addig csak azt a rövid utat kell megtenned, ami a reggeli ébredés után a fürdődben, a tükör előtt, majd a ruhásszekrénynél, és a konyhában történik. Illetve abban amit, ha nem vesztettél már el; a fejedben!

 

negyven felett  stílustippek  tsl  tiborstíluslapja  blog  origo  reblog  divat  életvitel
Most már indulhatunk.

  

Kövess, és együtt próbáljuk meg az idő múlásával járó beidegződéseket levetkőzni, lehet, megér pár percet! Tudod, negyven felett minden óra számít, hát még a nap.

Barátsággal: Tibor  

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A köpönyeg, nem kabát!

kabát  dzseki  tél  fagy  hó  stílustippek  férfidivat  tsl  tiborstíluslapja

   A fogason lóg, vagy rajtunk ez nem mindegy sőt, jobb, ha nem lóg, hanem tartást ad. Indul az önnön inspirálta kabát mustra, "mert közeleg a tél" … ahogyan az már sokadszor hallottuk, aztán meg itt is termett.  „mégis megjelent a jótékony fényes tündér egy köpönyeg alakjában, hogy megélénkítse egy pillanatra szegényes életét” ( Gogol – Köpönyeg )

kabát  dzseki  tél  fagy  hó  stílustippek  férfidivat  tsl  tiborstíluslapja
Az ember legjobb barátja, a kabátja. Nem?

Van abban valami egészen egyedi és azonosíthatóan hungarikum, ahogy a magyar a kabátot a dzsekivel azonosítja, egyes körökben a síeléshez használt polár valamihez. Pedig a kabát az kabát, a dzseki meg dzseki. A kabátot pedig “viselni” kell, a dzsekit meg legfeljebb “hordani”. Tessék erre odafigyelni és adni egy lehetőséget a kabátnak. Uraim figyelem, és fegyelem.

kabát  dzseki  tél  fagy  hó  stílustippek  férfidivat  tsl  tiborstíluslapja
Olaszok és a kabát. 

kabát  dzseki  tél  fagy  hó  stílustippek  férfidivat  tsl  tiborstíluslapja

Ezek az urak kabátban ballagnak tova. Ballon az egyik ( jobb szélen), melyet még melegebb téli napokon is hordhatunk, a másik is az, de az már jobban hajaz a kabátra. Sötét és világos tónusban. Viszont a valódi kabát anyaga inkább vastagabb, és ha lehet bélelt szövet. Gyapjú, ami tőlem boldog is lehetett.kabát  dzseki  tél  fagy  hó  stílustippek  férfidivat  tsl  tiborstíluslapja

Nem, nem ő nem a Norvég marcona halász egyik rokona, de a dupla soros elrendezés és a komor külső miatt, a megtévesztés tökéletes. Illik a sapka is a kabát alakjához, de ez inkább a hétvégi lazább megjelenéshez. Mondani, és írni szokta művelt kollégám, casual outfit.kabát  dzseki  tél  fagy  hó  stílustippek  férfidivat  tsl  tiborstíluslapja

Két klasszikus kabát, a hossza rövidített, és mindkettő dupla sorral záródik. Apropó hossz; azok, akik magasak, mint a szikár fa, nekik ajánlatos a hosszabb fazon, de akik nem büszkélkedhetnek deli termettel, és Napoleon leszármazottjai (sokan voltak), mint például én is, inkább a rövidített fazont viseljék.

kabát  dzseki  tél  fagy  hó  stílustippek  férfidivat  tsl  tiborstíluslapja
Halszálkás minta, a kedvencemim egyike - Digel 

   Örök imádatom, a szürke felé. De nem az sötét egérszürke, hanem a mintázatában több fehéret hordozó. A halszálka minta. A forma rövidített egysorosan záródó, és kifejezetten nem csak öltöny felett hordható darab. Ellenben, valahogy mégis kívánja a zakós megjelenést.kabát  dzseki  tél  fagy  hó  stílustippek  férfidivat  tsl  tiborstíluslapja

   Két soros, Eszterházy mintás fél rövid szövet kabát. Ellensége a szöszösödés, de ez a "kiváltság" általában a rosszabb anyagból készült kabátokra jellemző. Ha lehet, tartsunk otthon erre alkalmas kefét, vagy “szösztelenítő szerkezetet”. (Létezik ilyen, becsszó! )

kabát  dzseki  tél  fagy  hó  stílustippek  férfidivat  tsl  tiborstíluslapja
Ül, vár, közben próbál mindehez jóképet vágni. 

   A divat nagy ikonjai szoktak hasonló pózban fotózkodni. Én csak mezei stíler vagyok, de ezt megengedhettem magamnak én is.  Igazán elegáns keskeny reverrel rendelkező "teve barna" színű kabátban ülve várok a csodára. Magasságom engedi a fél hosszt, a kabát bélése szépen eldolgozott szinte megüti a kézi munka szintjét. Itt pedig megint egy fontos szempont a bélés, és a belső eldolgozás. Ez mutatja meg a kabát valódi minőségét, ebben, ha tökéletességre törekszünk, nem lehetünk megalkuvók.

kabát  dzseki  tél  fagy  hó  stílustippek  férfidivat  tsl  tiborstíluslapja
Mosoly, mint fontos tényező. 

   Amit a kabátokról meg kell, említsek, hogy semmiképp ne legyen a kabát mérete nagyobb, mint a pont megfelelő, még ha ezer kapucnis, nagyi kedvenc kötött pulcsit veszünk alá a próba alakalmával, mert a kabátot gyakorta nem a szibériai körutazásunk miatt vesszük, hanem inkább az elegáns, de hideg napok miatt. Ha kicsit nagyobb, vagy bővebb és hosszabb a kabátunk, egy jó szabóság szívesen igazit rajta, és máris beljebb vagyunk! Milyen vicces ez, persze, hogy beljebb!

   A kabát lezserebb helyettesítője, a könnyű, ám nem könnyelmű steppelt dzseki. Én imádtam ezt a színt, mert az ősz keverte alkotás, de ha télen bontunk formát ezzel, sem leszünk kiátkozva. A belső kidolgozás adta meleg garantált.

kabát  dzseki  tél  fagy  hó  stílustippek  férfidivat  tsl  tiborstíluslapja
Lezseren.

Végül, az egysoros, amolyan matrózosan ellenállhatatlan modell, ami megint nagy kedvenc lett, és szinte soha nem megy ki a divatból. Ez a fajta megoldás, pont az ilyen hirtelen megnőtt szép szál legénynek jó, mint én. Hirtelen megnőttem, azt úgy is maradtam. Ettől viszont még kedvelhetem az igényesen kidolgozott kabátot, ami garantáltan télálló.

kabát  dzseki  tél  fagy  hó  stílustippek  férfidivat  tsl  tiborstíluslapja
Belső értékek! 

  Remélem nem okoztam csalódást most sem, és tudtam tippeket adni, hogy az idén télen se fagyjunk halára, de közben elegánsak legyünk. A képekért köszönet FotoGallo-nak.

Barátsággal: Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Túl szép mennyasszony.

eiffel szalon  esküvő  esküvő kiállítás  tsl kollekció  ceremónia ruha  stílustippek

    A film címe is lehetne akár a mottó, „Túl szép mennyasszony.” a mai blogbejegyzésemnek, mert valóban tény, hogy az ara majdnem minden esetben szebb mit a férjjelölt . Naná, hiszen ez az ő napja ! Itt most persze nem az arc, a testalkat és egyéb külsőségekre gondolok, hanem az általános formális viseletre. Bár már egyre nagyobb a kivétel, de ez még erősíti a szabályt. A férfiak ezt is valahogy szeretik megúszni, meg különben is, nagyjából annyiba fáj már ez az egész hacacáré, hogy azt az Fort Knox sem tudná az aranykészlettel támogatni.  Ellenben pont az lenne a lényeg, hogy ne nézzük ezen a jeles napon, hogy mi mennyi, hanem azt, hogy mi legyünk a nap központi elemei. ( Már ha fizikus módjára határozzuk meg az esküvőnk helyzetét.)

eiffel szalon  esküvő  esküvő kiállítás  tsl kollekció  ceremónia ruha  stílustippek
Kire vár? - Eiffle Szalon facebook 

  Adjunk magunkra, mert a násznép egy része úgysem fog. „Géza bácsi „egykori divatnak megfelelő öltönye, a vidéki rokon lilába hajó zakója, a nagynéni báli ruhája, adja meg az összkép hangulatát.  Bár tudjuk, hogy egy lagzin az idő, és az elfogyasztott alkoholos italok mennyisége, mindent és mindenkit megszépít. Ahhoz viszont, hogy legalább, mi egyszer majd férjek gyöngyei, ne legyünk slamposak jó, ha úgy választunk ceremónia szettet, hogy az legyen egyszerre kellemes és kényelmes, de majdan emlékezetes is. A képek mindent megőriznek az utókor számára, mint döntő bizonyíték.

eiffel szalon  esküvő  esküvő kiállítás  tsl kollekció  ceremónia ruha  stílustippek
Mi is lehetünk, elegánsak. Eiffel Szalon facebook 

  Itt jön el a fordulópont, hogy a leendő feleségünk, és vagy édesanyánk gondos kíséretében haladunk a vesztünk felé, vagyis elkísérnek a szabóhoz és elmesélik mi jó nekünk. Ennél jobb döntés az, hogy maguk ballagunk el, és vagy egy erre szakosított stílustanácsadó segítségét kérjük, vagy a legjobb haverunk ballag el majd kezünket fogva, hogy kiválasszuk a magunknak is tetsző szettet. Azért, én az előbbit tartanám jobbak, hacsak a kettő nem egyezik.eiffel szalon  esküvő  esküvő kiállítás  tsl kollekció  ceremónia ruha  stílustippek

   Jobb esély nem is lehet, mint azt tenni, hogy fogjuk magunkat, és még a végső pánikhangulatú impulzív vásárlás előtt, elbattyogunk egy esküvő kiállításra, és ott nézzük meg mi a trend.  Bár ez nem csak egyfajta asszonyi hóbort lehet, mert itt legalább egyben látható mi az, amit majdan ránk akarnak adni az ott jelen lévő üzletek, szabóságok és márkák. Van miből választani, és még azt is letudhatjuk, hogy gondos pasinak tűnjünk, mert ez is érdekel bennünket. Fontos a látszat is! Magamból kiindulva, arra jutottam, hogy egykor mennyivel könnyebb dolgom lett volna, ha akkoriban is lett volna ilyen lehetőség amikor beadtam a derekam. Régebbi írásomban ezt mutattam be, hogyan szemléltettem a pánik vásárlót, aki az utolsó pillanatban döntött viszonylag nagyon rosszul a ceremónia öltönyön tekintetében.

eiffel szalon  esküvő  esküvő kiállítás  tsl kollekció  ceremónia ruha  stílustippek
Pont ez lett volna megfelelő! Eiffel Szalon facebook 

   Spongya a múltra, mi most nézzünk a jövőbe és legyünk pontos, és precíz vőlegények! Van lehetőség és vannak megoldások, hogy ne csak egy alkalomra, de akár más ünnepélyesebb helyekre is felvehető, többször használatos forma ruhánk lehessen. Erre is jó a kiállítás, nem csak a francia nyakkendős, spanyol öves matador egyenruhák megtekintésére. Mivel egy esküvő manapság, már egyre inkább egyfajta, jó szóval értelmezett, „polgári eseménnyé” vált, nem baj, ha azt időben kezdjük el, a ruházkodásunk szintjén megoldani.eiffel szalon  esküvő  esküvő kiállítás  tsl kollekció  ceremónia ruha  stílustippek

  Én most azzal zárnám le, hogyha tehetitek, és még a nagy esemény előtt álltok, ballagjatok el, a novemberi esküvő kiállításra, és a blog képes anyagát adó Eiffel Szalon kínálatába lessetek bele, lelet még akár a TSL kezének érintését is viszont fogjátok látni egy – egy szebb méretre készülő ceremónia öltözetben. Én biztos kint leszek, már csak kíváncsisságból is, hogy lássam az egyre fáradó arcokat …eiffel szalon  esküvő  esküvő kiállítás  tsl kollekció  ceremónia ruha  stílustippek

Barátságga és nagy lelkesedéssel : Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A méret a lényeg.

   Nagyon kínos, de hidd el itt valóban a méret a lényeg. Tudom sokan, tagadják, meg nagyvárosi legendának mondják, hogy a méret számít, ne kételkedj ebben, ez nem a Péntek 13,  és nem is a Mély Torok, hanem egy igazi „reality show”.méretek  stílustippek  tsl szabóság  méretes szabóság  férfidivat  tiborstíluslapja  facebook  instagram  origo reblog

   Eddig nem jött le, nem arról írok, nem vagyok én egy olyan blog, itt kérem, a komoly stílus ügyek vannak terítéken. Mégpedig a pontos mérték utáni öltöny, zakó, ing nadrág stb. készítése előtti méretvételről, és annak menetéről lesz szó. Mit mér le rajtad a szabó, vagy akár más is, akinek ezt megengeded. Hidd el, könnyebb lesz az életed, ha ezekkel a számokkal tisztában vagy. Sorra veszem, mit és hol kell centizni, hogy aztán tudjad majd átadni a szabód, vagy a méretre készülő öltönyök, ingek házának, vagy a ruhagyárnak, ha esetleg nagyipari gondolatok ejtenek rabul. Nem titkos információk, és nem fognak vele visszaélni, sőt még sandán sem néznek rád, hogy – hát ennek csak ekkora van!méretek  stílustippek  tsl szabóság  méretes szabóság  férfidivat  tiborstíluslapja  facebook  instagram  origo reblog

    Kezdjük az elején! Felül. Még mielőtt izgatott lennél, feleslegesen!  Az első lépés a pontos nyak kerület megmérése. Ez nem csak az ingek, és akasztás előtti pillanatok fontos tétele, de a méretre készülő öltönyök esetén is ezt mérjük le. A nyakad kerületét.méretek  stílustippek  tsl szabóság  méretes szabóság  férfidivat  tiborstíluslapja  facebook  instagram  origo reblog

  Második lépés, a vállad mérete lesz. Itt fontos, hogy a széléig mérjünk, mert az adja a precíz illeszkedést.

  Harmadik terület, a kar hossza, itt a centi érjen le a kézfej majdnem közepéig. A szabó majd, úgyis amikor rajtad lesz az első próba esetén, igazítani tud.

   Negyedik lépés. A bicepsz, ezt sokan szeretni fogják. Két mérés létezik, az egyik, amikor nem feszítünk be, és a másik, amikor Arnoldot játszunk, és megmutatjuk, mekkora van. Mindkettő fontos, mert nem csak lógatjuk majd a karunkat a kész öltönyben.méretek  stílustippek  tsl szabóság  méretes szabóság  férfidivat  tiborstíluslapja  facebook  instagram  origo reblog

   Ötödik rész, a csukló. (Nem olvasni féler!) Itt is a kerületet mérjük le. Nem időznék sokat vele, de nagyon fontos lesz a későbbikében.

   Hatodik, és még nem fáradtál el; a mellkas méret. Itt sem árt, ha inkább egyenes háttal, és beszívott levegővel mérjük le. Az anyag majd úgyis felveszi.

  Hetedik lépésben ahol a pacal, és egyéb falatok tűnnek el; a has. Most aztán kiderül ki a pocakos, és kinek van kocka hasa.méretek  stílustippek  tsl szabóság  méretes szabóság  férfidivat  tiborstíluslapja  facebook  instagram  origo reblog

   Nyolcadik lépcső; a derekunk pontos mérése. Itt dől el, hogy a nadrág lecsúszik vagy elég lesz a gomb is, sőt majd később, ha az idő, ami persze relatív, de halad mekkora változást hoz majd el.

  Kilencedik stáció, a hátsórész, vagyis a fenék, szebb szóval a popsi vagy far. Hiába, na, azért vannak kényesebb területek is a szabászat méréstani részlegén.

  Tízedik rész, a zakó hossza, amit úgy fogalmaznék meg, hogy a vállunk nyaki részétől a comb felső részéig mérjük majd le, de itt, ha rövidített szabású lesz a zakó, nem kell nagyobbat mérni, csak a csípőig. Bár ingek esetén jó ha tudjuk mekkora ez a hossz is. Jobb, ha kettőt is mérünk. Már nincs sok vissza nyugi!

 

méretek  stílustippek  tsl szabóság  méretes szabóság  férfidivat  tiborstíluslapja  facebook  instagram  origo reblog
Ilyen leszel! 

   Tizenegyedik lépésben jön a, nadrághossz vagyis a lábunk hossza. Ezt a csípő vonaltól, szigorúan mezítlábasan, nem cipőben a talpunkig mérjük vagy mérettessük le. Itt majd úgyis a végső igazítás után, elérhetjük a bokalengetős nadrágszárat is. ( "Stílus biztosítékokat" kiverve … )

  Tizenkettedik részben és ez a vége, a comb kerületét mérjük le, de itt is gondosan ügyelve, hogy ne mérjünk rá feles centiket, hogy bővebb legyen.

 

méretek  stílustippek  tsl szabóság  méretes szabóság  férfidivat  tiborstíluslapja  facebook  instagram  origo reblog
Nem pont erre gondoltam. 

  Minden lépést, amit mértünk persze nem csupaszon, ahogy anya szült kell megtenni, legyen rajtunk ing, és nadrág is. Fontos, mert így lesz majd a mérte a lényeg! Hidd el, nem csak akkor lesz ez majd jó, ha tényleg eljutottál oda, hogy legyen egy saját méretre készült öltönyöd, hanem akár a konfekciós ruházkodás esetén is jól jöhet, ha tisztában vagy a méreteiddel.méretek  stílustippek  tsl szabóság  méretes szabóság  férfidivat  tiborstíluslapja  facebook  instagram  origo reblog

    Centit a kézbe, és hajrá!

Barátsággal : Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Divatbaki

bakik stílustippek  tsl blog reblog facebook  instagram

   Amikor ezt a bejegyzést írom, a hivatalos facebook oldalamra kitett kép alá érkező komment miatt ragadtam meg a klaviatúrát. Azt verte ki a biztosítékot, persze arc és pontos név nélkül érkező látogatómnál, hogy egy slim fit farmer volt rajtam egy double monk cipővel. Klasszikustól csakis pontosan kell idézni. „Kedves Tibor, ilyen nadrágot olyan férfi, akinek stílusa van, nem vesz fel.ez egy divatbaki.” idézet vége.

A kép is itt lesz, lehet majd másoknak is írnia hozzá. 

   Viszont azon gondolkodtam, hogy akkor vegyük sorra azt, hogy kik a stílusosak és mik azok a divatbakik. Most szerintem, mert én írok, és nem egy névtelen kommentelő.

bakik stílustippek  tsl blog reblog facebook  instagram
Mindennel baj lehet, vagy mégsem? 

     A stílus örök, a divat múlandó idézve szabadon a mondást. De valóban mi is a stílus? Erre nehéz úgy válaszolni, hogy nagyon kevés az a férfi, akinek stílusa lenne. Mert akiknek van azoknak egy skinny fit farmer sem baki, de vannak, akinek még a legdrágább szövetből kreált, öltöny csoda is egy borzalom lesz.  Mi tehát a stílus? Szerintem baromi egyszerű, a stílus az, ami már akkor „lejön”, amikor az illető bemegy egy helyre és észreveszik akkor is, ha nem hivalkodó, rekontra nem kanári bazári majom. Ennyi és nem több. Viszont ezt elérni, nagyon nehéz és nagyon sokan vannak, akik idáig el sem jutnak, vagy nem is akarnak. Egy öltözködésében stílusos ember mit követhet el, hogy az amúgy harmonikus megjelenését agyonvágja? Nos, erre van sok példa, de mint mondjuk „ízlések és pofonok különböznek”.

bakik stílustippek  tsl blog reblog facebook  instagram
Minden, mindennek ellentmond. 

1, Nem vesz fel nyakkendőt akkor, amikor az kötelező lenne?

2, Korához és testalkatához már nem illendő nadrág, zakó, ing alkotja ruhatárát?

3, A színek esetében a hozzá pont nem passzolókat aggatja magára?

4, Túl sok ékszert hord?

bakik stílustippek  tsl blog reblog facebook  instagram
Mikor, hogy? 

   Szerintem ezekkel a kérdésekkel, és a rájuk adott válaszokkal nagyjából körbe is járhatjuk a stílus bakikat. Pedig nem. Mert van számos stílusosnak mondott úr a földgolyón, akiket lelkesen követve, lájkokat szórva rájuk, mégis a túlzások miatt szeretünk. Mert ők pont akkor nem vesznek fel nyakkendőt, amikor azt kellene, vagy korukhoz nem illő ruha van rajtuk, és úgy döntenek, kanárinak fognak öltözni, és óriás pecsétgyűrű lesz a kisujjukon.  Nem beszélve arról, hogy egy bizonyos kor után nem elfogadva az idő múlását, egyéb műtétekre is elszánják magukat, hogy aztán a fülük és szájuk egy ívben legyen összehúzva, ezzel adva egyfajta groteszk mosolyt az arcuknak. Ettől még kedveljük, és megnézzük, Gordon Gekkoként, vagy mint reinkarnálódó Princ a katona.

bakik stílustippek  tsl blog reblog facebook  instagram
Ő is iszik. 

   A stílus már rég nem az, ami egykor abból állt, hogy öltönyös urak azonos szabású és unalmasan halszálkás, vagy csíkos duplasoros öltönyeikben beszélgettek az élet dolgairól, egy – egy szivar és konyak mellett. Az idő haladt, és vele rohant a divat, na meg a stílus is. Lehet erről polemizálni, de kár, mert addig, amíg az utca képe azt mutatja amit, addig bánkódhatunk a slim fit farmereken, meg a chino nadrágokon. Még talán örülhetnénk is neki, hogy ezt megtalálta a gardróbban. Viszont az átlag, és persze itt most a nem arra gondolok, - hogy az, aki véleményt formál, nem hibázzon, pont ellenkezőleg, ő mutasson jó példát – sajnos még ott tart, hogy a nadrág szára harmonika, a casual szett, a terepszínű többzsebes naci, és hozzá egy kapucnis pulcsi. Vagy ha már komolyabb helyre kell menni, akkor az öltöny legalább két számmal nagyobb, mert amúgy azt meg kell spórolni. Szóval a stílus bakit, az kérje számon rajtam aki, nem hibázott sosem. Napi blog írásaim, és posztjaim során arra törekszem, hogy legalább mi átlag férfiak bizonyos szinten ne rontsunk nagyot az összképen. Az inspirációk sora erről szól, de az vesse rám az első követ, akinek nem bántotta a szemét a közszereplők számos eltévesztett szettje.  A stílusról és divatról szerintem meg úgyis lesz még mint beszélni, mert a téma valóban az utcán hever (megy, jár-kel).

bakik stílustippek  tsl blog reblog facebook  instagram
Ez lenne az átlag? 

Barátsággal: Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Divatos sorozatok.

filmek sorozatok  stílus  tsl  blog  reblog  stílustippek  férfidivat  amerikai álom

    Az életem a stílus és a divat figyelésével telik, mondhatni a nap 48 órájában és ez alól a tv sem kivétel. Nem panaszkodom! Milyen jó is nekem. Pedig nem, és ezt most nagyon komolyan mondom, vagyis írom. Ebben az a mániám, hogy a filmek esetében, már ahol maga a történet nem köt le, vagy annyira blőd, hogy nem is érdemes másra figyelnem, csakis arra, hogy éppen milyen öltönyt adtak a főhősre, vagy a főszereplőkre, vagyis milyen volt a styling. Az is érdekes lehet, hogy mennyire lehet ez majd egyfajta követendő példa, nekünk átlag férfiaknak a hétköznapokra. Bár csalódnia kell most azoknak akik, a magyar filmtermésből várnak tőlem majd pár ajánlatot, mert ott sajnos én mindig nagyobb elvárással vagyok, mint kellene, de aztán jön a hidegzuhany a nyakamba. Mammamia, akarom mondani pappa pia. filmek sorozatok  stílus  tsl  blog  reblog  stílustippek  férfidivat  amerikai álom    Nem beszélve, a show műsoraink sztárjairól, itt tisztelet a kivételnek, de nem tudnék még az egy kezemen sem háromnál több ujjat felmutatni, hogy kik lennének a stílusukban követhetőek. Tudom, rájuk is a „sztájlisztok” meg a cégek adják a ruhákat, és aztán ez lesz belőle. Óvatosan, nem kilógva a nagy magyar átlagból, de ez most egészen más tészta, vagyis szövet.

filmek sorozatok  stílus  tsl  blog  reblog  stílustippek  férfidivat  amerikai álom
Innen indulunk - A férjem védelmében. 

   Pár képpel illusztrálva mutatnám be, azokat a kedvenceimet ahol, ha nem is a történet fog meg, néhol az első évadokig, talán szódával elmegy, de legalább a ruha a helyén van. Mert koncepcionálisan átgondolták, és nem spóroltak az anyagon ráadásul, volt még egy nagy adag stílusérzéke az öltöztető stábnak. Jöjjön tehát pár filmsorozat, na meg színész, amelyeken látszik, hogy jól „megruháztak”.

filmek sorozatok  stílus  tsl  blog  reblog  stílustippek  férfidivat  amerikai álom
Diane védelmében. ( Nem kell nagyon mit védeni ... ) 

  Első helyen a blog körében, nem a témát tekintve, ellenben az öltönyöket igen a, Diane védelmében című sitcom áll. Valódi amerikai ügyvéd sorozat, ahol nem lepukkant "Petrocselli" szinten kötik a nyakkendőt, már ha volt neki,  de a stílusukban, azért visszaköszön a hetvenes évek vonalvezetése és mintázata. Több kedvenc van, de persze a prímet a cégvezető ügyvédet alakító, Delroy Lindo szettje viszi el, a mellényes megoldásokkal amit keverve hord a mindig jó szabott öltönyeihez. Hozza a formát, bár megnézném, hogy valóságban mennyire követi ő is ez a trendet a magánéletében. 

filmek sorozatok  stílus  tsl  blog  reblog  stílustippek  férfidivat  amerikai álom
Nem "nagy" mellényes, de főszereplő. 
filmek sorozatok  stílus  tsl  blog  reblog  stílustippek  férfidivat  amerikai álom
Azért vannak "túlkapások" itt is. 

  Második helyen az örök „amcsi mánia”, a tojás alakú foci, és a körülötte forgó pénzt bemutató Nagypályások jönnek. Ott is a főszerepet alakító igazi izom tömeg; Dwayne Johnson. Nem hiába papolok arról, hogy nem baj, ha több XXXL a méreted, csak jól szabott legyen a zakód. Persze az XXXXL, nem árt ha nem sörizom. Néhány kép, hogy ezt miként álmodták a "lapostévére hádében".

filmek sorozatok  stílus  tsl  blog  reblog  stílustippek  férfidivat  amerikai álom
Itt is a mellényé a főszerep. 

filmek sorozatok  stílus  tsl  blog  reblog  stílustippek  férfidivat  amerikai álom
Rácsminta mánia.

  Harmadik kedvencem, outfit szempontból a szintén majdnem egy „akolból” jött, tekintve a produceri kört, a Nagypályások sorozattal együtt; a Törtetők. Ott is a főszerepet alakító, és a mindig lehengerlő filmes sztár ügynök, Jeremy Piven alias Ari Gold a sorozatban. A színész ruháit nem kisebb mester álmodta a tévé képernyőjére, mint Domenico Vacca, egy epizód ereéig még szerepelt is. 

filmek sorozatok  stílus  tsl  blog  reblog  stílustippek  férfidivat  amerikai álom
Magasan gombolt háromrészes öltönyben, a lendület. 

filmek sorozatok  stílus  tsl  blog  reblog  stílustippek  férfidivat  amerikai álom
Együtt törtetnek. 

   Negyedik a sorban, és itt már inkább koncentráltan a színészekre, pár film a sok közül ahol. ők nem csak a játékukkal nyerték el a szimpátiámat, hanem azzal is amit rájuk adtak. A sort Stanley Tucci kezdi, majd jön, Mads Mikkelsen,  és Andy Garcia sem maradhat el a sorból. Holott helyet kaphatott volna még a felsorolásban az brit elegancia tom fordi képviselője, Colin Firth is. Aki igazán nem hordani tudja, hanem viselni, mert van különbség a két szó közt,  a duplasoros öltönyöket.  

filmek sorozatok  stílus  tsl  blog  reblog  stílustippek  férfidivat  amerikai álom
Egyedi és elegáns. Stanley Tucci ( The Rake magazin )

filmek sorozatok  stílus  tsl  blog  reblog  stílustippek  férfidivat  amerikai álom
Hannibal a kanibál. Mads Mikkelsen 
filmek sorozatok  stílus  tsl  blog  reblog  stílustippek  férfidivat  amerikai álom
Nem a télapó ... Andy Garcia. 
filmek sorozatok  stílus  tsl  blog  reblog  stílustippek  férfidivat  amerikai álom
Colin Firth, még ilyen társaságban is egy igazi úr. 

  Vannak tehát példák, amelyek mindig követhetőek lehetnének. Csupán egy kérdés merülhet fel, hogy ez az álom gyárban lehet csak ilyen, vagy a valóságban is? Én szeretek álmodozni, tegyétek ti is velem közösen, és lehet innentől kezdve, ti is más szemmel néztek filmeket ezek után.  Lehet, hogy  aztán az megjelenik a gardóbban is valamikor, vagy legalább valami hasonló. 

filmek sorozatok  stílus  tsl  blog  reblog  stílustippek  férfidivat  amerikai álom
Kingsman II - Narancsos szmoking. 

Barátsággal : Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Vásárlás, - kín-szenvedés?

vásárlás  férfiak  tanácsok  stílustippek  tsl tiborstíluslapja   Ez a folyamat, amiben tanulhatnánk a hölgyektől, de mégsem tesszük, mert az olyan “más” lenne. Pedig!  

Nem bizony, és sajnos ha egy - egy elegáns, és egyben hordható ruhadarabot akarunk magunkénak tudni. Ezt a folyamatot nem tudjuk elkerülni, még ha támadnak a török webshopok íncsiklandozó termékeiHoppácska, 6010 jó magyar forintért egy pár tiszta bőr csuka? 

Micsoda páratlan lehetőség! Ki nem hagynám, mint az arcfelismerős „ájfont”, majdnem egy Suzuki áráért. Még a hülyének is megéri, nemhogy nekem!

vásárlás  férfiak  tanácsok  stílustippek  tsl tiborstíluslapja
Igaz?!

Akkor most térjünk vissza a földre, és tényleg gondoljuk át, nem kapkodva és a lehetőségeinket mérlegelve, mit veszíthetünk azon, ha valóban időnket és (fölös) energiánkat szánunk, a minőségi vásárlásra.vásárlás  férfiak  tanácsok  stílustippek  tsl tiborstíluslapja 

Tőlem, ne várjátok, hogy most abba fogok bele, hogy boltokat, üzleteket ajánlva megmutassam, mit és hol. Inkább arra gondoltam ebben a blogposztban, hogy bemutassam a férfit, az Isten elsődleges művét “mint (a) vásárló” alapesetét. Vagyis, hogy jutottunk idáig.

1, A férfi, aki gyorsan túl akar esni a vásárlás borzalmain. Ő az, aki eddig csak barátnőjét, feleségét, lányát stb. kísérte a plázák zsúfolt kupon napjain. Ezért aztán az a kép alakult ki benne, hogy egy Xanax bekapása esetén át lehet vészelni ezt a borzalmat. Ő a pánik vásárló. Gyorsan, sietve megvenni bármi is az, és rohanva távozni a tett színhelyétől. Otthon elővéve a megszerzett darabokat, jön arra rá, hogy szűk, bő, vagy épp hosszú. 

2, A férfi, aki fél. Igen, mert az extra macsó is, még ha karizma ( bicepsz ) Arnold és Sly méreteivel vetekszik, kis lelkén legbelül egy kis nyuszika. Az eladók réme Ő. Mert ha meg merik szólítani, máris futva távozik az üzlet, egy távolabbi üres részébe, elbújva a döntés elöl. Majd dolga végezetlen duzzogva távozik, és nem vesz semmit. -Ide se jövök többé az biztos! (Arcára ez rajzolódik ki.)

3, A férfi, aki magabiztos. Igen “magában biztos”, de abban már kevésbé, hogy mi is az, ami jól állna neki, és nem nézne benne úgy ki, mint aki épp a kínai bazár legmélyéről turkálta magának a megfelelő darabokat. Ő az aki mindent lefitymál, és megmagyaráz, olyant kér ami nincs, és soha nem is volt. Ő sem ismeri igazán a márkát, de tudja, ha kérdezi, attól úgy látszik, mintha tudna bármit is róla. Szokta volt mondani, volt már nekem olyan, de nem jött be. Vásárol ugyan, de bár ne tenné!

4, A férfi, aki csakis a női / férfi / gyermek szavára adva vesz meg bármit is. “Apa ez neked annyira jól áll, vedd meg!” Ekkor leemeli a polcról, a lila pólót, amin egy meztelen csaj korsóból issza a vodkás sört. Neki egy igazi előnye van, hogy ő legalább hallgat valakire. Bárkire, csak ne neki kelljen dönteni. vásárlás  férfiak  tanácsok  stílustippek  tsl tiborstíluslapja

Biztos vannak még, ehhez hasonló “esetek”.  Netán ha sértve érzi magát bárki is, mert önnön énjét ismerte fel,  az csak a véletlen műve lehet.  Ma abban vagyok érdekelt, hogy formáljuk közösen, a vásárlói öntudatunkat. Tudatosan, ellenben nem okoskodó, megfontolt döntéshozatallal.  Sok ruhadarab, avagy cipő párok kiválasztásánál, ez nyerő taktika lehet. Tudom, az is gond, hogy nagyon kevés a képzett leadó ezen a területen (is). Viszont, ha megtaláljuk a boltunkat, és ott a segítő kezeket, ne toljuk el magunktól. Ez talán az első lépcsőfok, a stílusosság felfelé vezető útján. Merjünk tanácsot kérni. Amennyiben nem kapunk választ kérdéseinkre, vagy nem olyannak érezzük a fogadtatást; forduljunk ki bátran innen, de ne adjuk fel!  Ne vegyük meg, ne essünk rajta gyorsan túl, mert ez nem a rossz sex. Amire kiadjuk a pénzünket, lesz az amiben majd, nap - mint nap látni fognak bennünket. Ígérem, lesz olyan blogposzt is, ahol ajánlok üzleteket is, ahol a kettő találkozik; az eladók, és a minőségi termékek. Viszont addig, tanuljunk meg vásárolni legalább, vagy legyünk okosabbak. 

vásárlás  férfiak  tanácsok  stílustippek  tsl tiborstíluslapja
Ugye, hogy ugye!

  Barátsággal: Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Egyre jobb és jobb!

digel  digel store budapest  tiborstíluslapja tsl  origo reblog  stílustippek  ősz  tél    Idestova negyedik éve vagyok az a szerencsés blogger, aki a hazai Digel Store Budapest üzletével dolgozhat együtt. Ez már mondhatni gombócból is sok lenne, főleg, ha a Náncsi néni féle túrósra gondol az ember. Viszont ez a négy év minden évszakra hozott meglepetést és újítást. Mondtam is minap, amikor az üzletben jártam, hogy amikor először léptem be, az volt a nagy bajom, hogy a Digel nekem egyrészt a papucsos nénik boltjában kapható, „faterom se venné fel” márka közé volt sorolva, bár jelzem, akkor még a márka nevét sem ismertem. Kicsit fáztam is a feladattól, hogy egy német vonalas márka lesz, amiből majd készülnöm kell.

digel  digel store budapest  tiborstíluslapja tsl  origo reblog  stílustippek  ősz  tél
Digel ötöny - 2017 ősz/tél 

   Aztán teltek az évek, és egyre-másra jöttek elő az innovatív divat- és stílusjegyek az üzletben felfedezhető darabok közt. Ami lelkesedésre adott okot, hogy a Digel azzal tette meg a nagy lépést, hogy olasz dizájnereket kért fel a szezonális fazonok tervezésére. Aztán most jött az ősz, és persze mivel kicsit bennfenteskedhetek néha, láttam az őszi-téli kollekciót, és azt kellett mondanom – sokat látott és tapasztalt, messziről jött emberként –, hogy na, ez megint: húúúú! Már a tavasz és a nyár szettjei sem voltak semmik (sőt!), viszont az idei téli kollekció megint szintet lépett.

digel  digel store budapest  tiborstíluslapja tsl  origo reblog  stílustippek  ősz  tél
A messziről jött ember, azt lát amit akar. 

   Tudom, reklámnak hat, no meg az elfogultság beszél belőlem, és nem lehet elhinni, csak akkor, ha személyesen győződik meg róla mindenki, de valóban Budapesten járt az olasz ősz – németes eleganciával, ha lehet így fogalmaznom. Tényleg létezik olyan, hogy német elegancia?  Igen, és ez a Digel lett. Nyomhatom én, mint süket a csengőt, hogy ez tényleg ár-érték arányban a legjobb döntés, ha konfekcióról beszélünk, de a fast fashionhoz szokott „egyszeri vevő” ezt nem érti meg.  Ügyeltek az anyagok minőségi kiválasztására, és ahhoz képest, hogy vannak tiszta műszál anyagaik (mert a dzsörzé miből lenne másból), mégsem érzed, hogy égnek áll a hajad a sztatikus töltéstől, ha napi szinten viseled azt a klubzakót, ami ebből az anyagból készült. Ellenben nem minden darab hasonló, mert, ahogy egyre-másra kerültek ki a zakók és öltönyök a próbám során, az anyagminőségek is változtak. Reda, Cerutti, és sorolhatnám a nagy szövetgyártókat, akik a nevüket és magas elvárásaikat adták a Digelnek. Szó mi szó, itt már magasabb az árfekvés, de együtt jár vele az is, amit egy ilyen anyagból készült szettől elvárhatunk.

digel  digel store budapest  tiborstíluslapja tsl  origo reblog  stílustippek  ősz  tél
Digel Move - 2017 ősz/tél

   Az idei ősz és tél színei nem csak a Digelnél, de szinte mindenhol a sötétebb tónusú barnák, zöldek, és kékek keveréke. A szürke is jelen van, de abban sem a megszokott egyhangúság. Legyen az casual, vagy formális ruhadarab, a lezserség ott kacsint ránk. Végre! Ami a nemzetközi trendet illeti, elönt idén bennünket a rács- és kockaminta világa. Ennek meg én örülök végre, mert aki követte, amin több éve ügyködöm, az tudja, mennyire foglalkoztatott az, miért nem vesznek fel rácsos mintákat a magyar férfiak. Na, most nem menekülhetnek el, mert a „börtönmintázat” szinte mindenhol ott van, legyen az mellény vagy zakó.

digel  digel store budapest  tiborstíluslapja tsl  origo reblog  stílustippek  ősz  tél
Digel mellény, a rácsok vonzása

   A meglepetés az idei őszre a Digeltől a ruhák mellett megjelenő, saját márkás cipőkollekció, ami a sportosabb daraboktól az úri eleganciát követő párokig bezárólag ad a lábadra valót. Az pedig külön megemlítendő, hogy végre a konfekciós cipők között találtam reális áron, varrott technikával készült, igazi Budapest néven futó „surranót”. A téli igényeknek megfelelően ott vannak a magas szárú cipők is és a chelsea lábbelik is.

digel  digel store budapest  tiborstíluslapja tsl  origo reblog  stílustippek  ősz  tél
Digel cipők - 2017 

   Blogbejegyzésem végére tartogattam (mert nem hagyhattam ki) a kabátokat, amelyekkel már tavaly is szemeztem: az idén még szebbek és igényesebbek lettek. Egy közülük szó szerint meg is igézett. Viszont a karamellbarna színe miatt, mely inkább világosabb tónusú, óvatosan kell bánnia vele annak, aki ezt majd a téli (nem autós) közlekedés során hordaná. Ellenben annyira szép, és árban pedig nem földtől elrugaszkodott, hogy nem lehet otthagyni. ( itt : Budapest, Október 6. u.3

digel  digel store budapest  tiborstíluslapja tsl  origo reblog  stílustippek  ősz  tél
Nicsak a blogger, nem ragadt a kabátlopásban. 

  Fiatal felnőtteknek és meglett férfiaknak sem lehet úgy lelépni az üzletből, hogy ne tudnának valamit vásárolni, és nem csak megvárva a szezonális leárazást, mert már most kedvező minden darabja a Digel őszi-téli összeállításának. Készüljetek: szem nem marad szárazon, és táska nem marad üresen.

digel  digel store budapest  tiborstíluslapja tsl  origo reblog  stílustippek  ősz  tél
Digel casual - 2017 ősz/tél 

Barátsággal : Tibor 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Útikalauz, zakósoknak.

zakó stílus férfidivat  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog  reblog  origo

    Egyik kedvenc könyvem a Galaxis útikalauz stopposoknak. Akik ismerik a könyvet, és a talán annyira nem is rossz filmet, azok tudják, hogy a válasz az életre és nagyjából mindenre a 42, meg azt, hogy „Az idő illúzió… az ebédidő kétszeresen az.” A könyv számos tanáccsal szolgál arra, ha netán rá fogunk szorulni arra, hogy elhagyjuk a földet, ami ezekben az atomfelhős, és hurrikánokkal terhelt időszakban nem is annyira elképzelhetetlen, mit tegyünk és mit ne. Ezzel együtt ugrott be, ha netán neked is távoznod kell gyorsan, nem biztos, hogy egy fürdőköpeny elegendő lenne, így arra gondoltam adok pár tippet arra, ha zakóban akarod elhagyni a föld nevű bolygót, mire ügyelj a választásnál. Vagyis útikalauz, zakósoknak.

zakó stílus férfidivat  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog  reblog  origo
Táska sem baj, ha van nálad!

   1, Mire figyelj, a zakóvásárlás előtt. Itt nem kell a vizes törülköző, mert úgyis leizzadsz, mire a legjobbat kiválasztod. Ellenben nem baj, ha van egy kis anyagismeret a birtokodban. Nem, nem az általános iskolai technika órák anyagismeretére gondolok.      Legyen némi fogalmad arról, mi a len, a poliészter, és a gyapjú, vagy ezek keveréke, és az elasztán is fontos lesz. Ez aztán, nem nagy kunszt, de hasznos! Amennyiben a felsorolt alapanyagokkal tisztában vagy, már félig nyert az ügyed. Tudni fogod milyen az a zakó, aminek a belső zsebében a hosszú cetlin a számok mellet a szavak, az anyag összetételre vonatkoznak.

zakó stílus férfidivat  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog  reblog  origo
Ne állj a mozgólépcső közepére.

  2,Nem 42! Amint megtanultad, hogy a lehetőleg kerüld utazásaid során, a magas poliészter tartalmat, mert nem vagy te törpe villamos erőmű, bár ez a némely gyapjú esetében is előfordul, nem csak a humorod lesz "sziporkázó". Te magad is, tudni fogod, hogy a jó zakó, kevesebb műszálat kell, hogy tartalmazzon, mint a birkák szőréből készült anyagot.  Az elasztán mint kiegészítő, főleg a rugalmasságot adja meg, és már szinte nincs olyan magasabb minőségű szövet, amiből ezt kispórolnák. Lásd slim világ terjedése, és a rugalmasság megtartása érdekében.

zakó stílus férfidivat  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog  reblog  origo
Keresd a hibát.

  3, A zakó belsejében elhelyezett márkajelzés. Itt nem az üzletlánc címkéjére gondolok. Hanem arra, hogy milyen szövetgyártótól érkezet a zakóhoz az anyag. Reda, Cerutti, Scabal stb. A zakó szövetére vonatkozó márkajelzés már adhat egy megnyugtató érzést, hogy alapvetően nem választottál rosszul. Fontos, hogy legyen még ott egy másik szám is, ami valahogy így néz ki; Super 110 s, Super 120 s. Ezek nem mást jelentenek, mint a gyapjú vastagságát, rugalmasságát, és napi szintű viselése esetén a kopásra való hajlamot. Jó, ha van róla információd.zakó stílus férfidivat  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog  reblog  origo

  4, Utazásod során, a zakó lesz a stílus jegyed, tehát nem baj, ha az, pontosan követi majd a tested vonalát. Ez a jól szabott, és precízen belőtt (varrt, ragasztott) konfekciók esetében csupán pár után igazítást jelent, ujj hossz, esetleg a váll rész pontosabb fekvése. A méretre készült zakók esetén, nem lehet már ez probléma, mert rólad veszik le a pontos méretet. Itt illeszkednie kell mindennek. A zakó majdnem annyira fontos, hogy mindenhol felvegye a tested alakját, mit az űrhajósoknak a szkafander, ha csak élve a kezdeti gondolattal, egy vizes törülköző, és a fürdőköpeny is elég a föld elhagyásához, katasztrófa idejére.

zakó stílus férfidivat  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog  reblog  origo
Nem konfekcionális.

  

  5, Az ár, mint a legnagyobb probléma.  Sajnos van egy közgazdasági probléma, ami leginkább sújtja a férfiöltözködést, mely szerint a szegénység a legpazarolóbb. Ezt úgy kell lefordítani a hétköznapok világára, hogy inkább megveszünk valamely fast fashion márka filléres szettjét, csak azért, mert minek adjunk ki többet egy amúgy sem mindennapos használatra szánt felöltőre, minthogy egyszer vennénk egy nagyobb kiadással járó, de jobb minőségű, és ellenőrizhető anyagból készült darabot. (A pazarló döntés mellet ott duruzsol a fülünkbe a hazug hamisság, hogy az is majdnem ugyanúgy néz ki, mint az egyedi, vagy felsőbb kategóriás márka.) Pedig itt a nagy baj, mert amennyiben az olcsóbb, ellenben rosszabb minőségű zakót több alkalommal visszük tisztítóba, vagy napi szinten hordjuk, rögvest kijön az anyaghiányosság összes problémája. Rövidebb idő alatt dobjuk ki, és vehetünk újat. Tudom a rohanó világban, már ez a műszaki cuccok esetében is be van árazva, öt év után új tv, mosógép, laptop, viszont nem biztos, hogy ezt kellene eljátszani a ruhatárunkkal is.

zakó stílus férfidivat  stílustippek  tsl tiborstíluslapja blog  reblog  origo
Van idő, nem kell rohanni. 

  Az útikönyv öt pillérét leírva, már csak rajtad múlik, miben indulsz útnak. „ A tudománynak persze számos csodás eredménye van, én azonban sokkal jobban élvezem a boldogságot, mint az igazságot.” ( Mondja a könny részlete.) Sokan vallják ezt, köztük én is. Legyünk tehát boldogabbak, mert egy jó minőségű zakó, ezt az érzést is kiválthatja, nem csak az űrben, de a földön is.

Barátsággal: Tibor

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Mondj nemet a szürkeségnek!

színek  ősz tél férfidivat  stílus stílustippek  tiborstiluslapja tsl blog blogger  origo reblog

    Valóban csak a szürke és a kék lehet az a szín, amiben egy férfi megjelenhet ősszel? Az állításom igazi, meg nem is. Nem rég írtam a szürkeség mellett egy posztot, amiben kifejtettem, hogy az a szürke, amit minden honfi magának érez, nem is biztos, hogy annyira szürke, mint amilyennek látszik. Most pedig totális képes támadást intézek az előző írásom színvilága ellen, és azt mondom; merjünk nemet mondani a szürkeségre. Lesz abból bőven, sőt a „sötétség” már rég uralma alá is vont sokakat. Lássuk, hát én miként látom színesnek a világot. Amúgy lehet ez, egy kemény hét, iskolakezdéssel, forgalmi dugókkal, és a nyarat búcsúztató dolgosabb napok levezetéseként is értelmezhető lazulás. Öveket bekötni! 

 

színek  ősz tél férfidivat  stílus stílustippek  tiborstiluslapja tsl blog blogger  origo reblog
Több anyag volt darabban.

színek  ősz tél férfidivat  stílus stílustippek  tiborstiluslapja tsl blog blogger  origo reblog
A másként értelmezett skandináv divat.
színek  ősz tél férfidivat  stílus stílustippek  tiborstiluslapja tsl blog blogger  origo reblog
Kicsit még nyár, de már sárgul. 
színek  ősz tél férfidivat  stílus stílustippek  tiborstiluslapja tsl blog blogger  origo reblog
Tilos lenne a piros? 
színek  ősz tél férfidivat  stílus stílustippek  tiborstiluslapja tsl blog blogger  origo reblog
Itt csak az arany ami "zavaró". 

   

   Bedobtam a követ az állóvízbe, és had verjen le a víz mindenkit, akik eddig nem értették a színeket. Ezzel nem állítv azt, hogy én nagy ismerője lennék, de barátja mindenképp. Legyen szép az idősödő hölgyek nyara, mert utána úgyis csak a tél közeleg. Mondjuk, ki lehetne birni azt is, valahogy ehhez hasonlóan ... 

 

színek  ősz tél férfidivat  stílus stílustippek  tiborstiluslapja tsl blog blogger  origo reblog
Szürkésebb rácsok közt. 

Barátsággal: Tibor

inspirációk: instagram, tumblr, facebook  

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tibor Stílus Lapja

blogavatar

"A stílus a legegyszerűbb módja annak, hogy valami bonyolultat közöljünk másokkal." (Jean Cocteau)

Hirdetés

Like vadász! T.S.L Facebook

Hirdetés

Legfrissebb bejegyzések

Hirdetés

Instagram @tiborstiluslapja

YouTube - Feliratkozás

T.S.L - Pinterest

Címkefelhő

férfidivat (74),tiborstíluslapja (73),stílus (63),Tiborstiluslapja (56),tsl (54),divat (46),blog (45),tiborstíluslapja (39),facebook (28),blog (28),reblog (27),férfidivat (27),divat (27),reblog (25),instagram (24),stílustippek (24),tslstyle (23),stílus (22),tumblr (20),tslstyle (19),blogger (19),tibor (19),origo (18),nyár (18),tsl (16),férfidivat világ (14),stílus blog (14),instagram (13),zakó (11),férfi (11),cipő (11),tavasz (10),öltöny (10),facebook (10),stílustanácsok (10),zokni (10),ferfidivat (10),stílustippek (9),tibor (8),stílustanácsadás (8),origo (8),ősz (8),tumblr (8),cipő (7), stílus (7),öltöny (7),ferfi divat (7),style (7),hétvége (7),vásárlás (6),ing (6),őszi divat (6),TSL (6),YouTube (6),blogger (6),öltönyök (6),outfit (5),öltözködés (5),nyakkendő (5),outfit (5),férfi divat (5),elegancia (5),origo.hu (5),tavasz (5),zakó (5),férfiak (5),stilusmustra (4),tél (4),megjelenés (4),origo.hu (4),stilusikon (4),divatsprint (4),cipők (4),divat blog (4),kabát (4),mit vegyek fel (4), férfidivat (4), stílustippek (4),tiborstiluslapja (4),Facebook (4), divat (4),Instagram (4),stílusblog (4),shopping (3),mit vegyek fel (3),shopping (3),karóra (3),karácsony (3),webshop (3),férfiak (3),digel (3),óra (3),óra (3),színek (3),méretes szabóság (3),megjelenés (3),nyári divat (3),ingek (3),ruha (3),hétfő (3),style (3),stílustanácsadás (3),nadrág (3),meleg (3),cipők (3),színek (3),stílusblog (3),péntek (3), (3),zakók (3),férfi stílus (3),nyár (3), férfi stílus (2),képek (2),nyaralás (2),menstyle (2),mi lesz a divat (2),nadrág (2), férfistílus (2),sportcipő (2),edzőcipő (2), vlog (2),divat blog (2),őszidivat (2),tv (2),munkaruha (2),negyven felett (2),férfi divat blog (2),www.tiborstiluslapja.hu (2),stílustanácsok (2),szemészet (2),férfidivat ing stílus botrány rövid ujjú (2),látás (2),online (2),Budapest (2),mensfashion (2),fashion (2),üzletajánló (2),esküvő (2),digel (2),TSL (2),mensfashion (2),loafer (2),tanácsok (2),férfiékszer (2),szabóság (2),féfridivat (2), tibor stílus lapja (2),sapka (2),férfi divat (2),hideg (2),szürke (2),YouTube (2),tibor stílus lapja (2),stílus blogger (2),stílus blog (2),férfistílus (2),ősz (2),turkáló (2),farmer (2),zokni (2),barna (2),Pink (2),piros (2),hétköznap (2),eső (2),férfi cipő (2),esküvő (2),hétvégi divat (2),fiúk (2),hipszter (2),Friday style (2),póló (2),munkanap (2),órák (2),táskák (2),zakók (2),casual (2),Weekend (2),casual style (2),sztárok (2),casualstyle (2),nyakkendő (2),stílusok (2),vásárlás (2),csokornyakkendő (2),ideális férfi (1),szandál (1),táska (1),új kollekció (1),second hand (1),tabu (1),bag (1),ujjatlan póló (1),nyári megjelenés (1),izomtrikó (1),pinterest (1),hátizsák (1),sporttáska (1),meleg időjárás (1),comfort fit (1),tommy hilfiger (1),ralph lauren (1),suitsupply (1),digel store budapest (1),40 felett (1),thomas breitling (1),mozi sztárok (1),Torrente (1),apák napja (1),slim fit (1),extra slim fit (1),stílustalanság (1),rossz példa (1),politika (1),styleblog (1),casual outfit (1),regular fit (1),mintás zokni (1),fiatalok (1),fiatal férfiak (1),farmeres (1),válaszok (1),kérdések (1),inspirációk (1),digel store budapest (1),outfittipp (1),tiborstílsulapja (1),bakik (1),szabóság (1),méretek (1),amerikai álom (1),sorozatok (1),casual outfit (1),filmek (1),www.tiborstiluslapja.hu (1),chino (1),komment (1),selejtezés (1),ruházat (1),trollok (1),rólatok (1),póló (1),happy (1),napszemüvegek (1),lencsék (1),skinny fit (1),farmer (1),ruhatár (1),Bermuda (1),szabad szemmel (1),éleslátás (1),antidivat (1),piké póló (1),super size (1),big (1),stílustnácsok (1),nagy méret (1),xxl (1),közösségi média (1),algoritmus (1),stílustipp (1),ébredés (1),intasgram (1),szemüveg (1),kotaktlencse (1),szemünkfénye (1),optimum látásjavító lézerközpont (1),ebredes (1),munka (1),lájkvadász (1),kedvelés (1),mozi (1),lézeres szemműtétek (1),optimum szemészeti központ (1),rangsor (1),színes zokni (1),honor8 (1),4skandinavia (1),látásvizsgálat (1),4_skandinavia (1),facebook adatok (1),locsolós (1),húsvét (1),Google Play app (1),dánia (1),jack&jones (1),casual (1),megelőzés (1),glaucoma (1),okos (1),eiffel szalon (1),május (1),nyakkendők (1),ingek (1),menstyle (1),willsoor (1),cotton&silk (1),olaszok (1),tiborstiluslapja (1),hőség (1),fotó Galló (1),bloggervilág (1),pinterest (1),ajánlat (1),stílus-tanácsadás (1),lakodalom (1),esküvők (1),bolt (1),pláza (1),dove (1),fashionblogger (1),vélemény (1),üzlet teszt (1),állásinterjú (1),győzelem (1),győztesek (1),piac (1),ruhadivat (1),tanácsadás (1),internet (1),webshop (1),videó (1),web (1),selfie (1),(1), tavaszi nyári stílusok (1),vallomás (1), önarckép (1),stílushibák (1),trendhim.hu (1), nyakkendő (1), sál (1), díszzsebkendő (1), bloggerélet (1),szakáll (1), (1), cipők (1), makkos cipő (1),nyári stílus (1), divatos férfiak (1), borbély (1), fodrász (1), férfiak (1), bálás ruha (1), turkáló (1), maximillian buchkarest (1), fashion week (1), humor (1),divat show (1), szabóság (1), hanyagság (1),fetis (1),méretvétel (1),hétköznapi stílus (1), casual (1),v kivágású póló (1), v nyakú (1),turi (1), farmernadrág (1), farmer (1), farmer és mellény (1),tramarossa jeans (1),táska (1), férfi táska (1), snassz (1), eltűnő kiegészítők (1),boomer (1), öltözködési tanácsok (1),alapok (1),divat hibák (1), stílus bakik (1), hétköznapi stílus (1), középkorú lettél (1), férfi kézitáskák (1), otthoni munka (1), otthoni stílus (1), maradj otthon (1),homeoffice outfit (1), trendek (1), nyár (1), újragondolt stílus (1), őszi férfidivat (1), őszi divat (1), realitás (1),idézetek (1),divat világa férfidivat stílus elegancia pepita eszterházy kockás (1), valóság (1),stílusálmok (1),rövidnadrág (1), térdnadrág (1), nyári outfitek (1),szabályok (1), stílus kötelmek (1), tudatosság (1), felelősség (1),őszi stílus (1), környezeti válság (1), tragédia (1), stílus irányzatok (1),Amazónia (1), lezser elegancia (1), kényelem (1),borosta (1),férfi ápoltság (1),tsltstyle (1),panasonic borotva (1),viselkedés (1),kütyük (1),tsltyle (1),hétköznapok stílusa (1),leica sofort (1),fotózás (1),tíz százalék (1),kedvezmény kupon (1),1861 pécsi kesztyűmanufaktúra (1),TSL10 (1),hamerli (1),leica budapest (1),influencer (1),pécsi kesztyű (1),mobiltelefon (1),xiaomishop.hu (1),konfekcio (1),negyven felett (1),életvitel (1),fagy (1),tél (1),tsl kollekció (1),ceremónia ruha (1),dzseki (1),ajándék (1),gift (1),eiffel szalon (1),kollekció (1),xiaomi mi A1 (1),party (1),orogo.hu (1),buli (1),év vége (1),ajándék ötletek (1),mobil (1), videa.hu (1), videó (1),pulóver (1),Titem Öltönyüzlet (1),félelmek (1), outfit (1), italy (1),ferfi divat (1), TSL (1), blog (1),kötött ruha (1), szokások (1),Celeb (1), zakó (1), cipő (1),pulóverek (1), ing (1), tslstyle (1),sprezzatura (1),karácsonyi öltözködés (1),suit (1),lézeres szemműtét (1),Tibor Stílus Lapja (1),téli tippek (1),xiaomi (1),kesztyűk (1),tsl10 kód (1),éles látás (1),optimum látásjavító lézerközpont (1), óra divat (1), karóra (1), férfi órák (1), divat órák (1),Színház az egész világ! (1),műtét (1),tibor stílus lapja (1),esküvő kiállítás (1),boat shoe (1),nyakkendőnélkül (1),casual divat (1),hétvégi divat (1),zokni nélkül (1),hármas ajánlás (1),elegancia a hétköznapokon (1),férfiruha (1),téli divat (1),férfi divat blog (1),hipszter (1),botrány (1),tibor stíluslapja (1),James Bond (1),színek és formák (1),stílus hipszterek (1),divat máshogy (1),különcségek (1),konvencio (1),kék (1),válltáska (1),bőr (1),mit vegyek meg (1),hasi tasi (1),nejlonszatyor (1),ami a kabátról tudnod kell (1),Táska (1),férfi táska (1),cipőtrend (1),férfi cipők (1),startup (1),Budapest (1),kergetjük az amerikai álmot (1),style&dirt (1),divatpóló (1),színes cipők (1),pólódivat (1),film (1),Tom Ford (1),party (1),okos óra (1),férfidivat blog (1),alsónemű (1),boxer (1),hipszterek (1),dress me and you (1),fecske (1),kockák (1),rácsok (1),szürke ötven árnyalata (1),burberry (1),szürkeség (1),hétköznapi gondok (1),paul hewitt (1),kockás ingek (1),férfi ing (1),dapper (1),New York (1),hideg (1),sál (1),hajtogatás (1),esős időjárás (1),zsebkendő (1),mozi (1),spectre (1),színes ruhák (1),nagykabát (1),díszzsebkendők (1),nők (1),nők férfi ruhákban (1),mi legyen alul (1),ár (1),DW (1),férfiékszer (1),férfióra (1),őszi divat (1),átmeneti kabát (1),Filmek (1),pride (1),férfias (1),Kémek (1),Terminator (1),menfashion (1),Blogger (1),ügynök (1),nők (1),meleg buszkeseg (1),stílusikonok (1),balaton (1),nyaralunk (1),pitti uomo (1),James Bond (1),sztereotípiák (1),exrtém (1),esztétikum (1),klasszikus értékek (1),presszo (1),cipőápolás (1),júlisu (1),ristretto (1),kávé (1),casualday (1),laza divat (1),cipőmánia (1),nyáridivat (1),strand (1),nem modell (1),kiegészítők (1),gucci (1),valóság (1),hasznos (1),városi divat (1),Helló július (1),hurrá nyaralunk (1),öv (1),gyerek (1),twitter (1),zenész (1),reggelek (1),gyerekdivat (1),esernyő (1),kabát (1),Korosodó férfiak (1),tv sztár (1),magyar férfi (1),anyakomplexus (1),mandzsettagomb (1),férfiingek (1),anyacsakegyvan (1),anyuci pici fia (1),féfri (1),nők és férfiak (1),korai ősz (1),nyári napok (1),Schiffer Miklós (1),nyakkendő nélkül (1),mukaruha (1),fehér (1),nadrágtartó (1),férfiöv (1),kék (1),nyárutó (1),srácok (1),double monk (1),két soros (1),forrónapok (1),kölykök (1),jóslatok (1),bordó (1),propeller (1),kötött holmik (1),pulóver (1),ruha (1),kövérség (1),digel márkaüzlet (1),sulyproblema (1),xxxl (1),dress code (1),kód (1),szabályok (1),dress code (1),anyák napja (1),ballagás (1),olasz divat (1),nadrághossz (1),május (1),édesanyák (1),sztárok (1),anyukák (1),fogyókúra helyett (1),titokzokni (1),nadrágtartó (1),hózenetróger (1),férficipők (1),vasalási trükkök (1),Tiborstíluslapja (1),farmering (1),farmernadrag (1),faros (1),szombat (1),pazarlás (1),hibák (1),ne vedd meg (1),intsagram (1),karóra divat (1),idő (1),pénzkidobás (1),hétfő (1),chino nadrág (1),nyári divat (1),Az enek iskolaja (1),média (1),férficipők (1),műsor (1),stílus tsl tiborstíluslapja tibor stílus hibák stílus tippek férfidivat blog blogger facebook instagram (1),divat diktátor (1),tv2 (1),stylstyle (1),derby (1),oxford (1),rebblog (1),bespoke (1),buzi (1),tasse loafer (1),penny loafer (1),sámfa (1),sneekres (1),stl (1),színes (1),xiaomi (1),kínai kütyü (1),kütyübuzik (1),telefon (1),mobil stílus (1),esküvő férfi szemmel (1),colors (1),idézetek (1),business (1),is kedvel (1),férfidivat elemzés (1),Magyarország szépe (1),mert ő (1),kirakja az origó (1),kedd (1),hátha (1),egy év (1),öltönyösök (1),férfi ruhák (1),hétköznapok (1),hét napjai (1),őszi ruhák (1),téli divat (1),summer (1),ruha vásárlás (1),boltok (1),munkaruha (1),kamaszok (1),este (1),fröccs (1),sapka (1),drága óra (1),luxusóra (1),kamasz divat (1),Naközben (1),mokaszin (1),dzsekik (1),Skagen (1),daniel wellington (1),búcsúbejegyzés (1),zeppelin (1),őszi férfidivat (1),garbó (1),mama kötötte (1),téli férfi divat (1),csá (1),helló (1),kabátok (1),télikabát (1),őszi ballonkabát (1),nemciki (1),makkoscipő (1),zokninélkül (1),férficipő (1),kalap (1),kötött sapka (1),bloggerek (1),hipster (1),téli ruházat (1),könyv (1),Schiffer Miklós (1),cipész (1),mester cipész (1),micottini (1),ékszerek (1),leárazás (1),karkötők (1),magyar férfi (1),fashion (1),kommentek (1),Hank Moody (1),január (1),ékszer készítés (1),egyedi cipők (1),Prada (1),karkötők (1),karácsonyi vásár (1),bóvli (1),panama kalap (1),siltes sapka (1),kemény kalap (1),borsalino (1),gagyi (1),laza szerkók (1),próba vásárlás (1),könnyed (1),öltönyök (1),vásárlás próba (1),internet (1),megbízhatóság (1),botrány (1),stílushibák (1)