Az örök fiatal Gianlucca Vacchi 

   A végletek országa vagyunk, pedig ezt inkább a nagyobb területű, és népesebb országokra szokták mondani. Én most ezt a „véglet” kérdését, a stílus és divat viszonylatára fordítanám le, vagyis a címben szereplő kérdést járnám körbe. Mi történik a férfiakkal, ha elérik a bűvös negyvenes sebesség korlátozó táblát, ne adj isten (vagyis adja csak, mert jó az így!) az ötveneset.

  A virtuális útelágazás, - mely szó, egykori miniszterelnökünk esetében is nehezen kimondhatónak bizonyult -, két ösvényt mutat. Az egyik a nagypapás, és egyre jobban elhanyagolt megjelenés vezető lejtős és tövisekkel körbevett susnyást. A másik a ragyogó, és mindent túlzásba vivő, széles sztráda, amin csak úgy suhannak tova a luxusautók. A totális leépülés, kontra a kort meghazudtolni vágyó örök tinédzser apuka. Egyik sem jó, de a középút valahogy csak nem talál magára, vagy ha igen nagyon kevés látszik belőle. Úgy gondlom, nem árthat néhány tanács a kilengések elkerülése végett.

Ne légy Télapu! 

  A négy X  azért is jó, mert már van annyi tapasztalat a hátunk mögött, hogy azokból építkezve felépíthetjük azt a stílust, ami valóban a mienk lehet. A divat és stílus között peresze van átjárás, de a, mint azt már többször emlegettük, a stílus nem megvehető. A korral előre haladva, inkább a stílus kerül előtérbe a divathóbotokkal szemben. Erre ügyeljünk első lépésként. Talán véssük is fel magunknak, hogy ott legyen mellettük, a hülye döntéseink elkerülése végett.

Mert van stílusa.

   A nadrágoknál egyre jobban kerülni lenne illendő, a skinny fit, extra slim fazonokat, ha csak nem rendelkezünk olyan alkattal, ami ezt még ebben a korban is megengedi. Helyette, maradhat a csőszár, de nem a szorosan a lábra, combokra tapadó, ami a pálcika lábakon járó hordótestet eredményezi. Az anyagok esetében, tudom nagy szerelem a farmer, de lehetőség szerint távolodjunk el napi szinten tőle, és inkább a vászon, és kord anyagok jelenjenek meg. A nadrág színeit tekintve, egyre jobban kellene kerülni a harsány színeket, nem azért, mert nem lenne meglepő egy kanárisárga naciban villantó negyvenes, de inkább lesz vicces, mint jófejség. Jöhetnek a sötétebb tónusok, de ezzel nem zártuk ki például a fehér színt. A chino nadrágoknál pedig nagyon jó a barna árnyalat, mert karaktert adhat.

Neki tényleg hihetünk?! 

  A felső ruházatban nem baj, ha már nagyobb méreteket választunk, persze ha azt sem visszük túlzásba, értve ezalatt a slim fazonok kerülést, mint a nadrágok esetében, nem olyan már az izomzat, ha volt egyáltalán, ami ezt vizuálisan elviselhetővé teszi. Lehet bővebb, és kicsit lazább, de szem előtt tartva azt, hogy mégsem a nagyfaterünk négy számmal nagyobb zakóit akarjuk magunkon tudni. Könnyed elhajlás jelentkezik a kötött holmik felé, ami nem baj, de itt is a mértékletesség a cél. Nem kell annak az unalmas kötött kardigános megjelenésnek lennie. A garbók és a pulóverek, ha méreten pontosak és nem feszülnek, de még nem xxxl méretűek, jók lesznek egy lazább casual megjelenésnél. Az ingek esetében nagy igazság az, hogy ezt a kort elérve jobb, ha többet takar, mint mutat. Jó kondiban lévő negyvenes pasik imádják a köldökig ( p@csig ) kigombolt mellkas szőrmét villantani. Maradva a témánál, nem kell itt sem ellazulni, és megint visszatérni a rövid ujjú ingekhez; ez ebben a korban sem stílusos, sőt!

Nyakkendős szerelem. 

   

  A nyakkendőhöz kötődő viszony - érted KÖTŐDŐ hahaha -  az öltöny esetében, egyre neuralgikusabbá válik ezt a kort elérve; mert vagy megvállunk tőle, és mintegy laza fiatalos trendi pasi hatását keltve, nem vesszük fel még akkor sem, ha az kötelező (nem szeretem ezt a szót, de!) lenne. Illetve egyre szerelmesebbek leszünk, abba az egyetlenegy szörnyű darabba, ami meg lett kötve egy életre, és a szekrényben tartava kényelemből tudjuk a nyakunkba akasztani indulás előtt. Javaslatom főleg, ha olyan helyen dolgozunk, ahol ezt még meg is követelik tőlünk, legyünk bátrak és vegyünk többet és szebbeket, hiszen lehet ez az időszak lesz az utolsó, amikor ezt a kiegészítőt még napi szinten hordhatjuk.

Loafer, vagy mokaszin a barátunk. 

   Cipők és lábbelik esetén sem mindegy már, hogy mit veszünk fel. Hajlamosak vagyunk a kor előrehaladtával is, mint általában, hogy elhanyagoljuk ezt a területet, hiszen a kényelem mindent visz elve alapján, nekünk már mindegy csak ne szorítson és olcsó legyen. Ebben a kényelem kérdése, még értető is, de nem mondana ellent az olcsóság sem a kívánalmaknak, az viszont már igen, ha ez a formátlan, és igénytelen területre visz bennünket. Nem megoldás minden helyzetre az sportcipő, és aza a bizonyos „fater cipő” sem. Lehetünk kényelmesen elegánsak, ha mondjuk egy belebújós loafert vagy mokaszint választunk, vagy a sportcipő helyébe, egy igényesebb vitorlás cipőre emlékezteztető csuka lép az életünkbe. Hidegebb napokon pedig a boka csizma, más néven a chelsea boots lesz a lábunkon.

Nem ripacs, stílusa van. 

   Külön téma lehet, hogy stílusunk a ruházkodás mellet, a megjelenés egyéb területére is kiterjesszük, haj, körmök, arcszőrzet, egyéb prémek megjelenése ott, ahol eddig nem volt, de a bőrápolás sem lenne elhanyagolható ezt a nemes férfikort elérve. Ez viszont már egy hosszabb regényt is megérne, de ma erre futotta csak. A lényeg, hogy nem minden annyira trendi, mint az olaszok botrányhőse, a blog vezető képén látható Gianluca Vacchi, aki korát meghazudtolva tetováltatja tele magát akár a wc-n ülve is, és követve a Berlusconi múmiává váló mosolyát a sok plasztikától, jön majd idén az VOLT fesztiválra, mert most épp DJ lett.     Ezzel nem azt mondtam, hogy hajts fejet az idő múlásának, és legyél koravén, de nem baj, ha nem követed azt a vonalat sem, ahol a kapuzárási betegségtől szenvedő pasik viccei születnek.

Barátsággal;

Tibor